2020. január 1., szerda

Évértékelő 2019

Elrepült egy újabb év, így itt az ideje a szokásos évértékelő posztomnak. Akik követnek a facebookon vagy olvasták az előző bejegyzésemet, azoknak nem okozok meglepetést, ha azt mondom: ez egy fantasztikus év volt. Nem csak a Kalandra fel! olvasókönyvbe sikerült bekerülnöm két mesével, hanem ami még csodálatosabb, hogy megjelent az első önálló mesekönyvem. Annyira friss a dolog, hogy még néha még mindig úgy kelek fel, hogy ez nem is igaz. Pedig de.

De térjünk vissza az évértékeléshez. Ha emlékeztek, tavaly több fogadalmam is volt. Lássuk, hogy sikerült e ezeket betartanom, illetve teljesítenem.

1. Minimum 50 könyv elolvasása
Siker, a moly szerint 2019-ben összesen 59 könyvet sikerült elolvasnom (sajnos pont lecsúsztam a szép kerek 60-asról). Tehát nem csak sikerült, de túl is teljesítettem a kitűzött célt. Az olvasásimmal is elégedett vagyok, nagyon változatosan olvastam, volt benne YA, mese, realista, novelláskötet szóval sok minden. Nagyon élvezem a moly használatát, aki még nem regisztrált, annak erősen ajánlom.

2. Befejezni legalább az egyik kéziratomat
Sajnos ez nem sikerült. Mentségemre elegyen mondva a Pöttöm Pötty körüli izgalmak (Aranymosás Válogató, a szerkesztés, maga a megjelenés) annyira lekötött, hogy nem tudtam semmi másra figyelni. Ráadásul ősszel elvégeztem az Író iskola dramaturgia kurzusát, ami szintén elég időigényes volt. De a jó hír, hogy a kurzus, illetve a megjelenések is nagyon ösztönzően hatottak rám, úgyhogy egy kész regény (ami remélhetőleg kiadásra is jó lesz) talán már nincs is olyan távol.

3. Írni egy új mesét
Félsiker. Már dolgozom Pöttöm Pötty második részén, kb. a felénél járok. Az új célom, hogy január elején befejezzem, aztán jöhet a pihentetés és az átdolgozás.

4. 2019-ben is minimum 4 novella pályázaton indulni.
Ha szigorúan nézzük ez sem sikerült. Pont lecsúsztam róla, ugyanis összesen 3 pályázaton indultam, de ebből kettő megjelenéssel végződött, úgyhogy siker szempontjából ez az év eredményesebb lett, mint a tavalyi. A pályázatok név szerint:
  • Álljon meg egy novellára!
  • Legvagányabb olvasókönyvem
  • Az év legjobb YA és NA novellái
Ugyan sikerülhetett volna jobban is (pl. a pályázatoknál picit csalódott vagyok, hogy nem értem el a kitűzött célt), de összességében elégedett vagyok. Mi más is lehetnék egy ilyen jó év után? :)

Most pedig lássuk 2020-as év újévi fogadalmait:
1. Elolvasni minimum 60 könyvet (igen, emeltem a tétet, hiszen idén is majdnem sikerült)
2. Januárban befejezni Pöttöm Pötty 2. részét és legkésőbb nyáron elkezdeni a 3.-at
3. Befejezni a YA regényemet (most már tényleg!)
4. Megcsinálni az írós instagram oldalamat és életben tartani (tudom, döbbenet, de nem vagyok fent instán és egészen eddig nem is nagyon akartam, de úgy látom, kár lenne ezt a felületet kihagyni)
5. Szuper titkos fogadalom! Annyira titkos, hogy most nem írom le, de ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan meglátjátok.

Jó sok minden, azt hiszem, nem fogok unatkozni 2020-ban sem. Ahogy láthatjátok, a pályázatokat most kihagytam. Ez nem jelenti azt, hogy nem akarok többet indulni, de annyi minden van ezen kívül is, hogy nem akartam még ezzel is stresszelni magam. Indulok amennyin sikerül, aztán majd meglátjuk.

2019 volt életem egyik talán legszebb, legmozgalmasabb éve. Nem csak írás szempontjából, de magánéletben és munkahelyen is minden rendben ment, ha így alakul 2020 is, nem lesz panaszom. Alig várom, hogy elkezdődjön!

De addig is Boldog Újévet mindenkinek!