Magnus Bane történelmi esetei,
amelyekhez semmi köze nem volt (vagy legalábbis ő ezt állítja)
1.
New York, New York
1977.
július 13.
Magnus Bane pontosan negyven éve
költözött végleg New Yorkba és hajszál pontosan két napja, három órája és húsz
perce vette át a Brooklyn főboszorkánymestere címet. Ráadásul két hete, három
napja és tizenöt perce szörnyen unatkozott. Ez a három esemény már önmagukban
is megért volna egy fergeteges partit, amit Magnus ezen a füllesztő nyári estén
meg is készült rendezni.
– Mindent konfetti borít majd, és a sarokban
lesz egy pezsgős szökőkút, mit gondoltok?
– Bűbájos lesz – felelte kedvesen
Catarina, aki mint mindig maga volt a támogató barátság mintaképe. Ezüstös
hajkoronáját ezúttal feltűzve viselte megmutatva ezzel halványkék, szép arcának
minden vonását. Ragnor Fell ellenben undorodva felhorkantott.
– Tökéletes, ha az édes tizenhatodik
szülinapi bulidat akarod újra játszani.
– A szülinapom csak két hónap múlva
lesz! Miféle barát, aki még ezt is elfelejti?
– Pont te beszélsz? Te is elfelejtetted
az enyémet!
– Harminc évvel ezelőtt! Tedd már túl
magad rajta!
– Harminckettő, csak a pontosság
kedvéért. – Húzta ki magát sértődötten London főboszorkánymestere. – Különben
is, ha jól emlékszem nem ezért hívtál ide minket. Hanem hogy segítsünk a
főboszorkánymesteri teendőidben. És ez a csillámpóni parti egyáltalán nem méltó
Brooklyn főboszorkánymesteréhez!
– Igazad van! – bólintott nagy komolyan
Magnus. – Mit ér egy buli zenekar nélkül? Mit szólnátok a Vonyító vérfarkas
trióhoz vagy legyenek inkább a Vámpírbál leányai?
– Ragnor szerintem úgy érti – szólt
közbe szelíden Catarina. – Most hogy főboszorkánymesterré léptél elő, nem ártana
egy kicsit megkomolyodnod.
– Én komoly vagyok! – kérte ki magának
Magnus, majd felháborodása jeleként színpadiasan megrázta a kezét, mire a
csuklóján lévő számtalan karkötő hangos csilingelésbe kezdett. Ragnor megvetően
felhorkantott.
– Az hogy te megkomolyodj lehetetlenebb
vállalkozás, mint sötétségbe borítani egész New Yorkot.
– Pontosan ezért imádom ezt a várost!
Ekkor a kapucsengő fülsértő zaja
szakította félbe Ragnort, aki már készült egy csípős válaszadásra. Magnus hátat
fordítva barátainak és vidám szökdécseléssel a kaputelefonhoz lépett:
– Itt Brooklyn főboszorkánymesterének
rezidenciája, miben segíthetek? – szólt bele vidáman a készülékbe. Ragnor
hangosan felszisszent.
– Ne így, te ostoba! Így oda lesz
minden tekintélyed! – Magnus vállat vont.
– Okézsoké – majd ismét a telefonhoz
fordult: – KI MERI ZAKLATNI BROOKLYN FŐBOSZORKÁNYMESTERÉT?! – bődült bele
teljesen hangerővel, mire a készülék másik oldalán felhangzott egy remegő,
vékony női hang.
– Én… el… elnézést. Szükségem lenne a
segítségére, boszorkánymester.
– Jöjjön fel! – majd Magnus beengedte
az illetőt. Míg várta, hogy vendége felérjen a lépcsőn, vigyorogva
visszafordult barátaihoz, akik leplezetlen döbbenettel meredtek rá.
– Meg kell hagyni, néha tényleg remek
tanácsokat adsz, zöld hercegem – kacsintott Ragnorra, aki tüntetőleg az ég felé
emelte a tekintetét.
A vendég, mint kiderült egy mondén nő
volt. Vékonyka, munkától megkeményedett kezében ódivatú ridikült szorongatott,
ruhái tisztán, de elnyűtten lógtak rajta. Olyan riadtan nézett körbe a lakásba,
akár egy autó reflektora elé került őzike. Magnus kezdett őszintén kíváncsi
lenni. Ritka volt, hogy mondének kérték a segítségét. Legalábbis ebben az
évtizedben.
– Oh, főboszorkánymester uram, kérlek
segíts! – szólalt meg a nő sírós hangon, majd átvágott a szobán és megállt
közvetlenül a kanapén terpeszkedő Ragnor előtt. – Kérlek, segíts nekem! –
Magnus döbbenten eltátotta a száját, hirtelen levegőt sem kapott
felháborodástól, Ragnor ellenben hangos vihogásban tört ki. Sőt még Catarina
sem tudott elnyomni egy halvány mosolyt. A nő értetlenül húzódott vissza. Végül
Magnus megköszörülte a torkát.
– Bocsánat, de a főboszorkánymester
uraság itt áll maga mögött. – A nő őszinte döbbenettel fordult meg és úgy
bámult Magnusra, mint aki nem hisz a szemének. Magnus kezdett őszintén
megsértődni. A buli kedvéért ma különösen kitett magáért. Fekete trapéznadrágot
húzott, hozzáillő ezüst csizmával és flitteres felsővel. Mindkét csuklóján
karperecek csillogtak, a fülébe egy igazi smaragd kő fülbevalót akasztott.
Igazán mesésen nézett ki, nem értette a nő miért bámult hát rá, úgy mint borjú
az újkapura.
– Bo… bocsánat, uram. Én csak azt
hittem…
– Képzelem, mit hitt – morogta Magnus.
– Tehát miben segíthetek?
– Ne légy goromba vele, Magnus. A
tévedése teljesen érthető volt! – nevetett fel Ragnor, ám Magnus ez egyszer
eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Zölden villogó macskaszemét a nőre
szegezte.
– Nos? Nem érek rá egész nap!
– A nevem Flora McAdams – kezdte a nő.
– A fiam miatt jöttem. Tegnap este eltűnt.
– Tudja, van egy viszonylag normálisan
működő szervezet a városban, úgy hívják őket, hogy New yorki rendőrség. Ezzel a
problémával inkább őket keresse meg. Sokkal olcsóbban jár.
– Nem! Nem érti. Nem mehetek a
rendőrségre. A fiam… ő… – Mrs. McAdams nagyot nyelt. – Ő vérfarkas.
– Értem – Magnus kezdett megenyhülni,
ahogy a nő aggódó arcába nézett. Ritka volt az olyan anya, aki egy ilyen
tragédia után is kitartott a gyermeke mellett. – Feltételezem nem régen
történt.
– Alig két hete. Tegnap este volt az
első teliholdja és… történt egy kis baleset. – Majd a nő felhúzta a ruhaujját
és megmutatta a felkarját csúfító mély vágást. Nem harapás volt, csupán egy ronda
karmolás. – Mondtam neki, hogy nem számít, tudom, hogy nem volt ura önmagának.
De William nagyon szégyellte magát. Ma reggel találtam egy levelet az ágyán,
amiben azt írta, hogy elszökik, nem akar a terhemre lenni – Mrs. McAdams halkan
felsírt. – Nem érdekel, hogy mi a fiam. Még csak tizenöt éves! Otthon a helye
az anyja mellett nem kint az utcán, ki tudja milyen társaságban.
– A városban több vérfarkas falka is
van, a fia nyugodtan csatlakozhat bármelyikhez. A vérfarkasok családként
vigyáznak egymásra – felelte Magnus. Azt már nem akarta hozzátenni, hogy talán
a fiúnak is könnyebb lenne elfogadni a történteket, ha a fajtársai között élne.
A nő azonban megrázta a fejét.
– Nem engedhetem így el! Azt hiszi,
neheztelek rá, pedig ez nem igaz! Kérem, segítsen megtalálni! Meg kell mondanom
neki, hogy még mindig a fiam és szeretem.
– Hölgyem, én bármiben örömmel segítek,
feltéve, ha jól megfizetnek érte – mondta Magnus, mert a megható történet
ellenére még mindig nem bocsátotta meg az előbbi incidenst. A nő szomorúan
megrázta a fejét.
– Nekem nincs pénzem. Egyedül nevelem
Williamet és…
– Akkor nincs miről beszélnünk – vont
vállat Magnus, majd már hátat is fordított az elképedt asszonynak, ám ekkor
szembetalálta magát két boszorkánymester barátja felháborodott arcával.
– Ugyan már, Magnus! Ennyire még te sem
vagy szívtelen!
– Néha Brooklyn főboszorkánymestere is
jótékonykodhat – jegyzete meg Ragnor után Catarina is. Magnus felsóhajtott.
– Jó, rendben, megkeresem a fiát. De a
legközelebbi üzletünket duplán számítom fel! – Az asszony hálálkodva, könnyes
szemmel távozott. Magnus kérésére a férfinál hagyott egy vékonyka füzetet,
amely a fia legszemélyesebb tárgya volt, a naplója. Ez pofon egyszerű feladat
lesz. Mire kezdődik az esti buli, már haza is ér.
***
– Nekem mi a fenének kellett eljönnöm?!
– duzzogott Ragnor, miközben a két boszorkánymester kiszállt a taxiból New York
külvárosában. Magnus jó magas jattot adott az elképedt sofőrnek, aki láthatóan
nem tudta hova tenni, mit is keres egy flitter inges és egy zöldes ábrázatú
fickó a város ezen elhagyatott részén.
– Azon felül, hogy továbbélvezheted
remek társaságomat? – kérdezett vissza vigyorogva Magnus. Persze az igazság az
volt, hogy Catarina parancsolt rá zöldképű barátjukra, hogy kísérje el Magnust
az első hivatalos, főboszorkánymesteri megbízására. Mondván, hogy Ragnor majd
jó példát mutat neki. Hát eddig példamutatás helyett csak széles káromkodása
gyűjteményét sikerült bemutatnia.
– Mégis mit keresne itt egy vérfarkas
kölyök? – morgott tovább Ragnor. Magnus vállat vont.
– Sötét, elhagyatott és minden jó ízlést
mellőz. Tökéletes egy depressziós fiú számára. – Magnus helymeghatározó
varázslata sose tévedett. Mikor a kezébe vette a naplót és koncentrált, minden
kétséget kizáróan ez a hely tűnt fel a szemei előtt. A városi elektromos művek.
Szerencsétlen fiú biztos azt hitte itt senkit sem bánthat, amíg a telihold
teljesen el nem veszti az erejét. Magnus bár már évszázadok óta nem félt
semmitől, ártott volna a hírnevének, nem sok kedvet érzett, hogy a leszállt
éjszakában kóboroljon egy üres üzemben, Ragnor társaságában. Ám nem volt mit
tenni, ha egyszer elvállalt egy munkát, azt mindig el is végezte. Kivéve azt a
bizonyos bostoni esetet, de arról nem szeretett beszélni.
– William McAdams! – kiáltotta el
magát, mikor beléptek az elektromos művek területére. Ám a saját lépteik zaján
kívül semmi mást nem hallottak. Az üzemen keresztül kasul átszelő elektromos
vezetékek és csövek kísérteties árnyékot vetettek a fém falakra. Magnus nem
vesződött varázslattal, egyszerűen felkapcsolta a villanyt az épületben. Ragnor
halkan kuncogott mögötte.
– Mi olyan vicces? – kérdezte kicsit
ingerültebben, mint akarta Magnus. Szeretett volna minél hamarabb eltűnni
innen, de Ragnor viháncolása egyáltalán nem segített a vérfarkas keresésében.
– Ezt nézd meg! – lengette meg a fiú
naplóját Ragnor. – Ez a srác aztán nem semmi, már a tizedik oldalon panaszkodik
arról, hogy belezúgott a tejhordó fiúba, de nem meri bevallani az anyjának.
– Te beleolvastál a naplójába? Ez még
tőled is aljas! – Bár titkon Magnus inkább azon dühöngött, miért nem neki
jutott előbb eszébe.
– Magnus, igazán jótékonykodhatnál a
fiúval egy kicsit. Amúgy is szereted a kiskorú alvilágiakat megrontani.
– Kikérem magamnak! Az a tündér lány
határozottan többnek nézett ki, mint tizennyolc.
– Honnan tudod? Tök részeg voltál.
– Apróság, de most hallgass! Azt hiszem
hallok valamit… – Ragnor csak legyintett, majd ismét a naplóba temetkezett.
Magnus óvatosan előrébb lépett. Szinte biztos volt benne, hogy látott az imént
valamit megmoccanni az egyik sarokban. Amint közeledett a lámpa fényénél egy
zöld szempár villant, majd az árnyékból lassan kivált egy hosszúkás pofa,
kivillanó, méretes szemfogakkal. A vérfarkas torkából halk morgás tört elő.
– Semmi baj, William – emelte fel a
kezét nyugtatóan Magnus. – Tudom, hogy hallasz. Édesanyád küldött, hogy
hazavigyelek. Ha megengeded, hogy közelebb menjek, segítek visszaváltozni.
– Hé, Magnus! Ezt nézd meg! A kiskölyök
a múlt hónapban túllépett a tejes fiún és belezúgott a hentes fiába!
– Ragnor! Pofa… – Ám elkésett. A vérfarkas
abban a pillanatban hátborzongató hangon felüvöltött, majd Magnusra vetette
magát. A boszorkánymester ösztönösen cselekedett. Ujjai között
szentjánosbogarakként törtek elő a kék lángok, majd tenyeréből egy pusztító
energia löketet küldött a farkas felé. A teremtmény fájdalmasan felvonyított,
ám tömött bundájáról a energia gömb könnyedén lepattant és egyenesen telibe
találta az egyik fővezetéket. Abban a pillanatban hangos sistergés támadt és
teljes sötétség ereszkedett rájuk. Nem csak rájuk, de az egész városra is.
– Magnus, te idióta! Lekapcsoltad az
áramot az egész városban!
– Dehogyis! Nem én voltam.
– Tényleg? Akkor minek nevezed, hogy
pont akkor ment el az áram, mikor te eltrafáltad a vezetéket azzal az energia
gömbbel?
– Véletlen egybeesésének?
– Ti elolvastátok a naplómat?! –
hallatszott egy felháborodott fiú hang közvetlen Magnus mellől.
– William? Visszaváltoztál? – Magnus
kicsit megkönnyebbült. A gondolat, hogy össze lehetnek zárva egy feldühödött,
átváltozott vérfarkassal cseppet sem volt szívderítő. Bár Magnus nem félt
semmitől. Tudjátok.
– Hogy került hozzátok a naplóm? –
folytatta William, mintha meg sem hallotta volna Magnus kérdését.
– Édesanyád adta oda, hogy
megtaláljunk.
– Bizony! De ugye kölcsönadod? Még nem
értem a végére! – mondta Ragnor, mire William dühösen felmordult.
– Szerintem menjünk! – kiáltott fel
gyorsan kicsit túlzott vidámsággal Magnus. Semmi kedve sem volt újból
szembenézni egy vérfarkassal, pláne nem vaksötétben. – Mindjárt itt lesznek a
mondének és Williamet is haza kell vinnünk, plusz a vendégeim már biztos
megérkeztek a buliba.
– Oh… azt hiszem, rajtam nincs ruha –
jegyezte meg félénken William.
– Nem tesz semmit, itt úgyis vak sötét
van.
– Az egész városban, hála Magnusnak.
Hidd el, senkinek sem fog feltűnni, hogy egy pucér vérfarkas srác rohangál az
utcákon.
Mire Magnus visszatért a lakására a
buli már nagyban zajlott. Nem is ért véget egészen az áramszünet végéig.
William és Magnus még háromszor találkoztak, de valahányszor szóba került a
megismerkedésük estéje Magnus mindig kikérte magának, hogy a New Yorkot sújtó
áramszünetről határozottan nem ő tehetett. Ezen véleményét még évtizedek múlva
is hangoztatta, amire Ragnor csupán egy jelentőségteljes szemforgatással
reagált.
Megjegyzés:
1977.
július 13. a „rémület éjszakája” néven vonult be a New yorki történelembe. Az
áramszünetet eredetileg egy villámcsapás okozta Westchester megyében, aminek
következtében nyolc millió ember maradt áram nélkül. Zavargások és
fosztogatások törtek ki, a kárt több mint egy milliárd dollárra becsülték.
A folytatást hamarosan olvashatjátok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése