A herceg III. rész 14. fejezet

Szerencsére Mr. Morgan nem haragudott meg nagyon rá, így másnap Will jól látható izgalommal várta a beígért meglepetést. Mr. Morgan azonban egész délelőtt nem szólt egy szót sem. Will pedig nem mert rákérdezni. Aztán mikor Loretta szokás szerint elküldte őket ebédelni, és Will a többi fiúval együtt elindult kifelé Mr. Morgan grabancon ragadta, és visszafordította.

– Itt a jutalom ideje – nevetett fel a férfi. – De még várnod kell egy percet

Majd a férfi visszatért a konyhaasztalhoz, hogy befejezze az utolsó simításokat az éppen készülő ételben.

– Talán ebédet főz nekem? – kérdezte kíváncsian Will.

– Dehogyis, Mary ki is tekerné a nyakamat, ha vetekedni akarnék az ő főztjével.

– Hát akkor?

De Mr. Morgan nem felelt. Az elkészült ételt ezüst tányérokra szedte, és gusztusosan elhelyezte egy tálcán. Ezüst kancsóba bort töltött. Will már biztos volt benne, hogy ez nem neki készült. Ilyen szép étkészletet még sose látott, úgyhogy biztos, hogy valami fontos személy számára lesz. Miután Mr. Morgan befejezte a tálalást, Willhez fordult.

– Most nagyon jól figyelj rám, Will. Van néhány fontos dolog, amit meg kell beszélnünk.

– Figyelek – bólintott Will, meg se próbált rákérdezni miről van szó, Mr. Morgan úgyse mondaná el.

– Ez itt Henry herceg ebédje. Rendszerint a szobájába szokta kérni, ahogy ma is.

– Értem – de még mindig nem értette mi ez az egész.

– Általában én vagy valamelyik szakácsom szokta felvinni neki az ételt, de ma úgy döntöttem, hogy te viszed fel neki.

Willnek tátva maradt a szája. Még hogy ő? A trónörökösnek ő vigye fel az ebédet? Ez lenne a jutalom, amit Mr. Morgan ígért neki? Hát ezt nem gondolta volna. Mr. Morgan elégedetten figyelte a fiú döbbent arcát. Tudta, hogy Will értékelni fogja a meglepetést, amit kitalált neki. De azért jólesett látni a fiú örömét. Mert Will le se tudta volna tagadni, hogy mennyire örül.

– Mr. Morgan, én…

– Ne hálálkodj! Megérdemled, nagyon jó munkát végeztél. De most figyelj, mert van néhány szabály, amit be kell tartanod, ha a herceg elé lépsz. Először is kopogsz, majd ha belépsz, akkor meghajolsz. Érthető?

– Igen.

– Szó nélkül leteszed a tálcát az asztalra, köszönsz, ismét meghajolsz, és kimész. Csak akkor beszélsz, ha kérdeznek. És nehogy valami butaságot csinálj, mert azzal csak engem hozol szégyenbe.

– Mindent megteszek, hogy jól csináljam – ígérte Will.

– Helyes, még elmondom, hogyan jutsz el a herceg szobájába, aztán mehetsz is.

 

Will minden gond nélkül megtalálta Henry herceg szobáját. Viszont az ajtóban állva úgy érezte, minden bátorsága elszállt. Legutóbb a bálon látta Henry herceget, pontosabban akkor leste meg. És nagyon jól emlékezett rá, hogy mikor Torro parancsnok kivezette őket Daniellel, Henry herceg pont rá nézett. Nem volt akkor a tekintetében semmi ellenséges, mégis Will szörnyen elszégyellte magát valahányszor rá gondolt. Persze valószínűleg a herceg egyáltalán nem emlékszik rá, hisz annyi szolgáló veszi körül, úgyhogy nem is értette, miért aggódik emiatt. Ostobaság. Így Will végül vett egy mély levegőt, és bekopogott.

– Szabad! – szólt ki egy kellemes hang, így Will benyitott. Mr. Morgan utasítása szerint először meghajolt, és csak azután mert jobban körbenézni. A szoba, amelybe belépett nem volt különösebben érdekes. Egy szépen megmunkált kemény tölgyfa asztal állt benne néhány székkel, a falakat kárpitok borították, az ajtóval szemben kandalló állt. Egy másik ajtón keresztül lehetett bejutni a hálókamrába. Henry herceg az asztalnál ült, és valószínűleg észre sem vette Will fürkésző pillantását, ugyanis egy könyvbe mélyedt. Willnek ismerős volt a helyzet. Még a Sierra birtokon ő is órákat tudott eltölteni egy–egy érdekes könyv felett. Szó nélkül lépett oda az asztalhoz, és letette a tálcát. A herceg még mindig nem nézett fel a könyvből, Will még azt sem tudta megállapítani, hogy észrevette–e egyáltalán az ételt. Aggódott is, mert mi van, ha kihűl az étel? De Mr. Morgan azt mondta ne szóljon egy szót se, így megfordult, hogy elinduljon kifelé, ám ekkor észrevette, hogy a herceg melletti kandallóban mindjárt kialszik a tűz. Persze tudta, hogy nem az ő dolga. Biztos van egy szolgáló, aki ezzel van megbízva, de ha kialszik a tűz, nehéz lesz újra meggyújtani, ráadásul addigra a szoba is kihűl. Így aztán Will inkább visszafordult, és nekilátott, hogy felélessze a tüzet.

– Te meg mit csinálsz?

Will rémülten rezzent össze az asztal felöl jövő hangra. Henry herceg leplezetlen csodálkozással és talán némi rosszallással nézett rá, kezében még mindig ott volt a könyv. Will érezte, ahogy elvörösödik.

– Elnézést, Felség, én csak…

– A tűzrakás a szolgálóm dolga. Majd ő megcsinálja.

– Tudom, Felség, de láttam, hogy mindjárt kialszik a tűz, és sokkal egyszerűbb most néhány fát rádobni, mint újra rakni az egészet.

– Az téged ne érdekeljen, mi milyen nehéz. Majd én szólok, ha azt akarom, hogy tegyenek még a tűzre.

– De Felség, tudom milyen az, ha valaki belefeledkezik egy könyvbe. Szerintem még órák múlva sem venné észre, hogy a szoba jéghideg lett– Will rémülten kapta el a fejét. Most döbbent csak rá, milyen ostobaságot tett. Ezért Mr. Morgan kitekeri a nyakát. Félve nézett föl, és döbbenten látta, hogy Henry herceg arca épp olyan vörös, mint az övé volt néhány perccel ezelőtt.

Bár Will ezt nem tudhatta, de Henry herceg most szörnyen szégyellte magát. Vajon ez az egyszerű szolgáló honnan tudhatja, hogy igen, pontosan így szokott lenni. Ő leül egy könyvvel, és jóformán fel se néz egészen addig, míg el nem olvasta. Tőle akár egy ágyúgolyó is becsapódhatna itt a szobában, valószínűleg azt sem venné észre.

Will zavara azonban talán nagyobb volt még a hercegénél is. Gyorsan fölpattant, és elindult kifelé. Az ajtóban még gyorsan megfordult, hogy meghajoljon, azonban a mozdulat közben megakadt. Henry herceg még mindig őt nézte. És ettől Will csak még jobban zavarba jött.

– Felség, kérem, ne haragudjon…

– Tudod, ha már itt vagy…, megrakhatod a tüzet – szólt közbe a herceg már sokkal lágyabb hangon.

Will csak bólintott, és visszament a kandallóhoz, hogy befejezze a tűzrakást. Azonban még mindig nagyon zavarban volt. Ráadásul minden erejével uralkodnia kellett magán, hogy ne pillantson egyszer sem a herceg felé, így azt sem láthatta, hogy Henry herceg végig őt nézi.

– Ismerős vagy – szólalt meg hirtelen a herceg. – Találkoztunk már?

– Nem hiszem, Felség, én a konyhán dolgozom. Mr. Morgan most először küldött fel ide– Will persze tudta, hogy nem ezt kellene mondania, hanem őszintén be kellene vallania, hogy igen, ő volt az, aki belógott a királyi bálra, és Torro parancsnok kivezette onnan, de nem merte. Szerencsére Henry herceg nem firtatta tovább a dolgot.

– Kedvelem Mr. Morgant. Rendes ember.

– Szerintem is.

– És miért téged küldött? Általában ő szokta felhozni az ebédemet.

– Igen, de… a múltkor engem küldött el az alapanyagokért, és nagyon elégedett volt velem, ezért jutalomként megengedte, hogy én hozzam ma fel önnek az ebédet.

– Milyen jó tudni, hogy a konyhán én vagyok a jutalom – nevetett fel a herceg.

Will szemei azonban rémülten kikerekedtek.

– Ugye nem haragszik meg ezért Mr. Morganre?

– Nem dehogy, szerintem ez jó ötlet. Biztos ösztönzően hat majd a többiekre.

– Biztosan – bár Will ebben koránt sem volt biztos. Mióta Mr. Morgan szóba hozta a jutalmat a többi mosogatófiú már közel sem tekintett rá olyan barátságosan, mint azelőtt. Sokkal inkább irigységgel és rosszindulattal. Willt szerencsére ez nem különösebben izgatta. Megszokta már az ellenségességet a Sierra birtoki istállófiúktól, ráadásul itt volt neki Daniel, akinek a barátsága jelenleg a legtöbbet jelentette. A fiú közben befejezte a tűzrakást, és felegyenesedett. Henry herceg pedig még mindig őt figyelte, ami Willt egyre inkább zavarba ejtette. Arról nem is szólva, hogy még mindig nem nyúlt hozzá az ebédjéhez.

– Felség – szólalt meg tétován Will.

– Igen? – Henry herceg úgy mosolyodott el, mint aki számított rá, hogy Will mondani fog valamit.

– Semmi csak… nem fél, hogy ki fog hűlni? – bökött a fejével a herceg előtt lévő étellel teli tálcára.

Henry herceg meglepetten nézett az ételre, mintha csak most vette volna észre, hogy egyáltalán ott van.

– Igazad van – sóhajtott fel. – Mr. Morgan annyi ételt küld, amennyi egy hadseregnek is elég lenne.

– Szóljak neki, hogy holnap kevesebbet küldjön?

– Felesleges. Én már szóltam neki, erre azt felelte, hogy egy koronahercegnek szüksége van az energiára. Nem mintha olyan sok megerőltető dolgot csinálnék. – Az utolsó mondatot a herceg már csak az orra alatt morogta, de Will így is meghallotta.

– Pedig biztos sok érdekes dolgot csinál – mondta mosolyogva Will, de Henry herceg csak legyintett.

– Az államügyek és a hadijelentések megvitatása, és levelek írása nem mondható túl érdekesnek.

– Pedig annak hangzik – mondta őszintén Will.

– Nem az, ha neked egy szemernyi beleszólásod sincs az ügyekbe, a szavaid pedig csak süket fülekre találnak

Ez az utolsó kijelentés is csak egy halk morgás volt, de Will értette. Henry herceg nyílván az apjára gondol. Will eddig teljesen természetesnek vette, hogy a király kizárólagos joga a döntések meghozatala, de most, hogy Henry herceggel találkozott, egyre kevésbé érezte ezt helyesnek. Hisz egyszer Henry lesz a király. Mégis, hogy tud majd helyes döntéseket hozni, ha meg se hallgatják?

– Felség… mondhatok valamit? – kérdezte bátortalanul Will.

– Persze, mondd csak.

– Szerintem magából remek uralkodó lesz. Lehet, hogy most még nem szólhat bele néhány ügybe, de egy nap majd minden döntést magának kell meghoznia, és akkor majd megmutatja, hogy milyen jó ötletei vannak.

Will csupán bátorításnak és kedvességnek szánta az elmondottakat, de Henry hercegnek sokkal többet jelentett. Melegen elmosolyodott, még soha életében nem érzett ilyen hálát, mint most. Az évek során annyira elidegenedett mindenkitől. Egyszerűen elege lett, hogy minden ember puszta érdekből közeledett hozzá, még a feleségjelöltek is, akikkel az elmúlt évek során megismerkedett pusztán a remek partit és persze a királynévá válás lehetőségét látták benne. Eszükbe sem jutott, hogy meg akarják őt ismerni. Így Henry inkább mindenkit elrekesztett magától, és mindenkivel szemben tartotta a három lépés távolságot. Kivéve persze az édesanyjával. Hozzá mindig is nagyon közel állt, bár mostanában az asszony nagyon sokat gyengélkedett, ami nem is csoda, hisz közeledett a kistestvére halálának évfordulója… Az öccse halála és az azt övező gonosz pletykák a bizonyíték rá, hogy annyi gonosz és kegyetlen ember van a világon. Erre most itt van ez az egyszerű fiú… a szavai olyan őszintének és bátorítónak hangzottak. Henrynek minden egyes szó nagyon jól esett. Hisz olyan sokszor kételkedik magában. Óvatosan felpillantott a fiúra. Az ott állt előtte, a szemében csupa kíváncsiság és melegség csillogott. A szemei borostyánszínűek voltak. Épp mint az anyjának… milyen érdekes. De mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna kopogtattak.

– Szabad! – kiáltott ki automatikusan Henry. Bár egyáltalán nem szerette volna, ha megzavarják őket. Szeretett volna még beszélgetni.

Will legnagyobb meglepetésére Mr. Morgan lépett be az ajtón. Gyorsan meghajolt, majd csodálkozva nézett végig a székében ülő Henry hercegen és az előtte álló Willen.

– Mr. Morgan! Örülök, hogy látom. Mi szél hozta? – biccentett mosolyogva a belépő férfi felé Henry herceg.

– Felség, elnézést a zavarásért. Én csak Willt keresem, nem tudtuk hová tűnt, és már elkezdődött a munkaideje. – Az utolsó szavakat Mr. Morgan olyan vészjóslóan ejtette ki, hogy Will biztos lehetett benne, hogy ezek csak neki szólnak. És hogy nagy bajban van. Henry herceg viszont láthatóan jót mulatott a hallottakon.

– Ez esetben, Will, ne várakoztasd tovább a munkaadódat.

– Igen, Felség – hajolt meg Will, majd Mr. Morgan mellé lépett, akinek a szeméből még mindig értetlenség sugárzott.

– Mr. Morgan, ne legyen túl szigorú Willel, én tartottam fel – tette hozzá mosolyogva a herceg, amiért Will nagyon hálás volt.

– Úgy lesz, Felség – hajolt meg Mr. Morgan is. – Viszontlátásra!

Ezután a férfi először Willt irányította ki az ajtón, majd ő is kilépett, azonban mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót Henry herceg még utána szólt.

– Mr. Morgan!

– Igen, Felség? – fordult vissza a férfi. Will soha életében nem felejtette el azt a melegséget, amivel a koronaherceg kiejtette a következő szavakat.

– Felküldheti máskor is.