Hook vs. Sohaország 3. fejezet

3. fejezet – A múlt árnyai

Storybrooke napjainkban…

– Májusi esküvőre gondoltam. Mindenhol virágok lennének, és a város összes lakója elengedhetne egy fehér galambot, mikor kiléptek a templomból. Nagyi készíti a tortát, jaj, és a törpök megígérték, hogy szereznek egy hintót, és fehér lovakat…

– Anyu, nagyon kedves, hogy ilyen… lelkes vagy, de mi egy csendes, visszafogott esküvőt szeretnénk – mondta Emma felpillantva a seriff irodában lévő számítógép képernyőjéről. Snow azonban úgy meredt rá, mintha valami égbekiáltó marhaságot mondott volna.

– Emmának igaza van – értett egyet Hook is. – Ráadásul ki akarja, hogy néhány átkozott galamb a fejére csináljon az esküvője napján?

– Azt mondjátok… – sziszegte Snow tőle szokatlanul vészjósló hangon. – Azt akarjátok, hogy az egyetlen lányom esküvője ne legyen méltó egy hercegnőhöz?

– Nem vagyok hercegnő – szögezte le Emma. – És nem is akarok az lenni. Bőven elég volt az a pár nap az alternatív világban. Még mindig tiszta lila folt az oldalam a fűzőktől.

– De Emma ez az esküvőd!

– A mi esküvőnk – jegyezte meg Hook.

– Emma, az esküvőd! – ismételte meg Snow, oda se figyelve Hookra, akinek már most nagyon hiányzott a rum, amit Emma kitiltott a házból. Anya és lánya már épp heves vitatkozásba kezdett volna, amelynek témája a csirke versus fácán főétel lett volna, mikor megcsörrent a seriff iroda telefonja.

Hook kihasználva az alkalmat gyorsan felvette és Emma kezébe nyomta, belefojtva mennyasszonyába a szót.

– Igen? – szólt bele a lány.

– Feljelentést szeretnék tenni – szólalt meg az ismerős hang a vonal túlsó végén, mire Emma szemöldöke rögtön a homloka közepére szaladt.

– Gold, maga az? Mit akar?

– Tudtommal maga a seriff, Miss Swan – felelte a férfi gúnytól csöpögő hangon. – Kiraboltak. Úgyhogy nagyon lekötelezne, ha idefáradna és segítene.

– Mióta van szüksége az én segítségemre? Tudtommal, maga a Sötét Úr.

– Ahogy maga is az volt, így nagyon jól tudja, hogy a fénymágiával szemben tehetetlen vagyok.

– Egy pillanat, azt akarja mondani, hogy aki betört magához, az fénymágiát használt?

– Örülök, hogy a felfogó képessége nem sérült. Várom a boltomban! – Ezzel a férfi letette. Emma őszinte döbbenettel nézett végig az irodában lévőkön. Mégis ki lehetett olyan ostoba, hogy betörjön a Sötét úr boltjába?

***

Sohaország évekkel ezelőtt…

Csingiling nem bizonyult túl érdekes útitársnak. Lényegében egyetlen szót sem szólt, miközben egyre mélyebben haladtak a dzsungel sűrűjében. Hooknak rá se kellett néznie, hogy tudja, mennyire nincs ínyére a feladat. Vajon ki lehet ez a lány? Volt benne valami furcsa. És elég formás kis feneke volt így hátulról.

Bő egy órás kutyagolás után a fák végre ritkulni kezdtek és egy sziklás részhez lyukadtak ki. Hook meghökkenve látta, hogy egy szakadék szélére jutottak.

– Mégis hova hoztál engem? – kérdezte. Csingiling közben elindult a szakadék peremén álló sziklák felé. Hívogatóan intett.

– Erre! Gyere már! – Hook kelletlenül követte. Elképzelni sem tudta, hogy mit akar a lány itt a sziklák között, ám pár lépés után meglátta, hogy a kőhalmok között egy apró barlang bejárata bújik meg. Csingilig gondolkozás nélkül bemászott, Hook némileg kelletlenül követte. Kezét a kardjára csúsztatta, lelkében pedig igyekezett felkészülni, hogy odabent egy rémült tekintetű fiú várja, akire neki kell kimondania a halálos ítéletet. Legszívesebben szembe köpte volna magát. De már nem volt visszaút. Hook belépett a barlang bejáratán.

A barlang persze üres volt. Hook kicsit megkönnyebbült, ugyanakkor nem örült, hogy egyre csak ódázza a feladatot.

A barlang olyan alacsony volt, hogy a kalóz minduntalan beverte a fejét. Nem volt benne más, mint egy pálmalevelekkel bevetett ágy, egy kis tűzrakó hely és némi élelem. A fiúnak azonban nyomát sem látta.

– Hol van? – fordult a férfi Csingilinghez. A lány vállat vont.

– Nem tudom, ez itt a búvóhelye. Biztos megint elment kutatni.

– Kutatni? – hökkent meg Hook. Csingiling bólintott.

– Ő is el akarja hagyni a szigetet. Meg van róla győződve, hogy sikerülhet neki és megtalálja a kiutat. De ez csak hiú ábránd.

– Így ismerted meg? Azt hitted, ő haza tud vinni? – Csingiling nem nézett a szemébe, amiből a kalóz arra következtetett, hogy pontosan így történt. Hirtelen elfutotta a méreg. – És mikor úgy láttad, nincs már a hasznodra, gyorsan oldalt váltottál! Hogy te milyen kétszínű vagy!

– Nem igaz! Nem vagyok az!

– Ne áltasd magad, drágaságom! Lenéztél engem, mert végezni akarok vele, de te sem vagy jobb! Képes vagy végignézni, ahogy megölik azt, aki segíteni akart neked. Mégis miféle ember vagy te?

– Nem vagyok ember – suttogta a lány égő arccal. – Hanem tündér.

***

Storybrooke napjainkban

Emma sárga borághátúja hangos fékcsikorgással állt meg Gold zálogháza előtt. Az ajtó tárva nyitva állt és már messziről is fel lehetett ismerni, hogy valaki feltörte a zárat. Hook némi kéjes örömmel figyelte a Sötét urat, ahogy az dühöngve várta őket a pult mögött.

– Azt hittem estig sem érnek ide – morogta Gold.

– Siettünk, ahogy tudtunk – felelte Emma majd körbepillantott a helyiségben. Látszólag minden a helyén volt, semmit sem törtek össze és kutakodásnak sem látszott nyoma. – Mi tűnt el?

– Tudhatná már Miss Swan, hogy az igazán értékes dolgaimat itt tartom. – Gold a falba rejtett széf felé intett, majd elhúzta a széfet rejtő festményt. Emmának leesett az álla. A széfet szó szerint ripityára törték. Csoda, hogy a falból nem esett ki.

– A tőre? – Gold felnevetett, majd benyúlt a kabátja belső zsebébe és előhúzta az ismerős fegyvert.

– A múltbéli szerencsétlen események után ezt mindig magamnál tartom – magyarázta. – Nem, néhány értékes varázsszerem tűnt el. Még az Elvarázsolt Erdőből hoztam magammal. Nagyon értékesek és ritkák.

– És feltételezem nem ártalmatlanok – tette hozzá a lány. Gold sokatmondóan somolygott, de nem felelt. – És honnan tudja, hogy fénymágiát használtak a széf feltöréséhez? – tette fel a következő kérdést Emma.

– Maga is érezheti, Megmentő. Koncentráljon a széfre! – Emma kelletlenül, de követte az utasítást. Minden erejét a széfre összpontosította és abban a pillanatban megérezte az ismerős meleg érzés, amely akkor szállta meg, mikor a varázserejét használta. Csakhogy ez másmilyen volt. Idegen.

– Mit érzel? – kérdezte Hook, mire azonnal megszakadt a kapcsolat. Emma megrázkódott, hogy kitisztítsa a fejét.

– Igazat mond, valaki fénymágiával nyitotta fel és rabolta ki.

– Ki lehetett az az ostoba? – morogta a kalóz.

– Nem tudom, de nézzünk körül, hátha találunk valami nyomot! – Emma jobbra, Hook balra indult és járta végig a boltot. Gold akár egy kirendelt őrmester figyelte minden mozdulatukat. Mikor Emma végzett, hátra ment a hátsószobába, hogy ott is körbenézzen, Hook pedig a bejárati ajtót vette szemügyre. A nap már lemenőben volt a városka házai mögött, az utolsó sugarak arany fénybe vonták a boltot. És ekkor valamit megcsillant a fényben. A kalóz lehajolt és egy ezüst gyűrűt pillantott meg a padló deszkái közé szorulva. A finom ékszer egy kék kvarcot foglalt magába. Hook szája kiszáradt. Gyorsan felkapta az ékszert.

– Találtál valamit, Kapitány? – Gold árnyéka úgy vetült felé, akár egy rossz szellem. Hook lassan felegyenesedett.

– Nem, semmit. – Gold egy percig kutakodva vizslatta az arcát, majd visszasétált a bolt hátuljába. Hook nagyot sóhajtott, majd a gyűrűt a zsebébe süllyesztette.

***

Sohaország évekkel ezelőtt…

– Tündér?! – Hook biztos volt benne, hogy rosszul hall. – Mégis mi az ördögöt keresne egy tündér Sohaországban?

– Az nem a te dolgod! – szegte fel az állát Csingiling.

– Nem lehetsz tündér – makacskodott a kalóz. – Hol van a szárnyad? – Csingiling erre úgy összeszorította a száját, hogy az pengevékonyságúra keskenyedett.

– Ahhoz semmi közöd – sziszegte. Hook már látta, hogy ennél többet nem tud majd kihúzni belőle. De még mindig nem akarta elhinni. Egy tündér a szigeten. Már értette hogyan húzhatta ki ép ésszel ilyen sokáig a Sötét Dzsungelben.

– Mit keresel itt a szigeten? – tette föl a következő kérdést, de Csingiling elfordult és Hook hiába ismételte meg a kérdést, a lány úgy festett, átmeneti süketségben szenvedett. Így a kalóz feladta. Egyelőre. Végülis mit számít? Amint visszatérnek az otthonukba, valószínűleg soha többé nem látja ezt a lányt.

Ekkor léptek zaja törte meg a csendet. Hook a barlang bejárata felé fordult. Hangtalanul kihúzta a kardját a hüvelyéből. Eljött az idő. Hamarosan hazamehetnek.

***

Storybrooke napjainkban

Hook utálkozva nézett a város szélén álló rendház épületére. Nem tudta megérteni a tündérek miért élnek ilyen helyen. Ráadásul így összezárva egy csomó fehérnép. Hogy nem gyilkolják le egymást?

A férfi vett egy mély lélegzetet, majd bekopogott. Természetesen a Rendfőnökaszsony vagyis Kék tündér nyitott ajtót. Az egyetlen tündér, akit Hook most a háta közepére kívánt. Tudta, hogy a nő és Emma jóban voltak.

– Kapitány, minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte Kék tündér, már a hangjából is sütött a rosszallás. Hook megköszörülte a torkát.

– Én valójában Csingilinget keresem.

– Milyen ügyben? – Hook elfojtott egy káromkodást. Miért kell ilyen minden lében kanálnak lennie ennek a nőnek?

– Magánügy. – Úgy érezte egy örökkévalóság telt el, mire a nő lassan bólintott és hátrafordult.

– Várj itt, máris hívom. – Ezzel eltűnt. Hook örült, hogy nem invitálták beljebb. Már attól bűntudat fogta el, hogy a rendház közelében volt. Pár perc várakozás után aztán megjelent Csingiling. Hook majdnem elnevette magát, ahogy meglátta a lányt a tündérek formaruhájában. Annyira nem illett hozzá.

– Tehát tényleg te vagy az – morogta a lány, majd behúzta maga mögött az ajtót.

– Kedves vagy, mint mindig, drágám. – majd a férfi benyúlt kabátja zsebébe és előhúzta a boltban talált gyűrűt. Csingiling szeme egy pillanatra rémületet tükrözött, de gyorsan rendezte a vonásait. – Ez a tiéd, ha nem tévedek – mondta Hook.

– Igen, el-elvesztettem. Hol találtad meg? – Hook hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.

– Mintha nem tudnád. Gold boltjában. Csing, mit műveltél? Betörtél a Sötét úr boltjába? Megőrültél?

– Mit képzelsz rólam?! Nem törtem be sehova. Tegnap arra jártam, egy idős hölgyet látogattam meg, biztos akkor ejtettem el.

– Na, persze… Nem akarom, hogy bajba keveredj.

– Mit érdekel az téged? Ne tégy, úgy mintha hirtelen érdekelne a sorsom.

– Csing, ami Sohaországban történt…

– Ne beszéljünk róla! Az már a múlt. – Csingiling előrelépett és szó szerint kimarta Hook kezéből a gyűrűt. – Köszönöm, hogy ezt visszahoztad nekem. Isten veled! – Már épp eltűnt volna az ajtó mögött, mikor Hook megragadta a karját és visszatartotta.

– Nem gondoltam volna, hogy megtartod. A gyűrűt. – A tündér összeszorította a száját. A férfi azt hitte, nem is fog válaszolni, de végül lassan a kalózra emelte kék szemét.

– Az egyetlen szerelmemtől kaptam, te tudhatnád ez milyen fontos. – Hook bólintott, majd elengedte a lány karját.

– Vigyázz magadra, Csing. Ne keveredj semmilyen bajba.

– Ne félts te engem – mosolyodott el keserűen Csingiling, majd bevágta maga utána a zárda ajtaját. Hook lemondóan legyintett. Ő megtette, amit a lelkiismerete diktált. Csak remélni merte, hogy Csingiling nem hazudott a szemébe. Mert akármit is csinál, a Sötét Úr haragjától nem tudja majd megvédeni.

 

Csendes este ereszkedett Storybrooke házaira. A tündérek szállásán már mindenki nyugovóra tért. Csingiling percekig hallgatózott, mire az alagsori lépcsőhöz merészkedett, majd hangtalanul lement a föld alatti helyiségbe. Amint kinyitott a nehéz vasajtót, megcsapta az orrát a készülő bűbáj émelyítő szaga.

– Drágám, végre idetoltad a képedet. Hoztál gint?

– Igen, tessék – nyújtotta át a hálóruhája ujjába rejtett üveget Szörnyellának, aki az egyik sarokban felállított ágyban terpeszkedett. A nő negédes mosollyal vette át az italt.

– Köszönöm, drágám! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen fifikás kis tündér vagy. Az ostoba kalózban fel sem merült, hogy hazudsz, mint a vízfolyás.

– Nem fog többé akadékoskodni, igaz? – szólalt meg a másik alak a szoba közepén rotyogó üst mellől. Csingilinget kirázta a hideg. Nem gondolta volna, hogy így fogja őt viszont látni. Az üvegtest félelmetesen csikordult, ahogy az alak a tündér felé fordult.

– Válaszolj, tündér! Hook kapitány nem fog beleköpni a levesünkbe? – Csingiling nagyot nyelt.

– Nem, Hook és a Megmentő nem tehet semmit ellenünk.

Pán elégedetten elvigyorodott, majd beleszórta a Gold boltjából lopott utolsó értékes hozzávalót is. Az üstben rotyogó folyadék addig vérvörös színe azonnal mélyzölddé változott. Már csak pár nap és egyetlen hozzávaló és visszaszerzi a testét. És akkorra senki sem állíthatja meg.

Folytatása következik...