2019. január 1., kedd

Évértékelő 2018

Hihetetlen, de ismét eltelt egy év, és be kell vallanom, hogy szégyentelenül elhanyagoltam a blogomat, amit nagyon sajnálok.
De mentségemre legyen mondva, hogy rengeteg minden történt velem ebben az évben jók és rosszak egyaránt. Nem mondom, hogy 2018 lesz életem legjobb éve, de azt sem, hogy a legrosszabb. Sőt még azt sem mondhatom, hogy semleges. De miről is beszélek?

Ha emlékeztek, tavaly ilyenkor 5 újévi fogalamat tettem. Lássuk, hogy hogyan sikerült betartanom ezeket:

1. Minden hónapban legalább 2 könyvet elolvasni.
Ez egyértelműen sikerült. Ugyan nem tudom pontosan, hogy mennyi könyvet olvastam idén, de biztos hogy megvolt a havi kettő. Ezzel kapcsolatos újdonság, hogy júliusban regisztráltam a moly.hu-ra így már rendszerezni tudom az olvasnivalóimat. Ha esetleg követni akartok itt megtaláltok:
https://moly.hu/tagok/teszter


2. 2018-ban is legalább 4 novella pályázaton indulni.
Ez is sikerült, bár kis híja volt, hogy nem csak három lett, de pont decemberben találtam egy mesepályázatot, amire sikerült összehoznom valamit, így meglett a beígért négy :)
Névszerint: Muzsikál az erdő novellapályázat, Magyar Nemzeti Filmalap pályázata, Meghitt pillanat pályázat és az INKA meseíró pályázat. Utóbbiról még nincs hírem, de a tavalyihoz képest mindenképp előrelépés, hogy az íróiskola belsőpályázatán sikert arattam és ennek hála meg lett az első nyomtatott megjelenésem :) (részletek később)

3. Befejezni a OUAT fanfictionomat.
Hát... teljes kudarc.Őszintén szólva több minden is közbeszólt. Tavasszal ugyanis egy elég komoly írói válságom volt, így az év első felében nem írtam túl sokat. Másrészt a sorozat, amit egyébként imádok, is befejeződött, és sajnos egy elég gyenge záróévaddal, úgyhogy egy kicsit csalódtam a történetben, ez mind hozzájárult, hogy nem foglalkoztam a fanficcel. Mivel tudom, hogy sokan szerettétek, ezért nagyon sajnálom és szégyellem a dolgot, de az az igazság, hogy jelenleg ha írásra tudok fordítani némi időt, inkább dolgozom a kézirataimon vagy készülök egy pályázatra mint pl most is a következő Aranymosásra. Úgyhgy fáj kimondanom, de jelenleg eléggé esélyes, hogy a Hook vs. Sohaország befejezetlenül marad :(

4. Befejezni a legújabb kéziratomat, amely jelenleg a Találkozzunk az erdőben! címet viseli.
 Azt nem mondom, hogy ez a psojekt teljes kudarc lenne és ha úgy vesszük be is fejeztem a novemberi Nanowrimo alatt, de a kézirat még egyáltalán nincs készen, sőt igazából nemrég jutottam el odáig, hogy előlről kezdtem az egészet. De nem egy elfelejtett dolog, mert nagyon szerettem a történetet, csak most ki kell találnom, hogyan lehet működőképes.

5.  Kilépni a konfortzónámból és legalább elkezdeni egy realista regényt.
Ez abszolút siker ugyanis a nyár elején elkezdtem dolgozni a Menjetek Toszkánába! című kéziratomon, amiben semmi, de semmi fantasy szál nincs. Egyébként egy testvérpár nyarát mutatja be, amit toszkánai rokonoknál töltenek. Egy lightos kis történet lesz, csupa cukiság :) Persze ha egyszer kész lesz.

Mindent összevetve elégedett vagyok. Az ötből hármat sikerült betartanom, úgyhogy igencsak bizakodva tekintek a 2019-es év felé :)
Ugyanis idén is szeretnék pár dolgot megfogadni:

1. Minimum 50 könyv elolvasása. (A molyos tagságomnak köszönhetően még össze is tudom számolni :) )
2. Befejezni legalább az egyik kéziratomat (nem lesz egyszerű...).
3. Írni egy új mesét (az idei Aranymosásra egy mesével készülök az egészséges táplálkozásról, ennek a második részét szeretném idén megírni).
4. 2019-ben is minimum 4 novella pályázaton indulni.

Ez kevesebb, mint tavaly, de van egy olyan érzésem, hogy meggyűlik majd a bajom vele :) Egy év múlva kiderül, hogyan sikerült.

Most pedig röviden az év néhány "legje":

A legjobb dolog:
Szívvel, lélekkel című novellám megjelent a KMK kiadó Meghitt pillanatok-karácsonyi antológiában. Ezzel egy álmom vált valóra, végre nyomtatásban is megjelent egy művem egy kiadónál.

A legrosszabb dolog:
Sajnos a tavalyi Rakéta projektes könyvem kiadása még várat magára. Ez elég rosszul érintett, mivel azt gondoltam, hogy idén karácsonykor már a polcomon lesz az első regényem, de ez még sajnos nem következett be.

A legemlékezetesebb dolog:
A novelláskötet könyvbemutatója. Alig hittem el, hogy ott lehetek egy sereg tehetséges íróval, sokak nagyon jó barátaim és együtt osztozunk ezen az örömön. A dedikálásról már nem is beszélve, ami szuper volt :)

Most hirtelen nem jut több eszembe, de szerintem ez is mutatja, hogy milyen eseménydús év volt. Értek kudarcok és sikerek, az egész év egy hatalmas hullámvasút volt, aminek most azt hiszem, épp a tetején csücsülök. Az még kérdés hogy innen lefelé vagy felfelé vezet az út. Remélem, az utóbbi :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése