Advent első vasárnapja

 

Tóth Eszter

Nagymamát karácsonyra

 

Venezuela

Venezuelában katolikus országként a karácsony reggeli szent mise nagyon fontos részét képezi az ünnepnek. Az ország fővárosában karácsony reggel a fiatal hívek görkorcsolyával mennek a templomba. Ez a kedves szokás ma már annyira népszerű, hogy az autós utakat is lezárják, hogy a templomba igyekvők zavartalanul közlekedhessenek.

A petárdák éles visszhangot vertek Caracas utcáin. A templomok harangjai aláfestő zeneként szolgáltak az éles csattanásokhoz. Daniela homloka gyöngyözött a mikulás sapka alatt, még a menet szél sem hűtötte le huszonhét fokos hőségben. A lány hátra pillantott a válla fölött. A családi lakás zöld ablakai végre eltűntek a kereszteződésben. Szíve meglódult. Pár másodpercig hezitált, hogy helyesen cselekszik e, majd ökölbe szorított kézzel lefékezte a görkorcsolyát és irányt váltott.

– Megőrültél?! – hallotta a háta mögött Maria felháborodott kiáltását. Látta, hogy a mögötte haladó osztálytársa majdnem orra bukott az ő manővere miatt. De nem érdekelte. Gyorsan átbújt az utcát lezáró kordon alatt, ügyet sem vetett a meglepett rendőrökre és bámészkodókra.  Pár perc múlva már egy szűk utcán haladt.

Daniela kifújta a levegőt. Sikerült! Már csak el kell jutnia Abuelához. Ez volt a terv könnyebbik része. Rávenni makacs nagyanyját, hogy jöjjön el vele a szent misére már más tészta. Az anyja persze szörnyen dühös lesz, amiért leszakadt a templomba tartó menettől, sőt valószínűleg tombolni fog, amiért késik a miséről, de nem volt más választása. Nem telhet el ismét egy karácsony Abuela nélkül!

Daniela olyan pontosan emlékezett Abuela lakásához vezető útra, mintha csak tegnap jártak volna nála, nem három évvel ezelőtt. Ahogy kiért a lezárt útszakaszból már lassabban haladt a főváros utcáin. A járókelők döbbenten fordultak utána, több autó és motoros türelmetlenül rádudált, ahogy elrobogott mellettük. A lány inkább bele se akart gondolni milyen hülyén nézhet ki így a barátok és ismerősök megnyugtató tömege nélkül a rikító piros mikuláskabátban és sapkában. Úgy húsz perc múlva, pont mikor a harangok egyszerre zúgtak fel a városban, hívogatva a híveket, megérkezett Abuela lakásához. Addigra a telefonja már háromszor rezgett türelmetlenül a zsebében, de Daniela minden alkalommal kinyomta. Az anyjának várnia kell.

Váltáscipőt persze nem hozott magával, így kénytelen kellett kapcsolta le a görkorcsolyát és mezítláb lépett a több emeletes társasház bejáratához. Daniela undorodva rázkódott meg ahogy csupasz talpa a földhöz ért. Inkább nem is akart belegondolni, hogy hány millió bacilus érintkezik most a talpával. Nagymamája a húszas lakásban lakott. A menettől való leszakadás óta most először elbizonytalanodott. Mi van, ha Abuela be sem fogja engedni? Mi van, ha feleslegesen jött ide és haragítja magára az anyját? A lányt sötét gondolataiból a bejárati ajtó berregése zökkentette ki. Az ajtó kinyílt és egy bozontos sötéthajú fiú álmos képe jelent meg mögötte. Kezében egy pórázon apró keverék kutyát vezetett. Az ismeretlen fiú összevonta dús szemöldökét. A meszticek jellegzetes vonásait viselte. Bőre kreol árnyalatban pompázott, mandulavágású szeme kutatóan mérte végig Danielát. A lány elkapta a fejét a kutató tekintet elől. Nem tartotta éppen eszméletlenül jóképűnek, de volt a fiúban valami kellemes kisugárzás, ami megmelengette a szívét és egyben zavarba ejtette.

– Segíthetek? – kérdezte az idegen. Daniela zavartan pillantott rá. Aztán felismerte a kínálkozó lehetőséget és megragadta a nyitott ajtót készen arra, hogy beosonjon a fiú mellett.

– A nagymamámhoz jöttem. Köszi, így legalább nem kell felzavarnom szegényt.

– Milyen nagymamához? – állta el az útját az idegen. Tekintete gyanakvónak tűnt. Danielát elkapta a méreg. Minek üti bele az orrát Senor Bozontos szemöldök?

– Semmi közöd hozzá! – kísérelt meg ismét bejutni az ajtón, ám a fiú nem mozdult.

– Mivel veled ellentétben itt lakom, és még soha életemben nem láttalak erre igenis jogom van tudni!

Daniela felsóhajtott.

– Ha mindenképp tudni akarod Alehandra Perezhez jöttem.

A bozontos szemöldök azonnal a bozontos haj tövéig szaladt.

– Donna Perez a nagymamád?

– Ismered őt? – lepte meg Daniela. A nagyanyja sose volt egy társaságkedvelő egyén. A tinédzser fiúkat pedig kifejezetten rühellte. Az állította róluk, hogy büdösek és szemtelenek.

– A szomszédom – adta meg a választ a fiú. – És sose beszélt arról, hogy unokája van.

– Akkor kevesebb mint három éve ismered – morogta a lány, mire a fiú ajtót szorítókeze mintha egy leheletnyit gyengült volna.

– Három éve nem látogattad meg? –  hangjába némi számonkérés vegyült, ami felbosszantotta Danielát.

– Ha ismered Abuelát akkor tudhatod, hogy nem könnyű eset. De most itt vagyok és ha kell a hajánál fogva rángatom el a misére és utána a családi ebédre.

Tegnap este legalábbis ez volt a terv. Tegnap jutott el arra a pontra, hogy belátta nem várhat az anyjára. A fiatalabb Alehandra Perez asszonyi nevén Senora Gonzales ugyanolyan makacs volt, mint az édesanyja. Daniela azonban emlékezett azokra a karácsonyokra, amiket együtt töltöttek. Abuela ínycsiklandozó tamaléjére, a betlehemre, amit együtt állítottak fel, de leginkább arra emlékezett, hogy az anyja azokon az estéken nem sírta álomba magát. Három évvel ezelőtt minden megváltozott. Daniela pedig vissza akarta kapni a múlt karácsonyait.

A fiú még méregette őt egy darabig, majd nagyot sóhajtva arrébb lépett.

– Be ne köpj, hogy én engedtelek be!

A feszült helyzet ellenére Daniela felkuncogott.

– Csak nem félsz tőle?

– Mint az ördögtől – bólogatott a fiú. Majd elgondolkozva hozzátette: – De még jobban félek, hogy bosszúból nem főz nekem több tamalet. Abba biztos belehalnék.

– Nem tudom mit panaszkodsz, én három éve meg vagyok tőle fosztva.

A fiú a szívéhez kapott.

– Részvétem!

Komoly tragikába hajló hangjától Danielából kirobbant a nevetés. A fiú is felkuncogott, majd búcsút intett és a kutyával folytatták a sétájukat. Daniela az ajtóból azonban visszafordult.

– Egyébként, hogy hívnak?

A fiú meglepetten visszafordult. Daniela elbizonytalanodva folytatta:

– Csak hogy tudjam kit ne köpjek be Abuelának.

A fiú erre szélesen elmosolyodott.

– Jose Martinez. Hát te? Csak hogy tudjam a kivel való találkozást tagadjam le Donna Perez előtt.

Daniela felkuncogott.

– Daniela Gonzales.

– Nagyon örültem, Daniela Gonzales.

– Én is neked, Jose Martinez.

***

Abuela ajtaján hatalmas magyalkoszorú virított. Daniela némi csalódottságot érzett. Valamiért abban a hitben volt, hogy a nagyanyja mint a gagyi amerikai filmekben teljes depresszióban, karácsony ellenes hangulatban tengődik. De az ajtódísz és Jose tamale-s története egyértelműen arra utalt, hogy Abuela teljesen jól el van a családja nélkül is. Danielában felmerül, hogy sarkon fordul és elmegy. De az anyja sírása minduntalan ott csengett a fülében. Lehet, hogy Abuelának nincs rájuk szüksége, de nekik nagyon is szükségük van őrá. Ezzel a gondolattal a lány bekopogott.

Három évvel ezelőtt az idősebb Alehandra Perez szigorú tekintetű asszony volt, akinek barázdált arcán ugyan nyomot hagyott az idő, de Daniela már kisgyerekként is több nevetőránc nyomát vélte felfedezni, mint a fájdalom barázdáit. Daniela döbbenten fedezte fel ennek a változását. A rosszallás ráncai azonnal elmélyedtek Abuela homokán, ahogy meglátta unokáját.

– Anyád küldött? – szegezte neki köszönés helyett. Daniela nagyon nyelt, majd mosolyt erőltetett az arcára.

– Feliz navidad, Abuela!

A ráncok csak tovább mélyültek.

– Szép kis karácsony, így három év után.

– Ha jól emlékszem, te se nagyon törted magad, hogy ez másként legyen.

Abuela az égnek emelte a tekintetét.

– Szemtelen fruska! Na, gyere be! Épp elkészült a tamale.

Daniela feszülten lépte át az ismerős küszöböt. A régi bútorok és az apró konyhából szálló illat kellemes emlékeket idézett fel benne. A nappali sarkában apró karácsonyfa állt, mellette a fából faragott betlehem, amit még Abuelo készített. A párja az ő ablakukban ékeskedett.

– Mióta járkálsz te mezítláb? – morogta a nagyanyja, miközben tálcára pakolta a kukoricacsuhés batyukat. Daniela mélyen belélegezte a fűszeres hús, zöldségek és a sajt ínycsiklandozó keverékét.

– Nagyon hiányzott a tamaled – vallotta be, miközben letette a görkorcsolyáját az ajtó mellé.

– Legalább az hiányzott – motyogta az öregasszony. Daniela azonnal elszégyellte magát.

– A templomba tartó menetből váltam ki, csak a görkorcsolya volt nálam, ezért voltam mezítláb.

– Ostoba egy szokás.

– Én szeretem. Jövőre már Carolina és eljöhet velem. Anya nem engedte, míg be nem tölti a tizenkettőt.

Húga és anyja említésére Abuela arca megrándult. Gyorsan a lány elé tolta az ünnepi ételt.

– Egyél!

– Össze is pakolhatnánk és átmehetnénk hozzánk. Anyáék biztos nagyon örülnének.

– Azt erősen kétlem.

– Hiányzol nekünk, különösen anyának…

Azt nem merte elmondani, hogy a nő mennyit sírt az anyjával történt veszekedés óta.

– Ha annyira hiányzom miért nem ő jött el?

– Mert a Perezek makacsok, mint az öszvérek.

Abuela szája szeglete megrándult, de arca egy szempillantás alatt ismét komoly lett.

– Kettőnk közül nem én tartozom bocsánatkéréssel.

Ebben volt igazság. De Daniela hiába könyörgött az anyjának már hetek óta a fiatalabb Alehandra makacssága mindenkién túl tett. Az egyetlen reménye Abuelában maradt. Meg volt róla győződve, ha a két nőt sikerül egy légtérbe terelni, akkor minden megoldódik. De ezt elérni egyelőre sokkal nehezebb volt, mint gondolta.

– Kérlek, Abuela! Csak gyere át a karácsonyi ebédre! Ha gondolod elhozhatod…

– Szeretőmet is? – horkant fel megvetően Abuela. Daniela arca lángba borult. Ő sose hívta így Abuela barátját, akivel két évvel Abuelo halála után találkozott. Igazából nem tartotta nagy dolognak. Miért kéne Abuelának magányosan töltenie a hátra levő éveit? De az anyja másként gondolta. A gondolatra, hogy egy idegen az apja helyére léphet olyan vitát váltott ki, amelynek viharja három év után is tombolt.

– Juan a lányánál tölti az ünnepeket – felelte Abuela. Daniela bólintott.

– Szívesen megismerném.

Abuela morgott valamit az orra alatt, majd a még érintetlen tányér felé intett.

– Egyél!

Daniela nem tudta mit tehetne még, így megragadta a kést és villát és neki látott. Így telt el a következő óra. Abuela csendben figyelte, ahogy eltünteti az összes tamalet, közben Daniela semmiségekről mesélt neki. Az iskolai kórusról, az osztálytársairól és a jövőbeli terveiről. Annyira belelendült, hogy egy szempillantás alatt már azt is megosztotta, hogyan jutott be az épületbe. Abuela erre végre felnevetett.

– Jose, az a szemtelen kölyök! Holnap biztos kiskutya szemekkel fog itt a küszöböm előtt könyörögni.

– De ugye nem haragszol rá?

Abuela szeme körüli nevető ráncai elmélyültek.

– Persze, hogy nem – némi barátságos csend után folytatta: – Örülök, hogy itt vagy.

Daniela szívét kellemes melegség járta át. Jó volt itt, ketten a nagymamájával. Talán nem így képzelte el ezt a karácsonyt, de most talán meg kell elégednie ennyivel.

Abban a pillanatban újból rezegni kezdett a mobilja a zsebében. Daniela először figyelmen kívül akarta hagyni, de Abuela intett a fejével.

– Jobb, ha felveszed. Nehogy aggódjanak érted.

Daniela megadóan bólintott, majd felvette a telefont. Az anyja hangja dühtől remegve szólalt meg a vonal túlsó végén.

– Hol az ördögben jársz?! Maria azt mondta majdnem balesetet okoztál, aztán eltűntél a menetből. Mégis mit képzelsz magadról?!

– Abuelánál vagyok – szavaira a vonal mintha megsüketült volna. Daniela némileg bátrabban folytatta. – Vele szeretném tölteni a szent estét. Remélem megérted.

Azzal letette. Abuela szeme furcsán csillogott, ahogy ránézett, majd a nő elkapta az üres tényért és a mosogató felé fordult.

– Ha már itt maradsz, tedd magad hasznossá és fejezd be a fadíszítést!

Daniela örömmel bújt ki a mikuláskabátjából és látott munkához.

***

Órákkal később Daniela törökülésben ült a szőnyegen, a telefonján kedvenc karácsonyi lejátszási listája szólt, Abuela foteljében a kávéját szürcsölgetve hallgatta a zenét.

– Ez a Jose Feliciano még mindig egy csődör – jegyezte meg, mikor felhangzott a híres Feliz Navidad legújabb verziója.

Ekkor kopogtattak. Mindketten meglepetten fordultak az ajtó felé, mire Abuela intett Danielának.

– Nyisd ki, lányom!

Daniela engedelmeskedett és kitárta az ajtót. Halk sikkantás hagyta el a száját. Alehandra Gonzales vadonatúj fekete ruhájában állt az ajtóban.

– Egy Jose nevű fiú engedett be – magyarázta, megsimogatta lány arcát, majd beljebb lépett. Anya és lánya tekintete összekapcsolódott. Daniela visszatartotta a lélegzetét. A pillanatok csigalassúsággal vánszorogtak, míg a fiatalabb nő megszólalt.

– Feliz Navidad, mama.

Denevér Dina új otthont keres

 

Tóth Eszter

Denevér Dina új otthont keres

(Mese Bodor Attilának)

 

Október 30.-a estéjén Denevér Dinánál betelt a pohár és úgy döntött ideje elköltöznie. A barlang már így is szűkös volt, a népes denevérkolónia minden négyzetcentit elfoglalt a barlang falán, így senki sem szomorkodott, amikor Dina bejelentette, hogy keres magának egy új lakhelyet.

– Nem is baj, legalább végre tudunk majd aludni! – szúrt oda neki még búcsúzóul Denevér Dénes.

– És a vacsora keresésben sem fogsz feltartani! – tette hozzá Denevér Dani.

 Dina úgy tett, mint aki meg sem hallja. Dénes és a bandája kicsikoruktól fogva csúfolták őt. Pedig igazán nem tehetett róla! Dina ugyanis nem volt közönséges denevér. A szeme születése óta úgy világított akár két reflektor. Senki se tudta mi lehet ennek az oka, hisz Dina szülei és testvérkéi mind teljesen átlagos kicsit vaksi denevér szemmel rendelkeztek. De ahogy lement a nap és Dina kinyitotta a szemét az egész barlangot beragyogta az arany fény. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire kényelmetlen volt az éjszaka sötétjéhez szokott állatseregletnek. Dina tehát jobbnak látta, ha elköltözik. Keres egy elhagyatott, kedves helyet, ahol senkit sem fog zavarni sem ő, sem a világító szempárja.

 

Egy új denevérlakot találni azonban nem is volt olyan egyszerű. Dina maga mögött hagyta a hósapkás hegységet, amely eddig az otthont jelentette számára, és egy vad, ismeretlen vidék felé vette az irányt.

Útja a hegység lábánál elterülő félelmetes rengetegbe vezetett.

– Egy odvas fa nagyon kellemes lenne – vélte Dina, így belesett minden odúba, ami az útjába esett. Az egyik odúban népes mókus család élt, míg a másikban bagoly mama etette a fiókáit. A harmadikat valami galád teletömte szeméttel, Dina undorodva hátrált el a bűzös halomtól. Remélte, hogy valaki majd kitakarítja.

– Úgy látszik ebben az erdőben minden odú foglalt – állapította meg csalódottan a kis denevér. Ráadásul egyik állatcsalád sem örült, hogy bele világított az arcukba, pedig Dina próbálta lesütve tartani a szemét!

A nagy keresgélésben Dina teljesen kimerült, így behúzódott egy hatalmas tölgyfa arany lombkoronájába, betakargatta magát puha bőrszárnyaival és lehajtotta a fejét. Már most hiányzott neki a denevérbarlang melege és a többi denevér szárnyának suhogása.

Dina nem tudta mennyi ideig aludt, de hangos zeneszóra ébredt. A kis denevér életében nem hallott még hasonlót. Furulya szólt és dob dobogott, női hangok egy különös nyelven énekeltek. Félve dugta ki a fejét az arany őszi levelek között. Amint megpillantotta a fa alatt zenélő és táncoló alakokat meghűlt ereiben a vér. Boszorkányok! Dina minden tagja megmerevedett, moccanni sem tudott. Ez borzalom! Hogy keveredhetett ilyen slamasztikába? A boszorkányok minden denevér legszörnyűbb rémálmai. A leggonoszabb lények, akik denevérszárnyból és denevérvérből kevernek kotyvalékokat! Dina nem tudta mit tegyen. Meneküljön? És ha észreveszik? Lehet ő is az üstben végzi, amit a boszorkányok már fel is állítottak pont a tölgyfa alatt. Az egyik, vékony arcú, torzonborz hajú boszorkány elővette varázspálcáját és begyújtott az üst alá.

– Hölgyeim, hozzátok a tököket! – kiáltott a torzonborz. Több se kellett a többieknek. Mint a kiskatonák felsorakoztak a már fortyogó üst előtt, kezükben egy-egy élénk narancssárga dísztökkel. Dina kíváncsisága lassan győzedelmeskedett a félelmén és pislogás nélkül figyelte az eseményeket. Szerencsére az üst alatti lángok úgy bevilágították a környéket, hogy Dina szeme fel se tűnt senkinek.

A torzonborz boszorkány csatlakozott az éneklő kórushoz. Hangjuk egyre magasabbra szállt, bejárta a kietlen erdő minden ágát, zugát és rejtekét. Az üstben fortyogó főzet színe karmazsin vörösbe fordult és hatalmas buborékokat eregetett magából. A torzonborz boszorkány elégedetten biccentett.

– Remek! Remek! A puffasztó főzet ezennel elkészült! A Boszorkányszombat Egyletnek idén esélye sincs! Mi fogjuk megnyerni a halloweeni dekoráló versenyt!

A többi boszorkány boldogan felvisított. Aztán sorra az üsthöz járultak és belemártották a kezükben tartott kis dísztököket a főzetbe. Dina nem értette. Mire jó ez az egész? És mi történik a tökökkel, amiket a főzetbe mártottak? A boszorkányok úgy tűnt, ezzel végeztek is. Eloltották a tüzet és szépen elpakoltak maguk után. A torzonborz boszorkány még arra is ügyelt, hogy az üst alatt megpörkölődött füvet helyrehozza. Aztán búcsúzkodni kezdtek.

– Jó díszítést, hölgyeim! – integetett minden seprűre felpattanó társának a torzonborz boszorka. – Aztán rémesen csodálatos házakat lássak a boszorkány zsűri érkezéséig!

Utolsónak ő maradt. Dina egyre nehezebben tudott leselkedni mióta eloltották a tüzet. Félt, hogy világító szem elárulja és ő is az üstben végzi.

– Tudom ám, hogy engem figyelsz, apró denevér!

Szegény Dina úgy megrémült, hogy elvesztette az egyensúlyát és… oh borzalom! Pont a boszorkány kinyújtott tenyerébe pottyant. Remegve takarta el a szemét és olyan kicsire húzta össze magát, amennyire csak tudta. Most biztos kitépi a szárnyamat! Denevérpörköltöt készít belőlem! – gondolta.

– Na, ne félj már tőlem! – szólalt meg a boszorkány. Meleg ujjaival megcirógatta Dina szárnyát. – Nem foglak bántani. Az én nevem Boszorkány Bori. Téged hogy hívnak?

Dina kikukucskált a szárnyai mögül. Boszorkány Bori kedves mosollyal nézett rá. Így közelről a haja még kócosabbnak tűnt.

– Nem fogsz megenni? – kérdezte a kis denevér. – Nem fogod kitépni a szárnyam és felhasználni a főzetedben?

Bori felnevetett.

– Oh, dehogyis! Már nem használunk denevéreket a főzetekben! Tiltja a boszorka állatvédelmi törvény.

Dina még sose hallott erről az új törvényről, de kezdett megnyugodni. Bori legalább olyan érdeklődve tanulmányozta, mint ő a boszorkányt.

– Hogy neked milyen érdekes szemed van!

Dina gyorsan lesütötte világító szemét.

– Sajnálom, tudom, hogy nagyon zavaró. Ezért is költöztem ki a barlangunkból. A többi denevér folyton panaszkodott és csúfolt miatta.

– Mekkora butaság! Szerintem csodálatos a szemed.

– Úgy gondolod? – Dina szívét kellemes melegség járta át. Még soha senki nem mondott szépet a szeméről.

– Hát, persze! Van is egy ötletem! Lenne kedved segíteni? Holnap Halloween estéje és ilyenkor minden évben megrendezzük a boszorkány egyletek dekoráló versenyét. Már zsinórban ötödik éve a Boszorkányszombat nyer, ami tűrhetetlen! De idén remek tervem van. Te pedig még csodálatosabbá tehetnéd. Mit gondolsz?

Dina elgondolkozott. Bori ajánlata nagyon izgalmasan hangzott, de mi van, ha állatvédelmi törvény ide vagy oda mégis az üstben végzi? De a boszorkány nevető, jóságos szemébe nézve Dina kis szívében fellángolt a bizalom.

– Nyerjük meg azt a versenyt!

 

Boszorkány Bori háza a közeli város szélén állt. Csodálatos fekete deszka falai és ívelt hatalmas ablakai voltak. Látszott, hogy Bori eddig sem tétlenkedett. A házat beborították a tökfejes girlandok, a bejárati ajtón egy hatalmas koszorú függött a közepén egy vigyorgó töklámpással. Bori fogta a saját kis dísztökét, amit korábban ő is belemártott a fortyogó üstbe és elhelyezte a kert kellős közepén.

– Így ni! Itt jó helye lesz!

– De mit csináltál vele? – kíváncsiskodott Dina. Bori felnevetett.

– Az legyen meglepetés! Holnap Halloween éjjelén meg fogod látni!

Azzal bevonultak a házba. Bori kényelmes kis vackot készített Dinának a lépcső aljában, ahová a kis denevér boldogan lógackodott fel. Alig helyezkedett el új kuckójában már el is nyomta az álom. Alig várta, hogy mit hoz majd a holnap.

 

Dina végig aludta az egész napot, hisz a denevéreknél már csak így szokás. Amint lement a nap október 31.-én, az ő kis szeme is felpattant. Izgatottan repült az ablakhoz, hogy meglássa mi történt a tökkel. Bori már kint szorgoskodott. Az ajtót nyitva hagyta, így Dina csatlakozott hozzá odakint. Világító szeme ámulva kerekedett ki. Az aprócska töknek nyoma sem volt. Helyére egy igazi óriástök került, Dina soha életében nem látott hasonlót. De már mindent értett. Erre kellett a boszorkányoknak a puffasztó főzet! És a díszítőversenyben is milyen pompásan fog mutatni minden boszorkány kertjében egy-egy ilyen hatalmas töklámpás! Bori már órák óta szorgoskodhatott. Kivájta a tök belsejét és félelmetes, vigyorgó tök arcot faragott neki. Épp akkor fejezte be a művét, amikor Dina csatlakozott hozzá.

– Nos? Hogy tetszik?

– Rettentő félelmetes! – dicsérte meg Dina. – Jó nagy gyertya fog kelleni a belsejébe, hogy megvilágítsa.

Bori felkuncogott.

– Pont erre gondoltam én is. De van egy még jobb ötletem! Mit szólnál, ha te lennél a töklápás fénye?

Dina döbbenten pislogott.

– Én? De hát...

– Annyira szép aranyszínű a szemed, sokkal ijesztőbb lennél, mint egy unalmas gyertyafény, ráadásul ahogy pislogsz még kísértetiesebbé tenné a lámpást.

– De az én szeme mindenkit csak zavar.

– Higgy nekem! Az emberek a csodájára fognak járni!

Dina nehezen állt rá a dologra. Hisz egész életében csak a bántást kapta a világító szeme miatt. Most miért lenne másként? De Bori befogadta és eddig csak kedvességet kapott tőle. Az a legkevesebb, hogy ezt meghálálja. Így aztán rábólintott.

 

Dinának még sose volt ilyen varázslatos éjszakája. A tökben kellemes meleg volt, az illata pedig egészen páratlan. Először csak egy-két gyerkőc állt meg Bori háza előtt, majd sorra jöttek a boszorkány egylet tagjai. Ahogy teltek az órák egyre többen és többen járultak a házhoz, mintha csak szájról szájra járt volna, hogy ennél a háznál nem csak egy különleges óriástököt pillanthatnak meg, de a világítása egyenesen fantasztikus.

– Anya, nézd milyen félelmetes! – kiáltották a gyerekek izgatottan mutogatva az óriástökre.

– Ilyen csodás halloweeni fényt még sosem láttam – bólogatott az egyik zsűritag, akik éjfél körül érkeztek meg Bori házához. Dina hallgatta a dicséreteket és a sok kedves szót. A melle csak úgy dagadt a büszkeségtől. Hát mégsem szégyellnivaló az adottsága! Örömöt is tud vele okozni! És mennyi embernek! Ennél nagyobb boldogság nincs is az életben.

 

Másnap Bori magasra emelte a trófeát. Első hely a halloweeni díszítőversenyen! Fő helyett kapott a kandallópárkányon, így Dina minden hajnalban ezt látta utoljára mielőtt álomra hajtotta a fejét új otthonában.

 

A kulisszák mögött:

A történet a Meseszőttes Csapat halloweeni játékában készült. A Meseszőttes Csapat meseírók baráti köre, akik időről időre történetekkel lepik meg egymást és az olvasókat. Mert nem csak írni, mesét kapni, olvasni is ugyanúgy szeretünk 

 ez volt Attila három kívánsága, ami alapján a mesét írtam:

Óriástök

Denevér

Boszorkányszombat

Itt találtok egy mókás videót arról, hogy hogy is megy ez a játék, kik is vagyunk:

https://www.youtube.com/watch?v=Tt5cuMFI1fA

Egy másik Meseszőttes tag, Palásthy Ági néhány halloweeni játékkal készült nektek:

https://tinyurl.hu/85yb

A holnapi mesét Bodor Attilánál találjátok:

https://www.facebook.com/candysneezing

Egy év, ami nem úgy alakult, mint vártam, avagy 2020 évértékelő

 

Ismét eltelt egy év, és sok más íróhoz hasonlóan nálam is elérkezett az évértékelő ideje.

Az kétségtelen, hogy 2019 egy csodálatos év volt. December 13-án megjelent az első mesekönyvem, a Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma, ami egy álom beteljesülése volt. Ezek után izgatottan vártam a 2020-at, hisz már mint hivatalosan is publikált író, több izgalomra is számíthattam a következő évben. Ilyenek voltak a Könyvfesztivál, a Könyvhét és természetesen az új megjelenés.

Szerintem nem kell ecsetelnem ezekből mi lett a végén.

Pedig egészen márciusig minden szuperül alakult. Az év elején sikerült befejeznem az új kéziratomat, a Pöttöm Pötty és a Folyadékszörnyet, amelyben Pötty ezúttal Folyadék Királyságba utazik, amit rettegésben tart a félelmetes Folyadékszörny. A kiadónak szerencsére tetszett a történet, márciusban pedig túl is voltunk a szerkesztésen. Ezután nyugodtan hátradőltem, hisz remekül haladtam a magamnak felállított 5 éves tervemmel (nevezetesen, hogy az elkövetkező 5 évben minden évben lesz egy új publikálásom).

Más örömöm is volt, ugyanis Az igazi hangunk című YA novellámat beválogatták az Év legjobb young adult antológiájába.

Tehát márciusban azzal az örömmel néztem az év elé, hogy idén nem egy, hanem két megjelenésem is lesz.

De 2020-ban mint tudjuk, semmi sem úgy történt, ahogy vártuk.

Kesereghetnék az elmaradt könyves események miatt, amelyeket nagyon vártam, valamint a két megjelenés csúszása miatt. A svájci körutazásom elmaradásáról pedig nem is beszélve, amire szintén évek óta vártam, Svájc ugyanis egy igen előkelő helyet foglal el a bakancslistámon.

De úgy döntöttem, hogy nem teszem.

Hisz sok embernek százszorta rosszabbul alakult ez az év, mint nekem. Szerencsére nem vesztettem el a munkám, így anyagi problémáim nem merültek fel, és (lekopogom) a betegség is elkerült ez idáig. A közvetlen családtagjaim és barátaim körében sem történt nagyobb tragédia (ismét lekopogom).

Alapvetően igyekszem pozitívan tekinteni a jövőbe. A két megjelenés ugyan egyelőre várat magára, de hiszem, hogy hamarosan ezeknek is eljön az ideje.

És azért történtek igazán jó dolgok is:

- Sikerült befejeznem a Találkozzunk az erdőben! címen futó YA kéziratom első változatát (na jó, a harmadikat), amit már elég jónak ítéltem, hogy megmutassam az előolvasóimnak. Szuper visszajelzéseket kaptam, de azért van még mit csiszolni a történeten. Remélem, hogy hamarosan leadhatom a kiadónak, de ez már a jövő zenéje.

- A fiókban ott lapul már két új Pöttöm Pötty történet, amik fejben már megvannak, így 2021-ben szeretném megírni a következő Pöttöm Pötty kalandot.

- Elindítottam a Konyhatündér ABC-je rovatomat a facebook oldalon, amire sok jó visszajelzést kaptam, itt is köszönöm mindazoknak, akik hetente követik a rovatot!

- Szeptemberben elindítottam a saját YouTube csatornámat Könyves1x1 néven, ami igazi kikapcsolódás nekem. Jól esik könyvekről beszélni, megosztani a véleményemet és nagy öröm látni és olvasni a sok kedves visszajelzést. Ez magával hozta, hogy bekerültem a magyar booktube-erek közösségébe, ahol nagyon kedvesen fogadtak, ezúton is köszönöm nekik!

Ezeket a pontokat látva ez az év talán nem is volt annyira szörnyű. A következő év pedig reméljük, hogy még jobb lesz, talán új megjelenésekkel, új kéziratokkal és olvasnivalókkal.

Én mindenesetre izgatottan várom mit hoz a jövő! Boldog új évet mindenkinek!

Hazai book tag!

Sziasztok!

Tudom, az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogomat, ennek legfőbb oka az időhiány. Nyáron minden energiámmal az új regényemen dolgoztam, ami jelenleg az előolvasóknál van, remélem, tetszeni fog nekik, illetve valószínűleg ezután még egy kisebb (vagy nagyobb) átírás fog következni, mielőtt leadnám a kéziratot a kiadónak.

Ősszel pedig egy vadi új projektbe fogtam bele, ugyanis elindítottam a saját youtube csatornámat, ami Könyves 1x1 néven fut. Ha esetleg belepillantanátok itt megtehetitek:
 https://www.youtube.com/channel/UCK3-TVCNEWgDjeKSZ088-pA

Ez egy picit hosszabb bevezetés volt a kelleténél :) De mi is az a Hazai book tag? És mit akarok ezzel a bejegyzéssel?

Biztos sokan tudjátok, hogy szeptemberben lett volna a könyvhét, ami sajnos ismét elmaradt. Személy szerint nagyon vártam, mert ez az alkalom nekem nem csak az új könyvekről szól, hanem ilyenkor mindig találkoztunk barátokkal, írótársakkal, akikkel az év közben nem mindig adódik lehetőség beszélgetni, illetve ez lett volna az első alkalom, hogy meseíróként vettem volna részt a könyvhéten. Úgyhogy elég szomorúan fogadtam a hírt, mert tényleg nagyon vártam.

De bízzunk benne, hogy innen már csak javulni fog a helyzet és legkésőbb jövő júniusban már találkozhatunk.

Az elmaradt könyvhéttel kapcsolatban már szeptember elején elindult az olvass magyart! kampány, aminek a célja a magyar írók népszerűsítése, és arra gondoltam én is csatlakozom ehhez a kezdeményezéshez. Így készítettem egy book taget, amit most ki is fogok tölteni.

Most pedig lássuk a taget!

Hazai book tag

1. Ki a kedvenc magyar íród és miért?

Sokat gondolkoztam ezen, mert nagyon sok szerző van, akit szeretek, akiktől igyekszem minél többet olvasni, de végül arra gondoltam, hogy maradok annál a szerzőnél, aki az első kedvencem volt, ő pedig Kertész Erzsébet. Az ő neve talán nem lehet annyira ismerős, még a régi csíkos könyvekben jelentek meg a könyvei, illetve a Móra könyvkiadó újra kiadta, pont a legutóbbi raktárvásárukon vettem meg az Első Gertrudist. Kertész Erzsébettől nekem az életrajzi könyvei a kedvenceim, amikben mindig egy-egy úttörő nő életét dolgozta fel. Például Teleki Blanka, Szendrey Júlia, Hugonnay Vilma stb. Ezek a történetek még mindig annyira élénken élnek bennem, és teljesen elvarázsolt. Ha szeretitek az ehhez hasonló történeteket, akkor bátran ajánlom.

2. Mi volt az első magyar szerző által írt olvasmányod?

Elsőként Benedek Elek - Berzsián és Dideki ugrott be, ami azt hiszem, másodikban volt kötelező olvasmány. Ha viszont nem kötelezőkre gondolok, akkor szerintem Bálint Ágnes - Szeleburdi család című ifjúsági könyve ugrik be, amit még mindig nagyon szeretek, annyira szórakoztató.

3. Melyik magyar könyvet ajánlanád másoknak?

Ebből sok van, de ha a legfrissebb olvasmányaimból válogatok, akkor Cselenyák Imre - Áldott az a bölcső című könyve ugrik be, ami Arany János életét írja meg. Engem nagyon megfogott, még a második részt nem olvastam, de idén mindenképp sort kerítek rá. Amiért ajánlanám, egyrészt mert imádom az életrajzi könyveket, és olyan jó volt egy híres költő életébe picit belelátni, a réi egyszerű magyar emberek életébe és kiemelném a könyv nyelvezetét, ami gyönyörű.

4. Melyik magyar könyvet látnád viszont a filmvásznon?

Arany János életét is szívesen látnám a mozikban, ha jól megcsinálnák, de ha mást kéne mondanom, akkor vagy Szaszkó Gabriella - Maradj velem! című könyvét mondanám, ami ugyan nem lett a kedvencem, viszont a témája annyira fontos, hogy mindenképp foglalkozni kéne vele, a másik pedig ami eszembe jutott az Böszörményi Gyula - Kucó című kisregénye, ugyanebből az okból.

5. Melyik magyar szerzővel innál meg egy csésze teát/kávét?

Ez egy nagyon jó kérdés, olyat mondok, akivel eddig még nem találkoztam. Ha vissza lehetne utazni az időben, akkor Tóth Árpád költővel nagyon szívesen teáznék egyet, mert imádom a verseit. De szívesen beszélgetnék még Varró Dániellel is, akinek a karcait nagyon szeretem.

6. Melyik magyar írótól szeretnél mindenképp olvasni, akitől eddig nem olvastál?

Akiktől mindenképp szeretnék olvasni, és fogok is mert már itt van a könyv a polcomon az Greff Magdi, akinek YA könyve jelent meg és nagyon kíváncsi vagyok rá. De itt van még Szerb Antal és Ugron Zsolna is. Ugron Zsolnának voltam egy beszélgetésén, és nagyon szimpatikus volt nekem, így tőle is szeretnék majd olvasni.

7. Sok magyar szerző ír álnéven. Volt már, hogy olvastál egy könyvet és csak utólag tudtad meg, hogy magyar a szerző?

Bevallom, volt ilyen és nem is olyan rég. Az Oculust vettem ki a könyvtárból, amit A.M Aranth írt és hogy őszinte legyek nem igazán foglalkoztam vele ki írta, csak a történetre voltam kíváncsi. Az lett gyanús, hogy a könyvtára szám, ami tudjátok a gerincre van ragasztva, és a szerző neve szerint teszik abc rendbe, az H betűvel kezdődött. Akkor kerestem rá és tudtam meg, hogy a regényt Holló-Vaskó Péter írta.

8. Mi volt a kedvenc magyar helyszíned, ahol egy könyv játszódott?

Ide ami eszembe jutott az Rácz-Stefán Tibor - Mikrofonpróba című könyve, ami Balassagyarmaton játszódik. Nekem Balassagyarmat bevallom, eddig nem volt egy bakancslistás hely, ahová elmentem volna kis hazánkban, de a könyvben annyira szeretettel telien és érzékletesen voltak felfestve a helyszínek, hogy őszintén kedvet kaptam a balassagyarmati látogatáshoz.

9. Ki volt a kedvenc magyar könyves karaktered?

Most gondban vagyok, mert ide több mindenki eszembe jutott. Például On Sainak több karakterét is nagyon szeretem például Riannát a Vágymágusokból, vagy Calderont. De szerettem Szabó Mada - Abigélből König tanár urat, vagy Kertész Erzsébet könyvei közül A lámpás hölgyből Flora Nightingalet.

10. Mi lesz a következő magyar könyv, amit olvasni fogsz?

Amit biztos, hogy következőnek fogok olvasni az Leiner Laura - Emlékezz rám! ugyanis hónap végén vissza kell vinnem a könyvtárba. Így is június óta vártam, hogy hozzám kerüljön úgyhogy biztos ez lesz a következő.

Ha kíváncsiak lennétek a tagre videó formában is, ezen a linken belepillanthattok:

https://www.youtube.com/watch?v=1KVCJFQ-hlk&t=85s

Ezek lettek volna az én válaszaim. A book tagek általában úgy végződnek, hogy kihívunk valakit, nos én viszont mindenkit szeretnék kihívnak. Bárkinek, ha van kedve töltsétek ki a taget, nagyon kíváncsi lennék a ti válaszaitokra és népszerűsítsük együtt a magyar szerzőket.

Évértékelő 2019

Elrepült egy újabb év, így itt az ideje a szokásos évértékelő posztomnak. Akik követnek a facebookon vagy olvasták az előző bejegyzésemet, azoknak nem okozok meglepetést, ha azt mondom: ez egy fantasztikus év volt. Nem csak a Kalandra fel! olvasókönyvbe sikerült bekerülnöm két mesével, hanem ami még csodálatosabb, hogy megjelent az első önálló mesekönyvem. Annyira friss a dolog, hogy még néha még mindig úgy kelek fel, hogy ez nem is igaz. Pedig de.

De térjünk vissza az évértékeléshez. Ha emlékeztek, tavaly több fogadalmam is volt. Lássuk, hogy sikerült e ezeket betartanom, illetve teljesítenem.

1. Minimum 50 könyv elolvasása

Siker, a moly szerint 2019-ben összesen 59 könyvet sikerült elolvasnom (sajnos pont lecsúsztam a szép kerek 60-asról). Tehát nem csak sikerült, de túl is teljesítettem a kitűzött célt. Az olvasásimmal is elégedett vagyok, nagyon változatosan olvastam, volt benne YA, mese, realista, novelláskötet szóval sok minden. Nagyon élvezem a moly használatát, aki még nem regisztrált, annak erősen ajánlom.

2. Befejezni legalább az egyik kéziratomat

Sajnos ez nem sikerült. Mentségemre elegyen mondva a Pöttöm Pötty körüli izgalmak (Aranymosás Válogató, a szerkesztés, maga a megjelenés) annyira lekötött, hogy nem tudtam semmi másra figyelni. Ráadásul ősszel elvégeztem az Író iskola dramaturgia kurzusát, ami szintén elég időigényes volt. De a jó hír, hogy a kurzus, illetve a megjelenések is nagyon ösztönzően hatottak rám, úgyhogy egy kész regény (ami remélhetőleg kiadásra is jó lesz) talán már nincs is olyan távol.

3. Írni egy új mesét

Félsiker. Már dolgozom Pöttöm Pötty második részén, kb. a felénél járok. Az új célom, hogy január elején befejezzem, aztán jöhet a pihentetés és az átdolgozás.

4. 2019-ben is minimum 4 novella pályázaton indulni.
Ha szigorúan nézzük ez sem sikerült. Pont lecsúsztam róla, ugyanis összesen 3 pályázaton indultam, de ebből kettő megjelenéssel végződött, úgyhogy siker szempontjából ez az év eredményesebb lett, mint a tavalyi. A pályázatok név szerint:

• Álljon meg egy novellára!
• Legvagányabb olvasókönyvem
• Az év legjobb YA és NA novellái

Ugyan sikerülhetett volna jobban is (pl. a pályázatoknál picit csalódott vagyok, hogy nem értem el a kitűzött célt), de összességében elégedett vagyok. Mi más is lehetnék egy ilyen jó év után? :)

Most pedig lássuk 2020-as év újévi fogadalmait:

1. Elolvasni minimum 60 könyvet (igen, emeltem a tétet, hiszen idén is majdnem sikerült)

2. Januárban befejezni Pöttöm Pötty 2. részét és legkésőbb nyáron elkezdeni a 3.-at

3. Befejezni a YA regényemet (most már tényleg!)

4. Megcsinálni az írós instagram oldalamat és életben tartani (tudom, döbbenet, de nem vagyok fent instán és egészen eddig nem is nagyon akartam, de úgy látom, kár lenne ezt a felületet kihagyni)

5. Szuper titkos fogadalom! Annyira titkos, hogy most nem írom le, de ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan meglátjátok.

Jó sok minden, azt hiszem, nem fogok unatkozni 2020-ban sem. Ahogy láthatjátok, a pályázatokat most kihagytam. Ez nem jelenti azt, hogy nem akarok többet indulni, de annyi minden van ezen kívül is, hogy nem akartam még ezzel is stresszelni magam. Indulok amennyin sikerül, aztán majd meglátjuk.

2019 volt életem egyik talán legszebb, legmozgalmasabb éve. Nem csak írás szempontjából, de magánéletben és munkahelyen is minden rendben ment, ha így alakul 2020 is, nem lesz panaszom. Alig várom, hogy elkezdődjön!

De addig is Boldog Újévet mindenkinek!

Csillagszóró 2019 – Az első könyvbemutatóm

Eltelt 2019 adventje és karácsonya is, én pedig átéltem életem első könyvbemutatóját. December 10-én jelent meg ugyanis első mesekönyvem: Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma. Na jó, nem teljesen ez volt ez első könyvbemutatóm, hisz tavaly már részt vettem a Meghitt pillanatok könyvbemutatóján. De ott 20 másik íróval ültem ki a pódiumra és a novellámra kb. 5 perc jutott a beszélgetés idejéből.

Most viszont negyed magammal, kiegészülve Róbert Kati íróval, szerkesztővel ültünk kint az emelvényen, engem pedig a saját mesekönyvemről faggatott Kati.

De kezdjük az elején!

Ekkor volt először a kezemben Pöttöm Pötty

A Csillagszóró esemény valójában már december 19-én, délután elkezdődött, amikor a Csillagvarázs előkarácsonyon vettem részt. A Nyugati téri Alexandra második emeletén tartottuk a gyerekeknek szóló kis programot, amin a résztvevők minden író asztalánál izgalmas feladatokat teljesíthettek. Ha sikerült a feladat, az utolsó asztalnál ülő Varga Beánál ajándékot is lehetett nyerni. Én maradtam a biztosnál, vagyis a táplálkozás témánál és Pöttöm Pöttyös kirakóval készültem a gyerekeknek.

Az esemény kapcsán alkalmam nyílt megismerkedni több író társamat, akikkel azelőtt nem találkoztam, többek között Deme Lászlóval, akivel egy asztalon osztoztunk.

 

Én, a "diplomás író"

A következő programom a hétvégén az Aranymosás Irodalmi Klub volt, szombat este. Amikor elindultam a találkozóra arra készültem, hogy csak ülök és hallgatom a sok okosságot magam körül, találkozom rég nem látott ismerősökkel, csacsogunk egyet és ennyi. Persze tudtam, hogy az Író iskola, aminek én is tagja vagyok, készül egy meglepetéssel: mindenki kap egy-egy oklevelet az elvégzett kurzusok után. Még ekkor sem gyanakodtam. Gondoltam, Varga Bea vagy Róbert Kati egy csinos borítékban mindenkinek odaadja az oklevelét és kész is vagyunk. Ehhez képest nagy meglepetés ért. A megjelentek között ugyanis ketten voltunk – én és Nagy Roxána, akinek a neve ismerős lehet a kiadó novellásköteteiből –, akik az összes alap kurzust elvégeztük, ezért minket külön szeretnének megajándékozni egy Kreatív Írás Diplomával. A következő pillanatban már ott álltam mindenki előtt, fotózkodtam és Bea megdicsért, amiért sikeresen túléltem a megpróbáltatásokat, amiket a nyakamba zúdítottak a kurzusok alatt. Természetesen pirultam, mint a tejbetök vagy paradicsom, esetleg görögdinnye. Ennyit arról, hogy csendben ülök a sarokban. De természetesen nagyon örültem az elismerésnek, a diplomámat pedig az ünnepek után bekereteztetem és kiteszem a falra.

Végül elérkezett a vasárnap, a nagy nap. Már délelőtt megérkeztem az Alexandra Pódiumra, és meghallgattam az első könyvbemutatót, amelyen Palásthy Ágnes, Hatvani Csaba és Baley Endre beszéltek legújabb könyveikről és azt a témát boncolgatták, hogy mitől jó egy gyerekkönyv.

Pillanatképek a beszélgetésről

Aztán jöttünk mi. Kántor Katával, akit elkísért Nózi vagyis József is, Ecsédi Orsolyával és Lovranits Júliával az ismeretterjesztés a gyerekkönyvekben témát boncolgattuk, hisz mindegyikünk könyvében szóba kerül ilyen-olyan formában ez a téma. Nem szeretnék elfogult lenni, de szerintem nagyon jó kis beszélgetés kerekedett. Állítólag nem látszott, hogy izgulok. Szerintem nagyon, de hajlamos vagyok hinni a többségnek.

Dedikálás közben

A beszélgetés után a földszinten dedikáltunk, amire én csak késve jutottam le, ugyanis váratlanul minden ismerősöm felbukkant már a Pódiumon, hogy dedikáljak nekik. Ami külön jól esett, hogy a kolléganőim is eljöttek és gratuláltak, valamint végre személyesen is találkozhattam a könyv illusztrátorával, Imelda Greennel. Elmondani sem tudom mennyire hálás vagyok neki, hogy úgy alkotta meg Pöttyöt és társait és olyan világot vetett papírra, amit csak szeretni lehet. Őszintén remélem, hogy még sok könyvön dolgozhatunk együtt.

Visszatérve a nap eseményeihez. A dedikálás után Kántor Katával siettünk vissza a Pódiumra, ugyanis rögtön utánunk kezdődött a Kalandra fel! könyvbemutatója. Ebben a kisiskolásoknak szánt olvasókönyvben két mesém is szerepel, így a bemutató után ismét jött egy dedikálási kör. Több íróval sikerült szót váltanom, és mindenki nagyon szimpatikus benyomást tett rám, drukkolok nekik, hogy hamarosan önálló mesekönyvvel tűnjenek fel a köztudatban.

Kalandra fel! csapat

Ezután hulla fáradtan indultam haza, de a nap még nem ért véget. Várt ugyanis rám egy nagypapa – mármint az én nagypapám – aki pont ezen a napon ünnepelte a 90. születésnapját. Ezt pedig meg kellett ünnepelni. De azt hiszem, a Papát nem zavarta, hogy osztozkodnia kellett velem és a könyvbemutatóval.

Izgalmas hétvégén vagyunk túl, kicsit úgy érzem, mintha valami véget ért volna. De talán mégsem. Jön az új év, egy új Pöttöm Pötty történet és a megjelent könyv kalandjai sem értek véget, hisz alig várom, hogy érkezzenek a vélemények és az értékelések.

Találkozzunk jövőre!

Blogújulás hamarosan!

Bizony, ahogy a cím is mutatja nemsokára komoly változásokat szeretnék véghez vinni a blogon. A legfontosabb talán, hogy hamarosan új bejegyzések következnek, ami igencsak ráfér :)

A másik fontos változás, hogy a továbbiakban inkább személyes blogként fog működni az oldal, pontosabban az írós oldalamként. Terveim szerint itt fogom megosztani az elkövetkező izgalmas időszak híreit, eseményeit.

Mert bizony izgalmas időszakon vagyunk túl és még izgalmasabb következik. Akik követik a facebook oldalamat tudják, hogy januárban ismét indultam az Aranymosás Irodalmi Válogatón, és szombaton tudtam meg, hogy Pöttöm Pötty és a Hetedhét Íz Birodalma munkacímen futó mesém szabad utat kapott a kiadó vezetőtől, vagyis hamarosan a boltok és a ti polcaitokon is találkozhattok Pöttöm Pöttyel.

Nincsenek szavak rá, hogy mit érzek most, úgyhogy nem is próbálkozom vele, legyen elég annyi, hogy nagyon boldog vagyok. Olyan régi álmom ez, hogy visszaemlékezni sem tudok.

A folyamatról, hírekről, megjelenési dátumról, majd mindig hírt fogok adni, de érdemes elsősorban a facebook oldalamat követni, mert elsőként valószínűleg oda fognak kikerülni az izgalmas események.

Tehát blog átalakítás és megújulás hamarosan. Figyeljétek a híreket! :)