Gimnázium vs. Démonok

Sziasztok!

Végetért az október, vagyis a blog "Melyik zeneszámból idéztem?" kihívása is befejeződött. Köszönöm mindenkinek a részvételt és az oldal látogatásokat! Elnézést kérek, hogy nem tudtam tartani magam a napi egy feladványhoz, de sajnos ez az október nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem.

Most azonban új érdekeséggel készültem. Nem rég két új regényen kezdtem el dolgozni, két teljesen különböző témában. Még nem tudom, mit hoz a jövő ennek a két történetnek, de szeretnék egy kis közvélemény kutatást indítani, hogy vajon melyik regény iránt lenne nagyobb érdeklődés.

Ahogy a bejegyzés címe is mutatja az egyik regény egy Gimnáziumban játszódna, pontosabban egy gimi 10 fős kórusa állnak a középpontban.

Míg a másik Budapest démon világába kalauzolna el minket egy lány szemszögén keresztül, aki egy olyan világba csöppen, amit egyáltalán nem ismer.

Mindkét történetből lentebb olvashattok egy-egy rövid részletet.

Köszönök szépen minden visszajelzést, akár komment formájában, akár egy "tetszik/nem tetszik" gomb megnyomásában. :)

Lássuk is a részleteket!

A KÓRUS

András

Az új gimnáziumoknak mindig kórház szaga van. Tóth Andrásnak ez volt az első gondolata, mikor átlépte a Szent András Gimnázium küszöbét. Szeptember elseje reggel hét óra ötven perc volt és bár a folyosók már tele voltak nevetgélő diákok seregével és idegesen rohangáló tanárokkal, a levegőben még mindig érződött a nyári nagytakarításnál használt vegyszerek szaga. András elhúzta az orrát. Gyűlölte ezt a tisztítószerszagot. Mindig a kórházakat jutatta eszébe, márpedig az anyja halála óta már a kórházak gondolatától is rosszul volt. Hogy elterelje a figyelmét gyorsan megnézte a bejárat mellé kifüggesztett terem beosztást. Eszerint a 10/B osztály tanterme a másodikon volt a kétszázhármas tanteremben. Az osztályfőnök valami Gáspár Ajtony volt. Hú, de gáz. Ilyen névvel biztos agyon cikizték az öreget, márpedig András tapasztalata szerint, ha egy tanárt sokat szívatták fiatalkorában, hajlamos volt kegyetlen bosszút állni a diákjain. Ez a nap már nem is lehetne pocsékabb. És hogy ezt megerősítse alig lépett el a táblától valaki olyan erővel lökte fel, hogy kis híján elejtette a hátizsákját.

– Vigyázz már, lúzer! – mordult rá nem épp kedvesen a magas, rocker srác. András már nyitotta volna a száját, hogy visszabeszéljen, de aztán meglátta a fiú tűzvörös haját, koponyás fülbevalóját, aztán tekintete továbbsiklott a metalica pólóra, szakadt farmerre és acélbetétes bakancsra. Ettől a látványtól azonnal elszállt a bátorsága és inkább visszacsukta a száját. Az idegen fiú gúnyosan elvigyorodott, majd eltűnt a diákok tömegében.

– Szép kis üdvözlő bizottság – jegyzete meg Dávid, aki mindeközben elmélyülten tanulmányozta a terembeosztást. András felsóhajtott. Öccse olyan közönyösen jegyzete ezt meg, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna, bár tény, hogy a lényegre tapintott. Ha a többi diák is ennek a srácnak a szintjén áll, András nagyon hamar fogja azt kívánni apja bárcsak visszautasította volna azt az állásajánlatot és maradtak volna Kaposváron. Ott is rühellte őket mindenki, de legalább már kiismerte a többieket. Itt most kezdheti elölről az egészet. Újabb embereket kell kiismernie, akik idővel ugyanúgy utálni fogják őt és az öccsét. Mert ők mások. Furák. Így volt ez Kaposváron és így lesz ez itt Szentendrén is, akármit is mondjon az apja.

***

Tóth Árpád csak a fiai érdekében cselekedett. Legalábbis ezt mondogatta megállás nélkül az utóbbi hónapokban András és Dávid előtt. Apjuk július közepén jelentette be, hogy állást ajánlottak neki a szentendrei néprajzi múzeumban, és ő úgy döntött elfogadja.

– Ez a mi nagy lehetőségünk – mondta a férfi. – Jót fog tenni a környezetváltozás. – Emlékezett, Dáviddal akkor az ősrégi családi kanapén ültek. András látta, ahogy Dávid hitetlenkedve felvonja a szemöldökét és rásandít. András sem hitt a környezetváltozás sikerében. Miért változna meg bármi, ha átköltöznek egy másik városba távol mindenkitől, akit valaha ismertek? Ott is ugyanúgy egy fura család lesznek, sőt még furábbak, mert Kaposváron már legalább megszokták őket.

A következő két hónap aztán úgy suhant el, mint egy látomás. A családi házat pillanatok alatt eladták és vásároltak helyette egy sokkal kisebb szentendrei ikerház egyik felét. Mint kiderült a főváros közeli településen jóval magasabbak az ingatlanárak, mint bárhol máshol az országban. Augusztus végén pedig bepakolták az összes ingóságukat a családi Volvóba és hátra sem nézve elhagyták addigi otthonukat.

Dávidon nem látszott különösebb megrendülés, András azonban úgy érezte mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. A gimiben nem voltak ugyan igazi barátai, de annyira rosszban sem volt senkivel, ráadásul a tanárait is szerette. Tanulmányi versenyekre járt és egyetemre akart menni, de most kezdheti elölről az egészet. És mi lesz, ha itt nem lesznek olyan jó tanárai? Ha nem készítik fel kellően az érettségire?

***

Még akkor is ezek a kérdések zakatoltak a fejében, mikor belépett az osztályterembe. Csak halványan érzékelte, hogy minden szem rá szegeződik, majd Dáviddal le is ültek a megmaradt két helyre a fal mellé. Dávid szokásához híven karba fonta a kezét és neki látott, hogy összeszámlálja a fal repedéseit. András elég jól ismerte az öccsét, hogy tudja így szokott viselkedni, ha zavarban van. Márpedig Dávid a nap nyolcvan százalékában zavartan érezte magát. András ezzel szemben érdeklődve nézett körbe. Aztán a tekintete rögtön meg is akadt a vörös hajú rocker srácon, aki az utolsó sorban ült, lábát hanyagul a padra téve, olyan ábrázottal mintha magasról tojna a világra. A többi diákkal ellentétben még a minimális ünneplő ruhával sem vesződött. A többi fiú és lány legalább fehér inget húzott, kivéve egy barna hajú lányt az első sorban, aki úgy festett, mint aki nem is tanévnyitóra, hanem az operába készülne. Fekete kiskosztümöt viselt egy fehér blézerrel, a haja feszes kontyban ült a feje tetején egy fehér virágos csattal. Tökéletesen egyenes háttal ült, ujjait összefonva pihentette a padon, mintha előre begyakorolta volna ezt a tökéletes, jó kislányos pózt.

Persze nem csak András bámult meg másokat, ő is időről időre kíváncsi tekintetekkel találkozott. De úgy látta, minél később ismerik meg új osztálytársai annál jobb.

Aztán pontban, mikor a teremben függő óra nagymutatója elérte a tizenkettes, a kismutatója pedig a nyolcas számot, kinyílt a terem ajtaja, és bevonult Gáspár Ajtony tanár úr. Olyan ábrázattal, hogy András biztos lehetett benne egy született diák gyilkossal van dolga.

 

Teki

Teleki Emőke sugárzó mosollyal lépett be a tanáriba. Még az sem zavarta, hogy ismét csak késve érkezett meg, hála Pannának, akit úgy kellett kirobbantania az ágyból az első tanítási napon. Jókedvét nem tudta letörni se lánya morgolódása a kötelező ünneplőruha miatt, se az a faragatlan szülő, aki ügyet sem véve a kiírásra, pofátlanul leparkolt a tanári parkolóban. Nem, az ő boldogságát semmi sem szeghette. Mert végre legyőzte Gáspár Ajtonyt! Három éve várt erre a napra, mióta megkapta a Szent András Gimnázium irodalom és nyelvtan tanári posztját. És ma végre eljött! Már alig várta a tanévnyitó ünnepséget, ahol Rezesi igazgatónő bejelenti a nagy hírt. Vajon mit szólnak majd a diákok? Hányan tartanak majd ki Ajtony mellett és hányan pártolnak át hozzá? 

– Milyen boldognak tűnsz, kolléga – jegyzete meg az igazgatónő, aki utolsóként még ott ült a tanári széles asztala mellett. Emőkét mindig is egy vén bagolyra emlékezette nagy, kerek szemüvegével, hegyes orrával, állával és terebélyes hátsójával.

– Az is vagyok – felelte, miközben bepakolt a szekrényébe. Örült, hogy sikerült lefogynia a nyáron, fekete kosztümje, amit az ünnepségeken viselt a válása óta már egyre jobban szorította, de hála a beiktatott edzéseknek és egészséges ételeknek régi ruhái már ismét úgy álltak rajta, ahogy kellett. A múlt tanévben a szigorú igazgatónő nem egyszer tett csípős megjegyzést a megjelenésére. Ma azonban Rezesi egy szót sem szólt, így már teljesen biztos lehetett a sikerében. Ennek ellenére az igazgatónő rosszallva ciccentett egyet, miközben felállt.

– Remélem, nem fogod megbánni – mondta. – Ajtony nem volt épp boldog, mikor előhozakodtál az ötleteddel.

– Az az ő baja. Ideje kicsit modernizálni ezt a helyet.

– Ez nem is kérdés. Félre ne értsd, én támogatlak. Ajtony azonban már több mint húsz éve dolgozik itt nálunk és sose szeretett osztozkodni.

– Tudom, de mégis mit tehetne? – vont válla Emőke, mire Rezesi sokatmondóan elmosolyodott.

– Tényleg nem tudod? Megnehezítheti az életedet, ehhez nagyon ért. – Majd a nő kivonult a tanáriból, magára hagyva a megszeppent tanárnőt. Úgy látszik, valami mégis képes volt elrontani a kedvét.

 

András

– Török Attila! Azonnal vedd le a lábad az asztalról! És ne hidd, hogy nem látom a pimasz vigyorodat! – Ez volt Gáspár Ajtony első mondata, mikor levágta az osztálynaplót a szerencsétlen tanári asztalra, ami hangosan nyekkent egyet, mikor a terebélyes tanár fél fenékkel felült rá. A vörös hajú rocker srác vigyorogva teljesítette ugyan a parancsot, de ezt olyan csigalassúsággal tette, hogy még egy lassított felvétel is beelőzte volna. András elámult a fiú bátorságán, ő ugyan még csak két perce ismerte új osztályfőnökét, de már most halálra rémült tőle. Gáspár Ajtony magas, pocakos férfi volt. Kopasz fejét már alig néhány fekete hajszál tarkította, arcát azonban dús szakáll fedte. Vizenyős, kék szemében olyan utálat tükröződött, amilyet ritkán látni. Ismét egy tanári mintapéldány – gondolta András.

Gáspár ezután névsorolvasást tartott. Közben minden névhez odalökött legalább egy csípős megjegyzést.

– Békés Adrienn, te még mindig itt vagy? Azt hittem a három bukásod tavaly végre elvette a kedved a tanulástól.

– Szántó Ádám, ha idén is rágógumit találok az asztalod alatt, megetetem veled az egészet. – Így nem csoda, hogy mire András nevéhez ért, a fiú már kis híján rosszul lett az idegességtől és a félelemtől.

– Tóth András – A férfi tekintete azonnal András és Dávid asztala felé rebbent, ahol András kissé remegő hangon jelezte, hogy jelen van. – Te vagy az egyik új fiú. Tóth Dávid a másik? – bökött a fejével Dávid felé, aki már a névsorolvasás kezdete óta lángra gyúlt arccal ült, de azért sikerült valahogy biccentenie, hogy igen ő a másik új fiú.

– Rokonok vagytok? – kérdezte Gáspár.

– Testvérek – felelte András felkészülve, hogy most aztán jól ki lesznek faggatva.

– Hogy a fenébe kerültetek egy osztályba? Nem úgy festetek, mintha ikrek lennétek. Melyikkőtök bukott tavaly?

– Egyikünk se! – kérte ki magának András. – Csak félév van köztünk, én év vesztes vagyok, így kerültünk egy évfolyamba. – A fiú szavai után az osztályban hangos pusmogás támadt. András igyekezett felkészülni erre, de ennek ellenére elég rosszul esett neki. Dávid pedig egyenesen úgy festett, mint aki elsüllyed szégyenében. Gáspár kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Félév? Nem vagyok biológia tanár, de még én is úgy látom, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.

– Mi… féltestvérek vagyunk. Az apánk közös, de az anyánk más. – Most már András arca is égett. Számított ezekre a kérdésekre, de nem az osztályfőnökétől. Általában a diákok faggatták őket ilyen pofátlanul, a tanárok félre hívták vagy nem is törődtek a furcsa helyzetükkel. De ez a Gáspár úgy meredt rájuk mintha valami látványosság pottyant volna az osztálytermébe. András válaszára gonoszul elvigyorodott, majd visszatért a névsorolvasáshoz. A többiek tekintete azonban még percekig úgy égette a fiú hátát, mint a tüzes acél.

(vége az első részletnek)

**********************************************************************************

A NYOLCADIK KÖR ÚRNŐJE

1. fejezet

Dezideráta

Ismét látta a fát. Dezi már hetek óta győzködte magát, hogy csak valami káprázat, de mikor ma ismét a szeme elé került, kénytelen volt beismerni, hogy nem őrült meg. Bár biztos közel állt hozzá. Hisz ki a fene látott már ezüstösen csillogó törzset és mély lila leveleket, amelyek még teljes szélcsendben is mintha hívogatva integetnének felé? Lehet, hogy a fa ott állt az út szélén, de az biztos, hogy nem volt mindennapi látvány. Dezi arra gondolt, mi lenne, ha megérintené? Már épp nyújtotta volna a kezét, hogy meg is tegye, mikor egy éles nyávogás kizökkentette kábulatából.

– Sátán! – Engedte le a kezét ingerülten a fiatal lány, majd elszakítva a tekintetét a különös fáról, a lába előtt ülő fekete macska felé fordult. Néha úgy érezte Sátán nem is háziállat, hanem egy felbérelt testtőr, akinek a feladata, hogy a nap huszonnégy órájában szemmel tartsa őt. Minden nap minden órájában a nyomában volt és nem úgy, mint Amanda a legjobb barátnője macskája, aki bújt és dorombolt, ha az ember ölbe vette, hanem mint egy kéretlen nagytestvér, aki megfosztotta a magánszférájától. De legalább karórára sem volt szüksége. A fekete kandúr olyan volt, mint egy konyhai időzítő. Bár hol is járt a lány, biztos lehetett benne, hogy pontban háromkor megjelenik, hogy hazakísérje. Dezi még vetett egy kíváncsi pillantást a furcsa növényre, majd a macska nyomában befordult a házuk felé vezető földútra. Nem is a macska miatt, hanem mert tudta az apja mennyire aggódik, ha akár csak egy percet is késik. Majd legközelebb alaposabban megfigyeli azt a fát, végül is nem szalad el, nem igaz?

Alig tíz perc séta után, már fel is tűnt az ismerős farmház mészszínű falai. Dezi és az apja a vidéki kisváros legszélén éltek. A legközelebbi szomszéd is majd húsz perc sétára volt innen, de Dezi apja, Adalbert mindig is nagyon magának való ember volt. A lány ma már megbékélt ezzel, bár soha sem titkolta, hogy már alig várja, hogy jövőre egyetemre mehessen és kipróbálja a nagyvárosi életet. Mondjuk Budapestre, vagy Debrecenbe. Majdnem tizenhét évesen egyáltalán nem örült, hogy a legtöbb buliból és társaságból kimaradt, de ennek ellenére a tornácos ház, az ablakokban függő muskátlik és a friss fa gyantaillata mindig is az otthont jelentették számára. Egy helyet, ahova jó volt visszatérni. Ezen a délutánon azonban valami idegen tolakodott be a jól ismert látványba. Dezi értetlenül vonta össze a szemöldökét. Egy fekete motor parkolt közvetlenül a bejárati ajtó előtt. Az idegen jármű még nem lett volna meglepő, apja ügyfelei elég gyakran fordultak meg náluk, de azok általában méretes utánfutókkal vagy kisteherautókkal érkeztek. Adalbert profi ács volt és már évek óta egyedi bútorok eladásából tartotta fent magát. Dezi imádta apja munkáit, az összes házban található bútort ő készítette a konyhai polcrendszertől kezdve a lány szobájának finomabb darabjaiig. De ez a motoros elég nyilvánvalóan nem bútort vásárolni jött. De akkor mit kereshet itt? Dezi apja műhelye felé fordult, ahonnan fény szűrődött ki. Tehát mégiscsak ügyfél lesz.

A lány csak vállat vont, majd Sátánnal beléptek a házba. Már majd éhen halt. A menza kaja megint ehetetlennek bizonyult a suliban. Így amint megszabadult a hátizsákjától és kabátjától, azonnal a konyha felé vette az irányt és nekilátott, hogy kifossza a kamrát. Apja azt hitte, nem tudja, hol dugdossa a lekvárt. A férfi már tudhatta volna, hogy az alsó polc hátsó sarka nem a legjobb rejtekhely. Dezi már épp sikeresen kihalászta volna a méretes bödönt, mikor a bejárati ajtó jellegzetes nyikorgása ütötte meg a fülét.

– Hálás vagyok, Adal. Remek munka, mint mindig.

– Majd akkor légy hálás, ha meglátod a számlámat.

– Jó is, hogy említed. Bíztam benne, hogy megegyezhetünk. Érdekes híresztelések jutottal el hozzám, amik téged is érdekelhetnek. – Dezi meglepetten lesett ki a kamra félig nyitott ajtaja mögül. Már állt volna fel, hogy magára hagyja apját az ügyfelével, ám ahogy meglátta az ismeretlen férfit, megfagyott ereiben a vér. Először azt hitte káprázik a szeme. Apja vendége egy magas, szálkás férfi volt, tépett szőkehaja finoman keretezte hosszúkás, csontos arcát. De nem is ez volt benne a különös, hanem fekete tussal kiemelt szeme, amely aranyszínben ragyogott, pupillája pedig enyhén hosszúkás alakot vett fel. Pont, mint egy sólyom szeme – gondolta Dezi. És ami még különösebb, hogy apját láthatóan nem döbbentette meg a férfi nem hétköznapi külseje, sőt úgy festett, régóta ismerhetik egymást, pedig Dezi biztos volt benne, hogy ez az alak még sosem járt náluk.

– Miért érdekelne engem bármi, ami a fővárosban történik? – kérdezte Adalbert, miközben kávét töltött ki mindkettőjüknek. – Különben is, Nagy péntek közeledtével minden évben vadabbnál vadabb pletykák kelnek szárnyra.

– Igaz, de ezúttal meglehetősen biztos forrásaim vannak. Maura úrnő egyik boszorkánymestere állandó ügyfelem. Némi rábeszélésre pedig elmondta, hogy az úrnő minden kétséget kizáróan az emberi világba készül.

– Ostobaság. Maura a nyolcadik kör úrnője, ha átlépné a határt azzal az Alvilág minden létező törvényét megszegné.

– Lehetséges, de a pribékjeit gond nélkül átküldheti. A boszorkánymestereiről pedig még nem is beszéltünk. A híresztelések szerint több százan vannak világszerte. – Dezi halántékába éles fájdalom nyílalt. Mi ez az egész? Miről beszélnek ezek ketten? Ha nem lett volna lehetetlen azt mondta volna, a két férfi valami hülye szerepjátékot űz. Alvilág? Maura? Boszorkánymesterek? Ráadásul apja és az idegen is olyan komoly arcot vágtak! Pedig ez csak valami vicc lehet, nem igaz?

– Higgy nekem, Adal! – szólalt meg ismét a férfi. – Valami készülődik, és ha valóban Maura áll a dolog mögött, akkor teljesen biztos, hogy te vagy a célpontja. – Adalbert nem felelt. Égszínkék szemével olyan áthatóan bámulta beszélgetőpartnerét, mintha a veséjébe akarna látni.

– Nem félek Maurától – mondta végül.

– Pedig jobban tennéd. Maura úrnő híre még a harmadik generációs démonokhoz is eljutott. A lányt akarja, ez nem is kérdés. – A sólyomszemű férfi idegesen beletúrt a hajába. – Ha rám hallgatsz, amilyen gyorsan csak lehet, eltűntök innen. Ismerek egy megbízható boszorkánymestert a fővárosban, ő el tudna rejteni titeket.

Adalbert egy percig nem szólt. Széles hátával neki dőlt a konyhapultnak, munkától megkérgesedett ujjaival idegesen dobolt a kezében tartott kávésbögrén.

– Miért segítenél nekem, Gara? Mi hasznod származik ebből? Leszámítva persze, hogy ingyen jutsz hozzá ahhoz a rengeteg talizmánhoz, amit készítettem. – A Gara nevű férfi sértődötten húzta el a száját.

– Tudod, miért teszem. Már kétszáz éve tartozom neked a harmadik körön történtek miatt. Akkor megmentetted az életemet most pedig viszonzom a szívességet, ahogy a törvény előírja. De ezzel végeztem. – A szék hangosan csikordult a konyhakövön, ahogy Gara felállt. – Rendeztem az adósságomat, ha van egy kis eszed, fogod a lányod és eltűntök innen. Ha komolyan azt hiszed, szembeszállhatsz az úrnővel, vagy hogy megbocsájtotta neked, hogy tizenhat évvel ezelőtt elragadtad tőle a lányt, akkor ostobább vagy, mint gondoltam.

– Ez nem olyan egyszerű… – morogta Adalbert. – Dezideráta nem is tudja… – Dezi ijedten kapta a szája elé a kezét, hogy elfojtsa feltörő kiáltását. A lány, akiről eddig beszéltek… ő lenne? Gara szeme döbbenten kikerekedett.

– Azt akarod mondani, hogy a lánynak fogalma sincs… azt se tudja ki ő?

– Nem tartottam fontosnak elmondani.

– De az lehetetlen! Tudnia kell! Elmúlt tizenhat éves a démoni erejének már réges régen felszínre kellett volna törnie!

– Ez nem a te dolgod, Gara! – csattant fel olyan dühvel Adalbert, amilyennek Dezi még sose látta. Még akkor sem mikor egy buliból három óra késéssel ért haza. Garát azonban úgy tűnt, nem hatotta meg.

– Itt valami nagyon nincs rendben, Adal. Mit titkolsz?

– Mondtam, hogy nem a te dolgod! – Majd Adalbert némileg megnyugodva folytatta: – Mindenesetre hálás vagyok a figyelmeztetetésért. De úgy gondolom, nincs okunk az aggodalomra, megtettem a szükséges óvintézkedéseket.

– Oh, a védőfalra gondolsz? – nevetett fel leplezetlen gúnnyal Gara. – Éreztem, mikor beléptem a birtokra. Maura szolgái egy pillanat alatt lerombolják.

– Azt hiszed? – Adalbert hangja ugyanolyan gúnyosan csengett, mint beszélgetőtársáé. – Próbálják csak meg! Te sem lennél már életben, ha nem akarnám.

– Ez kedves tőled. Akkor ez az utolsó szavad?

– Igen ez! Maura nem érhet a lányomhoz. Ha megpróbálja, megölöm. – Gara megcsóválta a fejét, de nem szólt. Adalbert úgy festett, mint aki lezárta ezt a témát. Kihörpintette az utolsó korty kávéját, majd visszafordult Garához.

– Amiről a legutóbb beszéltünk… sikerrel jártál?

– Nem volt egyszerű, de sikerült a nyomára bukkannom. – Ezzel Gara benyúlt bőrdzsekije zsebébe és előhalászott egy összehajtogatott papírlapot és a konyhaasztalon Adalbert felé csúsztatta. – Tessék, de nem fogsz örülni neki. – Adalbert elvette a papírt és széthajtogatta. Dezi látta, hogy apja homlokán egyre mélyülnek a ráncok, ahogy a sorokat olvassa.

– Belépett az ARI-ba?

– Bizony, ezért is volt olyan nehéz rátalálni. Már lassan kétszáz éve a tagja, kezdetben Barcelonában dolgozott, de úgy ötven évvel ezelőtt átkérte magát a budapesti központba. – Gara erre gúnyos vigyorra húzta a száját. – Micsoda véletlen, nem igaz? Te mikor is érkeztél a földre? – Adalbert csak megvetően felhorkantott, majd zsebre vágta a papírt.

– Hálás vagyok, Gara.

– Sokra megyek vele, a fizetség?

– A következő szállítmányt ingyen adom, megfelel?

– Ha még életben leszel, akkor igen. – Ezzel Gara felkapta az asztalon heverő bukósisakját. – Jövőhónapban találkozunk. Ha rám hallgatsz, addigra elmondod a lányodnak a kis titkodat. Sokáig már úgysem húzhatod.

– Értékelem a tanácsod, de ez az én dolgom.

– Persze, ezt már ismerem. Gondolom, azt sem kötöd az orromra, mit akarsz Chrystal Sparkle-től.

–  Jól látod. Neked csak meg kellett találnod, a többi az én dolgom.

– Ahogy akarod, mindenestre tessék – Gara előhalászott a dzsekije belső zsebéből egy kártyát és Adalbertnek nyújtotta: – A névjegyem, ha esetleg mégis szükséged lenne segítségre.

– Ne fáradj! – morogta Adalbert, majd ugyanezzel a mozdulattal ki is vágta a papírdarabot a szemetesbe. – Kikísérlek.

Ezzel a két férfi elhagyta a konyhát. Dezi úgy érezte, minden ereje elhagyta. Kábán leült a kamra hideg padlójára és hallgatta a két férfi távolodó lépteinek zaját. Nem sokára egy motor felbődült a távolban, majd ismét csend lett. Dezi ugyan nem látta, de biztos volt benne, hogy apja ezután visszatér a műhelyébe, hogy folytassa a munkáját. Ahogy minden szokványos hétköznap délután. Csakhogy ez a mai nap minden volt, csak nem szokványos.

(vége a második részletnek)

***********************************************************************************

Remélem tetszettek a részletek.
Még egyszer köszönök minden visszajelzést! :)

Végzet ereklyéi fanficiton - 1. New York, New York

Magnus Bane történelmi esetei, amelyekhez semmi köze nem volt (vagy legalábbis ő ezt állítja)

1. New York, New York

1977. július 13.

Magnus Bane pontosan negyven éve költözött végleg New Yorkba és hajszál pontosan két napja, három órája és húsz perce vette át a Brooklyn főboszorkánymestere címet. Ráadásul két hete, három napja és tizenöt perce szörnyen unatkozott. Ez a három esemény már önmagukban is megért volna egy fergeteges partit, amit Magnus ezen a füllesztő nyári estén meg is készült rendezni.

– Mindent konfetti borít majd, és a sarokban lesz egy pezsgős szökőkút, mit gondoltok?

– Bűbájos lesz – felelte kedvesen Catarina, aki mint mindig maga volt a támogató barátság mintaképe. Ezüstös hajkoronáját ezúttal feltűzve viselte megmutatva ezzel halványkék, szép arcának minden vonását. Ragnor Fell ellenben undorodva felhorkantott.

– Tökéletes, ha az édes tizenhatodik szülinapi bulidat akarod újra játszani.

– A szülinapom csak két hónap múlva lesz! Miféle barát, aki még ezt is elfelejti?

– Pont te beszélsz? Te is elfelejtetted az enyémet!

– Harminc évvel ezelőtt! Tedd már túl magad rajta!

– Harminckettő, csak a pontosság kedvéért. – Húzta ki magát sértődötten London főboszorkánymestere. – Különben is, ha jól emlékszem nem ezért hívtál ide minket. Hanem hogy segítsünk a főboszorkánymesteri teendőidben. És ez a csillámpóni parti egyáltalán nem méltó Brooklyn főboszorkánymesteréhez!

– Igazad van! – bólintott nagy komolyan Magnus. – Mit ér egy buli zenekar nélkül? Mit szólnátok a Vonyító vérfarkas trióhoz vagy legyenek inkább a Vámpírbál leányai?

– Ragnor szerintem úgy érti – szólt közbe szelíden Catarina. – Most hogy főboszorkánymesterré léptél elő, nem ártana egy kicsit megkomolyodnod.

– Én komoly vagyok! – kérte ki magának Magnus, majd felháborodása jeleként színpadiasan megrázta a kezét, mire a csuklóján lévő számtalan karkötő hangos csilingelésbe kezdett. Ragnor megvetően felhorkantott.

– Az hogy te megkomolyodj lehetetlenebb vállalkozás, mint sötétségbe borítani egész New Yorkot.

– Pontosan ezért imádom ezt a várost!

 

Ekkor a kapucsengő fülsértő zaja szakította félbe Ragnort, aki már készült egy csípős válaszadásra. Magnus hátat fordítva barátainak és vidám szökdécseléssel a kaputelefonhoz lépett:

– Itt Brooklyn főboszorkánymesterének rezidenciája, miben segíthetek? – szólt bele vidáman a készülékbe. Ragnor hangosan felszisszent.

– Ne így, te ostoba! Így oda lesz minden tekintélyed! – Magnus vállat vont.

– Okézsoké – majd ismét a telefonhoz fordult: – KI MERI ZAKLATNI BROOKLYN FŐBOSZORKÁNYMESTERÉT?! – bődült bele teljesen hangerővel, mire a készülék másik oldalán felhangzott egy remegő, vékony női hang.

– Én… el… elnézést. Szükségem lenne a segítségére, boszorkánymester.

– Jöjjön fel! – majd Magnus beengedte az illetőt. Míg várta, hogy vendége felérjen a lépcsőn, vigyorogva visszafordult barátaihoz, akik leplezetlen döbbenettel meredtek rá.

– Meg kell hagyni, néha tényleg remek tanácsokat adsz, zöld hercegem – kacsintott Ragnorra, aki tüntetőleg az ég felé emelte a tekintetét.

A vendég, mint kiderült egy mondén nő volt. Vékonyka, munkától megkeményedett kezében ódivatú ridikült szorongatott, ruhái tisztán, de elnyűtten lógtak rajta. Olyan riadtan nézett körbe a lakásba, akár egy autó reflektora elé került őzike. Magnus kezdett őszintén kíváncsi lenni. Ritka volt, hogy mondének kérték a segítségét. Legalábbis ebben az évtizedben.

– Oh, főboszorkánymester uram, kérlek segíts! – szólalt meg a nő sírós hangon, majd átvágott a szobán és megállt közvetlenül a kanapén terpeszkedő Ragnor előtt. – Kérlek, segíts nekem! – Magnus döbbenten eltátotta a száját, hirtelen levegőt sem kapott felháborodástól, Ragnor ellenben hangos vihogásban tört ki. Sőt még Catarina sem tudott elnyomni egy halvány mosolyt. A nő értetlenül húzódott vissza. Végül Magnus megköszörülte a torkát.

– Bocsánat, de a főboszorkánymester uraság itt áll maga mögött. – A nő őszinte döbbenettel fordult meg és úgy bámult Magnusra, mint aki nem hisz a szemének. Magnus kezdett őszintén megsértődni. A buli kedvéért ma különösen kitett magáért. Fekete trapéznadrágot húzott, hozzáillő ezüst csizmával és flitteres felsővel. Mindkét csuklóján karperecek csillogtak, a fülébe egy igazi smaragd kő fülbevalót akasztott. Igazán mesésen nézett ki, nem értette a nő miért bámult hát rá, úgy mint borjú az újkapura.

– Bo… bocsánat, uram. Én csak azt hittem…

– Képzelem, mit hitt – morogta Magnus. – Tehát miben segíthetek?

– Ne légy goromba vele, Magnus. A tévedése teljesen érthető volt! – nevetett fel Ragnor, ám Magnus ez egyszer eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Zölden villogó macskaszemét a nőre szegezte.

– Nos? Nem érek rá egész nap!

– A nevem Flora McAdams – kezdte a nő. – A fiam miatt jöttem. Tegnap este eltűnt.

– Tudja, van egy viszonylag normálisan működő szervezet a városban, úgy hívják őket, hogy New yorki rendőrség. Ezzel a problémával inkább őket keresse meg. Sokkal olcsóbban jár.

– Nem! Nem érti. Nem mehetek a rendőrségre. A fiam… ő… – Mrs. McAdams nagyot nyelt. – Ő vérfarkas.

– Értem – Magnus kezdett megenyhülni, ahogy a nő aggódó arcába nézett. Ritka volt az olyan anya, aki egy ilyen tragédia után is kitartott a gyermeke mellett. – Feltételezem nem régen történt.

– Alig két hete. Tegnap este volt az első teliholdja és… történt egy kis baleset. – Majd a nő felhúzta a ruhaujját és megmutatta a felkarját csúfító mély vágást. Nem harapás volt, csupán egy ronda karmolás. – Mondtam neki, hogy nem számít, tudom, hogy nem volt ura önmagának. De William nagyon szégyellte magát. Ma reggel találtam egy levelet az ágyán, amiben azt írta, hogy elszökik, nem akar a terhemre lenni – Mrs. McAdams halkan felsírt. – Nem érdekel, hogy mi a fiam. Még csak tizenöt éves! Otthon a helye az anyja mellett nem kint az utcán, ki tudja milyen társaságban.

– A városban több vérfarkas falka is van, a fia nyugodtan csatlakozhat bármelyikhez. A vérfarkasok családként vigyáznak egymásra – felelte Magnus. Azt már nem akarta hozzátenni, hogy talán a fiúnak is könnyebb lenne elfogadni a történteket, ha a fajtársai között élne. A nő azonban megrázta a fejét.

– Nem engedhetem így el! Azt hiszi, neheztelek rá, pedig ez nem igaz! Kérem, segítsen megtalálni! Meg kell mondanom neki, hogy még mindig a fiam és szeretem.

– Hölgyem, én bármiben örömmel segítek, feltéve, ha jól megfizetnek érte – mondta Magnus, mert a megható történet ellenére még mindig nem bocsátotta meg az előbbi incidenst. A nő szomorúan megrázta a fejét.

– Nekem nincs pénzem. Egyedül nevelem Williamet és…

– Akkor nincs miről beszélnünk – vont vállat Magnus, majd már hátat is fordított az elképedt asszonynak, ám ekkor szembetalálta magát két boszorkánymester barátja felháborodott arcával.

– Ugyan már, Magnus! Ennyire még te sem vagy szívtelen!

– Néha Brooklyn főboszorkánymestere is jótékonykodhat – jegyzete meg Ragnor után Catarina is. Magnus felsóhajtott.

– Jó, rendben, megkeresem a fiát. De a legközelebbi üzletünket duplán számítom fel! – Az asszony hálálkodva, könnyes szemmel távozott. Magnus kérésére a férfinál hagyott egy vékonyka füzetet, amely a fia legszemélyesebb tárgya volt, a naplója. Ez pofon egyszerű feladat lesz. Mire kezdődik az esti buli, már haza is ér.

***

– Nekem mi a fenének kellett eljönnöm?! – duzzogott Ragnor, miközben a két boszorkánymester kiszállt a taxiból New York külvárosában. Magnus jó magas jattot adott az elképedt sofőrnek, aki láthatóan nem tudta hova tenni, mit is keres egy flitter inges és egy zöldes ábrázatú fickó a város ezen elhagyatott részén.

– Azon felül, hogy továbbélvezheted remek társaságomat? – kérdezett vissza vigyorogva Magnus. Persze az igazság az volt, hogy Catarina parancsolt rá zöldképű barátjukra, hogy kísérje el Magnust az első hivatalos, főboszorkánymesteri megbízására. Mondván, hogy Ragnor majd jó példát mutat neki. Hát eddig példamutatás helyett csak széles káromkodása gyűjteményét sikerült bemutatnia.

– Mégis mit keresne itt egy vérfarkas kölyök? – morgott tovább Ragnor. Magnus vállat vont.

– Sötét, elhagyatott és minden jó ízlést mellőz. Tökéletes egy depressziós fiú számára. – Magnus helymeghatározó varázslata sose tévedett. Mikor a kezébe vette a naplót és koncentrált, minden kétséget kizáróan ez a hely tűnt fel a szemei előtt. A városi elektromos művek. Szerencsétlen fiú biztos azt hitte itt senkit sem bánthat, amíg a telihold teljesen el nem veszti az erejét. Magnus bár már évszázadok óta nem félt semmitől, ártott volna a hírnevének, nem sok kedvet érzett, hogy a leszállt éjszakában kóboroljon egy üres üzemben, Ragnor társaságában. Ám nem volt mit tenni, ha egyszer elvállalt egy munkát, azt mindig el is végezte. Kivéve azt a bizonyos bostoni esetet, de arról nem szeretett beszélni.

– William McAdams! – kiáltotta el magát, mikor beléptek az elektromos művek területére. Ám a saját lépteik zaján kívül semmi mást nem hallottak. Az üzemen keresztül kasul átszelő elektromos vezetékek és csövek kísérteties árnyékot vetettek a fém falakra. Magnus nem vesződött varázslattal, egyszerűen felkapcsolta a villanyt az épületben. Ragnor halkan kuncogott mögötte.

– Mi olyan vicces? – kérdezte kicsit ingerültebben, mint akarta Magnus. Szeretett volna minél hamarabb eltűnni innen, de Ragnor viháncolása egyáltalán nem segített a vérfarkas keresésében.

– Ezt nézd meg! – lengette meg a fiú naplóját Ragnor. – Ez a srác aztán nem semmi, már a tizedik oldalon panaszkodik arról, hogy belezúgott a tejhordó fiúba, de nem meri bevallani az anyjának.

– Te beleolvastál a naplójába? Ez még tőled is aljas! – Bár titkon Magnus inkább azon dühöngött, miért nem neki jutott előbb eszébe.

– Magnus, igazán jótékonykodhatnál a fiúval egy kicsit. Amúgy is szereted a kiskorú alvilágiakat megrontani.

– Kikérem magamnak! Az a tündér lány határozottan többnek nézett ki, mint tizennyolc.

– Honnan tudod? Tök részeg voltál.

– Apróság, de most hallgass! Azt hiszem hallok valamit… – Ragnor csak legyintett, majd ismét a naplóba temetkezett. Magnus óvatosan előrébb lépett. Szinte biztos volt benne, hogy látott az imént valamit megmoccanni az egyik sarokban. Amint közeledett a lámpa fényénél egy zöld szempár villant, majd az árnyékból lassan kivált egy hosszúkás pofa, kivillanó, méretes szemfogakkal. A vérfarkas torkából halk morgás tört elő.

– Semmi baj, William – emelte fel a kezét nyugtatóan Magnus. – Tudom, hogy hallasz. Édesanyád küldött, hogy hazavigyelek. Ha megengeded, hogy közelebb menjek, segítek visszaváltozni.

– Hé, Magnus! Ezt nézd meg! A kiskölyök a múlt hónapban túllépett a tejes fiún és belezúgott a hentes fiába!

– Ragnor! Pofa… – Ám elkésett. A vérfarkas abban a pillanatban hátborzongató hangon felüvöltött, majd Magnusra vetette magát. A boszorkánymester ösztönösen cselekedett. Ujjai között szentjánosbogarakként törtek elő a kék lángok, majd tenyeréből egy pusztító energia löketet küldött a farkas felé. A teremtmény fájdalmasan felvonyított, ám tömött bundájáról a energia gömb könnyedén lepattant és egyenesen telibe találta az egyik fővezetéket. Abban a pillanatban hangos sistergés támadt és teljes sötétség ereszkedett rájuk. Nem csak rájuk, de az egész városra is.

– Magnus, te idióta! Lekapcsoltad az áramot az egész városban!

– Dehogyis! Nem én voltam.

– Tényleg? Akkor minek nevezed, hogy pont akkor ment el az áram, mikor te eltrafáltad a vezetéket azzal az energia gömbbel?

– Véletlen egybeesésének?

– Ti elolvastátok a naplómat?! – hallatszott egy felháborodott fiú hang közvetlen Magnus mellől.

– William? Visszaváltoztál? – Magnus kicsit megkönnyebbült. A gondolat, hogy össze lehetnek zárva egy feldühödött, átváltozott vérfarkassal cseppet sem volt szívderítő. Bár Magnus nem félt semmitől. Tudjátok.

– Hogy került hozzátok a naplóm? – folytatta William, mintha meg sem hallotta volna Magnus kérdését.

– Édesanyád adta oda, hogy megtaláljunk.

– Bizony! De ugye kölcsönadod? Még nem értem a végére! – mondta Ragnor, mire William dühösen felmordult.

– Szerintem menjünk! – kiáltott fel gyorsan kicsit túlzott vidámsággal Magnus. Semmi kedve sem volt újból szembenézni egy vérfarkassal, pláne nem vaksötétben. – Mindjárt itt lesznek a mondének és Williamet is haza kell vinnünk, plusz a vendégeim már biztos megérkeztek a buliba.

– Oh… azt hiszem, rajtam nincs ruha – jegyezte meg félénken William.

– Nem tesz semmit, itt úgyis vak sötét van.

– Az egész városban, hála Magnusnak. Hidd el, senkinek sem fog feltűnni, hogy egy pucér vérfarkas srác rohangál az utcákon.

 

Mire Magnus visszatért a lakására a buli már nagyban zajlott. Nem is ért véget egészen az áramszünet végéig. William és Magnus még háromszor találkoztak, de valahányszor szóba került a megismerkedésük estéje Magnus mindig kikérte magának, hogy a New Yorkot sújtó áramszünetről határozottan nem ő tehetett. Ezen véleményét még évtizedek múlva is hangoztatta, amire Ragnor csupán egy jelentőségteljes szemforgatással reagált.

Megjegyzés:

1977. július 13. a „rémület éjszakája” néven vonult be a New yorki történelembe. Az áramszünetet eredetileg egy villámcsapás okozta Westchester megyében, aminek következtében nyolc millió ember maradt áram nélkül. Zavargások és fosztogatások törtek ki, a kárt több mint egy milliárd dollárra becsülték.

A folytatást hamarosan olvashatjátok :)

QUIZ 2016 - október 22.

Sziasztok!

Kezdjük is a tegnapi megfejtéssel:
ZSÉDA - MEGINDUL A FÖLD c. száma volt.

Most pedig a mai, vajon melyik zeneszámból idéztem?

"Egész héten hajtottam a melómat,
Elkerültem gondosan a csehókat,
De hétvégére felveszem az új ruhát,
Szombat este kifényezem a csukát."

HOLNAP ESTE ÉRKEZIK AZ ÚJ MAGNUS BANE FANFICTIONOM A BLOGRA! VÉGZET EREKLYÉI RAJONGÓKNAK MÉG MINDIG KÖTELEZŐ :)

QUIZ 2016 - október 21. ÉS hamarosan új fanfiction érkezik a blogra! Végzet ereklyéi rajongóknak kötelező!

Sziasztok!

Lássuk először is a tegnapelőtti feladvány megfejtését, amely:
MARIAH CAREY - ALL I WANT FOR CHRISTMAS IS YOU

Nekem nincs karácsony enélkül a dal nélkül :)

Most pedig lássuk a mai feladványt. A kérdés a szokásos: Melyik zeneszámból idéztem?

"Újra érzek. Újra élek.
Jégvilágból visszatérek.
Hit feléled. Fagy felenged. Fényed engem megmelenget.
Újra érzek. Újra élek.
Jégvilágból visszatérek.
Hit feléled. Fagy felenged. Fényed engem megmelenget."

ÉS...

Hamarosan új fanfiction sorozat érkezik a blogomra. Jelenleg ugyanis teljes Végzet ereklyéi lázban égek, így kedvet kaptam egy kicsit belemélyedni kedvenc szereplőm Magnus Bane életébe :)

Ezúttal hoztam egy kis ízelítőt is kedvenc boszorkánymesterem első általam kitalált kalandjaiból:

Magnus Bane történelmi esetei, amelyekhez az ég világon semmi köze nem volt (vagy legalábbis ő ezt állítja)

1. New York, New York

1977. július 13.

Magnus Bane pontosan negyven éve költözött végleg New Yorkba és hajszál pontosan két napja, három órája és húsz perce vette át a Brooklyn főboszorkánymestere címet. Ráadásul két hete, három napja és tizenöt perce szörnyen unatkozott. Ez a három esemény már önmagukban is megért volna egy fergeteges partit, amit Magnus ezen a füllesztő nyári estén meg is készült rendezni.

– Mindent konfetti borít majd, és a sarokban lesz egy pezsgős szökőkút, mit gondoltok?

– Bűbájos lesz – felelte kedvesen Catarina, aki mint mindig maga volt a támogató barátság mintaképe. Ezüstös hajkoronáját ezúttal feltűzve viselte megmutatva ezzel halványkék, szép arcának minden vonását. Ragnor Fell ellenben undorodva felhorkantott.

– Tökéletes, ha az édes tizenhatodik szülinapi bulidat akarod újra játszani.

– A szülinapom csak két hónap múlva lesz! Miféle barát, aki még ezt is elfelejti?

– Pont te beszélsz? Te is elfelejtetted az enyémet!

– Harminc évvel ezelőtt! Tedd már túl magad rajta!

– Harminckettő, csak a pontosság kedvéért.

Hamarosan érkezik a teljes fanfic, de addig is vajon kitaláljátok, hogy melyik nagy történelmi katasztrófához nem volt ezek szerint köze Brooklyn főboszrokánymesterének? :)

QUIZ 2016 - október 19.

Sziasztok!

Végtelennek tűnő kihagyás után lássuk a múltkori feladvány megfejtését, amely:
TANKCSAPDA - MENNYORSZÁG TOURIST

A mai feladvány (bár még messze van a karácsony :) ) pedig:

"I don't want a lot for Christmas
There is just one thing I need
I don't care about the presents
Underneath the Christmas tree
I just want you for my own
More than you could ever know
Make my wish come true oh
All I want for Christmas is you"

Melyik zeneszámból idéztem?

QUIZ 2016 - október 12.

Sziasztok!

Lássuk is a tegnapi feladvány megfejtését, amely a:
WEST SIDE STORY - I FEEL PRETTY

A mai feladvány pedig:
"És...
Lehet hogy nem vagy gyáva és
A végén Te maradsz állva
De mire jó úgy ez az élet
Hogyha futnod kell, amíg éled
És hiába vagy bátor
Mint egy római gladiátor
Aki keményebb mint a szikla
Mégis lehet hogy elég egy szikra
A gyújtózsinór végén és
A túlvilági TV-n"

Ma melyik zeneszámból idéztem? :) Várom a tippeket!

QUIZ 2016 - október 11.

Sziasztok!

A múltkori feladvány megfejtése:
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM - OBERON DALA

A mai feladvány pedig:
"

I feel pretty,
Oh, so pretty,
I feel pretty and witty and bright!
And I pity

 

Any girl who isn't me tonight.
I feel charming,
Oh, so charming
It's alarming how charming I feel!"

 

Vajon melyik zeneszámból idéztem? :)