A matriarka - Dávid

Dávid

Dávid álmatlanul forgolódott a szénával kitömött matracán. Nem is értette miért nem fáradt. A másik két fiú, akivel idehozták már rég húzta a lóbőrt, neki viszont egyszerűen nem jött álom a szemére. Az elmúlt néhány óra nagyon mozgalmasan telt.
Madame Róza és a segédje, akit, mint később kiderült Robinnak hívtak, a saját hintaján hozta őket a palotába, Dávid legnagyobb sajnálatára katonai kísérettel. Út közben Madame Róza elmondta, hogy ők hárman a takarító csapatba kerülnek, főleg a takarítás és padló suvickolás lesz a feladatuk, de ha megbízható és jó munkaerőnek bizonyulnak, hamar magasabb beosztásban találhatják magukat, akár még a Matriarka egyik férje külön szolgálójává is kinevezhetik őket. Dávid erre gúnyosan felhorkant, amivel ki is vívta Madame Róza rosszalló pillantását.

– De persze, ha valamelyikőtöknek megfelel az, hogy egész életében a trágyát takarítsa a lovak alól, nekem úgy is jó. – Közben pedig végig Dávidot nézte, aki viszont úgy látta, a lovak is biztos jobb társaság lehetnek a Matriarka elkényeztetett kis kedvencei mellett.
A palota egész a város túlsó végében állt. A legimpozánsabb épület volt, amit Dávid valaha látott. Fehér falai szinte világítottak a lemenő nap fényében, a díszes rózsaablakokkal tarkított falakon át szűrődő fények hívogatóan pislákoltak. Őket a hátsó kapun vitték be, de még az is hatalmas és díszes vaskapu volt, még ha szinte el is törpült a főkapu impozánsága mellett. A kertben már virágoztak a cseresznyefák és az orgonabokrok, finom illatuk szinte csiklandozta Dávid orrát.  A hintó a hátsó, konyhai bejárat előtt tette ki őket, odabent már nagy volt a sürgésforgás. Madame Róza elmondta, hogy az este hatalmas ünnepséget rendeznek a győzelem örömére. Dávid őszintén remélte, hogy a finom falatok, mind a vendégek torkán akadnak. Ezután Madame Róza Robin gondjaira bízta őket, aki beterelte őket a szolgák szállása melletti fürdő helységben.

– Addig be sem tehetitek a lábatokat a palotába, amíg alaposan meg nem mosakodtatok! – közölte asszonyához hasonló szigorú hangon, majd mindhármuk mellé kirendelt egy-egy szolgálót, akik segítettek nekik lemosni az út porát. Dávid először megpróbálta elhessegetni maga mellől a fiút, mondván, tud ő egyedül is mosakodni, ám miután meglátta Robin szigorú tekintetét, inkább befogta a száját. Félóra múlva olyan tiszta volt, mint még soha életében. Dávid úgy érezte a lelkes szolgáló fiú még a bőrt is lesikálta a csontjairól. Fürdés után tiszta szürke inget és nadrágot kaptak, valamint egy új csizmát is, így már pontosan ugyanolyanok voltak, mint a palota többi kétszáz szolgája. Robin végül a szállásukra kísérte őket. A szolgák szállása a főépület alagsorában kapott helyett, egy szobán öten osztozkodtak, az alvóhelyük nem állt másból, mint egy szénával kitömött matracból és egy vékony takaróból. A szobában lévő másik két fiú már rég az igazak álmát aludta.

– Feküdjetek le, holnap nehéz nap vár ránk, pihenjétek ki magatokat! – mondta Robin, majd magukra hagyta őket. Dávid leheveredett új ágyára, és mindent megtett, hogy végre rálépjen az álmok ösvényére, ahol még mindig otthon van az édesanyjával, a húgai a kertben játszanak, és minden rendben van. Ám hiába próbálkozott, csak nem jött álom a szemére. Végül megunta a forgolódást, feltápászkodott és elindult, hogy kiszellőztesse a fejét. A szálláson már csend honolt, a konyhában belesve látta, hogy a beosztott szolgálók már a rendrakásra készülnek. Ezek szerint az ünnepség, amit Madame Róza emlegetett, lassan véget ért. Dávid gyorsan elsurrant a konyha mellett, és végre kilépett a hűs éjszakába. Máris jobban érezte magát, hogy idekint lehet, nem lent a dohos szálláshelyen. Nem akart messze csatangolni, így csak az épület sarkáig sétált el, innen pont rálátott a főépület széles balkonjára. Odafentről még mindig vidám zene dallamai és fények kavalkádja szűrődött ki, tehát a mulatság még nagyon is tartott. Dávid mérgesen kiköpött. Ezek az átkozottak itt ünnepelnek, mikor annyi remek ember lelte a halálát tegnap. Inkább gyászolniuk kéne a halott katonák tiszteletére. Ekkor a balkonon mozgolódás támadt és egy fiatal nő sétált ki az erkélyre, és támaszkodott neki a faragott kőkorlátra. Dávid még innen is látta, hogy milyen gyönyörű. Húszas évei közepén járhatott, mogyoróbarna haja göndör fürtökben omlott a vállára, a fején egy díszes tiara csillogott az esti fényekben, vörös ruhája tökéletesen állt vékony alakján, orra és álla finom vonalú, arca szép akár egy angyalé.

– A Matriarka személyesen. – Dávid rémülten rezzent össze, észre sem vette, hogy nincs egyedül. Robin a konyha felől érkezett, arcán halvány mosollyal, majd megállt Dávid mellett, akinek szó szerint leesett az álla a férfi előbbi kijelentésétől.

– A Matriarka? – nyögte ki végül. – Az a nő?

– Igen, gondolom valami bányarémre számítottál. – Dávid kénytelen volt elismerni, hogy Robin fején találta a szöget. Azt hitte az ország uralkodónője egy női ruhába bújtatott férfi, rusnya és ostoba. De ez a nő gyönyörű volt. De Dávidnak így sem esett nehezére utálni őt.

– És mégis hány férfit fogyaszt el naponta? – kérdezte inkább, hogy elterelje a figyelmét a nő szép formájú melléről, ami még innen is olyan kívánatos volt, hogy legszívesebben megcsókolta volna.  

– Ezek az ostoba pletyká k– emelte égnek a szemét Robin. – De megértem, én is ilyesmiket kérdeztem, mikor idekerültem. A Matriarka legtöbbször csak a második férjével hál együtt, néha fordul csak elő, hogy megtetszik neki más is. Szereti a különleges kinézetű férfiakat.

– Ez mit jelent? – vonta össze értetlenül a szemöldökét Dávid.

– Szereti az egzotikus helyekről származó férfiakat, minél távolabbi tájról érkeznek annál jobb.

– Várj csak, ezért mondta az a katona Madame Rózának, hogy mi vagyunk a legtávolabbi tájakról érkezettek?

– Látom, nem ejtettek a fejed lágyára, ez a palotában nagyon hasznos. – Most Dávidon volt a szemforgatás sora.

– Mégis hány fiú hált már együtt ezzel a nővel?

– Nem sokan, a Matriarka második férje igen nehezen viseli a konkurenciát. Azt tudod azért ki a második férj, igaz?

– Igen, tudom, az egyik idióta, aki gyereket csinált neki. De miért zavarja, ha a nő más férfiakkal is együtt van? Ez itt a szokás, nem?

– Mondjuk úgy, hogy nem szeret osztozkodni. – Dávid még mindig nem értette, de úgy látszott Robin ennél többet nem volt hajlandó elárulni. De ezek szerint az a második férj is csak olyan, mint bármelyik másik férfi.

– Te hogyan kerültél ide? – kérdezte inkább, hogy elterelje a szót, semmi kedve sem volt fogva tartójáról locsogni, főleg mert a szép nő is időközben visszament a mulatságra. Robin erre csak legyintett.

– Ahogy te is. De már régen történt, épp felderítő körúton voltunk a határ mentén a csapatommal, mikor belebotlottunk egy ellenséges csapatba, persze rögtön kitört a vérontás, mindenkit lemészároltak, én is csak azért menekültem meg, mert, meglátták a vörös hajamat, és gondolták pont jó leszek ide a palotába szolgának.

– Oh, tehát téged is annak a nőnek szántak?

– Igen, de csak három éjszakát töltöttünk együtt. De én nem bánom, jobb szeretek Madame Róza mellett dolgozni. – Mindezt Robin úgy mondta, mintha csak a holnapi időjárást beszélték volna meg. Dávidot azonban még a hideg is kirázta a gondolatra, hogy ne adj isten egyszer neki is a nővel kéne töltenie az éjszakát, csak azért mert ő épp úgy akarja. Annyira megalázó lenne. Robin ezután gyöngésen megragadta Dávid karját, hogy a fiú felé forduljon.

– Dávid, elfogadsz egy baráti jó tanácsot?

– Nem vagyunk barátok – morogta Dávid, nem akart barátokat, úgyse marad itt sokáig. De Robin eleresztette a füle mellett a megjegyzést.

– A katonák elmondták, hogy a táborban, sőt az út közben is többször megpróbáltál megszökni.

– És akkor?

– Itt a palotában azonban ez eszedbe se jusson! Ha szökni próbálsz, és rajtakapnak, az azonnali halált jelent, kivégeznek, mielőtt még felfognád, mi történt. – Dávid vállat vont, nem különösebben érdekelte, őt ugyanis nem fogják elkapni, nem volt ostoba, tudta, hogy innen csak úgy juthat ki, ha tervet készít, nem fog csupán a szerencsére alapozni, mint az idevezető úton. Robin azonban nem tágított, egész közel hajolt Dávidhoz, mintha félne, hogy valaki kihallgatja őket.

– Ne légy ostoba, Dávid. Mert ha ügyes vagy, akkor olyan magasra emelkedhetsz, amiről mi itt csak álmodhatunk. – Ezzel ott hagyta. De a konyhaajtóból még visszafordult:

– Nem azért álltam ki melletted Madame Róza előtt, hogy aztán a gond legyen veled!

– Akkor mi a fenének tetted? Tudtad, hogy nem akarok idejönni!

– Mert van bennünk valami közös.

– Mégis mi? – De ezt Robin már nem hallotta, eltűnt a konyha irányában. Dávid dühösen dőlt neki a falnak. Ostoba ez a Robin! Bennük ugyan nincs semmi közös! Ő sose fog meghunyászkodni ezeknek. Dávid észre sem vette, hogy dacos gondolatai közepette a tekintete önkéntelenül is visszavándorol a balkonra. Csak akkor döbbent rá, mikor két mélyzöld szempár visszabámult rá. A Matriarka úgy látszik közben visszatért az erkélyre, és most pont őt bámulta.
Nem baj, hagy bámulja csak, viszonozta dacosan a nő kíváncsi tekintetét. Itt egy rabszolga, aki soha nem fog meghunyászkodni neki! Ezzel Dávid hátat fordított a nőnek, és visszament a szálláshelyre, hogy végre álomra hajtsa a fejét.