Ez a nap talán
még nagyobb rettegéssel telt Will számára, mint az előző. Bár Porres atya
többször is elment körbenézni a faluban, és mindig azzal a hírrel tért vissza,
hogy az elképzelése helyes, és a katonák valóban a paplakot és a templomot
hagyják utoljára. Estére biztos kifáradnak, és másnapra halasztják a keresést.
Akkor Will el tud szökni előlük, és menedéket találhat az egyik közeli faluban.
Eliza is egész nap talpon volt. Pogácsát sütött, kimosta Will ruháit, és kis
csomagot készített a fiúnak. A csomagba bekerült többek között egy tiszta
ágyhuzat, tartalék ing és persze az a fémdoboz, ami azóta is érintetlenül
hevert a konyhaasztalon, mióta az atya kimentette a Solto ház romjai közül.
Will még mindig nem bírta rávenni magát, hogy kinyissa. Persze tudta, hogy mi
van benne. A szülei félretett pénze, amiből ő és az apja faanyagot akart venni,
hogy kibővítsék a tehénistállót, és hogy vegyenek egy új tehenet… Még néhány egyszerű
pénzérme is ilyen fájdalmas emlékeket idézett föl Willben, így aztán a kis
doboz úgy került be a csomag legmélyébe, hogy Will még azt sem tudta, voltaképp
mennyi pénz áll a rendelkezésére. De nem is igazán érdekelte. Ebben a feszült
hangulatban telt el az egész nap, míg végül el nem érkezett a várva várt óra.
Lement a nap. A városban kutató katonák fáradtan tértek vissza a
szálláshelyükre. A falu elcsendesedett. Az utcák kiürültek, a falusiak mind
nyugovóra tértek. Itt volt az idő. Porres atya nem kis aggodalommal figyelte a
köpenyébe burkolódzó Will Soltót. Hiába érezte úgy, hogy minden tőle telhetőt
megtett annak érdekében, hogy Will biztonságban hagyja el a falut, és hiába
tudta, hogy Wilson Solto is ezt akarta volna, mégis szörnyen aggódott a fiú miatt.
Simon parancsnok nagyon kegyetlen ember volt, és valamilyen okból eltökélt
szándéka volt, hogy elkapja Willt, és ettől semmi sem tántoríthatta el.
Remélhetőleg egy másik faluba már nem fogja követni őt.
– Ideje indulnod –
szorította meg a fiú vállát az atya. Will némán bólintott. Búcsúzóul még
egyszer megölelte Elizát, aki könnyeivel küszködve, homlokon csókolta a fiút,
majd Porres atya nyomában Will kilépett az ajtón. Az atya egészen a falu
határáig kísérte Willt.
– Nem lesz semmi
baj – mondta inkább a saját maga megnyugtatására Porres atya. – Az a fontos,
hogy egész éjjel menjél, és ne állj meg. Így ha reggel fel is fedezik az
eltűnésedet, már nem tehetnek semmit.
– Ugye gondját
viseli a szüleim sírjának, amíg távol vagyok? – kérdezte halkan Will.
– Természetesen,
emiatt ne aggódj.
– Atyám… – Will
nem tudta mit kéne mondania. Szerette volna megköszönni, amit érte tett, és
egyben elmondani mennyire sajnálja, hogy ennyi gondot okozott az atyának. De
Porres atya csak mosolyogva legyintett, majd megölelte a fiút. Értette ő szavak
nélkül is, hogy a fiú mennyire hálás. Az atyának jelenleg csak egy dolog volt fontos:
hogy Will épen és egészségesen jusson el a következő faluig, és persze ha már
ott van, boldogulni is tudjon.
– Légy jó, Will,
ezt sose felejtsd el. Bármi is történjen veled az életed során, neked jónak
kell maradnod.
– Igen, atyám,
megígérem! – Ezekkel a szavakkal mondott búcsút William Solto Porres atyának és
vele együtt annak a falunak és annak a világnak, ami eddig az élete része volt,
és talán az egyetlen dolog, amit ismert. Most pedig nem állt más előtte, mint a
rémisztő ismeretlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése