A herceg III. rész 6. fejezet

Mikor átléptek a királyi palota hátsó bejáratán, Will szíve már a torkában dobogott az elfojtott izgalomtól. A fiú őszintén csodálkozott, hogy nem ájul el ott helyben. Végre itt van. A szüleinek valami köze volt ehhez a helyhez, és neki ki kell derítenie, micsoda. De ez még odébb van. Először a szerencsésen megszerzett munkáját kell megtartania. Hisz ez a mai nap még nem végleges, Mr. Morgan biztos ma este akarja leteszteli. Hát csak rajta. Nem lehet rosszabb, mint a robotolás Sierra birtokán.

A szolgák bejárata közel sem volt olyan díszes, mint a főkapu. Csak egy sima, jellegtelen vaskapu, ami előtt két termetes őr posztolt. Will kissé megszeppenve nézett rájuk, de Morgan csak némán odabiccentett nekik, mire azok mosolyogva félre álltak, és beengedték őket.

– Általában mindig ugyanazok az őrök állnak itt – magyarázta Mr. Morgan. – Ez azért szükséges, mert ők ismerik az itt dolgozó szolgákat, így senki idegen nem tud beosonni. Ha hosszú távon itt maradsz…– itt Morgan jelentőségteljesen a fiúra pillantott –, idővel téged is megismernek. Addig pedig majd valaki mással kell mindig bejönnöd. Érthető?

– Igen, uram – bólintott Will.

Miután elhagyták a kaput, bejutottak a palota udvarába. Itt aztán volt látnivaló! Már maga a palota is lenyűgöző látványt nyújtott. Széles márványlépcsőjével és díszesen faragott kapujával. A palota mellett pedig ott állt a hatalmas istálló. Bentről friss széna illata terjengett, és lónyihogás hallatszott. Kint az udvaron jó pár lovász és szolga lődörgött. Volt, aki megrakott zsákot vagy vizeskorsót cipelt, más valaki épp egy gyönyörű telivért vezetett kantáron. Willnek azonban nem volt ideje tovább bámészkodni. Morgan ellentmondást nem tűrően a palota bal oldalából nyíló ajtó felé irányította.

– Erre gyere!

Majd Will és Mr. Morgan beléptek az ajtón. Az első dolog, ami Willt megcsapta az iszonytató meleg volt. A hatalmas és nyüzsgő konyha első sarkában a legnagyobb kemence állt, amit Will valaha látott. Előtte két megtermett legény állt, és ügyelt arra, hogy a tűz még véletlenül se aludjon ki. A konyha közepén egy hosszú, keményfából készült munkaasztal állt. Ezen készültek az ínycsiklandozó ételek, itt is legalább öt szakács dolgozott. A falak mentén hatalmas dézsák sorakoztak, itt fiatal nők és férfiak öblítették le a használt edényeket. Morgan ide vezette a mellette haladó fiút.

– Amint már mondtam, az egyik mosogatófiúm kilépett, így te állsz be a helyére. Nem nehéz munka, az egyetlen elvárásom az, hogy ne csinálj rendetlenséget, és ami a legfontosabb, semmit se törj el. Ez eddig világos?

– Igen, világos.

– Helyes. Most Loretta gondjaira bízlak, ő majd megmutatja, mit hogyan csinálj. A mai este még nem lesz túl mozgalmas, a vendégek nagyja csak holnap érkezik. A holnap este viszont, talán mondanom se kell, nagyon fontos. Százötven vendég és összesen húsz fogás, rengeteg dolgunk lesz.

– Ezt mind ön fogja elkészíteni? – kérdezte kíváncsian Will. Még soha életében nem látott ennyi ételt, még így kimondva is rengetegnek tűnt. Morgan bár nem mutatta, jól esett neki a fiú érdeklődése. Így készségesen válaszolt.

– Természetesen én is részt veszek az elkészítésükben, de a szakácsaimmal közösen dolgozunk. A lényeg, hogy reggel nyolctól már dolgoznunk kell, hogy minden időben elkészüljön. Ha holnap este úgy dolgozol, ahogy nekem megfelel, akkor akár tovább is itt tartalak.

– Igen, uram, értem.

Tehát a holnapi estén dől el minden. Nem szabad semmit se elrontania, különben azon nyomban repül innen. Azt pedig nem engedheti meg.

– Loretta! – kiáltotta el magát Mr. Morgan. Abban a pillanatban egy alacsony, dundi nő fordult feléjük az egyik dézsa mellől. Munkában meggörbült háta és megkérgesedett kezei azt mutatták, hogy szorgalmas és becsületes asszony.

– Igen, uram?

– Ő itt Will – mutatta be a fiút. – Ő lesz az új mosogatófiú. Légy szíves, vezesd be az itteni szokásokba!

Loretta csak bólintott, majd intett Willnek, hogy kövesse. Mr. Morgan pedig végre nyugodt szívvel térhetett vissza a munkájához. Most már egészen biztos volt benne, hogy jó döntést hozott.

Will azt hitte, hogy a Sierra birtokon tapasztalt munkánál keményebben sose lesz már része, de most kénytelen volt belátni, hogy tévedett. Mr. Morgan ugyan azt mondta, a mosogatás nem nehéz munka, de Willnek a nap végére mégis olyan érzése volt, hogy a férfi nem mondott el mindent. A konyhán való munka igazán kemény volt. Will alig egy órát töltött el a párás, forró helységben, és már úgy érezte, elájul. A tengernyi edényről már nem is beszélve. A fiú nem is értette, honnan van ez a rengeteg edény. Hisz a királyi család összesen három tagból áll, minek hát ennyi minden? De nem szólt egy szót sem. Loretta útmutatásai szerint tette a dolgát. A nő elégedett volt a fiúval. Úgy látta, hogy szorgalmas, és pontosan követi az utasításait. És itt a konyhán ez volt a két legfontosabb tulajdonság. Így nem csoda, hogy a nap végére Will úgy érezte, alig áll a lábán. Odakint a város már régen sötétségbe burkolódzott, az utcák elnéptelenedtek, a palota is elcsendesedett, mikor Will végre kiléphetett a frissítő esti levegőre. A legszívesebben azonnal ágyba bújt volna, azonban volt egy kis gond. Nem volt hol. Teljesen lekötötte a gondolatait a palotába való bejutás, így a szállás kereséséről teljesen elfeledkezett. Arra pedig, hogy még ma találjon valami tisztességes helyet, elég kicsi esély volt. De akkor most mihez kezdjen?

Így a gondolataiba mélyedve talált rá a kapunál Mr. Morgan, aki a fárasztó munkanap után elégedetten indult el hazafelé.

– Gratulálok, fiam. Szépen helyt álltál – lépett a fiú elé mosolyogva.

– Köszönöm, uram.

– Megbeszélted már valakivel, hogy reggel be tudjál jönni vele?

– Igen, az egyik fiú megígérte, hogy megvár reggel.

– Helyes, akkor jó éjszakát!

– Jó éjt! – Morgan pedig már indult is volna tovább, azonban valami nem hagyta nyugodni. Szegény fiú olyan elveszetten álldogált ott…

– Kölyök…

– Igen? – kapta fel a fejét Will. Azt hitte a férfi már rég elment, ő meg teljesen belemerült a szállás probléma megoldásába. Mr. Morgan visszalépett hozzá.

– Mondd csak, van hol aludnod?

Abban a pillanatban Will arcát elfutotta a szégyenpír. Ennyire látszik rajta, hogy nincs hová mennie? Ráadásul pont a munkaadójának tűnt fel.

– Uram… ne aggódjon miattam. Majd találok valamit.

– Na, gyere! – intett a fejével a férfi, majd elindult az egyik széles utcán. Will engedelmesen követte, de közben szörnyen szégyellte magát. Ez az ember munkát adott neki, már ezért is hálásnak kell lennie, erre most még szállást is segít keríteni neki.

– Uram, kérem… erre semmi szükség – próbálkozott újra a fiú, de a férfi nyersen félbeszakította.

– Maradj csendben!

Így Will nem szólt többet. Csendben haladtak egymás mellett egyik néptelen utcát hagyták el a másik után. Végül Mr. Morgan bekanyarodott egy szűk kis sikátorba, annak pont a sarkán benyitott egy kopott ajtón. Will a férfi nyomába belépett, és egy nagyon takaros kis házban találta magát. Egy kicsit az otthonára emlékeztette. A kandallóban tűz ropogott, felette egy lábosba a vacsora rotyogott. A szobát teljesen betöltötte a finom illat. A szobából egy szűk és rozoga lépcső vezetett fel az emeletre. A szobában azonban volt még valami, illetve valaki. Will már első pillantásra megállapította, hogy az előtte álló nő nagyon hasonlít Mr. Morganra. Ugyanolyan barna szemük és piszkos szőke hajuk volt. Nyilvánvalóan testvérek lehettek. Bár a nő testvérével ellentétben alacsony és törékeny testalkatú volt, megfáradt arcán azonban jól látszott, hogy az évek során sok mindent kellett már kibírnia. A nő zavart tekintettel nézett az előtte álló fiúra.

– Carl, vendéget hoztál?

– Igen, Mary. Ő itt Will Smith, az új mosogatófiúm. Ma este itt marad. Will – fordult most a fiúhoz Morgan –, hagy mutassam be Miss Mary Morgant, a húgomat.

– Jó estét, Miss Morgan – biccentett Will, de a nő észre sem vette.

– Itt marad? De Carl mégis, hogy képzeled? Nincs is helyünk…

– Ugyan, Mary, ott van a lépcső alatti szoba. Már évek óta nem használtuk.

Will nem talált semmi érdekeset ebben a kijelentésben, Miss Morgant viszont láthatóan mélyen felháborította.

– De hát, Carl, hisz az Johnatan szobája…

– Mary, elég legyen! Will, tedd le a cókmókodat, aztán segíts teríteni.

Az este további részében nem lehetett Miss Mary hangját hallani. Will ugyan elképzelni se tudta ki az a Johnatan, talán Miss Mary vőlegénye esetleg férje lehetett. Az biztos, hogy a nőben fájdalmas emlékeket ébresztett. Miközben Will terített, tétován odafordult Mr. Morganhez.

– Uram, így is sokkal tartozom Önnek, jól megleszek itt ebben a szobában is, nem szükséges…

– Ne beszélj ostobaságokat! – morogta Morgan. – Ott van egy üres ágy. Minek nyomorognál, akkor itt a székeken.

– De a húga…

– Ne aggódj miatta!

Azután nem esett több szó közöttük. A vacsora nagyon ízletes volt. Will őszintén örült, hogy ismét meghitt családi körben vacsorázhatott. Már nagyon hiányzott neki. Vacsora után segített leszedni az asztalt, sőt még azt is felajánlotta, hogy elmosogat, de Miss Mary udvariasan elhárította az ajánlatot.

– Emlékszem, még mikor Carl volt mosogatófiú. Nagyon fáradt lehetsz. Feküdj csak le, én ezt befejezem.

 – Asszonyom, ha szeretné…, én szívesen alszom itt kint is. Nem akarok még több kényelmetlenséget okozni.

– Ne butáskodj, örülök, hogy Carl nem engedett egyedül kószálni a városban. Veszélyesek manapság az éjszakák.

– Hogy-hogy veszélyesek?

– Will, fiam – szólt közbe Morgan is. – Itt más az élet, mint vidéken. A mostani időkben örülhetünk minden olyan éjszakának, mikor nem hallunk egyetlen gyilkosságról sem.

Willt kirázta a hideg. Álmában sem gondolta volna, hogy a városi élet ilyen veszélyes. Lehet, hogy nehezebb lesz itt boldogulnia, mint először gondolta.

– Most már tényleg menj lefeküdni, kedves.

– Redben, jó éjszakát!

– Jó éjt, fiam!

Will tehát felnyalábolta a cókmókját, és belépett abba a titokzatos szobába. A fiú érdeklődve nézett körbe az apró hálófülkében. Nem volt benne semmi különös. Csak egy ágy, mellette egy láda, egy kis asztal és egy szék állt benne. Az ágy fölötti apró ablakon a hold ezüstös fénye világított be. Will lerakta a székre a batyuját, lehúzta a csízmáját, és szó szerint belezuhant az ágyba. Nem tudta ki az a Johnatan, de egy biztos: ilyen kényelmes ágyban már rég aludt.