Míg Bethie-vel
és Daniellel volt Will, egész könnyen el tudott feledkezni arról az apró
tényről, hogy Simon, az az ember, aki már kétszer megpróbálta megölni, megint
megjelent az életében. Másnap, mikor dolgozni ment, Willre úgy tört rá a
félelem, mint egy gyilkos nyílvessző. És ezen még Daniel új híre sem segített.
A fiú ugyanis kiderítette, hogy Simon és az emberei csak néhány napig maradnak,
aztán indulnak is tovább. Willt azonban még ez a hír sem nyugtatta meg. Lehet,
hogy csak néhány nap, de azt még túl is kell élnie. Szegény Will valószínűleg
csak még jobban aggódott volna, ha tudja, hogy valaki a háta mögött épp ellene
szervezkedik. És még csak nem is rossz szándékkal.
Torro
parancsnoknak volt némi lelkiismeret-furdalása. Nem volt büszke arra, amire
most készült, mégis úgy érezte, nincs más lehetősége. Will Smith rejteget
valamit, Daniel a saját fia is titkolódzik előtte. És ebből már nagyon elege
van. Ha a fiatalok nem mondják el neki az igazat, akkor majd kideríti ő
magától. És ha ehhez ilyen aljas eszközt kell bevetnie, akkor megteszi. Torro
parancsnok ezekkel a nem épp kellemes gondolatokkal a fejében lépett az éppen
munkába érkező Mr. Morganhez.
– Jó reggelt!
– Jó reggelt,
uram! – biccentett Mr. Morgan.
– Szükségem
lenne a segítségére. Kérhetnék egy kis szívességet?
– Állok
rendelkezésére.
– Délután az
egyik parancsnoktársammal megbeszélést tartunk, beküldene valakit egy korsó
borral?
– Persze, nem
gond.
– Arra
gondoltam, hogy Willt bízhatná meg vele.
– Willt? Miért
pont őt? – vonta össze a szemöldökét értetlenül Mr. Morgan.
–A fiam barátja, így őt ismerem, és tudom,
hogy megbízható gyerek.
– Így már értem,
akkor természetesen őt küldöm – egyezett bele a férfi már megenyhülve, majd
biccentett és továbbállt, hogy elkezdje a napi munkát. Torro parancsnok pedig
elégedetten konstatálta, hogy terve működésbe lépett.
Délután Will
mindenféle gyanú nélkül lépkedett a katonai szállás felé. Egy kicsit aggódott,
hogy esetleg találkozik Simonnal, de úgy volt vele, hogy ő itt most csak egy
szolga, tehát a legtöbb katona még csak egy pillantásra sem méltatja. Így nem
lehet gond. Torro parancsnok szobáját könnyedén megtalálta. Miután bekopogott,
fel is hangzott Torro parancsnok jól ismert basszusa.
– Szabad! – így
Will benyitott. Abban a pillanatban megfagyott ereiben a vér. Torro parancsnok
ott ült az íróasztala mögött teljes tekintélyében, azonban nem volt egyedül.
Mellette az asztalnál egy parancsnok ült, akit Will nagyon is jól ismert.
Simon először
azt hitte, kísértetet lát. Majd a kezdeti döbbenetet átvette a mélységes
gyűlölet érzése. Ez az átkozott kölyök… mit keres itt? Miért nem rohad a föld
alatt valahol a Sierra birtokon? Simon gyorsan elkapta izzó tekintetét a fiú
rémült arcáról, mert úgy érezte, ha egy percig is tovább nézi, nekiugrik, és
itt helyben kitekeri a nyakát. Ez a kölyök már megint hülyét csinált belőle.
Azonban a mérhetetlen düh ellenére egy valami nem fért a fejébe… Simon szemeit
Willről szép lassan Torróra emelte. Vajon Torro tudja ki ez a kölyök? Vagy csak
véletlen egybeesés, hogy pont ő hozta be nekik a bort? Torro szemében
mindenesetre leplezetlen kíváncsiságot fedezett fel. Nagyon érdekes…
– Üdvözöllek,
Will – köszönt Torro parancsnok, miután úgy látta, hogy a fiútól erre hiába vár.
Torro eddig sem volt büszke magára, amiért ilyen aljas tervet eszelt ki Will
számára, de akkor úgy tűnt, mással nem bírja szóra bírni a fiút. Most azonban,
ahogy meglátta a fiú falfehér arcát, már megbánta a döntését. Will úgy festett,
mint aki menten elájul. Nagyon megsajnálta a fiút. Will Torro parancsnok
köszönésére csak némán biccentett, úgy érezte ennél többre most képtelen lenne,
letette az asztalra a borral teli kancsót és a poharakat.
– Szüksége van
még valamire, Torro parancsnok? – suttogta elhalóan.
– Nem, köszönjük. Elmehetsz – mondta sietve Torro.
Will olyan
gyorsan fordult ki az ajtón, hogy Torrónak még pislogni sem volt ideje. Eddig
teljesen lekötötte Will reakciójának a figyelése, de most, hogy a fiú eltűnt,
figyelme Simonra irányult. A férfi azt a pontot bámulta mereven, ahol a fiú
eltűnt. Szemében Torro izzó gyűlöletet fedezett fel. Ezt még a legádázabb
ellenségének sem kívánja. Talán Danielnek igaza volt, és meg kellett volna
bíznia benne. Lehet, hogy most nagyon nagy bajt csinált. Rendbe kell hoznia,
legalább részben.
– Will nagyon
rendes gyerek, igazán megbízható munkaerő.
– Talán ilyen
jól ismeri? – kérdezte tettetett mézesmázossággal Simon. A gyűlölet olyan
gyorsan tűnt el a szeméből, hogy Torro teljesen biztos volt benne, hogy
egyszerűen csak uralkodott az indulatán, de az biztos, hogy koránt sem tűnt el.
Bár Torro már egészen biztos volt benne, hogy Will titkol valamit, ha
választania kell, hogy kideríti az igazat vagy, hogy megvédi Willt Simon
haragjától, gondolkodás nélkül az utóbbit választja.
– Nagyon jól
ismerem, a fiam, Daniel legjobb barátja. Vasárnaponként nálunk szokott
ebédelni.
Torro még csak
nem is érezte rosszul magát a hazugság miatt. Simon láthatóan értette a
célzást. Torro ártatlannak szánt hangon, de határozottan a tudomására hozta,
hogy Will a család barátja, és ha kell, gondolkodás nélkül a védelmébe veszi.
Simon gúnyos mosolyra húzta a száját.
– Milyen jó,
hogy a fia ilyen rendes fiúval
barátkozik. Úgy látszik, az alma nem esett messze a fájától.
– Ezt hogy érti? –
vonta össze értetlenül a szemöldökét Torro.
– Hát maga meg
Wilson Solto nagyon jó barátok voltak, ha jól emlékszem.
– Igen, Will Smith
nagyon emlékeztet Wilsonra. Akár a fia is lehetne.
– Akár…– majd
Simon lassan fölemelkedett a székéből, arcán még mindig ott játszott az a
gonosz mosoly. És ez Torrót nagyon zavarta.
– Ha megbocsájt,
Főparancsnok úr, vissza kell mennem az embereimhez.
– Menjen csak.
Ne felejtse el, hogy a király holnap délelőtt várja.
Simon csak
bólintott, majd egy gyors és flegma tisztelgés után kivonult a szobából. Torrón
pedig szörnyen nyomasztó érzés kezdett úrrá lenni. Ezért még bocsánatot kell
kérnie Willtől és… Danieltől is.
Ahogy Simon a
folyosókat rótta a katonák főhadiszállásán, nem tudta eldönteni, hogy tajtékzó
dühvel vágjon-e hozzá valamit a falhoz, vagy inkább boldogan felnevessen. Az az
idióta Torro azt hiszi, megijesztette. Játssza a nagy okost, pedig fogalma
sincs semmiről. Még azt sem tudja, hogy a kölyök, akit annyira védelmez, a
legjobb barátja fia. Vagyis a kölyök annak hiszi magát. De a kölyöknek volt
esze. Nem az igazi nevével jelent meg itt a palotában. De mégis hogy
kerülhetett ide? Lehet, hogy Sierra küldte ide, és a kölyök már mindent tud a
múltjáról? Ez félig magyarázatot adna arra, miért nem mondta meg Torrónak az
igazi nevét. Hisz végülis akkor, évekkel ezelőtt a király valószínűleg Torrót
bízta meg a megölésével. Másrészt viszont Torro Solto legjobb barátja volt…
Nagyon furcsa ez az ügy, de legalább Torro nem tud az egészről semmit. De vajon
mi a helyzet a fiával? Ha igaz, amit az előbb mondott, akkor a fia és a kölyök
jó barátok. Minél hamarabb ki kell derítenie, a kölykök mennyit tudnak. És
holnap… holnap találkozik a királlyal. Eredetileg is úgy tervezte, hogy
négyszemközt, beavatja Őfelségét az elmúlt két év történetébe. Ezt meg is fogja
tenni holnap. Sajnos azt nem teheti hozzá, hogy el is intézte a dolgot. De Torrót
így is bajba fogja keverni, és ez a lényeg. Ha szerencséje van, holnap ilyenkor
már lógni fog ő is és a drága fiacskája is. Már alig várja. De előbb, azt a
kölyköt kell elintéznie…
Will egész
testében remegett, miközben Danielt várta. A fiú nem ment vissza a konyhára,
bár tudta, hogy Mr. Morgan szörnyen dühös lesz rá, de nem érdekelte. Beszélnie
kell Daniellel méghozzá most, azonnal. Szerencsére ott a katonaszálláson
megtudta, hogy Daniel még mindig az északi toronyba van beosztva. Így Will
amilyen gyorsan csak tudott, odament a toronyba. Daniel leplezetlen
csodálkozással nézett a semmiből megjelenő barátjára. A fiú intett az
őrtársának, hogy mindjárt jön, és Willhez lépett. Már messziről látta, hogy
barátja nagyon feldúlt.
– Történt
valami? – kérdezte aggódva.
– Az apád… – Will
annyira fel volt dúlva, hogy először csak ennyit tudott kinyögni. Daniel
döbbenetébe most már némi nyugtalanság is vegyült.
– Mi az, hogy
apa? Csinált valamit?
– Az apád
becsalt a szobájába, hogy találkozzam Simonnal.
– Micsoda?! –
majd Will elmondott mindent. Az ital beviteltől kezdve egészen addig, hogy
kimenekült a szobából. Daniel hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Ez még koránt
sem jelenti azt, hogy apának köze van hozzá. Honnan tudhatta volna, hogy Mr.
Morgan pont téged küld oda?
– Onnan, hogy ő
kérte.
– Ezt meg honnan
veszed?
– Mr. Morgan
mondta, mielőtt felküldött. Apád reggel munka előtt felkereste, és külön kérte,
hogy engem küldjön.
– Nem, az nem
lehet…
– Mr. Morgan
sosem hazudik.
– Tudom, de…
miért tett volna ilyet?
– Nem tudom,
talán… – Will kelletlenül mondta ki a következő szavakat. – Igazad volt.
Így már Daniel
is értette, mire gondol Will. Bólintott.
– Mi nem avattuk
be, tehát keresett egy módot, amivel többet megtudhatott.
– Nagyon úgy
tűnik.
– Will, tudom,
hogy most szörnyen haragudhatsz, de hidd el, hogy nem akart rosszat.
– Tudom, és nem
haragszom csak… félek – vallotta be Will. – Fogalmam sincs, mi fog most
történni.
– Nézzük józanul
a dolgot. Itt a palotában biztonságban vagy. Hiába parancsnok, azt nem teheti
meg, hogy bemasíroz a konyhára, és elhurcol. Főleg úgy, hogy Mr. Morgan jóban
van apával.
– És a palotán
kívül?
– Hát, azt
biztos nem tudja, hogy hol laksz. Az utcán meg annyi ember mászkál…
– Jó, de… készül
valamire. Ebben egész biztos vagyok.
Daniel erre már
nem tudott mit felelni. Will nagyon bátran viselkedett, próbált józanul
gondolkodni, de Daniel biztos volt benne, hogy barátja legszívesebben
elmenekült volna. A két fiatal tudta, hogy ebben a helyzetben csak egy dolgot
tehetnek: várnak. Itt ugyanis olyan erők működnek, amikre nekik nincs
befolyásuk. Így nincs más választásuk, mint várni és várni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése