Prológus
Az Alvilágra csendes éjszaka várt. Az
utcák elnéptelenedtek, a házak elsötétültek. Egy valaki volt még ébren, ő most
bizonytalan léptekkel haladt a kikötőben. Kezében gines üveget szorongatott, ám
a móló végére érve szomorúan konstatálta, hogy az ital aljas módon elfogyott.
Szörnyella csalódottan hajította el az üveget, amely hangos loccsanással merült
el a Lelkek folyójának vizében.
– Hülye Alvilág! – morogta a nő enyhén
ittas állapotban. – Hülye Artúr! Már semmi mókás sincs ebben a helyben!
Legalább egy kiskutyát megnyúzhatnék! De neeeem… mert a hülye Író varázslata
még itt is utolér… Hülyék! Hülyék! Hülyék! – Szörnyella lemondóan legyintett,
majd elindult hazafelé. Ám alig tett pár lépést, mikor valami megállította.
Mintha egy villanást látott volna a szeme sarkából. Lassan visszafordult, ám a
látványtól rémülten hőkölt hátra. A Lelkek folyójából zöld füst szállt föl,
akár egy mérgező köd borította be a mólót, majd lassan összeállt és egy ember
formáját vette fel. Üveg csattant a fán, ahogy a testet öltött lélek lépett
egyet. Majd a köd semmivé lett és a mólón ott állt egy ismerős alak. Vagy
mégsem ő volt?
– Mi a csuda… – suttogta Szörnyella. –
Azt hiszem, le kéne szoknom a ginről…
1.
fejezet – Egy elutasíthatatlan ajánlat
Storybrooke
napjainkban
Hook mosollyal az arcán ébredt, mint
minden reggel, amely Emma mellett találta. Kedvese persze már felkelt, soha egy
percig nem tudott nyugton maradni és a kalóz éppen ezt szerette benne. Ma reggel
Emma már lent sürgölődött a konyhában és palacsintát készített. Henry még
aludt, így a férfi halkan a nő mögé óvakodott, elkapta a derekát és
megpörgette.
– Hé! Elég! Nézd most kiborítottam
miattad a tésztát! – korholta Emma, de édes mosolyát nem tudta elrejteni. Hook
végül elengedte.
– Mi készül itt, konyhatündér Megmentő?
– Meglepetés neked és Henrynek.
– Csak nem ünneplünk valamit?
– De igen – Emma mosolyogva karolta át a
férfit. – Ma van pontosan három éve, hogy találkoztunk.
– Valóban? Pontosan melyik
találkozásunkra gondolsz? Mikor egy fához kötöztél és kést szorítottál a
torkomhoz? Vagy mikor a kecsketrágyában feküdve nyöszörögtem? – Emma
felnevetett.
– Utóbbi – felelte végül. – Akkor nem
gondoltam volna, hogy idáig juthatunk.
– Én se, drágám. – Ám Hook nem mondott
igazat.
***
Sohaország
évekkel ezelőtt
Killian Jones ismét álmot látott.
Álmában megint visszatért a gyönyörű, szőke lány. Killian még sose látott hozzáfoghatót.
Mint minden más éjszakán a lány ott állt tőle egy karnyújtásnyira hosszú, szőke
haját csapdosta a szél, kék szemében a férfi mintha önmagát pillantotta volna
meg. Lány létére nadrágot és piros bőrdzsekit viselt, oldalán kard lógott. A
köd puha pokrócként vette körbe, így arcának vonásait a férfi nem tudta
pontosan kivenni. Killian elindult felé, de mint minden este valaki ezúttal is
útját állta. A legtöbbször ez a valaki a gyűlölt Krokodil volt, ám ezen az
éjszakán Milah állt kettőjük közé. Mélybarna szemében őszinte szomorúság
tükröződött.
– Hát már elfelejtettél engem? –
suttogta a nő, majd lassan egy könnycsepp gördült le szép arcán. Ez a férfi
számára még borzalmasabb volt, mint a Krokodil gúnyos nevetése. Pánikszerűen
kapott Milah után.
– Nem! Dehogy! Csak téged szeretlek!
Érted teszek mindent! – Ám Milah továbbra is szomorúan ingatta a fejét. A szőke
lány pedig lassan elfordította a fejét és eltűnt.
Hook kapitány átizzadt inggel és
kalapáló szívvel ébredt. Már megint ez az álom! A végén tényleg meg fog őrülni,
ahogy Smee mondogatja. Az a lány… vajon ki lehet? Létezik egyáltalán? Vagy csak
egy újabb illúzió, amivel ez az átkozott hely megkeseríti a mindennapjait? Hook
bele se akart gondolni, inkább gyorsan felkapta az ágya mellett heverő rumos
üveget és jól meghúzta. Máris jobb…
– Kapitány! – Hook idegesen felmordult.
Ez a Smee mindig kopogás nélkül rontott rá. Már bánta a napot, mikor a rossz
sors összehozta vele.
– Mit akar, Smee? – nézett a kabin
ajtajában ácsorgó dagadékra. Smee elég zaklatottnak tűnt, piros kötött sapkája
kis híján leesett a fejéről, annyira remegett.
– Kapitány, látogatója van. – Hook
értetlenül vonta össze a szemöldökét.
– Látogató? Mégis ki az ördög?
– Tudja… ő küldte – suttogta Smee már holtsápadtan. Hook dühösen
elkáromkodta magát. Ez a nap ennél rosszabb már nem is lehetne. Gyorsan
kipattant az ágyból, felhúzta elmaradhatatlan bőrkabátját és felcsatolta az
oldalára a kardját. Sohaország urát vagy a küldöttjét nem tanácsos
megvárakoztatni.
A kapitány jól sejtette. Már megint Félixet
küldték a nyakára, és ahogy a kölyök gonosz, vigyorgó arcába nézett a férfi
előre sejtette, hogy nem jó hírekkel érkezett.
– Üdvözöllek, Hook kapitány – szólalt
meg a fiú leplezetlen gúnnyal. – Köszönöm, hogy a hajódon fogadsz.
– Mintha lenne más választásom – morogta
Hook. – Mit akarsz? Vagy inkább mit akar Pán? – Félix felnevetett.
– No lám, mégsem vagy olyan ostoba
szeszkazán, mint aminek tűnsz. De térjünk a lényegre, nem azért jöttem, hogy
bájcsevegjünk.
– Akkor mi az ördögnek?
– Kicsit udvariasabban, kapitány. Hiszen
Pán segíteni akar neked.
– Segíteni? – Hook gyanakodva húzta
össze a szemét. Már maga sem tudta hány napja, hete és éve raboskodott ebben a
világban, aminek urától eddig csak félelmet és megvetést kapott. Pán most mégis
segítséget ajánl? Vajon mit akar cserébe?
– Mégis miben? – kérdezte végül.
– Abban, ami a szíved leghőbb vágya.
Elmenni innen.
– Tessék? – Hook nem akart hinni a
fülének. Elmenni… A sok év után már szinte teljesen elvesztette a reményt, hogy
egyszer kijusson erről az átkozott helyről, visszatérjen az Elvarázsolt Erdőbe
és végre megbosszulja Milah halálát. Varázsbab nélkül azonban az utazás
lehetetlen volt. Félix nyugodtan folytatta:
– Pán nagy kegyesen a rendelkezésedre
bocsájt egy varázsbabot a készletéből.
– És mit akar érte cserébe? – Félix
gonoszul elvigyorodott.
– Oh, csak egy apróságot. Egy ilyen
rettenthetetlen kalóznak, mint te biztos nem jelent majd gondot.
– Mit akar? – tagolta dühtől elfúló
hangon a kapitány. Gyűlölte az időhúzást. Félix vigyora már olyannyira
kiszélesedett, hogy arca már inkább emlékeztetett egy groteszk maszkra, mint
emberi ábrázatra.
– A sziget nyugati részén él egy fiú.
Aljas módon elárulta Pánt, így büntetést érdemel. Pán azt akarja, hogy kerítsd
elő és végezz vele. – Hook ökölbe szorította a kezét.
– Nem vagyok Pán hóhérja. – Félix
könnyedén megvonta a vállát.
– Ahogy akarod, kalóz, akkor viszont
örökre elfelejtheted a haza utat. Te és az embereid is. Mert Pán gondoskodni
fog róla, hogy soha ne hagyhasd el a szigetet. – Volt a hangjában valami, ami
nem hagyott kétséget afelől, hogy igazat beszél. Hook némi bűntudattal nézett
végig a legénységén. Meg se kérdezte az embereit, mikor belevágott ebbe az
egészbe. Ők pedig a hosszú évek alatt egy szóval se panaszkodtak. Pedig ki
tudja, ők mit hagytak hátra? Hook nagyot sóhajtott. Hát igen, Pán mindig
megkapta, amit akart.
– Hol találom a fiút?
Imádomimádomimádom♥♥♥♥
VálaszTörlésNagyon várom a folytatást!:D
Csókpuszi, Violet
Szia! Köszönöm, örülök, hogy tetszik :) Igyekszem a folytatással ;)
Törlés