A herceg IV. rész 6. fejezet

A következő három nap úgy elillant, hogy Will csak kapkodta a fejét. A Sierra birtokon hatalmas volt a nyüzsgés. Az ország minden tájáról érkeztek emberek, akik részt akartak venni a felkelésben. Főleg katonák, de jó pár nemes is megjelent a jobbágyaival együtt. Sierra mindegyiküknek bemutatta Willt. A fiú a legtöbbjüket igen rokonszenvesnek találta, bár elég kellemetlen volt, hogy úgy méregették őt, mint valami csodabogarat. Egyik nap aztán megjelent Bethie édesanyja és nővéreinek férjei is. Laurence báróné le sem írhatta mennyire boldog, hogy legkisebb lánya ilyen jó partit fogott ki. Egyszerűen bűbájos volt Willel, amin a fiú csak mosolyogni tudott. Kíváncsi lett volna, hogy a nő akkor is ilyen kedves lenne-e vele, ha továbbra is csak egyszerű földműves lenne. De szinte teljesen biztos volt benne, hogy nem. Sógorairól már sokkal jobb véleménnyel volt. Mindegyikük rendes és felvilágosult férfinak látszott. Ráadásul teljes vállszélességgel támogatták a felkelést.

– Ha vége lesz ennek az egész felfordulásnak, remélem meglátogattok majd minket – mondta a fiatalabbik báró. – Sylvia már alig várja, hogy megismerjen téged.

Ennek a meghívásnak még Bethie is örült, annak már kevésbé, hogy anyjával kénytelen ismét egy fedél alatt élni. És ezekben a napokban Will még csak komoly támaszt sem tudott nyújtani feleségének. Az ébren töltött óráit, ha nem Sierrával és a többi nemessel töltötte, akkor Torro parancsnokkal és Daniellel vett részt az ostrom megszervezésében.

 

Aztán elérkezett a nagy nap. Torro parancsok hírvivői azt a hírt hozták, hogy a városban minden készen áll, a királyi palota körül látszólag teljes volt a nyugalom. Tehát a király és az emberei vagy nem számítanak támadásra, vagy pedig titokban toborozták össze erőiket. Will mindenesetre aggódva figyelte a készülődő katonákat, köztük Danielt és Torro parancsnokot. Sőt még Mr. Morgan is útnak indult, hogy vigyázzon Miss Maryre, és kimenekítse a konyhai dolgozókat. Mindenki a fővárosba készülődött ezen a napon, kivéve egy embert.

– Sierra báró, magukkal akarok menni – mondta már vagy huszadszor azon a napon Will. Mióta megtudta előző este, hogy Sierra báróéknak eszük ágában sincs magukkal vinni őt az ostromra, Will mindent megtett, hogy megváltoztassa a férfi döntését. Ám mindhiába. Sierra báró makacsul kitartott.

– Will, ezt már megbeszéltük. Ott a palotában mindenki téged akar megölni. Nem tudom biztosítani, hogy mindig ott legyen valaki, aki vigyáz rád.

– Nem is kell. Tudok vigyázni magamra.

– Elhiszem, de ez akkor is veszélyes. Meg kell értened, hogy te vagy ennek az egész lázadásnak a mozgatórugója. Ha neked valami bajod esne, az egész ügy értelmét vesztené.

– Ennek semmi értelme, mégis milyen vezetőnek fognak gondolni, ha kimaradok az egész felkelésből?

– Ugyan már, szerinted Henrik kint járt valaha is a harcmezőn?

 

Erre Will már nem tudott mit felelni. Nem értette az egészet. Sierra és mindenki más azt mondja, hogy neki másnak kell lennie, mint Henriknek, és Will más is akart lenni. De mikor ilyeneket hall, amiket Sierra most is mondott neki, kétségei támadtak. Mégis ki lesz itt az uralkodó, ha Henriket letaszítják a trónról? Ő vagy inkább a nemesek? De nem is ez volt az igazi ok, amiért Will a többiekkel akart tartani. Valójában egy porcikája sem kívánkozott oda, ahol várhatóan emberek fognak meghalni. De tudta, hogy oda kell mennie, mert aggódott Henryért. Torro nem ígérte meg neki, hogy vigyázni fog a fiúra, tehát Henryvel akármi történhet, akár baja is eshet. És ezt Will nem akarta. Féltette Henryt. Ezért is dühítette annyira, miközben Bethie-vel a távolodó csapatot figyelte, hogy itt kell maradnia. Dühe ellenére még megígértette Daniellel, hogy nagyon vigyáz magára. A fiú persze megígérte, de szemében olyan tűz égett, amilyet Will még sose látott. És egyáltalán nem nyugtatta meg. Mr. Morgan miatt is aggódott, nem is értette, miért kell neki is részt vennie ebben az egészben, hisz ő nem volt katona, hogy fog vigyázni magára ott a forgatagban? Neki bezzeg senki se mondta, hogy maradjon itt a fenekén, és ne avatkozzon bele. De nem számít, már mindent kitervelt. Senki sem fogja megakadályozni, hogy ott legyen, és megvédje a testvérét. Még Sierra sem. Így történt, hogy amint az utolsó katona is eltűnt a láthatáron, Will szó nélkül sarkon fordult, ott hagyta Bethie-t, és az istálló felé vette az irányt.

– Te meg mit művelsz? – hallotta maga mögött Bethie felháborodott hangját, de most először meg sem hallotta a lány szavát. Helyette az istálló ajtajában álló Tomhoz fordult.

– Kell egy ló – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Az idős férfi döbbenten hőkölt hátra.

– Egy ló? De Sierra báró azt mondta…

– Ha maga nem ad, akkor majd kerítek egyet magam – tolta félre a férfit Will, és határozott léptekkel bevonult a szinte teljesen üres istállóba. A legtöbb lovat elvitték a katonák, és az istálló- és lovászfiúk nagyja is elvonult a városba. De szerencsére az a ló, amin Will legutóbb elhagyta a birtokot, ott állt a helyén. Will gyors, gyakorlott mozdulatokkal felnyergelte a lovat, és már fel is pattant volna rá, ha egy gyönge női kéz vissza nem tartja.

– Will… ugye nem? Nem akarsz odamenni? – nézett a lány könnyes szemmel fiatal férjére. Will szíve majd belesajdult, de tudta, hogy most erősnek kell maradnia.

– Sajnálom, drágám.

A fiú ezután felpattant a lóra, és elvágtatott. Bethie csak némán nézte, ahogy kedvesét elnyeli a láthatár, majd keserves sírásra fakadt.

 

Will döbbenten fékezte meg a lovát. Még alig nyargaltak tíz perce, mikor hirtelen feltűnt az út mellett posztoló két jól megtermett katona. Az egyikükben Will Stone őrmestert ismerte fel. A férfi úgy nézett rá, mint aki számított a fiú felbukkanására.

– Sajnálom, de itt az út vége. Torro parancsnok meghagyta, hogy nem engedhetünk tovább. De azért szép próbálkozás volt – tette hozzá egy kicsit enyhébb hangon.

Will dühösen rávágott a térdére, majd visszafordította a lovát. Na, tessék, úgy tűnik nem csak Sierra báró, hanem Torro parancsnok is komolyan elhatározta, hogy távol tartják őt a palotától. Ráadásul nagyon jól tudták, hogy utánuk fog indulni. De nem, csak azért sem fog szégyenszemre visszakullogni Bethie-hez! Will visszafordította, majd megsarkantyúzta a lovat. Stonék már csak annyit láttak, hogy Will és a ló teljes sebességgel vágtat egyenesen feléjük.

– Hé! Megállj!– kiáltotta még el magát kétségbeesetten Stone, majd katonatársához hasonlóan földre vágta magát. Mikor halálra váltan felegyenesedett, már csak annyit látott, hogy az előbb még felettük átugrató ló és lovasa eltűnnek a kanyarban.