Blogújulás hamarosan!

Bizony, ahogy a cím is mutatja nemsokára komoly változásokat szeretnék véghez vinni a blogon. A legfontosabb talán, hogy hamarosan új bejegyzések következnek, ami igencsak ráfér :)

A másik fontos változás, hogy a továbbiakban inkább személyes blogként fog működni az oldal, pontosabban az írós oldalamként. Terveim szerint itt fogom megosztani az elkövetkező izgalmas időszak híreit, eseményeit.

Mert bizony izgalmas időszakon vagyunk túl és még izgalmasabb következik. Akik követik a facebook oldalamat tudják, hogy januárban ismét indultam az Aranymosás Irodalmi Válogatón, és szombaton tudtam meg, hogy Pöttöm Pötty és a Hetedhét Íz Birodalma munkacímen futó mesém szabad utat kapott a kiadó vezetőtől, vagyis hamarosan a boltok és a ti polcaitokon is találkozhattok Pöttöm Pöttyel.

Nincsenek szavak rá, hogy mit érzek most, úgyhogy nem is próbálkozom vele, legyen elég annyi, hogy nagyon boldog vagyok. Olyan régi álmom ez, hogy visszaemlékezni sem tudok.

A folyamatról, hírekről, megjelenési dátumról, majd mindig hírt fogok adni, de érdemes elsősorban a facebook oldalamat követni, mert elsőként valószínűleg oda fognak kikerülni az izgalmas események.

Tehát blog átalakítás és megújulás hamarosan. Figyeljétek a híreket! :)

Évértékelő 2018

Hihetetlen, de ismét eltelt egy év, és be kell vallanom, hogy szégyentelenül elhanyagoltam a blogomat, amit nagyon sajnálok.
De mentségemre legyen mondva, hogy rengeteg minden történt velem ebben az évben jók és rosszak egyaránt. Nem mondom, hogy 2018 lesz életem legjobb éve, de azt sem, hogy a legrosszabb. Sőt még azt sem mondhatom, hogy semleges. De miről is beszélek?

Ha emlékeztek, tavaly ilyenkor 5 újévi fogalamat tettem. Lássuk, hogy hogyan sikerült betartanom ezeket:

1. Minden hónapban legalább 2 könyvet elolvasni.
Ez egyértelműen sikerült. Ugyan nem tudom pontosan, hogy mennyi könyvet olvastam idén, de biztos hogy megvolt a havi kettő. Ezzel kapcsolatos újdonság, hogy júliusban regisztráltam a moly.hu-ra így már rendszerezni tudom az olvasnivalóimat. Ha esetleg követni akartok itt megtaláltok:
https://moly.hu/tagok/teszter


2. 2018-ban is legalább 4 novella pályázaton indulni.
Ez is sikerült, bár kis híja volt, hogy nem csak három lett, de pont decemberben találtam egy mesepályázatot, amire sikerült összehoznom valamit, így meglett a beígért négy :)
Névszerint: Muzsikál az erdő novellapályázat, Magyar Nemzeti Filmalap pályázata, Meghitt pillanat pályázat és az INKA meseíró pályázat. Utóbbiról még nincs hírem, de a tavalyihoz képest mindenképp előrelépés, hogy az íróiskola belsőpályázatán sikert arattam és ennek hála meg lett az első nyomtatott megjelenésem :) (részletek később)

3. Befejezni a OUAT fanfictionomat.
Hát... teljes kudarc.Őszintén szólva több minden is közbeszólt. Tavasszal ugyanis egy elég komoly írói válságom volt, így az év első felében nem írtam túl sokat. Másrészt a sorozat, amit egyébként imádok, is befejeződött, és sajnos egy elég gyenge záróévaddal, úgyhogy egy kicsit csalódtam a történetben, ez mind hozzájárult, hogy nem foglalkoztam a fanficcel. Mivel tudom, hogy sokan szerettétek, ezért nagyon sajnálom és szégyellem a dolgot, de az az igazság, hogy jelenleg ha írásra tudok fordítani némi időt, inkább dolgozom a kézirataimon vagy készülök egy pályázatra mint pl most is a következő Aranymosásra. Úgyhgy fáj kimondanom, de jelenleg eléggé esélyes, hogy a Hook vs. Sohaország befejezetlenül marad :(

4. Befejezni a legújabb kéziratomat, amely jelenleg a Találkozzunk az erdőben! címet viseli.
 Azt nem mondom, hogy ez a psojekt teljes kudarc lenne és ha úgy vesszük be is fejeztem a novemberi Nanowrimo alatt, de a kézirat még egyáltalán nincs készen, sőt igazából nemrég jutottam el odáig, hogy előlről kezdtem az egészet. De nem egy elfelejtett dolog, mert nagyon szerettem a történetet, csak most ki kell találnom, hogyan lehet működőképes.

5.  Kilépni a konfortzónámból és legalább elkezdeni egy realista regényt.
Ez abszolút siker ugyanis a nyár elején elkezdtem dolgozni a Menjetek Toszkánába! című kéziratomon, amiben semmi, de semmi fantasy szál nincs. Egyébként egy testvérpár nyarát mutatja be, amit toszkánai rokonoknál töltenek. Egy lightos kis történet lesz, csupa cukiság :) Persze ha egyszer kész lesz.

Mindent összevetve elégedett vagyok. Az ötből hármat sikerült betartanom, úgyhogy igencsak bizakodva tekintek a 2019-es év felé :)
Ugyanis idén is szeretnék pár dolgot megfogadni:

1. Minimum 50 könyv elolvasása. (A molyos tagságomnak köszönhetően még össze is tudom számolni :) )
2. Befejezni legalább az egyik kéziratomat (nem lesz egyszerű...).
3. Írni egy új mesét (az idei Aranymosásra egy mesével készülök az egészséges táplálkozásról, ennek a második részét szeretném idén megírni).
4. 2019-ben is minimum 4 novella pályázaton indulni.

Ez kevesebb, mint tavaly, de van egy olyan érzésem, hogy meggyűlik majd a bajom vele :) Egy év múlva kiderül, hogyan sikerült.

Most pedig röviden az év néhány "legje":

A legjobb dolog:
Szívvel, lélekkel című novellám megjelent a KMK kiadó Meghitt pillanatok-karácsonyi antológiában. Ezzel egy álmom vált valóra, végre nyomtatásban is megjelent egy művem egy kiadónál.

A legrosszabb dolog:
Sajnos a tavalyi Rakéta projektes könyvem kiadása még várat magára. Ez elég rosszul érintett, mivel azt gondoltam, hogy idén karácsonykor már a polcomon lesz az első regényem, de ez még sajnos nem következett be.

A legemlékezetesebb dolog:
A novelláskötet könyvbemutatója. Alig hittem el, hogy ott lehetek egy sereg tehetséges íróval, sokak nagyon jó barátaim és együtt osztozunk ezen az örömön. A dedikálásról már nem is beszélve, ami szuper volt :)

Most hirtelen nem jut több eszembe, de szerintem ez is mutatja, hogy milyen eseménydús év volt. Értek kudarcok és sikerek, az egész év egy hatalmas hullámvasút volt, aminek most azt hiszem, épp a tetején csücsülök. Az még kérdés hogy innen lefelé vagy felfelé vezet az út. Remélem, az utóbbi :)

Tea díj vol. 2 :)

Egy nappal azután, hogy továbbadtam a díjat, örömmel láttam, hogy az egyik díjazottam Daremo/Kamilla már válaszolt is a kérdésekre, sőt még egy jó kis meglepetéssel is szolgált nekem, ugyanis megkért, hogy én is válaszoljak az ő által feltett 8 kérdésre.

Mivel imádok kérdéseken agyalni, és Kamilla nagyon érdekes témákba nyúlt bele, gondolkodás nélkül igent mondtam.

Lássuk is!

1. Ki a kedvenc saját karaktered? Mutasd őt be!

Igazából minden történetemben van legalább egy karakter, akit nagyon megszeretek, és akkor épp ő az aktuális kedvencem J

De ha muszáj választanom, akkor Lendvai Dávidot mondanám a Szent Brutus titkai című regényemből. Dávid egy hihetetlen figura, már eleve azért is bírom őt, mert kell ahhoz spiritusz, hogy színes hajfürtökkel menj emberek közé, de emellett nagyon hűséges, bátor fiú, aki mindig képes valami hülyeséget benyögni.

2. Mikor tudatosult benned, hogy az írás számodra több, mint unaloműző hobbi?

Ezt a kérdést passzolnám :D Akik követik a blogomat, azok már biztos tudják, hogy az írás már egészen kicsi korom óta az életem része, és igazából sose volt „csak” egy hobbi.

3. Milyen író vagy: az, aki szorgosan megtervezi az alkotásait, vagy vázlat nélkül veted bele magad az írásba?

Mindig megpróbálok vázlat alapján dolgozni, de sose jön össze. Általában van egy alapötletem és hógolyó effektusként dolgozom ki a továbbiakat.

4. Szoktál lapra/füzetbe (azaz kézzel) írni?

A válasz: igen. Bár már egyre ritkábban, mert az az igazság, hogy szörnyen lusta vagyok begépelni a szövegeimet. De például sok ötletemet, párbeszéd morzsámat még ma is füzetekbe írom. Arról nem is szólva, hogy csodás füzet gyűjteményem van édesanyám révén, akinek a hobbija a füzet- és könyvkötés. J

Íme a gyűjteményem két darabja.

 

5. Van különleges vagy vicces írói szokásod?

Gondolkozom, gondolkozom. Nem tudom, hogy különlegességnek számít-e, de míg másoknál a zene az elengedhetetlen kelléke az írásnak, addig nekem a tévé az. Tudom, furcsa, de írás közben mindig szólnia kell. És persze Kormi cicám, aki szinte minden este megtisztel azzal, hogy végigtrappol a billentyűzeten J

6. Melyik az a műfaj és zsáner, amelyek a legtávolabb állnak tőled (íróként és olvasóként is, akár külön-külön)?

Íróként mindenképp a horrort és a thrillert mondanám, bár mindkettő érdekelne, de azt hiszem, az én „aranyos” íróstílusommal ezek egyszerűen inkompatibilisek. :D

Olvasóként eléggé hangulatember vagyok, például a csöpögős romantikához és a thrillerhez is kell, hogy legyen egy hangulatom. Amit még sosem olvastam az a horror, de terveim szerint ez a jövőben változni fog.

7. Hogyan egyezteted össze a mindennapi teendőidet az írással?

Nem egyszerű, és szerintem ezzel a kihívással minden író megszenved. Ősszel életemben először részt vettem a Nanowrimo kihíváson, ahol hihetetlenül ösztönzően hatott rám a napi elérendő szómennyiség, úgyhogy ez átültettem a mindennapjaimba, és arra törekszem, hogy mindennap 500-1000 szót leírjak. Sajnos nem sikerül mindig, de legalább igyekszem.

8. Hogy állsz a mindennapos írással? Fontosnak tartod, te magad is írsz mindig, vagy csak alkalmakként, ha elkap az ihlet?

Ahogy fentebb is írtam a cél, hogy mindennap írjak, de ez nem sikerül mindig. Az ihlet is néha elkerül, bár mivel egyszerre több történeten dolgozom (sajnos) valamelyikhez általában mindig tudok írni valamit, még ha csak egy bekezdésről is van szó.

Köszönöm Kamillának az izgalmas kérdéseket és hozzáhasonlóan arra bíztatok mindenkit, akinek megtetszettek, hogy írják le a saját válaszaikat, kíváncsi lennék rájuk J

 

Hamarosan egy új bejegyzéssel érkezem, úgyanis Kamilla egy újabb kihívással ajándékozott meg.

A blog első díja: Tea díj

Tegnap az a nagy öröm ért, hogy a blogom megkapta az első díját.

Ezúton is köszönöm Hallósy Kincsőnek a Tovább tudsz lépni? blog írójának, hogy rám gondolt.

A blogot itt tudjátok megtekintetni, szerintem érdemes bekukkantani ;)

 

A díj szabályai:

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.

2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.

4. Írj újabb 8 kérdést, amiket a te jelöltjeid fognak megválaszolni.

5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.

+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

 

„Szerintem, ha valaki elengedte az álmait, vagy nem álmodik, gyakorlatilag már meghalt, csak még nem temették el... álmok nélkül felesleges élni.”

/Kovács István/

A díjnak ez volt a legnehezebb része, legalább fél órát keresgéltem, míg rátaláltam a fenti idézetre. De ezt hiszem, ez vagyok én, örök álmodozó, és vállalom.

Kincső kérdései:

1. Hallgatsz valami zenét írás közben? Ha igen, van valami hatása az írásodra? Ha nem, miért?

Nem jellemző. Tudom furcsa, de a zene inkább elvonja a figyelmemet. Ha mégis, akkor viszont olyan zenét keresek, amelynek nincsen szövege pl.: Trónok harca zenéje.

2. Milyen stílusú könyvekből merítesz ihletet?

Mivel mostanában a YA irodalom foglalkoztat, az olvasmányaim is többségében onnan származnak. Örök kedvencem a Harry Potter sorozat és Cassandra Clare könyvei, amelyek mind egy-egy fantasztikusan felépített világba kalauzolnak el.

3. Magadnak vagy másoknak írsz elsősorban?

Nehéz kérdés, természetesen nekem is nagyon jól esik, ha az olvasók várják egy-egy történet folytatását, de azt hiszem, elsősorban magamnak írok, hisz ha nekem nem tetszik, akkor hogy várhatnám el, hogy másnak viszont fog?

4. Minek a hatására kezdtél el írni?

Az első történetemet 4 éves koromban rajzoltam, illetve diktáltam le anyukámnak, azóta az írás az életem része. Hogy mi indított el? Fogalmam sincs. Talán a lényem része? J

5. Mit tennél, ha valaki másolná a történetedet?

Biztos nagyon pipa lennék XD De vicc nélkül, nem hiszem, hogy egy igazi blogger/író erre vetemedne, hisz mindannyian mások vagyunk, más történetet szeretnénk elmesélni. Ha nem szó szerinti másolásról van szó, hanem egy általam ihletett történetről vagy valami hasonlóról nem hiszem, hogy haragudni tudnék, hisz sajnos nincs új a nap alatt. Ha valakit mégis egyértelmű másoláson kapnék, először biztos megpróbálnám privátban elintézni, ha pedig nem tudnánk dűlőre jutni, nyilvánosságra hoznám a dolgot. De őszintén remélem, hogy ezt sosem kell majd átélnem.

6. A családod örül annak, hogy írsz? Miért? Miért nem?

A családom nagyon-nagyon reális beállítottságú. Elfogadják, hogy írok, de nagyjából ennyi. Ha sikerem van, akkor velem örülnek, de nem olvasnak tőlem.

 

Az én kérdéseim pedig a következőek:

1. Van kedvenc íród? Ha igen, ki az, és miért pont ő?

2. Mi motivál az írásra?

3. Mi az eddigi legnagyobb írói sikered?

4. Melyik volt az a könyv, amely elindított az olvasás/könyvmolyság útján?

5. Melyik írásodra vagy a legbüszkébb? Miért?

6. Kerültél már írói válságba? Ha igen, hogyan kecmeregtél ki belőle?

7. Próbálkoztál már a társírással? Mi a véleményed róla?

8. Mit szólnál, ha megfilmesítenék egy regényed/novelládat? Örülnél neki, vagy visszautasítanád? Miért?

Sokat gondolkoztam, hogy kiknek adjam tovább a díjat. Végül két olyan kedves ismerősömre esett a választásom, akiket nagyon tehetségesnek tartok. Mindkettőjüknek azt kívánom, hogy valósítsák meg az álmaikat, és érjenek el minél nagyobb sikereket az írói pályán!

 

Nyírő Szabina – Szabina írásai

Szabina az egyik legtehetségesebb író palánta illetve már írónő, akivel találkoztam. Ő úgy játszik a szavakkal, ahogy a festő a színekkel. J

 

Daremo –  A papírfecnis fiók - Daremo

Daremot igen nagyra tartom a blogger világban. Cikkeivel mindig megtalálja a legaktuálisabb témákat, és kendőzetlenül ki is fejti azokat.

Még egyszer köszönöm Kincsőnek, hogy a blogomat megajándékozta ezzel a díjjal, nagyon élveztem a kérdéseket és persze az elismerés is megsimogatta a lelkemet. Köszönöm <3

 

Évértékelő 2017

Elérkeztünk egy újabb december 31.-éhez és idén annyi minden történt velem, hogy úgy érzem, ideje egy kis évvégi számvetésnek.

Mi történt idén a blogon?
A blog lassan 2 éves fenállása óta talán a legnagyobb sikerem, hogy felkerült A herceg című regényem összes fejezete. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki hétről-hétre követte Will Soltó és barátai történetét.
A legnagyobb érdekődést kétség kívül az Egyszer volt hol nem volt/Once upon a time fanfiction írásaim érték el. Tudom, épp itt lenne az ideje, hogy befejezzem a Hook vs. Sohaország történetemet. Ígérem, mindent megteszek az ügy érdekében (most talán időm is lesz rá).

Írói sikerek:
Örömmel mondhatom, hogy idén írós sikerekben sem volt hiány.

Büszke vagyok magamra, hogy idén 4 novella pályázaton is indultam.
Név szerint: Aranymosás Érint meg! pályázata, A Nyaköntött Próbagoblin Szolgáltatóház Macskás pályázata, Álljon meg egy novellára! pályázata, végül a Fejős Éva magazin nyári novella pályázata.
Bár dobogóshelyet nem értem el, de a novella írás még mindig hatalmas kihívás számomra, így az a puszta tény, hogy sikerült összehoznom néhány épkézláb novellát is nagy eredmény.

A legnagyobb sikerem azonban kétség kívül a VI. Aranymosás irodalmi válogató, amelyen a Szent Brutus titkai I. - Vérvörös nevek a falon című YA regényem nem csak átjutott az előszűrésen, de Rakéta Projektes lett. Jelenleg a regény szerkesztése zajlik, de bízom benne, hogy a 2018-as év elhozza a régóta várt első könyves megjelenést.
Ha kíváncsiak vagytok a regényre az alábbi linkeken megtaláljátok az oldalra felkerült két részletet:
A Szent Brutus titkai 1. részlet
A Szent Brutus titkai 2. részlet

A másik büszkeségem, hogy két novellám kikerült az Aranymosás oldalára. Elsőként egy aranyos mese, amely a Batthyány téren lakó egérke nagy kalandját követi nyomon, a másik egy fiatalos sci-fi próbálkozás, ahol a kadétiskola végzősévfolyamának nagy bajkeverője Christan még részt vesz egy utolsó nagy balhéban. Ha kedvet kaptatok hozzá, a novellákat itt olvashatjátok:
Bajusz úr, a Batthyány tér lakója
Végzős balhé

Újévi fogadalmaim:
Azt hiszem, ez a pont sem maradhat ki :)
Nem akarok túl sok mindent, csak amit tényleg teljesíteni tudok.
1. Minden hónapban legalább 2 könyvet elolvasni (ez eddig nem okozott gondot, kóros könyvtár látogató vagyok).
2. 2018-ban is legalább 4 novella pályázaton indulni.
3. Befejezni a OUAT fanfictionomat (most már tényleg!).
4. Befejezni a legújabb kéziratomat, amely jelenleg a Találkozzunk az erdőben! címet viseli, szintén YA könyv lesz, ha kész lesz, és néhány klasszikus mesét gyúrtam össze, remélem tetszeni fog.
5.  Kilépni a konfortzónámból és legalább elkezdeni egy realista regényt (ez lesz a legnehezebb, mert bármit írok egy pici fantasy szál mindig becsúszik).

Végezetül szeretném mindenkinek megköszönni, aki rendszeresen vagy épp rendszertelenül látogatta a blogomat! Minden kattintás nagyon sokat jelentett nekem a kommentekről és like-okról nem is beszélve!


Ez volt az én évvégi értékelésem így 2017 utolsó napján.
Nektek mi volt az idei év legnagyobb sikere?
Miből szeretnétek többet látni a blogon? Van valami kívánságotok? Ne tartsátok magatokban! :)

Boldog új évet mindenkinek!

A herceg - Epilógus

Gyönyörű tavaszi nap virradt. Will Solto, mint minden reggel, sétára indult birtokán. Bár jelenlegi otthona akkora volt, hogy még lóháton is egy napba telt volna bejárni, nem számított. Szerette figyelni, ahogy a birtok ébredezik. A madarak csicseregnek, a szolgálók vizet hordanak a kútból, a lovászok a reggeli futtatásra viszik a lovakat. Ian rendszerint ekkor szokott üvöltözni az újoncokkal, hogy csipkedjék magukat, de Will már régóta nem szólt rá ezért. Végülis ő volt a főlovász, megteheti, hogy üvöltözzön, ha úgy látja jónak. Ám ez a reggel más volt. Ma reggel Will nem tudta élvezni a nyugodt sétát. Valaki megzavarta. Pontosabban valakik.

– Apa! Apa!

Will boldog mosollyal fordult meg. A mögötte magasodó kastély hátsó ajtajából két kócos barna hajú fiúcska szaladt felé. Az idősebbiknek világítóan kék, a fiatalabbiknak nagy borostyánszínű szemei voltak, mindkettőjüké izgatottan csillogott. A két kicsi elkapta Will karját, és úgy néztek fel rá, hogy Will már előre tudta, fiai akarnak valamit.

– Apa, ez nem igazság! – kezdett neki rögtön a kisebbik. – Wilson miért ülhet fel ma egy igazi lóra? Én is akarok!

– Apa, mondd meg Williamnek, hogy te engedted meg! Mert én már nagy vagyok!

– Ez nem igazság! Mindig mindent Wilson csinálhat először! Én mindig csak második vagyok – nézett elszontyolodva apjára William. Olyan szomorúan nézett, hogy Will nagyon megsajnálta.

– William – szorította meg fia vállát. – Ezt már megbeszéltük. Kicsi vagy még igazi nagy lóhoz. Wilsont sem engedtük anyáddal a te korodban, sőt én is csak hatévesen ülhettem fel először egyre.

– Látod, én megmondtam – szólalt meg büszkén Wilson, majd nyelvet öltött öccsére.

– Ez nem igazság!

Will látta, hogy kisebbik fia csak azért nem sírja el magát, mert bátyja akkor még többet piszkálná. Szerencsére ekkor patadobogás törte meg a beállt csendet. Will ennek kivételesen nagyon örült. Imádta a fiait, de néha nehéz volt velük. William annyira jólelkű és visszahúzódó volt, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni az erős jellemű Wilson piszkálódásaival. És ezt a helyzetet néha nagyon nehéz volt kezelni. De Willnek most nem volt ideje fiai civakodásával foglalkozni. A lovas, aki ugyanis a keleti kastélyba érkezett, nem volt más, mint Daniel Torro parancsnok.

– Daniel bácsi! – kiáltotta el magát boldogan Wilson, és már szaladt is a kedves ismerős elé. William némileg megcsappant kedvvel követte, de Will megfogta a karját, és visszairányította. Lehet, hogy Daniel érkezése fontos volt, de a fia boldogsága még annál is fontosabb.

– William! – guggolt le fia elé Will. – Ne szomorkodj, mert Wilson mától lovagolni tanulhat. Jövőre majd te kerülsz sorra.

– Jó, de… apa, mindig én vagyok a második. Wilson tegnap mondta, hogy ha Henry bácsinak és Christina néninek nem születik fiúgyermeke, ő lesz majd a király. Én sose leszek az.

– Először is – szólalt meg szigorúan Will–, sose mondj olyat, hogy Henry bátyádéknak nem fog fiúgyermeke születni. A jó Isten majd megáldja őket egy fiúval, ha úgy látja jónak. Másodszor – folytatta kicsit már enyhébb hangon –, ne búslakodj annyira, hogy nem leszel király. A világ legnehezebb munkája, és nagyon kevesen tudják olyan jól csinálni, mint Henry.

– Honnan tudod?

– Tudod, még évekkel ezelőtt nekem meg volt rá a lehetőségem, hogy király legyek.

– Tényleg? – William szeme döbbenten kikerekedett.

– Igen, de visszautasítottam. Már akkor tudtam, hogy Henry sokkal alkalmasabb a feladatra. Nem tudtam volna teljes odaadással csinálni, mert én mindig is erre az életre vágytam. Hogy itt éljek veletek a saját otthonomban. Ennél szerintem nincs is szebb a világon.

William egy percig csak némán nézte apját, majd lassan elmosolyodott.

– Gyere, apa, köszönjünk Daniel bácsinak.

– Jó, menjünk – fogta meg a felé nyújtott kicsi kezet mosolyogva Will, majd Wilson után indultak, aki már üdvözölte a lóról lepattanó fiatal parancsnokot.

– Daniel bácsi! – lépett a fiatalember elé már sokkal jobb kedvvel William. Daniel mosolyogva simogatta meg a kisfiú kócos fejét.

– Már hiányoltalak pöttöm, nagyot nőttél mióta nem láttalak.

– De még mindig kisebb, mint én! – húzta ki magát büszkén Wilson.

– Na, most már elég legyen! – szólt rá idősebb fiára szigorúan Will. – Wilson, ne piszkáld folyton az öcsédet. Inkább menjetek és szóljatok anyátoknak, hogy Daniel megérkezett. Mi is megyünk nemsokára.

– Igen, apa!

A két fiú már el is tűnt a kastély kapujában. Így Will végre már teljes figyelmét Danielre fordíthatta.

– Gondolom, nem ok nélkül lovagoltál ide a fővárosból – nézett régi barátjára fürkésző tekintettel Will. Daniel komoran bólintott.

– Sajnos nem. A testvéred küldött.

– Baj van? – Will önkéntelenül is a legrosszabbra gondolt. Daniel borús arca sem kecsegtetett semmi jóval.

– Christina királynénál tegnap este megindult a szülés.

Will számított erre a hírre, hisz Christina már a kilencedik hónapban volt.

– Ugye jól van? – kérdezte aggódva a fiatalasszony törékeny egészségére gondolva.

– Igen, ő jól van, de… – Daniel láthatóan kereste a szavakat.

– Daniel! – szólalt meg szigorúan Will. – Mondjad!

– A baba sajnos halva született, kisfiú volt.

– Oh, Istenem! – nyögött fel Will. – Szegény Christina és szegény Henry. Biztos nagyon lesújtotta őket.

– Igen, Őfelsége arra kér, hogy gyere vissza velem. Szeretne beszélni veled.

– Persze, hogy megyek – bólintott rá rögtön Will. – De előbb egyél, és igyál valamit. Mr. Morgan majd összedob neked valamit.

– Abban biztos vagyok – mosolyodott el végre Daniel.

 

Így a két barát a konyha felé vette az irányt. Will nem is lepődött meg, hogy a széles konyhaasztal mellett ott ült két fia, és épp a Mr. Morgan által készített almás süteményt majszolták. Will nem tudott haragudni Mr. Morganre, amiért kényezteti a fiait. Tudta jól, hogy az idősödő férfi mennyire szereti a kicsiket. Akárcsak Miss Mary, aki szintén itt élt a kastélyban, mióta Bethie–vel ide költöztek. Örültek, hogy végre megszabadulhattak a város forgatagától. Will pedig elképzelni sem tudta az életét nélkülük, hisz ők is a családja tagjai voltak.

– Daniel! Rég jártál nálunk! – nyújtott kezet mosolyogva a régi ismerősnek Mr. Morgan. – Ennél valamit?

– Ha lehet, akkor igen. Köszönöm, Mr. Morgan.

– Gyerekek, menjetek föl anyátokhoz.

– Ne, apa, hagy maradjunk!

– Most nem, fontos dolgokról szeretnénk beszélgetni.

Így aztán a két kicsi lógó orral ugyan, de kivonult a konyhából. A felnőttek pedig helyet foglaltak az asztalnál. Mr. Morgan gyorsan elkészített egy tál finom reggelit Danielnek, és töltött mindhármuknak egy–egy kupa bort.

– Ugye tudod, hogy a király miért hívat? – nézett sokat mondóan barátjára Daniel, miután megtömte a hasát.

Will komoran válaszolt:

– Gondolom ugyanazért, mint a három lánya születése után. A trónutódlásról akar beszélni.

– Tudom, hogy nem tetszik neked – kapcsolódott be Mr. Morgan is. – De sajnos lassan el kell gondolkoznod a lehetőségen, hogy Henry király halála után Wilson kerül a trónra.

– Wilson még csak hatéves. Henry és Christina is fiatalok, még születhet fiúgyermekük.

– Hatalmas rajtuk a nyomás – sóhajtott fel szomorúan Daniel. – A tanács tagjai megoldást követelnek. Ha a királynak nem születik hamarosan fiúgyermeke, két megoldás jöhet szóba. Vagy Christina királyné öccse vagy pedig a te fiad kerül a trónra. A tanácsosok nyílván az utóbbit támogatják, hisz számukra nem lenne túl előnyös, ha egy idegenhez kerülne a hatalom.

– Én ezt megértem – sóhajtott fel Will. – De akkor sem tetszik. Nem szeretnék olyan életet a gyerekemnek, amit én se választanék.

– A különbség az, hogy neked még volt választási lehetőséged, de Wilson már igazi herceg. Vannak bizonyos kötelezettségei, amiket sajnos teljesítenie kell.

Will bólintott. Tudta, hogy Danielnek igaza van, de akkor is olyan furcsa volt belegondolni, hogy az ő rosszcsont fia egyszer talán az ország koronahercege majd királya lesz. Mikor a fiai megszülettek, Will olyan egyszerű életet szánt nekik, amilyen neki is jutott, csak sokkal–sokkal boldogabb és gondtalanabb. Hogy nekik ne kelljen átélniük azokat a szörnyűségeket, amiket neki annak idején. De ez már szerencsére a múlté. A trónöröklés problémája pedig a jövő.

– Megyek és beszélek Bethie-vel – állt föl az asztaltól Will. – Mr. Morgan, szólna Iannak, hogy nyergeltessen fel két pihent lovat?

– Persze, már megyek is.

– Utána indulhatunk – fordult Will Danielhez, aki biccentett, majd töltött magának még egy kupa bort. Láthatóan az volt a terve, hogy még pihenjen az indulás előtt. Will így magára hagyta a két férfit, és elindult megkeresni a feleségét.

Elizabeth Solto férjével és gyerekeivel közös otthonuk nappalijában egy kényelmes karosszékben üldögélt, és boldog mosollyal az arcán kötögetett. Az asszony boldog volt. Bár mindig így érezte magát, mikor egy új kis élet növekedett benne. Már alig várta a kislánya születését. Tudta, hogy kislány lesz, az előző két terhessége során is tudta az első pillanattól fogva, hogy fiai lesznek, és nem is tévedett. Kicsit ugyan csalódott volt, mikor Wilson születésénél meglátta a baba égkék szemét. Pedig már annyira beleélte magát, hogy a kisfia a férje gyönyörű borostyánszínű szemét fogja örökölni. De aztán megszületett William, aki Will szakasztott mása volt, már kisbaba korában is. Bethie őszintén remélte, hogy majd születendő kislánya is az apja szemét fogja örökölni. Bár Will azt mondta, biztos benne, hogyha egyszer lányuk születik, akkor az anyjára fog hasonlítani. Egy szőke kis angyal lesz, akár az anyja – mondta egyik alkalommal. De Bethie nem értett egyet vele. Férfiak, nem értenek ők ehhez. Így elmélkedett Bethie aznap reggel gömbölyödő hasát simogatva, mikor kinyílt az ajtó, és az asszony legnagyobb örömére a férje lépett be a szobába.

– Jó reggelt, drágám! – lépett mosolyogva feleségéhez Will, és homlokon csókolta az asszonyt. – Hogy érzed magad?

– Jól vagyok, ne aggódj folyton! – legyintett Bethie. Will mindig ezt csinálja. Folyton aggódik érte. De már elég régóta voltak házasok, hogy Bethie azonnal észrevegye, hogy Willt valami más is aggasztja ezen a reggelen.

– Mi a baj? A fiúk jártak itt, és azt mondták Daniel nem rég megérkezett.

– Igen, így van. Ezért is jöttem fel hozzád. Daniel azért jött, mert Christina tegnap éjjel megszülte a gyermekét.

– Tényleg? – Bethie-t, ezt hallva, valami különös rossz érzés fogta el – És mi történt?

– A kisfia sajnos meghalt.

– Oh, Istenem! – Bethie érezte, ahogy szemét elfutja a könny. Willhez hasonlóan ő is nagyon kedvelte a sógornőjét, és nagyon sajnálta. Önkéntelenül is dudorodó pocakjára helyzete a kezét. Érezte, ahogy kislánya odabent rúg egyet. Ez egy kicsit megnyugtatta.

– Daniel azt szeretné, ha visszamennék vele – folytatta Will. – Henry beszélni akar velem.

– Menj csak, Henrynek szüksége van rád. Ki tudja, miket élhet most át. Szüksége lesz a támogatásodra.

– Tudom, csak nem szeretlek ilyenkor egyedül hagyni.

– Ne aggódj emiatt. Miss Mary és Mr. Morgan vigyáznak rám. Nem lesz semmi baj. – Majd Bethie férje arcát fürkészve hozzátette: – Vagy van valami más is?

– Félek, hogy Henry megint a trónöröklésről akar majd beszélni.

– Nem szereted ezt a témát, tudom – bólintott Bethie.

– Annyira furcsa erről beszélni. Hisz Wilson még csak hatéves. Ki tudja még, mi lesz húsz év múlva?

– Szerintem ez ne aggasszon. Sokkal fontosabb, hogy támaszt nyújts a testvérednek, hisz nehéz időket él most át.

– Igazad van – mosolyodott el végre Will. – Mint mindig.

Bethie-nek igaza van, nem szabad a jövőn rágódnia. Ez járt a fejében akkor is, mikor már Daniellel együtt a főváros felé lovagoltak. Mert ha volt valami, amit Will megtanult az évek során, az az volt, hogy gondtalanul ki kell élvezni minden pillanatot, amit az élet ad, mert sose lehet tudni, mikor borul fel minden, amit eddig biztosnak éreztél. De ez az élet rendje. A dolgok folyton változnak. És úgy néz ki, nem sokára eljön a következő változás az életében. Will ugyan egyelőre nem tudta, mit fog hozni ez a változás, de egy dologban egészen biztos volt. Mikor elérkezik, szembe fog nézni vele. Mert ha így tesz…, akkor minden rendben lesz. Minden a legnagyobb rendben.

VÉGE                

Ezzel hivatalosan is végetért egy korszak a blogon. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt hónapok (évek?) során hétről-hétre figyelemmel kísérte Will történetét. Nagyon hálás vagyok, hogy közel 50-en tértetek vissza minden héten, hogy elolvassátok a legújabb fejezetet.

A blog most picit pihenő fázisra tér át, elsősorban a OUAT fanficcem befejezésére fogok öszpontosítani illetve novemberben belevágok a NaNoWriMo-ba, terveim szerint erről is hozok majd nektek egy cikket.

Hogy tetszett Will története? Ki volt a kedvenced? Minden véleményt örömmel fogadok! :)

A herceg IV. rész 8. fejezet

Egy percig nem történt semmi. Will érezte, hogy a szíve még mindig úgy verdes a mellkasában, mint egy rémült kismadár. Aztán meghallotta azt a kísérteties halálhörgést, ami feltört a király torkából. Látta, ahogy a hideg szemek fennakadnak, majd Henrik király, az ország leggyűlöltebb embere holtan esik össze. Fejéről a díszes korona csörömpölve gurult végig a földön, és, mintha csak a sors akarta volna így, pont Henry és Will között állt meg. Will, amint lassan kezdett magához térni a sokktól, erőt vett magán, és körbenézett. A szemben lévő toronyban látta, ahogy Daniel ott áll füstölgő puskával a kezében. Tehát betartotta az ígéretét. Megvédte őt. Will érezte, hogy Henry őt nézi. És tudta is miért. A korona, az ország és a hatalom szimbóluma. Aki birtokolja azé a hatalom. És itt voltak ők ketten, két testvér és a korona, ami miatt ez az egész szörnyűség elkezdődött. Így álltak egymással szemben, és így talált rájuk Torro parancsnok és Sierra báró. Will örömmel látta, hogy egyiküknek sem esett semmi baja, bár Torro parancsnoknak kicsit vérzett a feje, de ezenkívül mindketten jól voltak. A két férfi döbbent tekintettel meredt a testvérpárra. A két fiú viszont nem mozdult. Teljes volt a csend. Még a lenti csatazaj is lassan elhalkult, míg végül teljesen megszűnt. Aztán Daniel is megérkezett a toronyba, kezében még mindig ott volt a puska. Egy kicsit sápadtnak tűnt, de a tekintete sziklaszilárd volt. Bűntudatnak vagy gyengeségnek még a nyoma sem látszott rajta. Ott voltak mindannyian, együtt a torony tetején. Aztán végül Will megmozdult. Szó nélkül odalépett a koronához, és felemelte. Látta, hogy Sierra báró büszkén elmosolyodik, Will már előre sajnálta őt. Mert neki esze ágában sem volt királynak lenni. Soha nem is akart. Hisz már meg volt erre a posztra a tökéletes ember. Ezzel a biztos tudattal Will határozottan Henrynek nyújtotta a koronát.

– A tiéd.

Will látta, hogy a körülötte állók mind csodálkozva összenéznek. Köztük Henry is, aki láthatóan már semmit sem értett.

– Will… – hallotta Sierra báró hangját, de Will nem figyelt rá.

– Te vagy a trónörökös! – folytatta. – Téged illet meg.

– Will… – szólalt meg halkan Henry. – A nép, ez a sok ember, aki most itt van, és itt harcolt, téged akar a trónon látni. Nem engem. Te is tudod, hogy ez a felkelés nem azért robbant ki, hogy engem segítsenek a trónra. Hanem téged.

– Henrik meghalt. Ő volt minden baj forrása, az emberek szenvedését ő okozta, nem pedig te.

 – Jó, de…

– Nincs itt semmi de! Remek uralkodó leszel, én tudom.

Will ellentmondást nem tűrően Henry kezébe nyomta a koronát, de a fiú még mindig nem vette el.

– Én ezt nem értem… – mondta halkan. – Miért vagy ilyen kedves velem? Szörnyű dolgokat tettem veled. Nem hittem el, hogy nem te akartál megmérgezni, és nem tettem az ellen sem, hogy kivégezzenek. Nem tettem semmit, és ez még rosszabb, mintha tettem volna. Valójában, egyáltalán nem vagyok jobb az apámnál. – Will hevesen megrázta a fejét.

– Nem, ez nem igaz. Te remek ember vagy, tudom.

– Mi sem bizonyítja ezt jobban – szólt közbe Torro parancsnok, aki eddig csendben figyelte a két fiú beszélgetését –, mint, amit az előbb mondott, Felség. Én évekig szolgáltam az apját, de soha nem láttam tőle, hogy belátta volna a hibáját. Maga ezt megtette, ahogy egy jó uralkodóhoz illik.

– Felség, ha úgy dönt, hogy elfoglalja a trónt, mi teljes vállszélességgel támogatjuk – tette hozzá Sierra báró.

Ezért Will nagyon hálás volt. Bíztatóan Henryre mosolygott, de Henry még mindig értetlenül, összevont szemöldökkel nézett rá.

– De te… nem ezt akartad? Nem akarsz uralkodni?

– Henry,… az elmúlt három évem… szörnyű és fájdalmas volt. Életem hátralevő részében semmi másra nem vágyom, mint hogy nyugalomban a palotától távol éljek a feleségemmel és a gyerekeimmel. Ez az egyetlen dolog, amit akarok.

– Valóban?

– Igen, illetve… – Will a következőket csak félve mondta ki, hisz ki tudja, Henry mit fog szólni. – Még csak talán annyit, hogy… végre megtudjam, milyen az, ha végre nekem is van egy igazi, szerető testvérem.

Will legnagyobb meglepetésére, Henry erre olyan melegen mosolyodott el, mint amikor először találkoztak ők ketten.

– Én gyerekkorom óta másra sem vágyom, csak erre.

Aztán Henry előre lépett, és melegen magához ölelte testvérét, Will pedig boldogan ölelt vissza. Tudta, most már minden a helyére került. Igen, mostantól már minden rendben lesz.

 

Aznap hajnalban boldogan kondultak meg a harangok országszerte. Mert azon a hajnalon új korszak kezdődött Livídia történelmében. Pontban hajnali ötkor megkoronázták IV. Henrik királyt. Az emberek a fővárosban és vidéken is mindenhol ünnepeltek. Az új király első rendelkezésében követeket küldött a szomszédos királyhoz, hogy azonnal vessenek véget az évek óta tartó háborúknak, és, hogy a király engedélyezze Henrik és a király lányának esküvőjét. Az ország ünnepelt. A ceremónia után a király hercegi rangra emelte William Soltót, és neki adományozta az ország keleti felén fekvő királyi birtokot és kastélyt. Az ország ünnepelt. III. Henrik királyt csendben és mindenféle ünnepi ceremónia nélkül helyezték örök nyugalomra. Csak a szűk családi kör volt jelen. A koporsóját a családi kripta legtávolabbi és legelrejtettebb zugába helyezték. A király, ellentétben dédelgetett álmaival, úgy vonult be a történelembe, mint Livídia történelmének legrettegettebb és leggyűlöltebb uralkodója. Egy nemzedékkel később az egyszerű emberek körében már, senki sem emlékezett rá. És ez így volt jól. Simon parancsnok, a rettegett hadvezér, szintén elhunyt a palotában vívott csata közben. Senki sem gyászolta meg, még a saját emberei sem. A sors akarta úgy, hogy az az ember vegye el az életét, akinek oly régóta kívánta a vesztét. Torro parancsnok nem volt büszke magára, de boldogság töltötte el, tudva, hogy ezzel a tettével elégtételt szolgáltathatott legjobb barátjának, Wilson Soltónak. Egy nagyszerű dolog azonban történt még azon a reggelen. Egy anya és egy fiú első találkozása. Tizenkilenc évet kellett várniuk, de az az első csodás találkozás, mikor megölelték egymást, mikor a két borostyánszínű szempár végre találkozott, mindent kárpótolt. Alig két hét múlva a királyné elhunyt. De boldog mosollyal az arcán ment el, tudva, hogy élete két értelme, a két fia boldog, és vigyáznak egymásra. Ahogy tenniük kellett volna egész életükben. De ezt még van idő pótolni. Sok–sok idejük.

 

Vasárnap érkezik az epilógus :)