2016. május 10., kedd

Once Upon a Time fanfiction - IX. fejezet


IX. fejezet: Roland árulása

– Semmire sem emlékszel? – Daniel csak megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy majd felrobban a dühtől. Álmában sem gondolta volna, hogy Emma képes olyan aljasságra, hogy amíg ő eszméletlen az átkozott álomfogójával ellopja az emlékeit. Aljas, de briliáns ötlet volt, azt meg kell hagyni.
Neal idegesen felsóhajtott. Fogalma sem volt mihez kezdjenek most. Chris legalább letett arról, hogy megölje saját magát, de már talált is magának egy új célpontot. Neal különös módon nem érzett halálfélelmet, csak arra tudott gondolni, hogy valahogy észhez térítsék a fiút.
– És most mihez kezdjünk? – kérdezte inkább. Ismét a város melletti erdőben kerestek menedéket, itt nem kellett félniük, hogy bárki kihallgatja őket. Daniel vállat vont.
– Szerintem elmondhatjuk, hogy a bébi éned a lehető legnagyobb biztonságban van. Emma és a többiek vigyáznak rá. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy megtaláljuk Christ és haza rángassuk.
– És mégis hogy akarod rávenni a Sötét Urat, hogy odamenjen, ahova nem akar?
– Gőzöm sincs, kérdezd a csapat agyát. Roland? – Az említett azonban úgy meredt rájuk, mint aki az imént ébredt fel egy álomból.
– Én… nem tudom – felelte végül, majd ismét hallgatásba burkolózott.
– Minden rendben? – kérdezte Daniel. – Még mindig Regina miatt nyavalyogsz?
– Persze, hogy nem. Csak… mindegy. – Legyintett a fiú, majd anélkül hogy ránézett volna társaira továbbindult. A másik kettő értetlenül pillantott össze, de követték barátjukat.

A kis Christopher Gold békésen aludt a bölcsőjében. Belle ott ült mellette és úgy gyönyörködött újszülött fiában, ahogy csak egy anya képes. Gold mosolyogva figyelte őket.
– Belle, menjetek nyugodtan haza – szólalt meg a férfi. – A szavamat adom, hogy már nem fenyegeti veszély a kicsit.
– Azt nem tudhatod – felelte Belle. – Ki tudhatja, mi jár azoknak az időutazóknak a fejében. Vagy talán zavarunk téged? – nézett férjére átható kék tekintetével Belle.
– Ne butáskodj, örülök, ha itt vagytok velem. Csak nem szeretném, ha félelemben élnél.
– Ha itt vagyunk a közeledben, akkor nem félek. – majd Belle visszafordult a kicsihez, aki kezdett ébredezni. Gold egy darabig némán nézte őket, majd hirtelen felkapta a fejét. Észrevétlenül kihátrált a hátsószobából, majd belépett a boltba. Nem látszott meglepettnek. Chris ott állt, az egyik üvegpultnak dőlve.
– Bocs a zavarásért, nem akartam megzavarni a családi idillt – szólalt meg a fiú.
– Ne beszélj butaságokat – felelte Gold. – Te sosem zavarsz… fiam. Minek köszönhetem a látogatásodat?
– Nem sokára elmegyek – felelte Chris. – Miután elvégzem a feladatomat.
– Nem fogok beleavatkozni, ha emiatt aggódsz.
– Nem aggódtam, az önzés családi vonás. – mosolyodott el Chris. – Csak el akartam búcsúzni.
– Másra nem akartál megkérni?
– Mire gondolsz?
– A felejtő bűbáj. Nem kérsz meg, hogy igyam meg, miután elmentél?
– Ha sikerrel járok, nem lesz szükséged rá – felelte Chris, majd ellökte magát a pulttól és kitárta a bolt ajtaját, ám ott még megtorpant. – Nem tudom… hallottad-e, amit utoljára mondtam neked… mielőtt meghaltál.
– Mi volt az? – Chris lassan visszafordult, szemében mély szomorúság ült.
– Szeretlek, apa – majd elment. Gold figyelte távolodó alakját, már nyitotta volna a száját, hogy utána kiáltson, mikor egy hang visszatérítette a valóságba.
– Rumple! – Belle hívta. Gold gyorsan visszasietett a hátsószobába, ahol Belle a karjaiba tette kisfiúkat.
– Vigyázz rá egy kicsit, mindjárt jövök. – Gold csak bólintott, majd óvatosan ringatni kezdte a karjaiban gügyögő kisfiút.
– Én is szeretlek, fiam.

Storybrooke néhány évvel később…

A város melletti bánya előtt a hét törpe fáradtan dőlt neki csákányaiknak és már vidáman csevegtek arról, hogy Nagyi falatozójában ünneplik meg a munkavégét. Neal is köztük volt, kicsit arrébb állt a törpéktől és halvány mosollyal olvasta az sms-t, amit nem rég kapott.
– Hej-hó, fiúk! Ideje hazamenni! – kiáltott fel Morgó, majd szedelőzködni kezdtek. Neal is felkapta a kabátját, ám ebben a pillanatban egy kis ezüst autó tűnt fel a városból vezető úton és leparkolt a bánya bejáratánál. Neal azonnal megismerte az autót, ahogy a volán mögül kikászálódó szőke hajú lányt is.
– Alex! – integetett a lánynak, majd odasietett hozzá, hogy segítsen neki. – Mit csinálsz te itt? Nem szabadna már vezetned.
– Jaj, fogd be, Neal! – morogta a szép nő, hatalmas pocakjával mit sem törődve, meglepő energikusággal csapta be a kocsi ajtaját. – Megőrülök a négy fal között. Roland még a széltől is óvna, ha hagynám. Anyáról már nem is beszélve.
– Szerintem ez érthető – mosolyodott el Neal. – Végül is Ashley huszonnyolc évig volt terhes veled. Neked legalább csak kilenc hónapot kell kibírnod.
– Ha huszonnyolc évig kéne ezt hallgatnom beleőrülnék – húzta el a száját Alex.
– És minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte Neal.
– Hogy-hogy minek? Hisz te hívtál, hogy nézzem meg a tündérport, amit találtatok! – felelte felháborodottan Alex.
– Persze, de nem úgy gondoltam, hogy most rögtön! Alex, kilenc hónapos terhes vagy!
– És?! – Alex halványzöld szemével úgy meredt Nealre, mint aki nem érti, mi a probléma ezzel. – Esküszöm, úgy bántok velem, mintha porcelánból lennék. Talán emlékeztetni kell, hogy a suliban mindig elpüföltelek? – Majd Alex játékosan Neal vállába bokszolt. A fiú felnevetett.
– Tudom, hogy kemény csaj vagy, de ma akkor sem megy. Dolgom van.
– Ugyan mi?
– Találkozom… valakivel.
– Kivel? – Neal zavartan beletúrt a hajába.
– Öhm… senkivel illetve úgysem ismered szóval…
– Tudtam! Neked van valakid! Roland már napokkal ezelőtt mesélte, hogy mostanában furcsán viselkedsz!
– Mi? Nem! Ez nem igaz!
– Neal szerelmes! Neal szerelmes! – énekelte Alex, akár kislány. – Mesélj! Ki az?
– Nem érdekes, még nem komoly a dolog és addig nem akarom a napvilág elé tárni.
– Oh, te tragikus lovag – vágott egy grimaszt Alex, majd a bánya felé fordult. – Akkor indulás!
– Alex! Mondtam, hogy…
– Választhatsz: vagy elmondod ki a titkos, kis szerelmed, vagy leviszel a bányába. Na? – Neal nagyot sóhajtott.
– Jó, legyen! De csak megnézzük az üreget aztán vissza is jövünk!
– Igen, főnök! – nevetett fel győzedelmesen Alex, majd a két fiatal eltűnt a bánya bejáratában.
 
Storybrooke napjainkban

– Oké, Chris nincs se a zálogházban, se Goldék házában – sóhajtott fel Daniel. – És most merre?
– Fogalmam sincs – felelte őszintén Neal. – Chris mostanában teljesen kifordult önmagából. Ha akarnék, se tudnék kiigazodni rajta.
– Pedig nincs semmi furcsa abban, ahogy viselkedik – szólalt meg Roland halkan. Neal értetlenül fordult felé.
– Ezt meg hogy érted?
– Úgy, hogy azok után, ahogy viselkedtél vele ne csodálkozz, hogy most minden dühe és csalódottsága kitört belőle.
Ahogy viselkedtem vele? – Neal nem akart hinni a fülének. A hangjában őszinte felháborodás csendült ki. Roland szeme dühösen megvillant.
– Neal, ne add az ártatlant! Tudod jól, hogy szörnyen bántál Chrissel! Két éve vagytok együtt, de te úgy rejtegetetted a családod és mindenki elől, mintha valami betegség lenne!
– Ez nem igaz! – csattant fel dühösen Neal. – Ez nem olyan egyszerű, te is tudod! Elmondani a családomnak… nem… nem olyan könnyű.
– Chris gondolkodás nélkül beavatta a szüleit, sőt megölte a saját apját csak azért, hogy téged megmentsen!
– Tehát azt mondod, hogy megérdemlem? Megérdemlem, hogy meg akar ölni?!
– Nem, csak jó lenne, ha végre felelősséget vállalnál a tetteidért!
– Nem hiszem, hogy elkövettem olyasmit, amiért felelősséget kéne vállalnom.
– Ahogy Alex halálánál? – Neal arca dühösen megrándult. Úgy álltak szemben Rolanddal mintha igazi ellenségek és nem régi jó barátok lettek volna. Daniel feszengve állt közöttük, de nem igazán tudta, mit mondhatna. Mikor már úgy tűnt, a csend végtelenre nyúlik, Neal lassan megszólalt:
– Én meg akartam őt menteni. Ezt te is tudod.
– Ott se kellett volna lennie a bányában. De te odahívtad…
– Én azt nem úgy…
– Oh, persze! Megint a kifogások! – Roland szavai szinte csöpögtek a gúnytól. – Addig csavarod a szót, amíg ki nem hozod, hogy te ártatlan vagy. Pedig mind tudjuk, hogy ez hazugság.
– Ugye tudjátok, hogy az ellenség nem köztünk van? – jegyezte meg Daniel.
– Ebben nem vagyok olyan biztos – felelte Roland szemét le sem véve Nealről. Neal állta a tekintetét.
– Ha így érzel – felelte a fiú. – Akkor nem tartóztatlak.
– Neal! – A fiú azonban meg sem hallotta Daniel szavait.
– Ha még mindig nem vagy képes túltenni magad a múlton, akkor jobb, ha elmész – folytatta hidegen.
– Túltenni magam?! – csattant fel Roland. – A feleségem meghalt! A lányom anya nélkül fog felnőni és te csak ennyit tudsz mondani?! – Neal érezte, hogy túllőtt a célon, de már nem akart visszakozni. A büszkesége nem engedte. Roland egy percig várt, hátha a fiú felel valamit, bocsánatot kér vagy visszakozik, de mivel ez nem történt meg, dühösen elfordult.
– Te érted tényleg nem lesz kár – mondta, majd egy szürke ködfelhő kíséretében eltűnt. Neal megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
– Hogy te mekkora egy barom vagy! – vetette oda neki Daniel, majd ő is eltűnt. Neal dühösen káromkodott egyet. Nagyon nem mennek jól a dolgok…
 
Storybrooke néhány évvel később

– Oh, de gyönyörű! – sóhajtott fel ámulva Alex. Neal az imént vezette be abba az üregbe, amelyben néhány nappal ezelőtt a hét törpe rátalált egy különleges tündérporra. Ez az eddigiektől eltérően a szivárvány minden színébe ragyogott, még a Kék Tündér sem tudta elképzelni, hogy milyen varázslatokra lehet majd képes. Alex csak állt és mosolyogva nézte az üreget betöltő ezernyi színt. Neal idegesen toporgott mellette, egyáltalán nem örült, hogy gyerekkori legjobb barátja, aki ráadásul kilenc hónapos terhes lent van a bányában, ráadásul most vette csak észre, hogy a törpék elfelejtették elkészíteni az üreg kitámasztását.
– Alex, gyere, menjünk!
– Ne! Várj egy kicsit! Meséld el, hogy találtátok meg ezt az üreget.
– Majd kint elmesélem, most gyere! Az alátámasztás nélkül nem biztonságos… – Ebben a pillanatban a bánya megremegett. A távolból hallani lehetett, ahogy egy vonat végigszáguld az üreg fölött. Ez után minden olyan gyorsan történt. A bánya falai akár egy gitár húrjai, mintha berezonáltak volna, Neal szinte lassított felvételként látta, ahogy egy repedés végigszalad az üreg bejáratánál, majd csak annyi ideje maradt, hogy Alexet arrébb rántva a földre vessék magukat. A bánya plafonja száz meg száz sziklarög formájában zúdult le, eltorlaszolva az egyetlen kijáratot. A barlangra sötétség és csend borult.
 
Neal biztos volt benne, hogy meghaltak. Minden tagja fájt, a feje lüktetett és nem látott mást csak az áthatolhatatlan sötétséget. Aztán megérezte Alex mellkasát maga alatt, ahogy lassan emelkedik és süllyed és ez egy csapásra megához térítette.
– Alex! – tapogattam végig a lány vállát és karját. – Jól vagy? Szólalj meg!
– Jól… jól vagyok – felelte Alex remegő hangon. Neal óvatosan lemászott a lányról, majd némi tapogatózás után megtalálta a elemlámpát, amivel lejöttek. Az üvege eltört, de még működött. A vékony fénypászma legalább némi világosságot adott. Alex óvatosan ülőhelyzetbe tornászta magát, kezével átfogva pocakját.
– Alex, a baba…
– Jól van, érzem, ahogy rugdos. Biztos ő is megijedt. – Neal megnyugodva bólintott, majd elfordult, hogy szemügyre vegye az omlást. Így nem láthatta, ahogy Alex titkon megtörli a kezét a ruhája belső részében. A vékony pólóra riasztó, piros foltot festett a lány vére.
– A kövek túl nagyok – sóhajtott fel lemondóan Neal, majd elővette a telefonját. – Nálad van térerő?
– A kocsiban hagytam a telefonomat – felelte Alex. – Neal… ugye kijutunk?
– Ne félj, Rolandnak biztos fel fog tűnni, hogy nem értél haza és utánad fog jönni.
– Roland nem tudja, hogy idejöttem – felelte Alex sírós hangon. – Senkinek sem mondtam meg. – Hajtotta le a fejét a lány.
– Semmi baj – simogatta meg a vállát biztatóan Neal. – Meg fognak minket találni! Néhány óra és otthon leszel! Megígérem! – Alex bólintott. Neal ezután a mobilját figyelve körbejárta az üreget, végül a kőrakás tetején sikerült egy kis jelre akadnia. Egy hívásra nem volt elég, de a fiúnak sikerült egy gyors sms-t elküldenie. Nem vette észre, hogy Alex arca fájdalmas grimaszba torzul, majd az egész teste összerándul.
 
– Ennél férfiasabb elfoglaltságot nem is találhattunk volna szombat estére – jegyzete meg Daniel epésen, miközben kinyitott egy újabb halvány rózsaszín festékes vödröt. Roland mosolyogva csóválta meg a fejét, majd elégedetten nézett végig a babaszobán. Már majdnem befejezték a festést, csak egy fal volt hátra, aztán már csak a bútorokat kellett behordani. Alig várta, hogy Alex meglássa.
– Semmit sem tudok kislányokról – mondta hirtelen. – Mindig úgy gondoltam, hogy fiam fog születni. Gőzöm sincs, egy lányos apukának hogyan kell viselkednie.
– Pedig pofon egyszerű – vont vállat Daniel. – Légy ott minden balett és zongora előadáson és puskával védd a hozzánk hasonló fiúktól.
– Az menni fog – nevetett fel Roland. Ekkor léptek zaja ütötte meg a fiúk fülét. Aztán a szoba ajtajában megjelent Chris.
– Sziasztok! Ugye nem zavarok? – köszönt vidáman. – Szép lett a szoba! – dicsérte meg a fiúk munkáját.
– Köszönjük. Mi járatban? – kérdezte Roland.
– Én csak… Nealt keresem. Úgy volt, hogy ma találkozunk, de nem veszi fel a mobilját.
– Itt nincs – vont vállat Daniel, majd visszatért a festéshez.
– Hogy-hogy találkoztok? – kérdezte mosolyogva Roland, de Chris zavartan elkapta a tekintetét.
– Mi… öhm… csak bedobunk egy sört. Csak úgy.
– Aha – nézett a fiúra jelentőségteljesen Roland. Ekkor érezte, hogy a telefonja zörögni kezd a zsebében. Különös módon a másik két fiú is a zsebéhez kapott, majd elővették a mobiljukat. Chris arca rögtön felderült.
– Neal üzent!
– Nekem is – jegyzete meg Daniel.
– És nekem is, furcsa – vonta össze a szemöldökét értetlenül Roland. Majd a fiúk megnyitották az üzenetet, de abban csupán egyetlen szó állt:
bánya

Órák teltek el. Neal meg sem állt, úgy hordta a köveket akár egy megszállott. Alex kicsit arrébb ült és egyre nehezebben tudta visszafojtani fájdalmas kiáltásait.
– Neal! – A fiú felkapta a fejét. Hirtelen azt hitte csak képzelte, de aztán ismét hallotta: – Neal!
– Chris?! – kiáltott vissza a fiú megkönnyebbülten. Tehát célt ért az sms-e.
– Jól vagy? – szólalt meg ismét Chris a fal túloldalán. – Mindjárt kiszabadítunk!
– Jól vagyunk! Alex, hallod? – fordult a lány felé Neal, de rögtön elkomorult az arca. – Alex?
– Neal… – Alex vértelen ajkai remegetek, a nemrég még egészséges pirospozsgás arcszíne már nem volt sehol. Sápadt bőrét hideg verejték fedte, a lány előtt pedig egy óriási tócsában állt a vér.
– Alex! – Neal szinte meg sem ismerte a saját hangját. – Alex, mi történt? Miért nem szóltál?
– Nem akartalak megijeszteni – suttogta Alex. – Már néhány órája… megindultak a fájásaim.
– Oh, a fenébe! Chris! – hajolt vissza a kőhalomhoz Neal. – Azonnal hívjatok egy mentőt! Alex nincs jól!
– Alex! – most Roland hangja hangzott fel a túloldalról. – Alex jól vagy?!
– Semmi baj, mindjárt itt vannak – ült le a lány mellé Neal. Alex belekapaszkodott a kezébe.
– Neal ígérd meg, hogy a kislányomat kiviszed innen.
– Mindannyian kijutunk, te csak pihenj. Már jön a mentő és…
– Neal, én már nem jutok el a kórházba. – Alex nem tűnt szomorúnak, valami különös beletörődöttség volt a hangjában. – Csak a kisbabám… neki ne essen baja.
– Nem fog, szép egészséges kisbaba lesz. – Neal bátorítón megszorította a lány kezét, mikor látta, hogy ismét jön egy fájás.
– Kár, hogy Roland nem tudja idevarázsolni magát – mondta szomorúan Alex.
– Tudod, ha nem ismerik a helyet, akkor nem tudnak teleportálni.
– Igen… Neal…
– Tessék?
– Ki az? A titkos szerelmed, szeretném tudni.
– Lesz még rá idő – felelte kitérően Neal.
– Félek, nekem már nincs sok időm. – Alex arca ismét eltorzult a kíntól. – Kérlek, mondd el!  Szeretném, ha boldog lennél. Mindig bűntudatom volt, hogy akkor régen Rolandot választottam… helyetted.
– Téged és Rolandot egymásnak teremtett a sors – felelte Neal, majd némi habozás után és miután látta, hogy Alex felkiált fájdalmában folytatta: – Chris az… Chris Gold.

A túloldalon csigalassúsággal teltek a percek. Legalábbis Roland így érezte. A hét törpe teljes erővel dolgozott. Chris és Daniel neki segített a nagyobb sziklákat arrébb lebegtetni. Roland majd beleőrült az aggodalomba, aztán egyszer csak felhangzott egy kisbaba sírása. Roland kiejtette a kezéből a sziklát, amit éppen megemelt.
– Alex…
– Roland, apuka lettél – veregette meg kedvesen a vállát Daniel. A törpök ebben a percben sikeresen áttörtek a falon. Csak egy picike nyílást sikerült nyitniuk, de Rolandnak ez is elég volt. Varázslattal, egy másodperccel később már fel is tűnt Neal mellett az üregben. Neal ott ült a földön karjában egy pici rózsaszín babával, akit a kabátjába burkolt. Mellette pedig ott feküdt Alex. A fiú lassan felemelte a fejét.
– Roland, én… annyira sajnálom… – suttogta. Roland azonban meg sem hallotta. Csak állt és nézte a nőt, aki a világot jelentette számára. Az igaz szerelmét. A szerelmét, aki halott volt.

Storybrooke napjainkban

Regina és Emma a sheriff iroda előtt álltak és békésen kávézgattak.
– A jóképű és bőrkabát imádó kalózodat hol hagytad? – kérdezte épp Regina, mire Emma vállat vont.
– Azt mondta inkább apának segít átfésülni az erdőt, hátha megtalálják Christopher nyomát.
– Sokat vagytok külön mostanában – jegyezte meg Regina. – Ugye minden rendben köztetek?
– Persze! Illetve… néhány napja volt ugyan egy kis összetűzésünk, de semmi komoly.
– És mi volt az a semmi komoly? – Emma habozott, a sok esemény miatt, amit az elmúlt napokban átéltek, nem volt ideje gondolkozni azon, ami Neal szülinapi buliján történt.
– Hook… gyereket szeretne – bökte ki végül. Regina meglepetten felvonta a szemöldökét.
– És te nem szeretnél?
– Nem tudom! Én csak… végigcsináltam már egyszer ezt a baba dolgot és nem tudom, hogy újra akarom-e kezdeni.
– Végig csináltad?! – horkant fel megvetően Regina. – Emlékeztetlek, hogy én büfiztettem, pelenkáztam és cumiztattam Henryt, én keltem fel hozzá, mikor végigsírta az éjjeleket. Az első évekből te kimaradtál.
– Örülsz, hogy eszembe jutattad? – morogta Emma, de tudta, hogy a nőnek igaza van. Pont ezért volt olyan nehéz a helyzet. Annyira hasonló, de ugyanakkor más is lenne, mint Henryvel. Mi lesz, ha rossz anya lesz? Az, hogy Henry ilyen fantasztikus gyerek nagyrészt Regina érdeme. De boldogulni tudna egyedül is? Már épp meg akarta osztani gondolatait Reginával is, mikor léptek zaja ütötte meg a fülét. A következő pillanatban pedig már ott állt előttük Daniel.
– Hello, banyák! – köszönt a fiú vigyorogva.
– Látom, az anyád megtanított a jó modorra – jegyezte meg epésen Regina.
– Próbált, de te mindig elrontottál Regina néni – kacsintott a fiú.
– Minden rendben? – kérdezte Emma. – Roland mesélte, hogy kicsit összevesztetek.
– Roland itt járt?
– Most is itt van, felajánlotta, hogy segít nekünk és vigyázz Nealre. – Daniel szeme rémülten kikerekedett.
– Roland egyedül van Neallel?
– Igen, anyának el kellett szaladnia bevásárolni – mondta Emma. – De mondd már, mi a baj? – De Daniel válasz helyett félretolta Emmát az ajtóból és besietett az irodába. A két nő követte. Daniel elkáromkodta magát, Emma ellenben halálra rémült a benti látványra. Az iroda teljesen üres volt. Neal babakocsija úgyszintén.
– Elvitte Nealt!
– De miért? – kérdezte Regina értetlenül. – Miért árulna el minket?
– Azért mert… – Daniel idegesen simított végig vörös haján. – Mert vissza akarja kapni a feleségét.

Chris Gold kint állt a storybrooke-i tengerparton. Csak állt és hallgatta a hullámokat és figyelte a Jolly Rogert, ahogy a hatalmas hajó finoman himbálózik a vízfelszínen. A távolban egy sirály rikoltott. Minden olyan békés volt. Aztán léptek zaja ütötte meg a fülét. Chris a hang irányába fordult, majd lassan elmosolyodott.
– Tudtam, hogy rám találsz.
– Nem volt nehéz, hisz minden itt kezdődött el – felelte Roland, majd óvatosan letette a babhordót a homokba. A kicsi Neal békésen szundikált benne. Chris bólintott.
– És minden itt is fog befejeződni.

Folytatás következik...

2016. május 4., szerda

Once Upon a Time fanfiction - VIII. fejezet

VIII. rész: A négy fiú története

Storybrooke, évekkel később…
 
– Neal, ez nagyon rossz ötlet – ingatta a fejét Roland arcán őszinte aggodalommal.
– Miért nem dobtátok vissza tengerbe? – morogta Daniel.
A négy fiú Regina hajdani házának nappalijában ült. Az impozáns épület belseje bizony nagy változásokon esett át az évek során. Pontosabban, mióta Roland és kislánya beköltöztek, Regina és Robin pedig egy kisebb lakásba hurcolkodtak át. A tágas nappaliban szerteszét hevertek a különböző játékok, babák, a sarokban egy hét tornyú babapalota állt. A fekete és fehér bútorokat felváltották a kényelmes, egyszerű darabok. A négy jó barát a nappali és ebédlő között húzódó széles étkezőasztal körül állt. Előttük pontosan az asztal közepén ott hevert a tengerparton talált vudu maszk, amiből időről időre felhangzott a távoli segélykérő kiáltás. Chrisnek a hideg futkosott tőle a hátán. Neal idegesen sóhajtott fel.
– Muszáj segítenünk neki. Halljátok, hogy segítséget kér.
– Kit érdekel? Bárkit zártak is a maszkba biztos nem véletlenül került oda – vélte Daniel.
– Szerintem szóljunk anyáéknak – mondta Roland. – Talán ők tudják mi ez a maszk.
– Végül is elég sok bizarr dolog történt már velünk, a mi életünk kifejezetten unalmas az övékéhez képest.
– Nem! – csattant fel Neal, kivívva ezzel társai értetlen tekintetét. – Még ne szóljunk nekik. Meg tudjuk oldani egyedül is.
– Húúúú, a Snow-Charming csemete hőst akar játszani – szólalt meg gúnyosan Daniel. – Szerencsére nélkülünk semmire se mész.
– Ezt hogy érted?
– Neked nincs varázserőd. Ezt a maszkot pedig csak mágiával lehet elpusztítani.
– Akkor mire vártok még? – Neal segélykérően nézett Rolandra, majd Chrisre, ám Chris nem nézett a szemébe.
– Neal, nekem ez nem tetszik – vallotta be Chris. – Rossz érzésem van. Rolandnak igaza van, szóljunk a szüleinknek!
– Oh, persze rohangáljunk csak mindig hozzájuk! – csattant fel dühösen Neal. – Végre lehetőségünk lenne segíteni valakinek, aki bajba került! Ti meg erre mit csináltok? Felnőtt létetekre a szüleitek szoknyája mögé bújnátok!
– Igazából jogilag se én, se Chris nem számít még felnőttnek – jegyzete meg vigyorogva Daniel. Neal dühösen ellökte magát az asztaltól.
– Kösz a nagy semmit! – Ezzel szó nélkül faképnél hagyta barátait. Chris már indult volna utána, ám Roland visszatartotta.
– Hagyd, majd lehiggad. Inkább szóljunk anyuéknak. – Chris bólintott, így Roland már tárcsázta is Regina számát.
 
A Gold család zálogháza sötétségbe burkolódzott. A boltra telepedő csendet a hátsó ajtó zárjának kattanása törte meg, majd az ajtó hangos csikorgással kitárult és Neal lépett be rajta. Tudta, hogy nincs sok ideje. Gold már évekkel ezelőtt egy speciális védőbűbájjal védte le boltját, ami lényegében úgy működött, mint egy riasztó. Neal biztos volt benne, hogy Gold fülében már meg is szólalt a fülsértő riadó, amely jelezte, hogy idegen jár a boltjában. Így Neal villámgyorsan a hátsószobában álló régi komódhoz lépett. Szerencsére pontosan tudta, mit keres. Elégszer találkoztak itt Chrissel titokban, mikor még az ő szülei sem tudtak a kapcsolatukról. Chris mindent megosztott vele, ahogy azt is hol tartja apja a különféle varázsfőzeteit. Neal gyorsan lekapta a legfelső polcon álló, piros folyadékkal teli üvegcsét. A főzet, amely minden zárat fel tud nyitni. Még az átokkal lepecsételt zárakat is, amivel azt a szerencsétlent a maszkba zárták. Neal győzedelmesen elmosolyodott. Nincs szüksége senkire. Most majd megmutatja az szüleinek, Emmának és Chrisnek, hogy ő is van olyan hős, mint a szülei.
Két perccel később, mikor Gold morgolódva megjelent a boltjában, már nem talált mást a, mint a nyitott hátsó ajtót. A Sötét Úr dühösen gondolt arra, hogy már megint egy vaklárma miatt kellett az éjszaka közepén kikászálódnia a puha ágyból.

– Az a maszk veszélyes! – Regina idegesen simított végig fekete haján, amibe legnagyobb bosszúságára már jó pár őszhajszál is vegyült. De most ez a bosszúság eltörpült amellett, ami előbb a tudomására jutott. Roland ugyanolyan feszültnek tűnt, mint az anyja. Regina az imént mesélte el, hogy ő zárta a titokzatos jóst a maszkba. Azonban Snow története még aggasztóbb volt.
– Tehát ez a Dr. Facilier képes volt uralkodni az árnyéka felett? – kérdezte Roland. Regina bólintott.
– Igen, Pán Péternek is hasonló képessége volt és ő még nem is használta ki a teljes képességét. Azonnal el kell zárnunk azt a maszkot! – Majd Regina nagy lendülettel kitárta hajdani háza bejárati ajtaját. Ám amint beléptek, meghűlt az ereikben a vér. Neal ott állt az asztalnál egyik kezében a vudu maszkkal a másikban a Gold boltjából lopott kis üvegcsével.
– Neal! Ne csináld!
– Nem állíthattok meg! Segítenünk kell neki! – Majd Neal megdöntötte a kis üveget és a fiola vérvörös tartalma a maszkra cseppent. Abban a pillanatban vakító fényesség támadt. A Neal kezében lévő maszk ketté tőrt és egy cingár alak tűnt elő a semmiből. Sötét arcán ördögi vigyor terült szét.
– Hálás köszönetem, fiatalúr! Köszönöm, hogy kiszabadítottál. Ne aggódj meg is fogom hálálni. Hálám jeleként te leszel az egyetlen ebben a nyomorult városban, akit nem fogok elpusztítani! És te felség – mutatott Facilier Reginára, aki megkövülve állt az ajtóban. – Te már nem leszel ilyen szerencsés. – Ezután minden olyan gyorsan történt. Facilier árnyéka akár egy sötét szellem villámgyorsan lecsapott, egyenesen Regina árnyékára. A nő árnyéka abban a pillanatban semmivé lett. Regina ajka néma sikolyra nyílt, majd a földre roskadt. Facilier felkacagott, majd nyomtalanul eltűnt. Roland és Neal fel sem fogta mi történt. Csak álltak és némán meredtek az előttük heverő mozdulatlan testre. Regina halott volt.

A jövőbeli Storybrooke főutcája ugyanúgy festett, mint évekkel ezelőtt. Emma, Hook, David és Snow aggódva néztek körbe. Már hozzájuk is eljutottak a szörnyű hírek. Snow ajka megremegett, tudta, hogy most bátornak kell lennie, de már a gondolatra is halálra rémült, hogy ismét szembe kell néznie a félelmetes jóssal. David bátorítóan megszorította a kezét.
– Ne félj, Snow, minden rendben… – Ám ebben a pillanatban a férfi szeme fennakadt, majd elterült a földön.
– Apa! – sikította fel Emma.
A gyilkos árnyék csak egy szemvillanásra tűnt fel. Úgy körözött Snow körül, akár egy áldozatára váró oroszlán. Snow felemelte az íját, bár tudta, hogy felesleges. Az ismerős nevetés úgy csattant a fülében, akár egy mérges kígyó.
– Üdvözlet, hercegnő! Örülök, hogy ismét találkozunk. Az elmúlt években milyen szép családot alapítottál, amíg én egy átkozott maszkba voltam bezárva! De most megfizetsz mindenért, amit velem tettél! – Ebben a pillanatban Hook felkiáltott, majd élettelen teste a földre roskadt. – Méghozzá kamatostul! – üvöltött fel Facilier tébolyult hangon és Snow tudta, mi következik.
– Ne! – kiáltott fel halálra rémülten, majd gondolkodás nélkül Emma felé vetette magát. Ám elkésett. Emma még utoljára megszorította anyja felé kapó kezét, majd néma sikollyal az ajkán a földre zuhant. Snow csak állt körülette szerettei holttestével és csak üvöltött fájdalmában. A könnyei patakzottak és azt kívánta bárcsak vége lenne már. Tudta, hogy ő következik, de most úgy érezte a halál is jobb, mint ez a fájdalom, ami most a szívébe hasított újra és újra. Látta, ahogy Facilier árnyéka lassan közeledik felé. A nő behunyta a szemét. Végre vége… nem sokára ismét Daviddel és Emmával lehet…
– Anya! – Aztán érezte, ahogy fia átkarolja és ernyedt testét arrébb húzza. Snow végre magához tért. Nem! Nem lehet vége! Ennek a szörnyetegnek vesznie kell! Snow körbepillantott. Látta, ahogy Daniel és Roland két irányból közre fogja Faciliert és egy bilincs bűbájjal sikerült csapdába ejteniük. Közvetlen mellettük ott állt Gold. Snow még soha életében nem örült ennyire a Sötét Úrnak. Gold minden varázserejét latba vetve a gyilkos árnyékot tartotta sakkban, amely úgy tűnik külön életet élt. Úgy tekergőzött, mint egy szabadulni akaró óriáskígyó. Gold arca elkomorult.
– Túl erős… – suttogta. Nem akarta elhinni, hogy még ő is kevés ahhoz, hogy megállítsa ezt a varázslatot. Csak egy kicsivel több erő kéne… Ebben a pillanatban Facilier felkacagott, majd visszahívva árnyékát és minden erejét latba vetve egy energia hullámot indított útjára, ami mindenkit jó pár méterre arrébb taszított.
– Apa! – Chris ekkor jelent meg az utca sarkán, majd a földről feltápászkodó Goldhoz lépett, hogy segítsen neki.
– Mit keresel te itt? Mondtam, hogy maradj a boltban! – szólalt meg idegesen Gold. Kicsivel arrébb Neal és a többiek is feltápászkodtak, szemüket le sem vették Facilierről, aki tébolyult vigyorral meredt rájuk. Az árnyéka ismét elvált a testétől és lassan, mintha csak így akarná kínozni áldozatait, a fiúk és Snow felé indult.
– Neal! – kiáltott fel rémülten Chris. – Apa, gyere, segítenünk kell!
– Nincs értelme – sóhajtott fel Gold. – Túl gyengék vagyunk. Még az én erőm sem elég.
– Ne mondj ilyet! Engedd meg, hogy segítsek! – kérte Chris. – Apa, nem veszthetem el… nem veszthetem el Nealt! – Gold lassan fiára emelte tekintetét. Arcán szomorú mosoly játszott. Látta fia szemében azt az elszánt szeretetett, amit ő is érzett Belle iránt mióta világ a világ. Már tudta mit kell tennie.
– Nem fogd elveszteni – mondta. – Mert te elég erős vagy, hogy megmentsd.
– Tessék? – Chris értetlenül rázta meg a fejét. – Apa, hogy érted ezt? Hisz te vagy a Sötét Úr, ha te nem voltál elég erős, én hogy lennék…
– Elég erős leszel ezzel – Majd Gold kihúzta a zakója belső zsebéből a tőrt és fia felé nyújtotta. – Elég erős leszel, ha te birtoklod a Zordonok minden erejét. – Chris rémülten hőkölt hátra.
– Tessék?! Apa miről beszélsz?! Az azt jelenti, hogy meg kell…
– Meg kell ölnöd – bólintott Gold, majd elmosolyodott. – Rendben van. Készen állok.
– Apa…
– Chris, éveken át… gyáva emberként éltem. Elvesztettem a bátyádat, majdnem téged és az anyádat is. A fivéred arra kért, hogy hagyjam, hogy hősként haljon meg. És most itt az idő… hogy ugyanezt kérjem tőled. Engedd, hogy hősként haljak meg, hogy ismét találkozhassak Bae-el. – Chris érezte, ahogy a könnyek megállíthatatlanul folynak le az arcán. Aztán tekintete Nealre tévedt. Facilier árnyéka már ott volt a sarkukban. Roland és Daniel egy-egy védelmező bűbájjal próbálta távol tartani, ám hiába.
– Christopher! Nincs sok időnk! – Majd Gold fia kezébe nyomta a tőrt. – Tedd meg! Mentsd meg őket.
– Nem… nem megy! Nem tudom megtenni!
– De igen! – lépett közelebb Gold. – Megteszed, mert meg kell védened azt, aki a legfontosabb számodra. – Chris lassan felemelte a fejét. Még sose látta apját ennyire bátornak és elszántnak.
– Szeretlek, apa – suttogta a fiú, majd gondolkodás nélkül a férfi szívébe döfte a tőrt.

Neal megfogadta, hogy mindenáron megvédi az anyját. Kizárta a tudatából az apja, Emma és Hook holtestét, mindenki halálát, amiről csakis ő tehetett. Ha mást nem az anyját meg fogja menteni. Más nem számít. Facilier gyilkos árnyéka már ott volt előttük. Neal remélte, hogy a halál nem is olyan fájdalmas, mint amilyennek képzeli. Aztán történt valami. Facilier hirtelen fájdalmasan felüvöltött. Az árnyék megrezzent, majd pillanatok alatt visszavonulót fújt. A kis csapat döbbenten meredt a helyre, ahol nem is olyan régen még Facilier állt. A jós testét most egy áthatolhatatlan fekete örvény vette körbe. A férfi ordított és kapálódzott, ám nem szabadulhatott. Az örvény közepén pedig valaki más is állt.
– Gold? – kérdezte Roland hunyorítva. – Sikerült elkapnia?
– Nem tudom… – felelte Neal tétován. Aztán a fekete köd hirtelen semmivé lett, vele pedig Facilier teste is eltűnt örökre. A jós halott volt, többet nem árthatott senkinek. Az utca közepén pedig ott állt egy nagyon ismerős alak. A fekete bőrkabátos fiú lassan megfordult vérvörös szemét a többiekre emelte.
– Chris… – suttogta Neal, majd a lába magától mozdult. Alig tett azonban két lépést, mikor Chris rémülten hátrébb lépett.
– Állj! Ne gyere közelebb!
– Chris, semmi baj, nem félek tőled – mondta Neal őszintén.
– Én… megöltem az apámat – suttogta Chris remegő hangon. – Megöltem… – majd Chris tekintete az utcán heverő holtestekre tévedt. – Mindenki meghalt…
– De megmentettél minket! – mondta Neal. – Azért tetted, hogy minket megments.
– A tengerpart… – Chris tekintete úgy rebbent ide-oda akár egy rémült őzikéi. A beszéde kezdett Neal számára követhetetlenné válni. – Én akartam lemenni veled a tengerpartra. Az egész az én hibám!
– Tessék? Nem! Chris! Ne hibáztasd magadat! Te mentettél meg minket.
– Chris semmi baj – lépett oda hozzájuk nyugtatóan Roland. – Mind elvesztettünk valakit, de a családtagjaink is azt akarnák, hogy lépjünk tovább. A múlton nem lehet változtatni, csak tovább lépni rajta.
– De igen… – Chris tekintete hirtelen felragyogott. – Megállíthatom! Ha meg sem születek… ha nem vagyok itt, akkor ez az egész nem történik meg!
– Chris, miről beszélsz? – nézett rá Neal értetlenül. Chris hátrálni kezdett.
– Az idő portál. Visszatérek a múltba, ahogy Emma és Hook tette és akkor minden rendbe jön.
– Chris! – Ám a fiú ekkora már eltűnt. A fiúk és Snow tanácstalanul néztek össze.
– Ugye nem gondoljátok, hogy tényleg megteszi? – kérdezte félve Neal.
– Teljesen elborult az agya. – Még Daniel is idegesnek tűnt.
– Az imént ölte meg a saját apját! – mondta Roland. – Szerintem mind bekattannánk.
– De az időutazás lehetetlen… – De mielőtt Neal befejezhette volna a látóhatáron egy arany fény oszlop emelkedett. A fiúk tátott szájjal meredtek a jelenségre. Az idő kapu máris kitárult.
– De… ez nem lehet…
– De lehet, Chris már erősebb, mint Gold volt, hisz az előző Zordonok ereje mind egyesült benne és Gold volt a leghatalmasabb varázsló közülük, így Chris hatalma is megnőtt – mondta Roland.
– Vagyis képes segítség nélkül is kapukat nyitni? – kérdezte Neal, Roland bólintott.
– Utána kell mennetek! – szólalt meg Snow komolyan. – Roland és Daniel közös erejének elégnek kell lennie, hogy ti is nyissatok egy időportált. Menjetek!
– De anya… – De Snow szigorúan csendre intette fiát.
– Gyorsan! Siessetek! Kelljetek át az átjárón! Meg kell állítanotok őt, vagy mindennek vége! Ne törődjetek semmivel! Se velem, se Emmával vagy Daviddel. Állítástok meg Goldot, bármi áron! – A fiúk bólintottak, majd szó nélkül útnak indultak.

Storybrooke napjainkban…

A sheriff irodára mély csend telepedett. Még a szobába tévedt légy zümmögése is fülsértőnek hatott. Aztán Emma lassan visszatette az asztalra az álomfogót. Mindent megtett, hogy ne látszódjon az arcán mennyire megdöbbent és megrémült.
– Már tudjuk, miért vannak itt – szólalt meg végül. – Mind meg fogunk halni.

Folytatás következik...