Sziasztok!
Ugye nem felejtettétek el? Holnap kezdődik a blog második Quiz maratonja: Melyik zeneszámból idéztek? címmel.
A héten feltettem az öt kedvenc filmes idézetemet.
Lássuk a megfejtéseket:
#5
Egyszer volt hol nem volt
Nem is volt kérdés, hogy a kedvenc sorozatom helyet kap ezen a listán. A megosztott idézet egy Hook-Emma párbeszédből lett kiragadva.
#4
Trónok harca
Stark, Tyrel, Baratheon? Mi más lehetne, mint a leges-legjobb fantasy sorozat a Trónok harca :D
#3
Palota ékköve
A koreai sorozatok most ismét fénykorukat élik, de az én kedvencem továbbra is a Palota ékköve, amely nem csak a koreai gasztronómiába, de a gyógyításba is betekintést enged.
#2
Kék madár
Egy szovjet-amerikai mesefilm, de felnőtteknek is ajánlom, mert nekik is tud komoly mondanivalóval szolgálni.
#1
Szulejmán!
Izgalmas történet, gyönyörű ruhák és ékszerek és még szebb monológok. Mi kell még egy jó sorozathoz? :)
Mennyit találtatok el a háromból?
Holnap tehát ne feledjétek kezdődik a Quiz maraton, ahol már nem filmekből hanem különböző zeneszámokból olvashattok részleteket és ki kell találnotok, hogy vajon melyik műből idéztem.
Jó szórakozást!
Szerelem, varázslat, kalandok, forgatókönyvek, regények és novellák. Minden, ami egy íróbolond tollából kipattanhat. Jó olvasást kívánok!
2016. szeptember 30., péntek
2016. szeptember 26., hétfő
Quiz maraton - Bemelegítő!
Szombaton kezdődik a blog második Quiz martonja, de arra gondoltam, tartsunk egy kis bemelegítő kört :)
Kicsit visszatérve a márciusi filmidézet kihívásra, szeretném megosztani veletek az én kedvenc idézeteim Top 5-ös listáját.
A feladat: kitalálni, hogy vajon melyik filmekből idéztem :)
A megoldást péntek este hozom.
Lássuk is a listát. Íme az én 5 kedvenc idézetem:
#5
"Szerettelek, úgy ahogy voltál. Szerettem a falaidat. Szerettem én lenni az egyetlen, aki át tud törni rajtuk."
#4
"Lannister, Baratheon, Stark, Tyrell.
A házak nem mások, mint egy kerék küllői. Néha ez van felül, néha az. Ahogy a kerék csak forog és forog. Mindenkit eltapos, aki az útjába kerül. Nem megállítani fogom a kereket.
Szét fogom zúzni!"
#3
"Mindig ilyen voltam... soha nem tudtam beilleszkedni a családomba, de ahhoz, hogy a magam útját járjam túlságosan gyáva voltam. A sikerhez kevés volt az önbizalmam, de a kudarcot mindig el tudtam kerülni. Sok mindenhez értek, de nem eléggé. Van ambícióm, de az hamar alábbhagy. Engem soha nem szerettek feltétel nélkül. De én sem voltam képes ilyen szeretetet adni."
#2
"A madár szabadságra született. Hogy szálljon, suhanjon odafent. Kinek szárnya van, a rabságot nem bírja. Fogságban iszonyú a kínja. Ne fozd meg zöldellő erdőktől, tündöklő kékségű egétől, ne fojtsad torkába énekét. Szánjad meg szárnyaszegett életét. Élőnek kell a szabadság! A homályt oszlató napsugár. És ha jól figyeltek, szivetekbe mélyre lestek, ide száll a madár. Csókold meg és engedd, hadd repüljön tovább."
#1
"Eldöntötted hát, hogy örökre elhagy engem. Szívének utolsó dobbanásával, lelkének minden súlyával, egy itt maradt élet viszontagságaival.
Nem akarom...
Nem akarom, oh csillagkupola... nélküle ne forogj...
Nem akarom, oh hold... nélküle ne mosolyogj...
Nem akarom, oh égbolt, se látóhatár...
Nem akarom az ilyen időket már...
Oly rég voltál szép világ.
Oly régen várom a ragyogást, de sötétségem maradtál...
Nem akarom, ne vidd el őt is mellőlem...
Ne hagyd, hogy eltűnjön végtelenségedben...
Nem akarom, oh kezem... ne engedd a lovat...
Nem akarom, oh nyelvem... ne keress szavakat...
Nem akarom, oh szemem... ne lássak magányt...
Nem akarom az ilyen időket már.
Fényedet akarom, ami a szívemet deríti...
... múló éjszakádat, ahogy a kelő nap hevíti...
Ne vidd el őt is mellőlem, nélkülem...
Te igen, te aki jól tudod, hova mehet...
Te igen, te aki engem is vezetsz.
Te igen, te akiben annyira hiszek.
Ne vidd el mellőlem. Nem akarom."
Nektek van kedvenc filmes idézetetek? :)
Kicsit visszatérve a márciusi filmidézet kihívásra, szeretném megosztani veletek az én kedvenc idézeteim Top 5-ös listáját.
A feladat: kitalálni, hogy vajon melyik filmekből idéztem :)
A megoldást péntek este hozom.
Lássuk is a listát. Íme az én 5 kedvenc idézetem:
#5
"Szerettelek, úgy ahogy voltál. Szerettem a falaidat. Szerettem én lenni az egyetlen, aki át tud törni rajtuk."
#4
"Lannister, Baratheon, Stark, Tyrell.
A házak nem mások, mint egy kerék küllői. Néha ez van felül, néha az. Ahogy a kerék csak forog és forog. Mindenkit eltapos, aki az útjába kerül. Nem megállítani fogom a kereket.
Szét fogom zúzni!"
#3
"Mindig ilyen voltam... soha nem tudtam beilleszkedni a családomba, de ahhoz, hogy a magam útját járjam túlságosan gyáva voltam. A sikerhez kevés volt az önbizalmam, de a kudarcot mindig el tudtam kerülni. Sok mindenhez értek, de nem eléggé. Van ambícióm, de az hamar alábbhagy. Engem soha nem szerettek feltétel nélkül. De én sem voltam képes ilyen szeretetet adni."
#2
"A madár szabadságra született. Hogy szálljon, suhanjon odafent. Kinek szárnya van, a rabságot nem bírja. Fogságban iszonyú a kínja. Ne fozd meg zöldellő erdőktől, tündöklő kékségű egétől, ne fojtsad torkába énekét. Szánjad meg szárnyaszegett életét. Élőnek kell a szabadság! A homályt oszlató napsugár. És ha jól figyeltek, szivetekbe mélyre lestek, ide száll a madár. Csókold meg és engedd, hadd repüljön tovább."
#1
"Eldöntötted hát, hogy örökre elhagy engem. Szívének utolsó dobbanásával, lelkének minden súlyával, egy itt maradt élet viszontagságaival.
Nem akarom...
Nem akarom, oh csillagkupola... nélküle ne forogj...
Nem akarom, oh hold... nélküle ne mosolyogj...
Nem akarom, oh égbolt, se látóhatár...
Nem akarom az ilyen időket már...
Oly rég voltál szép világ.
Oly régen várom a ragyogást, de sötétségem maradtál...
Nem akarom, ne vidd el őt is mellőlem...
Ne hagyd, hogy eltűnjön végtelenségedben...
Nem akarom, oh kezem... ne engedd a lovat...
Nem akarom, oh nyelvem... ne keress szavakat...
Nem akarom, oh szemem... ne lássak magányt...
Nem akarom az ilyen időket már.
Fényedet akarom, ami a szívemet deríti...
... múló éjszakádat, ahogy a kelő nap hevíti...
Ne vidd el őt is mellőlem, nélkülem...
Te igen, te aki jól tudod, hova mehet...
Te igen, te aki engem is vezetsz.
Te igen, te akiben annyira hiszek.
Ne vidd el mellőlem. Nem akarom."
Nektek van kedvenc filmes idézetetek? :)
2016. szeptember 23., péntek
A herceg III. rész 8. fejezet
Mr. Morgan
szerencsére nem vette észre a fú távolmaradását. Csak Lorettától kapott egy
alapos fejmosást, hogy hol maradt el ilyen sokáig. Az este további része
eseménytelenül telt. A bál egészen hajnalig tartott, Will és a többi konyhai
dolgozó munkaideje úgyszintén. Mikor már az utolsó vendég is elment, Will akkor
lépett ki a nagy vaskapun a hűvös éjszakába. Az utca a legnagyobb meglepetésére
még koránt sem volt kihalt. Még több tucat ember lézengett az utcán hangosan
nevetgélve, nem egyen már jó alaposan felöntöttek a garatra. Mr. Morgan még
találkozott pár ismerősével, így Will egyedül indult haza a lődörgő embereket
kerülgetve.
– Will! Várj
már!
De alig pár
lépés után Daniel hangja visszafordította. Úgy tűnt a fiú is most végzett a
szolgálatával.
– Tessék? –
fordult az elé lépő fiú felé. Daniel mosolygott, tehát baj már nem lehet.
– Mit csinálsz
holnap délben?
– Holnap? Semmi
különöset. Miért?
– Mert apa
megkért, hogy a nevében hívjalak meg hozzánk holnap ebédre.
– Tényleg? De
hát… azt hittem apád haragszik rám. Akkor miért…
– Ne butáskodj,
dehogy haragszik rád. Rám annál inkább. De szeretne megismerni. Ne kérdezd,
hogy miért, én se értem.
– Hát ezt jó
tudni – húzta el a száját Will.
– De azért
eljössz, ugye? Anya istenien főzz, vasárnap pedig mindig sültet készít.
– Szívesen
elmegyek. De egy kicsit aggódom apád miatt…
– A fejedet nem
fogja leszedni. Ebben biztos lehetsz.
Daniel mosolyát
látva Will is kezdett megnyugodni. Miért is kellene aggódnia? Hisz Torro
parancsnok ebédre hívta meg, ez igazán kedves tőle. Ráadásul azt sem szabad
elfelejtenie, hogy ő a legrégebben itt szolgáló ember, akit eddig megismert.
Talán tud valamit a szüleiről…
– Akkor… hol
találkozzunk?
– Holnap délben
elmegyek Morganékhez. Te csak légy indulásra kész!
– Rendben, akkor
holnap találkozunk – intett búcsút a fiú, Daniel úgy szintén.
– Pihend ki
magadat! – majd a fiú eltűnt a sokaságban. Will is hazaindult. De Torro
meghívása továbbra sem ment ki a fejéből. Önkéntelenül is valami hátsó
szándékot keresett a férfi meghívása mögött. De mégis mi lenne az? Hisz a férfi
nem is ismeri. Persze az is eszébe jutott, hogy hátha Simon beszélt neki róla,
de éppen ezért változtatta meg a nevét. És Daniel is olyan rendes vele. Az apja
is rendes embernek tűnt. Csak nem fog csalódni.
Will biztos
meglepődött volna, ha megtudja, hogy ezekben a percekben Torro parancsnoknak is
ő járt a fejében. Ahogy Willnek ő.
Torro egyszerűen
nem bírta kiverni a fejéből fia új ismerősét. Egyrészt örült neki, hogy Daniel
végre talált egy igazi barátot. Persze fiának voltak barátai, nem is kevesen,
de Torro meglátása szerint mind léhűtők voltak. Morgan elmondása szerint ez a
Will fiú viszont becsületes és tisztelettudó, Daniel csak jót tanulhat tőle. És
ha már Morgan is ezt mondja róla, akkor biztos igaz. Nem adná ki akárkinek
Johnatan szobáját. Bár ma este inkább Daniel tanította rosszra őt. De hát
fiatalok, persze, hogy néha hibáznak. Másrészt viszont… Torrót valami furcsa
rossz érzés fogta el vagy inkább nyugtalanság, amitől egyszerűen nem tudott
szabadulni. Mikor meglátta a fiú nagy, borostyánszínű szemét… mintha már látta
volna valahol. Pedig még sose találkoztak azelőtt, ebben egészen biztos volt.
De akkor honnan…, talán ha egy kicsit jobban megismeri, majd beugrik neki
honnan olyan ismerős neki. Ezért is hívta meg őt holnap ebédre. Persze az is
lehet, hogy csak beleképzeli az egészet. Akárhogy is, abból baja nem lehet, ha
megismerkedik fia barátjával. Daniel szerint a fiú vidékről jött, nem ismer itt
senkit. Biztos örülni fog a házias kosztnak. Mindenesetre ő maga már alig várja
a holnapi ebédet.
Will egész éjjel
úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Másnap reggel arra nyitotta ki a szemét,
hogy Miss Mary az ágya mellé lép, és egy pohár tejet tesz le az asztalára.
– Jó reggelt! –
köszönt Will, miközben igyekezett kitörölni az álmosságot a szeméből.
– Inkább jó
napot – mondta a nő. – Már tíz óra is elmúlt. A reggeliről sajnos lemaradtál,
Carl is elment már.
– Ma is
dolgozik? – kérdezte csodálkozva Will. Vasárnap volt, furcsán hangzott, hogy
valaki még ilyenkor is dolgozik.
– Csak délelőtt –
felelte Miss Mary. – Ebédre már itthon is lesz. Egy óra múlva eszünk – mondta a
nő kifelé menet.
– Miss Morgan… –
szólalt meg tétován Will. Tegnap éjjel olyan fáradt volt, hogy eszébe sem jutott
szólni a háziaknak, hogy ő holnapra meghívást kapott. Igaz, hogy Miss Mary
akkor már szintén aludt. A fiú hangjára a nő visszafordult.
– Igen?
– Tegnap este Torro
parancsnok meghívott hozzájuk ma ebédre.
– Értem, akkor
elteszem a részedet, majd vacsorára megeszed.
– Elnézést, hogy
nem szóltam.
– Ne butáskodj,
hisz későn értél haza, mikor is szólhattál volna?
Ezután a nő
becsukta maga mögött az ajtót. Nem tűnt dühösnek, Will mégis szégyellte magát.
Annyira szeretné megkedveltetni magát vele, de egyelőre úgy érezte, ez meddő
próbálkozás csak.
Ígéretéhez híven
Daniel pontban délben kopogtatott a Morgan ház ajtaján. Will pedig rögtön föl
is pattant, hogy beengedje. Mr. Morgan közben már hazaért, és a kandalló előtti
székben pihent. Daniel mosolyogva lépett be a kis házba.
– Jó napot, Mr.
és Miss Morgan!
– Jó napot, fiam –
biccentett Mr. Morgan. – Hallom apád meghívta Willt ebédre.
– Igen, uram.
– Jól van,
érezzétek jól magatokat!
– Köszönjük.
– És mondd meg
apádnak, hogy isten éltesse!
– Átadom,
viszontlátásra, Mr., Miss Morgan.
– Viszontlátásra! –
köszönt Will is, majd a két fiú kilépett az ajtón.
– Miért mondta
Mr. Morgan, hogy isten éltesse édesapádat? – kérdezte Will, mikor kikanyarodtak
a főutcára.
– Mert ma van a
születésnapja – felelte Daniel egyszerűen. – Miért? Szerinted mikor szoktak az
embernek isten éltessent kívánni?
– Akkor ez
különleges nap – mondta Will komolyan, és édesapja születésnapjaira gondolt. Azt
a napot mindig hármasban töltötték, édesanyja bármilyen kevés pénzük is volt,
sültet készített. Az mindig csodálatos nap volt, és ami a legfontosabb szűk
családi körben töltötték. Valahogy mindig úgy képzelte, hogy ez más családoknál
is így van. Daniel szerencsére értette mire gondol Will.
– Apa már évek
óta nem ünnepli a születésnapját. Pontosabban mióta…
– Mióta?
– Mióta a
keresztapámék elköltöztek. Tudod, ő volt apa legjobb barátja.
– Még mindig nem
értem – vallotta be Will. Jó, szomorú dolog, ha elköltözik egy barátod, de ez
még nem ok arra, hogy soha többé ne akarja megünnepelni a születésnapját.
Daniel csak vállat vont.
– Apa nem szeret
róla beszélni. Régen minden évben együtt töltötték ezt a napot, de aztán…
– Aztán?
– Igazából nem
tudom mi történt. Még csak három éves voltam. Apa csak annyit mondott, hogy
egyik napról a másikra tűntek el. Még csak el se búcsúztak tőlünk. Nem mondták
el, hova mennek, nem mondták el, hogy miért… csak elmentek. Apa meg volt róla
győződve, ha máskor nem is, a születésnapján biztos hall majd hírt róluk, de
nem hallott. Azóta csak annyi időre vesz tudomást a születésnapjáról, amíg
megkérdezi anyától, hogy érkezett-e levele.
– Ez szomorú –
mondta őszintén Will.
– Igen, igazából
nem is szoktunk róla beszélni. Csak azért mondom el neked, hogy ne érjen
meglepetés.
Will csak
bólintott, bár még mindig furcsállta a dolgot. Közben a két fiatal végighaladt
a nyüzsgő főutcán, elmentek a hatalmas templom előtt, ami a reggeli mise után
már üresen állt. A templom után a fiúk letértek a főutcáról, és egy kis
mellékutcán haladtak tovább. A házak ritkulni kezdtek, és Will döbbenten látta,
hogy Daniel kivezette őt a városból.
– Egész a város
legszélén lakunk – magyarázta Daniel Will csodálkozó arcát látva. – Ne félj, nem
akarlak elrabolni – nevetett fel a fiú, de Will ezt nem találta viccesnek.
Rabolták már el katonák, és az minden volt csak vicces nem. De persze Daniel
minderről semmit sem tudott. És ez így van jól.
– Meg is
érkeztünk – mutatott Daniel az előttük lévő házra. Torróék otthona igazán
takaros volt. A kéményből sűrű füstoszlop szivárgott, bentről az ablakokon át
halvány fény szűrődött ki. A ház mögött kis veteményeskert húzódott.
– Na? Hogy
tetszik? – kérdezte várakozóan Daniel. – Tudom, hogy nem egy palota, de azért…
– Pont, mint
otthon – suttogta elfúló hangon Will. Nem tehetett róla, de ez a kis ház, amiről
már messziről lerítt, hogy egy szép családi otthon, mélyen eltemetett emlékeket
idézett föl benne. A hátul lévő veteményeskert egy gondoskodó női kéz kemény
munkájának eredménye volt. Ahogy a bent rotyogó ebéd is. Ettől a néhány
ártatlan képtől Willt úgy rohamozták meg a régi szép, de annál fájdalmasabb
emlékek, hogy úgy érezte, menten belerokkan. Olyan rég gondolt a szüleire.
Talán tudatosan ásta el őket az elméjében, hisz most egy sokkal fontosabb dolga
volt. Ki kellett derítenie miért történt az a sok szörnyűség az elmúlt két
évben. Miért kell most egy idegen családhoz jönnie, egy idegen asszony
vasárnapi ebédjét ennie ahelyett, hogy a saját családjával, a saját anyja főztjét
enné. Meg kell tudnia, mert amíg a titok ki nem derül, a lelke sem nyugodhat
meg.
– Hé! – bökte
oldalba barátját Daniel. – Nehogy elaludj, majd ha már tele lesz a hasad anya
sültjével.
Persze látta,
hogy Will gondolatai valahol egész máshol jártak, a szemei nagyon bepárásodtak.
Talán egyszer megtudja, miért.
– Gyerekek,
miért álldogáltok odakint? Daniel, miért nem invitálod be a vendéget? – kiáltott
ki bentről egy kedves női hang. Daniel vidáman elmosolyodott.
– Gyere, már
várnak.
Majd beléptek a
házba. A Torro-ház belülről épp olyan takaros és barátságos volt, mint
kívülről. A kandallóban tűz ropogott, az egész házat ínycsiklandozó sült illata
töltött be. Az asztal már megterítve várt rájuk. Az egyik széken már ott ült Torro
parancsnok, és jó kedélyűen pipázott. Mosolyogva biccentett oda Willnek.
– Jó napot,
fiam! Látom sikerült ideérnetek.
– Jó napot, Torro
parancsnok! Köszönöm a meghívást.
– Nagyon
szívesen, hadd mutassam be a feleségemet.
Will csak most
vette észre a kandalló mellett álló asszonyt. Dús barna haja és mosolygós kék
szemei voltak. Alakja, talán a szülés miatt, igen csak kigömbölyödött.
– Jó napot, Mrs.
Torro! – köszönt Will, az asszony meleg mosollyal biccentett vissza.
– Tehát te vagy
Will Smith. Daniel már sokat mesélt rólad. Örülök, hogy megismerhetlek.
– Én is örülök,
asszonyom, nagyon szép az otthonuk.
– Köszönjük.
Ideje asztalhoz ülnünk.
Az ebéd fenséges
volt. Will nem is emlékezett, mikor evett utoljára ilyen finomat.
– Mr. Morgan
boldog születésnapot kíván. – Először Daniel szólalt meg az evőeszközök csörgését
túlharsogva. Will ekkor szembesült azzal, hogy Daniel cseppet sem túlzott. Torro
a születésnapi jókívánságot csak egy ingerült morranással vette tudomásul.
Ezután kínos csend támadt. Will őszintén remélte, hogy nem az ő jelenléte
feszélyezi a többieket.
– Egyébként… nem
jött levelem? – szólalt meg hirtelen Torro a feleségére pillantva. Az asszony
szomorúan lehorgasztotta a fejét.
– Nem, drágám,
sajnos nem jött.
– Szerintem, ha
eddig nem vették a fáradtságot, hogy írjanak, akkor ezután sem fognak – morogta
halkan Daniel, de elég hangosan ahhoz, hogy az apja meghallja. Torro szemei
dühösen villantak fia felé.
– Elég legyen,
Daniel! Hisz mégiscsak a keresztszüleid, mutass egy kis tiszteletet!
– Én csak azt
mondom, hogy több mint tizennyolc éve annak, hogy elmentek. Ideje lenne
beletörődnöd, hogy…
– Daniel,
vendégünk van – szólalt meg halkan Mrs. Torro. Az idősebbik Torro úgy kapta fel
a fejét és nézett Willre, mint akinek most jut csak eszébe, hogy ő is ott van.
Will egész idáig igyekezett úgy tenni, mintha láthatatlan lenne. Nem akart
belekeveredni a családi vitába. Mikor Torro parancsnok megszólalt, hangja
sajnálkozóan csengett.
– Sajnálom,
Will, gondolom azt sem érted, hogy miről van szó.
– Ez nem egészen
igaz – vallotta be a fiú. – Daniel elmesélte, mi történt ön és a régi barátja
között. Csak hogy ne érjen meglepetés.
– Értem. Egy
kívülállónak biztos furcsa lehet ez az eset.
– Egy kicsit
igen.
– De tudod, én
és Wilson… mi nagyon régi és nagyon jó barátok voltunk. Még soha nem
találkoztam ilyen emberrel. Együtt lettünk katonák, együtt haladtunk felfelé a
ranglétrán egészen addig, amíg engem ki nem neveztek kapitánynak. Soha sem
értettem, hogy tudott akkoriban velem együtt örülni, soha az irigységnek egy
apró szikráját sem mutatta. Tényleg nagyszerű ember volt. Ezért is olyan
érthetetlen számomra, hogy ő és a felesége csak úgy eltűntek.
Will mindebből
nem sokat fogott fel, csak egy dolog járt a fejében.
– Wilson…
– A barátom és
Daniel keresztapja: Wilson Solto.
Abban a
pillanatban mintha a szoba a feje tetejére állt volna, majd Will előtt
elsötétült a világ.
2016. szeptember 20., kedd
Melyik zeneszámból idéztem? Ismét egy hónapos Quiz maraton indul!
Sziasztok!
Emlékeztek még 2016 márciusára? Tudom, régen volt, de akkor egy egy hónapos quiz maratont indítottam a blogomon "Melyik filmből idéztem?" címmel.
Mivel úgy láttam, a kezdeményezésem eléggé népszerű volt, úgy döntöttem megismétlem a játékot, de ezúttal egy új témakörben.
A kérdés, amire október elsejétől keressük a választ: "Melyik zeneszámból idéztem?"
A játék lényege nem változott. Minden nap egy pár soros részletet fogok közzétenni és nektek ki kell találnotok, hogy melyik zenedarabból/műből/számból idéztem.
Elsősorban magyar művekre kell majd gondolnotok, de időről időre belecsempészek majd egy-egy külföldi zenét is.
Remélem, tetszik az ötlet és minél többen csatlakoztok majd hozzám október elsején. :)
Emlékeztek még 2016 márciusára? Tudom, régen volt, de akkor egy egy hónapos quiz maratont indítottam a blogomon "Melyik filmből idéztem?" címmel.
Mivel úgy láttam, a kezdeményezésem eléggé népszerű volt, úgy döntöttem megismétlem a játékot, de ezúttal egy új témakörben.
A kérdés, amire október elsejétől keressük a választ: "Melyik zeneszámból idéztem?"
A játék lényege nem változott. Minden nap egy pár soros részletet fogok közzétenni és nektek ki kell találnotok, hogy melyik zenedarabból/műből/számból idéztem.
Elsősorban magyar művekre kell majd gondolnotok, de időről időre belecsempészek majd egy-egy külföldi zenét is.
Remélem, tetszik az ötlet és minél többen csatlakoztok majd hozzám október elsején. :)
2016. szeptember 9., péntek
A herceg III. rész 7. fejezet
Másnap reggel
Will a nap első sugaraival ébredt. Le sem tagadhatta mennyire jólesett neki az
ágyban töltött éjszaka. Gyorsan felkelt, bevetette az ágyát, hogy Miss Marynek
ne legyen ezzel se gondja, felvette a tiszta ingjét, és a titkos kis
fémdobozból kivett néhány pénzérmét. Majd Mr. Morgan megmondja, mennyivel
tartozik a szállásért és a vacsoráért. A ház még csendes volt, mikor a fiú
belépett a nagyszobába. Mr. és Miss Morgan még biztos aludtak. Will talált
tojást és sót, úgyhogy nekilátott reggelit készíteni. Milyen jó, hogy néha
figyelte az édesanyját, miközben főzött, így legalább valamivel meg tudja
hálálni a kedves vendéglátást. Már épp elkészült mindennel, mikor megjelent Mr.
Morgan tiszta ruhában frissen és kialudtan. A férfi meglepetten nézett a
megterített asztalra és a friss reggelire. Will kicsit félve várta a férfi
reakcióját. Mi van, ha Mr. Morgan haragudni fog, amiért engedély nélkül
hozzányúlt a dolgaihoz? De félelme alaptalannak bizonyult. A férfi elégedett
mosollyal foglalt helyet az asztalnál. Őszintén szólva meglepte a fiú
kedvessége. Láthatóan nem a hálátlan fajtából való. Maryvel, úgy tűnik, jó
döntést hoztak. Néhány perc múlva Miss Mary is felkelt, így együtt ülhettek le
az asztalhoz. Will óvatosan az asztalra tette a kezében tartott pénzérméket.
– Remélem, ennyi elég lesz, Mr. Morgan. Hadd
mondjam el még egyszer, mennyire hálás vagyok…
– Hagyd csak,
fiam! – intette le Morgan. – Igazság szerint miután lefeküdtél, elbeszélgettünk
Maryvel. Ugyanis már régóta tervezzük, hogy kiadjuk azt a szobát, amiben te
aludtál.
– Oh…
– Csak hát olyan
nehéz megbízható bérlőt találni, tudod a mai világban…, de te becsületes fiúnak
tűnsz, úgyhogy ha tényleg hosszú távra tervezed a városban tartózkodást, itt
ellakhatsz. Mi szívesen látunk.
– Mr. Morgan… én
nem is tudom, mit mondjak.
– Mondj igent! –
szólt közbe Miss Mary. – A bérleti díjban benne van a koszt is, ennél jobbat
úgyse találnál.
– De nem lennék
a terhükre?
– Ne butáskodj!
Nekünk csak jól jön az a plusz kereset.
– Szóval, mit
mondasz?
– Hát, ha
tényleg komolyan gondolják, akkor igen, nagyon szívesen laknék itt.
– Akkor ezt
megbeszéltük. Fejezzük be a reggelit, és induljunk. Sok még a munka.
Will el se
hitte, hogy ismét ilyen szerencse érte. Nagyon jólesett neki Mr. Morgan
ajánlata, és a tegnap hallottak után talán jobb is, hogy ismerősöknél fog
megszállni, mint egy ismeretlen helyen körülvéve egy csomó vadidegennel. Egy
dolog azonban még mindig zavarta. Már az utcán jártak, mikor Will elő mert
hozakodni a kérdésével. Nem tudta ugyan, Mr. Morgan hogyan fog majd reagálni,
de úgy érezte, hogy tudnia kell.
– Mr. Morgan…
– Tessék?
– Kérdezhetek
valamit?
– Persze, mondd
csak.
– Ki az a
Johnatan? Tudja, akit tegnap Miss Morgan emlegetett.
Ahogy Will
sejtette, a férfi arca azon nyomban elkomorodott, de Will meglepetésére kész
volt válaszolni.
– Johnatan
Morgan az öcsénk volt. Körülbelül annyi idős lehetett, mint most te, mikor
bevonult katonának. Alig egy éve szolgált, mikor a király hadat üzent a
szomszédos országnak. Johnatan az elsők között volt, akit behívtak. Alig egy
félév múlva érkezett egy levél, hogy elesett az egyik csatában. Aztán
egy hét múlva megkötötték a békét.
Will egy szót
sem szólt. Teljesen megdöbbentették a hallottak. Most már értette, miért
vonakodott Miss Mary átadni a szobát.
– Johnatan
kedves és becsületes fiú volt – folytatta sokkal lágyabb hangon Mr. Morgan. –
Mary nagyon szerette őt, de már öt éve történt, és azt hiszem ideje
továbblépni.
– Értem, Mr.
Morgan, nagyon sajnálom.
– Köszönöm, de
hagyjuk ezt a témát. Elég nekem Danielt győzködnöm, hogy ne akarjon kimenni a
frontra. Szerencsére az apja sem engedi, neki is elég sok rossz emléke van.
– Az apja is
katona? – kérdezte meglepetten Will.
– Igen, az
idősebbik Torro a palota főparancsnoka. Nagyon jó ember, már régóta vagyunk
barátok. Majd te is fogsz vele találkozni, gyakran bejön a konyhára egy pohár
borra.
– Régóta van a
palotában?
– Mármint Torro?
Ha jól tudom több mint 25 éve. 10 évvel ezelőtt nevezték ki főparancsnoknak. De
miért érdekel ez téged?
– Csak úgy…
Daniel rendes fiúnak tűnt. Azt mondta, fogunk még találkozni.
– Hát, ha
mindenképp barátokat keresel, Daniel a legjobb választás. Rendes kölyök az.
– Igen, én is
így gondolom.
Közben
megérkeztek a palotához. A kapunál már több konyhai dolgozó csoportosult,
köztük az a fiú is, aki megígérte Willnek, hogy bekíséri.
– Itt most
elválunk – mondta Morgan. – Van még egy kis dolgom. Jó munkát!
– Köszönöm, uram!
Így Will a többi
fiúval együtt elindult a konyhába, hogy elkezdődjön az év legkeményebb
munkanapja.
A délelőtt
szerencsére eseménytelenül telt. Az ebédidőben Will boldogan ült ki a többi
fiúval együtt az udvarra. A benti nagy meleg után jólesett a kinti hűs szellő.
Bár már nagyon fáradt volt, Will mégis kifejezetten élvezte a konyhán való
munkát. Mosogatás és pakolás alatt jó párszor átlesett a szakácsok asztalára.
Mr. Morgan lehet, hogy szigorú és néha kicsit zsarnoki vezető volt, de az
biztos, hogy értett a dolgához. Az éles kések és hatalmas bárdok olyan
sebességgel csattogtak, amilyet Will még sose látott. A fazékban rotyogtak az
estére készülő pörköltek, az egész csirkék és pulykák már sütésre készen
álltak. Will még soha életében nem látott ekkora mennyiségű ételt. El se tudta
képzelni, ki fogja mindezt megenni.
A délután
hasonlóan telt, mint a délelőtt. A konyhai munkások, mind keményen dolgoztak,
és ahogy ilyenkor már lenni szokott, az idő szélsebesen rohant. Will úgy érezte
még szusszanni sincs ideje, máris elérkezett az este és a bál kezdete. Még a
konyha szűk ablakain át is lehetett látni, hogy egymás után érkeznek a
díszesebbnél díszesebb hintók. Will nem is gondolta volna, hogy ennyi gazdag él
a világon. De ennél többet sajnos nem láthattak. Néhány fiú és asszony ugyan
megpróbált az ajtó felé osonni, hogy kilessen az udvarra, de Mr. Morgan
mindegyiküket erélyesen visszaparancsolta a helyére. Will meg se kísérelt
leskelődni. Biztos volt benne, hogy Mr. Morgan vele sokkal szigorúbban járna
el, hisz ő még csak próbaidőn van. Így aztán csendben tette a dolgát, és
ellenállt minden kísértésnek. Legalábbis megpróbálta.
A bál este
tízkor már javában tartott. Will már azt se tudta, hányadik fogást szolgálják
fel. Az edények meg csak gyűltek és gyűltek. A fiú úgy érezte, sose lesz vége a
mosogatnivalónak. Szinte felüdülésnek érezte, mikor Loretta megkérte, hogy
hozzon friss vizet a kinti kútból. Az esti hűs levegő mintha simogatta volna a
bőrét. A kút mellett pedig meglepetésére egy ismerőssel találta szembe magát.
– Daniel Torro? – lépett mosolyogva a fiatal
katona mellé a fiú. Daniel mosolyogva biccentett vissza. Jólesett neki, hogy
Will most nem nézett keresztül rajta, hanem ugyanolyan barátságos hangulatban
közeledett hozzá, mint amilyenben ott a kocsmában elváltak.
– Mr. Morgan eléggé kifárasztott már?
– Az nem kifejezés. Pedig mikor felvett, azt
mondta nem nehéz munka.
– Mr. Morgannek
semmilyen munka sem nehéz, amit el lehet végezni.
– És te? Hogy
megy a szolgálat?
– Remekül! Bent
posztolok a bálteremben. Azért a gazdagok tudnak élni…
– Igen,
képzelem. Ne haragudj, most mennem kell…
– Ne siess
annyira! – ragadta meg a fiú karját vidáman Daniel. – Gyere, kukkants be!
– Hova?
– Hova, hova,
hát a bálterembe! Ilyet még biztos sose láttál.
– Nem lehet, mi
van, ha Mr. Morgan észreveszi, hogy elkóboroltam? Azon nyomban kirúg!
– Ugyan, csak
egy perc, meg aztán velem leszel. Én majd kimentlek, ha esetleg észrevesz. Gyere!
– Nem, Daniel,
tényleg nem lehet.
– Talán félsz? –
kérdezte kissé gúnyosan Daniel.
– Hogy kirúgnak?
Igen, képzeld, félek.
– Ugyan már,
szerinted Mr. Morgan kiadta volna neked a szobáját, ha ki akarnak rúgni? Erősen
kétlem.
– Ezt meg honnan
tudod?
– Ő maga mondta
reggel az apámnak. Na, gyere!
– Hát…
Will tudta, hogy
nem helyes. Úgy érezte, ezzel visszaélne Mr. Morgan bizalmával, de a
kíváncsiság is fűtötte. Hisz még sose látta a királyi családot. És bár a
palotában dolgozott, ki tudja mikor lesz rá legközelebb lehetősége.
– Rendben,
menjünk! De siessünk, nem akarok sokáig elmaradni.
– Ez a beszéd.
Erre gyere!
Will kissé feszülten
követte új barátját.
A bálterem
hatalmasabb és fényűzőbb volt, mint amilyennek Will valaha is képzelte volna.
Daniel az egyik oldalsó ajtón vezette őt be, ott, ahol a szolgák hordták be az
enni- és innivalókat. Onnan egy oszlop mögül Will és Daniel nyugodtan
nézelődhettek. Will még soha életében nem látott ekkora pompát. A bálterem
fényes márványpadlója és oszlopai már önmagukban is csodálatosak voltak, de
most, biztos az ünnep alkalmából, mindenhonnan virágfüzérek omlottak le, a
terem végén pedig Livídia lobogója díszelgett. És ez még csak a terem volt. A
vendégek mind díszes, színes ruhákban pompáztak. A hölgyek csak úgy roskadoztak
az arany ékszerektől, a férfiak mellkasa pedig csak úgy csillogott az
érdemrendektől. Ebben a színpompában Will először nem is találta meg a királyi
családot.
– Nézd csak! –
bökte oldalba a fiút Daniel. – Ott a király a trónon, épp a katonai
parancsnokokkal beszélget.
Will maga sem
tudta miért, de Henrik királyt meglátva szorongás fogta el. A király magas
szikár férfi volt, koromfekete hajába és szakállába már vegyült néhány ősz hajszál.
Szúrós sötétbarna, szinte fekete szemei hideg fényben csillogtak, miközben
hallgatta az egyik parancsnok jelentését. Will tudta, hogy hazaáruló gondolat,
de szinte biztos volt benne, hogy országuk királya kegyetlen és gonosz ember.
Az viszont rögtön feltűnt neki, hogy a király balján lévő trón üres.
– Izabella
királyné nincs itt – magyarázta Daniel, látva a fiú kérdő tekintetét. – Sajnos
gyakran szokott gyengélkedni. Tegnap is ágynak esett.
– Értem –
bólintott Will, majd a király jobb oldalán helyet foglaló fiatalembert vette
szemügyre.
– Az ott Henry
herceg – mondta Daniel. – A trónörökös.
Will örömmel
állapította meg, hogy a herceg sokkal szimpatikusabb, mint az apja. Henry
herceg Willnél talán két-három évvel idősebb magas, barna hajú fiú volt. Finom
vonású arca igazán rokonszenves benyomást keltett. Barna szemei okosan
csillogtak. Willnek az is feltűnt, hogy apjával ellentétben az ő arca
aggodalmat sugárzott a parancsnokokat hallgatva.
– A háborúról
beszélnek? – kérdezte Will.
– Nyílván.
Mostanában ez az egyetlen téma itt az udvarban. – Majd Daniel lehalkította a
hangját: – Tudod, Henry herceg nagyon háborúellenes. Apám mesélte, hogy a
múltkor pont hallotta, amint apa és fia erről vitáznak. Henry herceg arra akarta
rábeszélni az apját, hogy kössenek békét. A király persze nemet mondott.
Will erre nem
szólt semmit. De a szíve mélyén Henry hercegnek adott igazat. És máris sokkal
jobban tisztelte, mint a királyt.
– Nem is mondasz
semmit? – kérdezte kicsit sértődötten Daniel. Láthatóan vérig sértette, hogy
ilyen izgalmas információkat oszt meg Willel, és a fiú még csak nem is reagál
rá. Will engesztelően elmosolyodott:
– Apádnak nagyon
izgalmas élete lehet. Mindig minden fontos történést először tud meg.
– Igaz, de ugyanakkor
hatalmas felelőséggel is jár.
– Igen, amiből
láthatóan beléd egy csepp sem szorult, fiam.
A két fiú
rémülten rezzent össze a mögöttük feldörrenő szigorú hang hallatán. A fiúk
mögött ugyanis nem más állt, mint az idősebb Torro, a királyi palota főparancsnoka.
Will nála tiszteletet parancsolóbb embert még sose látott. Nagyon hasonlított
Danielre, le sem tagadhatták volna, hogy ők ketten apa és fia. De Daniellel
ellentétben Torro szemei szigorúak, és tele voltak élettapasztalattal. Will
mégis úgy érezte, egy igazán jellemes emberrel áll szemben. Most azonban nagyon
szégyellte magát. Lebuktak.
– Kifelé! –
intett a fejével az oldalajtó felé Torro, majd a két fiú engedelmesen kivonult
a férfi nyomában a szabadba. Will még vetett egy búcsúpillantást a bálterem
forgatagára. De rögtön meg is bánta. Henry herceg barna szemei ugyanis pont rá szegeződtek…
– Daniel, mégis
mit képzelsz magadról?! Percekre elhagyod a helyedet, aztán meg azt kell
látnom, hogy behozol egy vadidegent a királyi bálra?!
– De ap… uram,
Will nem idegen – vetett ellen Daniel, mire Torro szigorú szemei fiáról
átvándoroltak Willre, aki félve pillantott fel rá. Torro elgondolkozva vonta
össze a szemöldökét, bár Will nem értette, hogy miért.
– Te vagy Mr.
Morgan új bérlője? – kérdezte a férfi.
– Igen, uram.
– Csodálkozom
rajtad, Mr. Morgan azt mondta, hogy becsületes fiú vagy. Erre ilyesmit művelsz,
ráadásul az első napodon.
– Igen, uram. Igaza van. Nagyon sajnálom.
– Még szép… Ti
aztán jól egymásra találtatok – mondta Torro már sokkal lágyabb hangon.
A két fiú
halványan összemosolygott. Tudták, a nehezén már túl vannak. Torro türelmetlenül
intett a fejével.
– Na, indulás
vissza dolgozni!
Ezután az eset
után Will megfogadta, hogy soha többet nem hagyja, hogy a kíváncsisága
felülkerekedjen a bűntudatán.
2016. szeptember 4., vasárnap
A herceg III. rész 6. fejezet
Mikor átléptek a
királyi palota hátsó bejáratán, Will szíve már a torkában dobogott az elfojtott
izgalomtól. A fiú őszintén csodálkozott, hogy nem ájul el ott helyben. Végre
itt van. A szüleinek valami köze volt ehhez a helyhez, és neki ki kell
derítenie, micsoda. De ez még odébb van. Először a szerencsésen megszerzett
munkáját kell megtartania. Hisz ez a mai nap még nem végleges, Mr. Morgan
biztos ma este akarja leteszteli. Hát csak rajta. Nem lehet rosszabb, mint a
robotolás Sierra birtokán.
A szolgák
bejárata közel sem volt olyan díszes, mint a főkapu. Csak egy sima, jellegtelen
vaskapu, ami előtt két termetes őr posztolt. Will kissé megszeppenve nézett
rájuk, de Morgan csak némán odabiccentett nekik, mire azok mosolyogva félre
álltak, és beengedték őket.
– Általában
mindig ugyanazok az őrök állnak itt – magyarázta Mr. Morgan. – Ez azért
szükséges, mert ők ismerik az itt dolgozó szolgákat, így senki idegen nem tud
beosonni. Ha hosszú távon itt maradsz…– itt Morgan jelentőségteljesen a fiúra
pillantott –, idővel téged is megismernek. Addig pedig majd valaki mással kell
mindig bejönnöd. Érthető?
– Igen, uram –
bólintott Will.
Miután elhagyták
a kaput, bejutottak a palota udvarába. Itt aztán volt látnivaló! Már maga a
palota is lenyűgöző látványt nyújtott. Széles márványlépcsőjével és díszesen
faragott kapujával. A palota mellett pedig ott állt a hatalmas istálló. Bentről
friss széna illata terjengett, és lónyihogás hallatszott. Kint az udvaron jó pár
lovász és szolga lődörgött. Volt, aki megrakott zsákot vagy vizeskorsót cipelt,
más valaki épp egy gyönyörű telivért vezetett kantáron. Willnek azonban nem
volt ideje tovább bámészkodni. Morgan ellentmondást nem tűrően a palota bal
oldalából nyíló ajtó felé irányította.
– Erre gyere!
Majd Will és Mr.
Morgan beléptek az ajtón. Az első dolog, ami Willt megcsapta az iszonytató
meleg volt. A hatalmas és nyüzsgő konyha első sarkában a legnagyobb kemence
állt, amit Will valaha látott. Előtte két megtermett legény állt, és ügyelt
arra, hogy a tűz még véletlenül se aludjon ki. A konyha közepén egy hosszú,
keményfából készült munkaasztal állt. Ezen készültek az ínycsiklandozó ételek,
itt is legalább öt szakács dolgozott. A falak mentén hatalmas dézsák
sorakoztak, itt fiatal nők és férfiak öblítették le a használt edényeket.
Morgan ide vezette a mellette haladó fiút.
– Amint már
mondtam, az egyik mosogatófiúm kilépett, így te állsz be a helyére. Nem nehéz
munka, az egyetlen elvárásom az, hogy ne csinálj rendetlenséget, és ami a
legfontosabb, semmit se törj el. Ez eddig világos?
– Igen, világos.
– Helyes. Most
Loretta gondjaira bízlak, ő majd megmutatja, mit hogyan csinálj. A mai este még
nem lesz túl mozgalmas, a vendégek nagyja csak holnap érkezik. A holnap este
viszont, talán mondanom se kell, nagyon fontos. Százötven vendég és összesen
húsz fogás, rengeteg dolgunk lesz.
– Ezt mind ön
fogja elkészíteni? – kérdezte kíváncsian Will. Még soha életében nem látott
ennyi ételt, még így kimondva is rengetegnek tűnt. Morgan bár nem mutatta, jól
esett neki a fiú érdeklődése. Így készségesen válaszolt.
– Természetesen
én is részt veszek az elkészítésükben, de a szakácsaimmal közösen dolgozunk. A
lényeg, hogy reggel nyolctól már dolgoznunk kell, hogy minden időben
elkészüljön. Ha holnap este úgy dolgozol, ahogy nekem megfelel, akkor akár
tovább is itt tartalak.
– Igen, uram,
értem.
Tehát a holnapi
estén dől el minden. Nem szabad semmit se elrontania, különben azon nyomban
repül innen. Azt pedig nem engedheti meg.
– Loretta! –
kiáltotta el magát Mr. Morgan. Abban a pillanatban egy alacsony, dundi nő
fordult feléjük az egyik dézsa mellől. Munkában meggörbült háta és
megkérgesedett kezei azt mutatták, hogy szorgalmas és becsületes asszony.
– Igen, uram?
– Ő itt Will –
mutatta be a fiút. – Ő lesz az új mosogatófiú. Légy szíves, vezesd be az itteni
szokásokba!
Loretta csak
bólintott, majd intett Willnek, hogy kövesse. Mr. Morgan pedig végre nyugodt
szívvel térhetett vissza a munkájához. Most már egészen biztos volt benne, hogy
jó döntést hozott.
Will azt hitte,
hogy a Sierra birtokon tapasztalt munkánál keményebben sose lesz már része, de
most kénytelen volt belátni, hogy tévedett. Mr. Morgan ugyan azt mondta, a
mosogatás nem nehéz munka, de Willnek a nap végére mégis olyan érzése volt,
hogy a férfi nem mondott el mindent. A konyhán való munka igazán kemény volt.
Will alig egy órát töltött el a párás, forró helységben, és már úgy érezte, elájul.
A tengernyi edényről már nem is beszélve. A fiú nem is értette, honnan van ez a
rengeteg edény. Hisz a királyi család összesen három tagból áll, minek hát
ennyi minden? De nem szólt egy szót sem. Loretta útmutatásai szerint tette a
dolgát. A nő elégedett volt a fiúval. Úgy látta, hogy szorgalmas, és pontosan
követi az utasításait. És itt a konyhán ez volt a két legfontosabb tulajdonság.
Így nem csoda, hogy a nap végére Will úgy érezte, alig áll a lábán. Odakint a
város már régen sötétségbe burkolódzott, az utcák elnéptelenedtek, a palota is
elcsendesedett, mikor Will végre kiléphetett a frissítő esti levegőre. A
legszívesebben azonnal ágyba bújt volna, azonban volt egy kis gond. Nem volt
hol. Teljesen lekötötte a gondolatait a palotába való bejutás, így a szállás
kereséséről teljesen elfeledkezett. Arra pedig, hogy még ma találjon valami
tisztességes helyet, elég kicsi esély volt. De akkor most mihez kezdjen?
Így a
gondolataiba mélyedve talált rá a kapunál Mr. Morgan, aki a fárasztó munkanap
után elégedetten indult el hazafelé.
– Gratulálok,
fiam. Szépen helyt álltál – lépett a fiú elé mosolyogva.
– Köszönöm,
uram.
– Megbeszélted
már valakivel, hogy reggel be tudjál jönni vele?
– Igen, az egyik
fiú megígérte, hogy megvár reggel.
– Helyes, akkor
jó éjszakát!
– Jó éjt! –
Morgan pedig már indult is volna tovább, azonban valami nem hagyta nyugodni.
Szegény fiú olyan elveszetten álldogált ott…
– Kölyök…
– Igen? – kapta
fel a fejét Will. Azt hitte a férfi már rég elment, ő meg teljesen belemerült a
szállás probléma megoldásába. Mr. Morgan visszalépett hozzá.
– Mondd csak, van
hol aludnod?
Abban a
pillanatban Will arcát elfutotta a szégyenpír. Ennyire látszik rajta, hogy
nincs hová mennie? Ráadásul pont a munkaadójának tűnt fel.
– Uram… ne
aggódjon miattam. Majd találok valamit.
– Na, gyere! –
intett a fejével a férfi, majd elindult az egyik széles utcán. Will
engedelmesen követte, de közben szörnyen szégyellte magát. Ez az ember munkát
adott neki, már ezért is hálásnak kell lennie, erre most még szállást is segít
keríteni neki.
– Uram, kérem…
erre semmi szükség – próbálkozott újra a fiú, de a férfi nyersen
félbeszakította.
– Maradj
csendben!
Így Will nem
szólt többet. Csendben haladtak egymás mellett egyik néptelen utcát hagyták el
a másik után. Végül Mr. Morgan bekanyarodott egy szűk kis sikátorba, annak pont
a sarkán benyitott egy kopott ajtón. Will a férfi nyomába belépett, és egy
nagyon takaros kis házban találta magát. Egy kicsit az otthonára emlékeztette.
A kandallóban tűz ropogott, felette egy lábosba a vacsora rotyogott. A szobát
teljesen betöltötte a finom illat. A szobából egy szűk és rozoga lépcső
vezetett fel az emeletre. A szobában azonban volt még valami, illetve valaki.
Will már első pillantásra megállapította, hogy az előtte álló nő nagyon hasonlít
Mr. Morganra. Ugyanolyan barna szemük és piszkos szőke hajuk volt.
Nyilvánvalóan testvérek lehettek. Bár a nő testvérével ellentétben alacsony és
törékeny testalkatú volt, megfáradt arcán azonban jól látszott, hogy az évek
során sok mindent kellett már kibírnia. A nő zavart tekintettel nézett az
előtte álló fiúra.
– Carl, vendéget
hoztál?
– Igen, Mary. Ő
itt Will Smith, az új mosogatófiúm. Ma este itt marad. Will – fordult most a
fiúhoz Morgan –, hagy mutassam be Miss Mary Morgant, a húgomat.
– Jó estét, Miss
Morgan – biccentett Will, de a nő észre sem vette.
– Itt marad? De
Carl mégis, hogy képzeled? Nincs is helyünk…
– Ugyan, Mary,
ott van a lépcső alatti szoba. Már évek óta nem használtuk.
Will nem talált
semmi érdekeset ebben a kijelentésben, Miss Morgant viszont láthatóan mélyen
felháborította.
– De hát, Carl,
hisz az Johnatan szobája…
– Mary, elég
legyen! Will, tedd le a cókmókodat, aztán segíts teríteni.
Az este további
részében nem lehetett Miss Mary hangját hallani. Will ugyan elképzelni se tudta
ki az a Johnatan, talán Miss Mary vőlegénye esetleg férje lehetett. Az biztos,
hogy a nőben fájdalmas emlékeket ébresztett. Miközben Will terített, tétován
odafordult Mr. Morganhez.
– Uram, így is
sokkal tartozom Önnek, jól megleszek itt ebben a szobában is, nem szükséges…
– Ne beszélj
ostobaságokat! – morogta Morgan. – Ott van egy üres ágy. Minek nyomorognál, akkor
itt a székeken.
– De a húga…
– Ne aggódj
miatta!
Azután nem esett
több szó közöttük. A vacsora nagyon ízletes volt. Will őszintén örült, hogy
ismét meghitt családi körben vacsorázhatott. Már nagyon hiányzott neki. Vacsora
után segített leszedni az asztalt, sőt még azt is felajánlotta, hogy elmosogat,
de Miss Mary udvariasan elhárította az ajánlatot.
– Emlékszem, még
mikor Carl volt mosogatófiú. Nagyon fáradt lehetsz. Feküdj csak le, én ezt
befejezem.
– Asszonyom, ha szeretné…, én szívesen alszom
itt kint is. Nem akarok még több kényelmetlenséget okozni.
– Ne butáskodj,
örülök, hogy Carl nem engedett egyedül kószálni a városban. Veszélyesek
manapság az éjszakák.
– Hogy-hogy veszélyesek?
– Will, fiam –
szólt közbe Morgan is. – Itt más az élet, mint vidéken. A mostani időkben
örülhetünk minden olyan éjszakának, mikor nem hallunk egyetlen gyilkosságról
sem.
Willt kirázta a
hideg. Álmában sem gondolta volna, hogy a városi élet ilyen veszélyes. Lehet,
hogy nehezebb lesz itt boldogulnia, mint először gondolta.
– Most már
tényleg menj lefeküdni, kedves.
– Redben, jó
éjszakát!
– Jó éjt, fiam!
Will tehát
felnyalábolta a cókmókját, és belépett abba a titokzatos szobába. A fiú
érdeklődve nézett körbe az apró hálófülkében. Nem volt benne semmi különös.
Csak egy ágy, mellette egy láda, egy kis asztal és egy szék állt benne. Az ágy
fölötti apró ablakon a hold ezüstös fénye világított be. Will lerakta a székre
a batyuját, lehúzta a csízmáját, és szó szerint belezuhant az ágyba. Nem tudta
ki az a Johnatan, de egy biztos: ilyen kényelmes ágyban már rég aludt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)