A herceg III. rész 7. fejezet

Másnap reggel Will a nap első sugaraival ébredt. Le sem tagadhatta mennyire jólesett neki az ágyban töltött éjszaka. Gyorsan felkelt, bevetette az ágyát, hogy Miss Marynek ne legyen ezzel se gondja, felvette a tiszta ingjét, és a titkos kis fémdobozból kivett néhány pénzérmét. Majd Mr. Morgan megmondja, mennyivel tartozik a szállásért és a vacsoráért. A ház még csendes volt, mikor a fiú belépett a nagyszobába. Mr. és Miss Morgan még biztos aludtak. Will talált tojást és sót, úgyhogy nekilátott reggelit készíteni. Milyen jó, hogy néha figyelte az édesanyját, miközben főzött, így legalább valamivel meg tudja hálálni a kedves vendéglátást. Már épp elkészült mindennel, mikor megjelent Mr. Morgan tiszta ruhában frissen és kialudtan. A férfi meglepetten nézett a megterített asztalra és a friss reggelire. Will kicsit félve várta a férfi reakcióját. Mi van, ha Mr. Morgan haragudni fog, amiért engedély nélkül hozzányúlt a dolgaihoz? De félelme alaptalannak bizonyult. A férfi elégedett mosollyal foglalt helyet az asztalnál. Őszintén szólva meglepte a fiú kedvessége. Láthatóan nem a hálátlan fajtából való. Maryvel, úgy tűnik, jó döntést hoztak. Néhány perc múlva Miss Mary is felkelt, így együtt ülhettek le az asztalhoz. Will óvatosan az asztalra tette a kezében tartott pénzérméket.

 – Remélem, ennyi elég lesz, Mr. Morgan. Hadd mondjam el még egyszer, mennyire hálás vagyok…

– Hagyd csak, fiam! – intette le Morgan. – Igazság szerint miután lefeküdtél, elbeszélgettünk Maryvel. Ugyanis már régóta tervezzük, hogy kiadjuk azt a szobát, amiben te aludtál.

– Oh…

– Csak hát olyan nehéz megbízható bérlőt találni, tudod a mai világban…, de te becsületes fiúnak tűnsz, úgyhogy ha tényleg hosszú távra tervezed a városban tartózkodást, itt ellakhatsz. Mi szívesen látunk.

– Mr. Morgan… én nem is tudom, mit mondjak.

– Mondj igent! – szólt közbe Miss Mary. – A bérleti díjban benne van a koszt is, ennél jobbat úgyse találnál.

– De nem lennék a terhükre?

– Ne butáskodj! Nekünk csak jól jön az a plusz kereset.

– Szóval, mit mondasz?

– Hát, ha tényleg komolyan gondolják, akkor igen, nagyon szívesen laknék itt.

– Akkor ezt megbeszéltük. Fejezzük be a reggelit, és induljunk. Sok még a munka.

 

Will el se hitte, hogy ismét ilyen szerencse érte. Nagyon jólesett neki Mr. Morgan ajánlata, és a tegnap hallottak után talán jobb is, hogy ismerősöknél fog megszállni, mint egy ismeretlen helyen körülvéve egy csomó vadidegennel. Egy dolog azonban még mindig zavarta. Már az utcán jártak, mikor Will elő mert hozakodni a kérdésével. Nem tudta ugyan, Mr. Morgan hogyan fog majd reagálni, de úgy érezte, hogy tudnia kell.

– Mr. Morgan…

– Tessék?

– Kérdezhetek valamit?

– Persze, mondd csak.

– Ki az a Johnatan? Tudja, akit tegnap Miss Morgan emlegetett.

Ahogy Will sejtette, a férfi arca azon nyomban elkomorodott, de Will meglepetésére kész volt válaszolni.

– Johnatan Morgan az öcsénk volt. Körülbelül annyi idős lehetett, mint most te, mikor bevonult katonának. Alig egy éve szolgált, mikor a király hadat üzent a szomszédos országnak. Johnatan az elsők között volt, akit behívtak. Alig egy félév múlva érkezett egy levél, hogy elesett az egyik csatában. Aztán egy hét múlva megkötötték a békét.

Will egy szót sem szólt. Teljesen megdöbbentették a hallottak. Most már értette, miért vonakodott Miss Mary átadni a szobát.

– Johnatan kedves és becsületes fiú volt – folytatta sokkal lágyabb hangon Mr. Morgan. – Mary nagyon szerette őt, de már öt éve történt, és azt hiszem ideje továbblépni.

– Értem, Mr. Morgan, nagyon sajnálom.

– Köszönöm, de hagyjuk ezt a témát. Elég nekem Danielt győzködnöm, hogy ne akarjon kimenni a frontra. Szerencsére az apja sem engedi, neki is elég sok rossz emléke van.

– Az apja is katona? – kérdezte meglepetten Will.

– Igen, az idősebbik Torro a palota főparancsnoka. Nagyon jó ember, már régóta vagyunk barátok. Majd te is fogsz vele találkozni, gyakran bejön a konyhára egy pohár borra.

– Régóta van a palotában?

– Mármint Torro? Ha jól tudom több mint 25 éve. 10 évvel ezelőtt nevezték ki főparancsnoknak. De miért érdekel ez téged?

– Csak úgy… Daniel rendes fiúnak tűnt. Azt mondta, fogunk még találkozni.

– Hát, ha mindenképp barátokat keresel, Daniel a legjobb választás. Rendes kölyök az.

– Igen, én is így gondolom.

Közben megérkeztek a palotához. A kapunál már több konyhai dolgozó csoportosult, köztük az a fiú is, aki megígérte Willnek, hogy bekíséri.

– Itt most elválunk  – mondta Morgan. – Van még egy kis dolgom. Jó munkát!

– Köszönöm, uram!

Így Will a többi fiúval együtt elindult a konyhába, hogy elkezdődjön az év legkeményebb munkanapja.

 

A délelőtt szerencsére eseménytelenül telt. Az ebédidőben Will boldogan ült ki a többi fiúval együtt az udvarra. A benti nagy meleg után jólesett a kinti hűs szellő. Bár már nagyon fáradt volt, Will mégis kifejezetten élvezte a konyhán való munkát. Mosogatás és pakolás alatt jó párszor átlesett a szakácsok asztalára. Mr. Morgan lehet, hogy szigorú és néha kicsit zsarnoki vezető volt, de az biztos, hogy értett a dolgához. Az éles kések és hatalmas bárdok olyan sebességgel csattogtak, amilyet Will még sose látott. A fazékban rotyogtak az estére készülő pörköltek, az egész csirkék és pulykák már sütésre készen álltak. Will még soha életében nem látott ekkora mennyiségű ételt. El se tudta képzelni, ki fogja mindezt megenni.

A délután hasonlóan telt, mint a délelőtt. A konyhai munkások, mind keményen dolgoztak, és ahogy ilyenkor már lenni szokott, az idő szélsebesen rohant. Will úgy érezte még szusszanni sincs ideje, máris elérkezett az este és a bál kezdete. Még a konyha szűk ablakain át is lehetett látni, hogy egymás után érkeznek a díszesebbnél díszesebb hintók. Will nem is gondolta volna, hogy ennyi gazdag él a világon. De ennél többet sajnos nem láthattak. Néhány fiú és asszony ugyan megpróbált az ajtó felé osonni, hogy kilessen az udvarra, de Mr. Morgan mindegyiküket erélyesen visszaparancsolta a helyére. Will meg se kísérelt leskelődni. Biztos volt benne, hogy Mr. Morgan vele sokkal szigorúbban járna el, hisz ő még csak próbaidőn van. Így aztán csendben tette a dolgát, és ellenállt minden kísértésnek. Legalábbis megpróbálta.

A bál este tízkor már javában tartott. Will már azt se tudta, hányadik fogást szolgálják fel. Az edények meg csak gyűltek és gyűltek. A fiú úgy érezte, sose lesz vége a mosogatnivalónak. Szinte felüdülésnek érezte, mikor Loretta megkérte, hogy hozzon friss vizet a kinti kútból. Az esti hűs levegő mintha simogatta volna a bőrét. A kút mellett pedig meglepetésére egy ismerőssel találta szembe magát.

 – Daniel Torro? – lépett mosolyogva a fiatal katona mellé a fiú. Daniel mosolyogva biccentett vissza. Jólesett neki, hogy Will most nem nézett keresztül rajta, hanem ugyanolyan barátságos hangulatban közeledett hozzá, mint amilyenben ott a kocsmában elváltak.

 – Mr. Morgan eléggé kifárasztott már?

 – Az nem kifejezés. Pedig mikor felvett, azt mondta nem nehéz munka.

– Mr. Morgannek semmilyen munka sem nehéz, amit el lehet végezni.

– És te? Hogy megy a szolgálat?

– Remekül! Bent posztolok a bálteremben. Azért a gazdagok tudnak élni…

– Igen, képzelem. Ne haragudj, most mennem kell…

– Ne siess annyira! – ragadta meg a fiú karját vidáman Daniel. – Gyere, kukkants be!

– Hova?

– Hova, hova, hát a bálterembe! Ilyet még biztos sose láttál.

– Nem lehet, mi van, ha Mr. Morgan észreveszi, hogy elkóboroltam? Azon nyomban kirúg!

– Ugyan, csak egy perc, meg aztán velem leszel. Én majd kimentlek, ha esetleg észrevesz. Gyere!

– Nem, Daniel, tényleg nem lehet.

– Talán félsz? – kérdezte kissé gúnyosan Daniel.

– Hogy kirúgnak? Igen, képzeld, félek.

– Ugyan már, szerinted Mr. Morgan kiadta volna neked a szobáját, ha ki akarnak rúgni? Erősen kétlem.

– Ezt meg honnan tudod?

– Ő maga mondta reggel az apámnak. Na, gyere!

– Hát…

Will tudta, hogy nem helyes. Úgy érezte, ezzel visszaélne Mr. Morgan bizalmával, de a kíváncsiság is fűtötte. Hisz még sose látta a királyi családot. És bár a palotában dolgozott, ki tudja mikor lesz rá legközelebb lehetősége.

– Rendben, menjünk! De siessünk, nem akarok sokáig elmaradni.

– Ez a beszéd. Erre gyere!

Will kissé feszülten követte új barátját.

A bálterem hatalmasabb és fényűzőbb volt, mint amilyennek Will valaha is képzelte volna. Daniel az egyik oldalsó ajtón vezette őt be, ott, ahol a szolgák hordták be az enni- és innivalókat. Onnan egy oszlop mögül Will és Daniel nyugodtan nézelődhettek. Will még soha életében nem látott ekkora pompát. A bálterem fényes márványpadlója és oszlopai már önmagukban is csodálatosak voltak, de most, biztos az ünnep alkalmából, mindenhonnan virágfüzérek omlottak le, a terem végén pedig Livídia lobogója díszelgett. És ez még csak a terem volt. A vendégek mind díszes, színes ruhákban pompáztak. A hölgyek csak úgy roskadoztak az arany ékszerektől, a férfiak mellkasa pedig csak úgy csillogott az érdemrendektől. Ebben a színpompában Will először nem is találta meg a királyi családot.

– Nézd csak! – bökte oldalba a fiút Daniel. – Ott a király a trónon, épp a katonai parancsnokokkal beszélget.

Will maga sem tudta miért, de Henrik királyt meglátva szorongás fogta el. A király magas szikár férfi volt, koromfekete hajába és szakállába már vegyült néhány ősz hajszál. Szúrós sötétbarna, szinte fekete szemei hideg fényben csillogtak, miközben hallgatta az egyik parancsnok jelentését. Will tudta, hogy hazaáruló gondolat, de szinte biztos volt benne, hogy országuk királya kegyetlen és gonosz ember. Az viszont rögtön feltűnt neki, hogy a király balján lévő trón üres.

– Izabella királyné nincs itt – magyarázta Daniel, látva a fiú kérdő tekintetét. – Sajnos gyakran szokott gyengélkedni. Tegnap is ágynak esett.

– Értem – bólintott Will, majd a király jobb oldalán helyet foglaló fiatalembert vette szemügyre.

– Az ott Henry herceg – mondta Daniel. – A trónörökös.

Will örömmel állapította meg, hogy a herceg sokkal szimpatikusabb, mint az apja. Henry herceg Willnél talán két-három évvel idősebb magas, barna hajú fiú volt. Finom vonású arca igazán rokonszenves benyomást keltett. Barna szemei okosan csillogtak. Willnek az is feltűnt, hogy apjával ellentétben az ő arca aggodalmat sugárzott a parancsnokokat hallgatva.

– A háborúról beszélnek? – kérdezte Will.

– Nyílván. Mostanában ez az egyetlen téma itt az udvarban. – Majd Daniel lehalkította a hangját: – Tudod, Henry herceg nagyon háborúellenes. Apám mesélte, hogy a múltkor pont hallotta, amint apa és fia erről vitáznak. Henry herceg arra akarta rábeszélni az apját, hogy kössenek békét. A király persze nemet mondott.

Will erre nem szólt semmit. De a szíve mélyén Henry hercegnek adott igazat. És máris sokkal jobban tisztelte, mint a királyt.

– Nem is mondasz semmit? – kérdezte kicsit sértődötten Daniel. Láthatóan vérig sértette, hogy ilyen izgalmas információkat oszt meg Willel, és a fiú még csak nem is reagál rá. Will engesztelően elmosolyodott:

– Apádnak nagyon izgalmas élete lehet. Mindig minden fontos történést először tud meg.

– Igaz, de ugyanakkor hatalmas felelőséggel is jár.

– Igen, amiből láthatóan beléd egy csepp sem szorult, fiam.

A két fiú rémülten rezzent össze a mögöttük feldörrenő szigorú hang hallatán. A fiúk mögött ugyanis nem más állt, mint az idősebb Torro, a királyi palota főparancsnoka. Will nála tiszteletet parancsolóbb embert még sose látott. Nagyon hasonlított Danielre, le sem tagadhatták volna, hogy ők ketten apa és fia. De Daniellel ellentétben Torro szemei szigorúak, és tele voltak élettapasztalattal. Will mégis úgy érezte, egy igazán jellemes emberrel áll szemben. Most azonban nagyon szégyellte magát. Lebuktak.

– Kifelé! – intett a fejével az oldalajtó felé Torro, majd a két fiú engedelmesen kivonult a férfi nyomában a szabadba. Will még vetett egy búcsúpillantást a bálterem forgatagára. De rögtön meg is bánta. Henry herceg barna szemei ugyanis pont rá szegeződtek…

– Daniel, mégis mit képzelsz magadról?! Percekre elhagyod a helyedet, aztán meg azt kell látnom, hogy behozol egy vadidegent a királyi bálra?!

– De ap… uram, Will nem idegen – vetett ellen Daniel, mire Torro szigorú szemei fiáról átvándoroltak Willre, aki félve pillantott fel rá. Torro elgondolkozva vonta össze a szemöldökét, bár Will nem értette, hogy miért.

– Te vagy Mr. Morgan új bérlője? – kérdezte a férfi.

– Igen, uram.

– Csodálkozom rajtad, Mr. Morgan azt mondta, hogy becsületes fiú vagy. Erre ilyesmit művelsz, ráadásul az első napodon.

 – Igen, uram. Igaza van. Nagyon sajnálom.

– Még szép… Ti aztán jól egymásra találtatok – mondta Torro már sokkal lágyabb hangon.

A két fiú halványan összemosolygott. Tudták, a nehezén már túl vannak. Torro türelmetlenül intett a fejével.

– Na, indulás vissza dolgozni!

Ezután az eset után Will megfogadta, hogy soha többet nem hagyja, hogy a kíváncsisága felülkerekedjen a bűntudatán.