Once Upon a Time fanfiction - III. rész

III. rész: Találkozás Rumpelstilskinnel

– Gyorsan! Siessetek! Kelljetek át az átjárón! Meg kell állítanotok őt, vagy mindennek vége! Ne törődjetek semmivel, se velem, se Emmával vagy Daviddel. Állítástok meg Goldot, bármi áron!

– Mi a véleménye erről? – Fordult Emma Goldhoz, miután az emlék visszatért az álomfogóba. A férfi arca azonban kifejezéstelen maradt. Mintha egy örökkévalóság telt volna el, mire Rumple végre lassan megszólalt:

– Az a véleményem Miss Swan, hogy nem kötelességem felelősséget vállalni, egy olyan ördögi tervemért, amit még el sem követtem. És jól láthatóan a közeli jövőben nem is készülök elkövetni. – Emma dühösen vágott rá a zálogház üvegpultjára.

– A fenébe is! Ez a három alak maga miatt jött ide! És biztos nem véletlen, hogy pont ebben az időpontban tűntek fel!

– Így van, Krokodil! – kapcsolódott be Hook is. – Úgyhogy ki vele! Milyen aljasságra készülsz már megint?

– Félek csalódást kell okoznom, kedveseim. Jelenleg ugyanis minden időmet kitölti az az apróság, hogy a feleségemnél bármelyik nap beindulhat a szülés. – Emma csalódottan húzta el a száját. Való igaz, Belle és Gold hamarosan családot alapít. Gold ismét a Sötét Úr, mi oka lenne rá, hogy ismét bajt keverjen? De valami biztos van a háttérben! Az idegen fiútól elnyert emlékben az ő édesanyja figyelmeztetése hangzik el. Snow pedig biztos nem tévesztene meg senkit. Sem most, sem a jövőben.

– Akárhogy is… – nézett komolyan a Sötét Úr kifürkészhetetlen tekintetébe. – Jobb, ha vigyázz magára! Nagyon úgy fest, hogy ezek hárman magára vadásznak.

– Próbálják csak meg! – vigyorodott el gonoszul Rumple. – A Sötét Nagyúr tárt karokkal fogadja őket! – Emmának a hideg futkosott a hátán a férfi hangjától, de csak bólintott, majd Hookkal együtt az ajtó felé indult.

– Miss Swan! – Ám Gold hangjára a nő kénytelen volt visszafordulni. Mióta megérkeztek a zálogházba, most először látta a férfit komolyan elgondolkozni. – Mit is mondott? A két ismeretlen mágiát használt?

– Igen! Méghozzá nagyon erős mágiát, miért?

– Csak felmerült bennem egy gondolat. Vajon kitől tanulták a mágia használatát? És a harmadik társuk miért nem használta, mikor maguk elkapták?

– Nekem úgy tűnt, ő nem képes erre.

– Ez jó hír.

– Miért?

– Mert így meg van a kis csapatuk gyenge láncszeme.

David aggódva figyelte feleségét, aki már percek óta némán meredt maga elé. A férfi nem is gondolta volna, hogy Snowt ennyire megviseli a fiútól lopott emlékkép látványa. Óvatosan megfogta kedvese kezét.

– Semmi baj, Snow! Minden rendben lesz. Kiderítjük, mi áll a történtek hátterében.

– Én küldtem ide őket! – Snow maga volt a megtestesült bűntudat, ahogy férjére nézett. – Miért, David?

– Ki fogjuk deríteni!

– Nem értek semmit! Kik ezek a fiúk? A látottak alapján ismerem őket illetve… ismerni fogom. Talán nem is gonosztevők.

– Talán nem – bólintott David. – És Gold miatt jöttek ide, ami hogy őszinte legyek, nem lep meg. De egyben biztos vagyok! – szorította meg a nő kezét. – Biztos vagyok benne, hogy jót akartál, mikor ideküldted őket. Így ne ostorozd magad, rendben? – Snow lassan bólintott. Bár az arcáról lerítt, hogy nincs teljesen meggyőzve.

– Tudni akarom, ki ez a három fiú!

– Ahogy mi mindannyian. De egyelőre… fogalmam sincs, hogyan találjuk meg őket.

– Biztos vagy benne, hogy sétálni szeretnél? – simogatta meg felesége karját aggódva Rumple. Belle csak elmosolyodott. Nem is akarta tagadni, mennyire jól esik neki férje figyelmes törődése.

– Biztos! Jót fog tenni a séta. És Dr. Whale is azt tanácsolta, hogy mozogjak sokat, így nagyobb az esélye, hogy a baba időben érkezik.

– Bárcsak már ott tartanánk – mosolyodott el Rumple, majd kitárta a zálogház ajtaját Belle előtt és kiléptek az utcára. Ám amint Gold bezárta az ajtót, az arca elkomorult.

– Valami baj van? – nézett rá aggódba Belle. Rumple gyorsan mosolyt erőltetett az arcára.

– Nem dehogy! Csak bent felejtettem valamit a boltban, te menj csak előre! A Nagyi előtt találkozunk. – Belle megnyugodva bólintott, majd kerek pocakját simogatva elindult a fő utcán. Gold figyelte távolodó alakját, majd mikor a szeretett nő kellő távolságba ért, nagy lendülettel feltépte a bolt ajtaját és belépett. Az üzlethelység ugyanolyan üresnek tűnt, mint néhány perccel ezelőtt. Ám a Sötét Urat nem lehetett becsapni.

– Látom, gyorsan rám találtál! – szólalt meg fennhangon. – Mutasd magad! – Egy halk nevetés hangzott fel a bolt hátsó részéből, majd az elválasztásul szolgáló függöny félrerebbent és egy fiatalember alakja tűnt fel. Gold alaposan végigmérte. Húszas évei elején járó fiatal fiú volt. Nem túl magas, de feltűnően jóképű. Mogyoróbarna haja a vállát seperte, egyszerű fekete farmert és inget viselt, hozzá bőrdzsekit. De nem is ez tűnt fel Goldnak először, hanem a fiú vérvörös szempárja, ami mindenféle félelem nélkül meredt rá.

– Gondolom, az egyik időutazóhoz van szerencsém – folytatta Rumple. – Emma már sokat mesélt rólad és a cimboráidról.

– Ezt erősen kétlem. Még nem volt szerencsém találkozni Emma Swannal, mióta itt vagyok – felelte a fiú nyugodtan. Goldot némileg meglepte a válasz.

– Valóban? Tehát Miss Swan csapata ismét kudarcot vallott és valójában négyen vagytok.

– Ezt azért nem mondanám. Én hozzád hasonlóan a magam útját járom.

– És mi lenne az az út? Az hogy engem megállíts? – szólalt meg gúnyosan Rumple. – Gondolom, tudod, ki vagyok, kedveském.

– Persze, hogy tudom, Rumpelstilskin, a Zordon vagy Sötét Úr, ha így jobban tetszik.

– Akkor azt is tudod, hogy engem nem lehet olyan könnyen megölni – sziszegte Rumple, de a fiú csak halványan elmosolyodott.

– Hogyne tudnám. Hiszen már megtettem. – Majd a fiú benyúlt a dzsekije alá és előhúzott egy ismerős, kacifántos indamintákkal díszített tőrt. Rumple szeme kikerekedett a döbbenettől.

– Ez… ez nem lehet! – Ösztönösen a zakója belső zsebéhez nyúlt, de az ő tőrje minden kétséget kizáróan ott lapult a szokott helyén.

– De igen, Rumpelstilskin. Én vagyok a Sötét Nagyúr. Én vagyok az, aki megöl téged a jövőben.

– Nem! Azt nem hagyom! – Rumple arcára tébolyult árnyék vetült, ahogy felfogta ki is áll előtte. A szörnyű jövőképe ismét felszította a szívében a régi, elvetemült énjét és mindent elsöprő élni akarását. – Meg foglak állítani! – Meglepetésére a fiú erre elégedetten bólintott.

– Helyes, pontosan azt vártam tőled.

– Tessék?

– Azt akarom, hogy állíts meg! Ölj meg, mielőtt még én ölnélek meg téged! – Rumple nem akart hinni a fülének. De úgy ítélte meg, vétek lenne egy ilyen lehetőséget elszalasztania.

– Ahogy kívánod. Csak áruld el, hol talállak meg.

– Ez nem olyan egyszerű. Én ugyanis még nem születtem meg. – Majd a fiú lassan közelebb lépett és a kezében tartott tőrt Rumple felé fordította, így láthatóvá vált az írás, ami eddig rejtve maradt Gold elől. A férfi mohón olvasta el a két rövid szót, de amint elméje felfogta azok jelentését, egy pillanatra minden elsötétült előtte. Érezte, hogy minden ereje elhagyja, hátratántorodott, végül kénytelen volt a pultban megkapaszkodni, hogy el ne terüljön a földön. A tőrön ugyanis nem más, mint ez a név állt:

 

Christopher Gold

Folytatása következik...