2016. május 4., szerda

Once Upon a Time fanfiction - VIII. fejezet

VIII. rész: A négy fiú története

Storybrooke, évekkel később…
 
– Neal, ez nagyon rossz ötlet – ingatta a fejét Roland arcán őszinte aggodalommal.
– Miért nem dobtátok vissza tengerbe? – morogta Daniel.
A négy fiú Regina hajdani házának nappalijában ült. Az impozáns épület belseje bizony nagy változásokon esett át az évek során. Pontosabban, mióta Roland és kislánya beköltöztek, Regina és Robin pedig egy kisebb lakásba hurcolkodtak át. A tágas nappaliban szerteszét hevertek a különböző játékok, babák, a sarokban egy hét tornyú babapalota állt. A fekete és fehér bútorokat felváltották a kényelmes, egyszerű darabok. A négy jó barát a nappali és ebédlő között húzódó széles étkezőasztal körül állt. Előttük pontosan az asztal közepén ott hevert a tengerparton talált vudu maszk, amiből időről időre felhangzott a távoli segélykérő kiáltás. Chrisnek a hideg futkosott tőle a hátán. Neal idegesen sóhajtott fel.
– Muszáj segítenünk neki. Halljátok, hogy segítséget kér.
– Kit érdekel? Bárkit zártak is a maszkba biztos nem véletlenül került oda – vélte Daniel.
– Szerintem szóljunk anyáéknak – mondta Roland. – Talán ők tudják mi ez a maszk.
– Végül is elég sok bizarr dolog történt már velünk, a mi életünk kifejezetten unalmas az övékéhez képest.
– Nem! – csattant fel Neal, kivívva ezzel társai értetlen tekintetét. – Még ne szóljunk nekik. Meg tudjuk oldani egyedül is.
– Húúúú, a Snow-Charming csemete hőst akar játszani – szólalt meg gúnyosan Daniel. – Szerencsére nélkülünk semmire se mész.
– Ezt hogy érted?
– Neked nincs varázserőd. Ezt a maszkot pedig csak mágiával lehet elpusztítani.
– Akkor mire vártok még? – Neal segélykérően nézett Rolandra, majd Chrisre, ám Chris nem nézett a szemébe.
– Neal, nekem ez nem tetszik – vallotta be Chris. – Rossz érzésem van. Rolandnak igaza van, szóljunk a szüleinknek!
– Oh, persze rohangáljunk csak mindig hozzájuk! – csattant fel dühösen Neal. – Végre lehetőségünk lenne segíteni valakinek, aki bajba került! Ti meg erre mit csináltok? Felnőtt létetekre a szüleitek szoknyája mögé bújnátok!
– Igazából jogilag se én, se Chris nem számít még felnőttnek – jegyzete meg vigyorogva Daniel. Neal dühösen ellökte magát az asztaltól.
– Kösz a nagy semmit! – Ezzel szó nélkül faképnél hagyta barátait. Chris már indult volna utána, ám Roland visszatartotta.
– Hagyd, majd lehiggad. Inkább szóljunk anyuéknak. – Chris bólintott, így Roland már tárcsázta is Regina számát.
 
A Gold család zálogháza sötétségbe burkolódzott. A boltra telepedő csendet a hátsó ajtó zárjának kattanása törte meg, majd az ajtó hangos csikorgással kitárult és Neal lépett be rajta. Tudta, hogy nincs sok ideje. Gold már évekkel ezelőtt egy speciális védőbűbájjal védte le boltját, ami lényegében úgy működött, mint egy riasztó. Neal biztos volt benne, hogy Gold fülében már meg is szólalt a fülsértő riadó, amely jelezte, hogy idegen jár a boltjában. Így Neal villámgyorsan a hátsószobában álló régi komódhoz lépett. Szerencsére pontosan tudta, mit keres. Elégszer találkoztak itt Chrissel titokban, mikor még az ő szülei sem tudtak a kapcsolatukról. Chris mindent megosztott vele, ahogy azt is hol tartja apja a különféle varázsfőzeteit. Neal gyorsan lekapta a legfelső polcon álló, piros folyadékkal teli üvegcsét. A főzet, amely minden zárat fel tud nyitni. Még az átokkal lepecsételt zárakat is, amivel azt a szerencsétlent a maszkba zárták. Neal győzedelmesen elmosolyodott. Nincs szüksége senkire. Most majd megmutatja az szüleinek, Emmának és Chrisnek, hogy ő is van olyan hős, mint a szülei.
Két perccel később, mikor Gold morgolódva megjelent a boltjában, már nem talált mást a, mint a nyitott hátsó ajtót. A Sötét Úr dühösen gondolt arra, hogy már megint egy vaklárma miatt kellett az éjszaka közepén kikászálódnia a puha ágyból.

– Az a maszk veszélyes! – Regina idegesen simított végig fekete haján, amibe legnagyobb bosszúságára már jó pár őszhajszál is vegyült. De most ez a bosszúság eltörpült amellett, ami előbb a tudomására jutott. Roland ugyanolyan feszültnek tűnt, mint az anyja. Regina az imént mesélte el, hogy ő zárta a titokzatos jóst a maszkba. Azonban Snow története még aggasztóbb volt.
– Tehát ez a Dr. Facilier képes volt uralkodni az árnyéka felett? – kérdezte Roland. Regina bólintott.
– Igen, Pán Péternek is hasonló képessége volt és ő még nem is használta ki a teljes képességét. Azonnal el kell zárnunk azt a maszkot! – Majd Regina nagy lendülettel kitárta hajdani háza bejárati ajtaját. Ám amint beléptek, meghűlt az ereikben a vér. Neal ott állt az asztalnál egyik kezében a vudu maszkkal a másikban a Gold boltjából lopott kis üvegcsével.
– Neal! Ne csináld!
– Nem állíthattok meg! Segítenünk kell neki! – Majd Neal megdöntötte a kis üveget és a fiola vérvörös tartalma a maszkra cseppent. Abban a pillanatban vakító fényesség támadt. A Neal kezében lévő maszk ketté tőrt és egy cingár alak tűnt elő a semmiből. Sötét arcán ördögi vigyor terült szét.
– Hálás köszönetem, fiatalúr! Köszönöm, hogy kiszabadítottál. Ne aggódj meg is fogom hálálni. Hálám jeleként te leszel az egyetlen ebben a nyomorult városban, akit nem fogok elpusztítani! És te felség – mutatott Facilier Reginára, aki megkövülve állt az ajtóban. – Te már nem leszel ilyen szerencsés. – Ezután minden olyan gyorsan történt. Facilier árnyéka akár egy sötét szellem villámgyorsan lecsapott, egyenesen Regina árnyékára. A nő árnyéka abban a pillanatban semmivé lett. Regina ajka néma sikolyra nyílt, majd a földre roskadt. Facilier felkacagott, majd nyomtalanul eltűnt. Roland és Neal fel sem fogta mi történt. Csak álltak és némán meredtek az előttük heverő mozdulatlan testre. Regina halott volt.

A jövőbeli Storybrooke főutcája ugyanúgy festett, mint évekkel ezelőtt. Emma, Hook, David és Snow aggódva néztek körbe. Már hozzájuk is eljutottak a szörnyű hírek. Snow ajka megremegett, tudta, hogy most bátornak kell lennie, de már a gondolatra is halálra rémült, hogy ismét szembe kell néznie a félelmetes jóssal. David bátorítóan megszorította a kezét.
– Ne félj, Snow, minden rendben… – Ám ebben a pillanatban a férfi szeme fennakadt, majd elterült a földön.
– Apa! – sikította fel Emma.
A gyilkos árnyék csak egy szemvillanásra tűnt fel. Úgy körözött Snow körül, akár egy áldozatára váró oroszlán. Snow felemelte az íját, bár tudta, hogy felesleges. Az ismerős nevetés úgy csattant a fülében, akár egy mérges kígyó.
– Üdvözlet, hercegnő! Örülök, hogy ismét találkozunk. Az elmúlt években milyen szép családot alapítottál, amíg én egy átkozott maszkba voltam bezárva! De most megfizetsz mindenért, amit velem tettél! – Ebben a pillanatban Hook felkiáltott, majd élettelen teste a földre roskadt. – Méghozzá kamatostul! – üvöltött fel Facilier tébolyult hangon és Snow tudta, mi következik.
– Ne! – kiáltott fel halálra rémülten, majd gondolkodás nélkül Emma felé vetette magát. Ám elkésett. Emma még utoljára megszorította anyja felé kapó kezét, majd néma sikollyal az ajkán a földre zuhant. Snow csak állt körülette szerettei holttestével és csak üvöltött fájdalmában. A könnyei patakzottak és azt kívánta bárcsak vége lenne már. Tudta, hogy ő következik, de most úgy érezte a halál is jobb, mint ez a fájdalom, ami most a szívébe hasított újra és újra. Látta, ahogy Facilier árnyéka lassan közeledik felé. A nő behunyta a szemét. Végre vége… nem sokára ismét Daviddel és Emmával lehet…
– Anya! – Aztán érezte, ahogy fia átkarolja és ernyedt testét arrébb húzza. Snow végre magához tért. Nem! Nem lehet vége! Ennek a szörnyetegnek vesznie kell! Snow körbepillantott. Látta, ahogy Daniel és Roland két irányból közre fogja Faciliert és egy bilincs bűbájjal sikerült csapdába ejteniük. Közvetlen mellettük ott állt Gold. Snow még soha életében nem örült ennyire a Sötét Úrnak. Gold minden varázserejét latba vetve a gyilkos árnyékot tartotta sakkban, amely úgy tűnik külön életet élt. Úgy tekergőzött, mint egy szabadulni akaró óriáskígyó. Gold arca elkomorult.
– Túl erős… – suttogta. Nem akarta elhinni, hogy még ő is kevés ahhoz, hogy megállítsa ezt a varázslatot. Csak egy kicsivel több erő kéne… Ebben a pillanatban Facilier felkacagott, majd visszahívva árnyékát és minden erejét latba vetve egy energia hullámot indított útjára, ami mindenkit jó pár méterre arrébb taszított.
– Apa! – Chris ekkor jelent meg az utca sarkán, majd a földről feltápászkodó Goldhoz lépett, hogy segítsen neki.
– Mit keresel te itt? Mondtam, hogy maradj a boltban! – szólalt meg idegesen Gold. Kicsivel arrébb Neal és a többiek is feltápászkodtak, szemüket le sem vették Facilierről, aki tébolyult vigyorral meredt rájuk. Az árnyéka ismét elvált a testétől és lassan, mintha csak így akarná kínozni áldozatait, a fiúk és Snow felé indult.
– Neal! – kiáltott fel rémülten Chris. – Apa, gyere, segítenünk kell!
– Nincs értelme – sóhajtott fel Gold. – Túl gyengék vagyunk. Még az én erőm sem elég.
– Ne mondj ilyet! Engedd meg, hogy segítsek! – kérte Chris. – Apa, nem veszthetem el… nem veszthetem el Nealt! – Gold lassan fiára emelte tekintetét. Arcán szomorú mosoly játszott. Látta fia szemében azt az elszánt szeretetett, amit ő is érzett Belle iránt mióta világ a világ. Már tudta mit kell tennie.
– Nem fogd elveszteni – mondta. – Mert te elég erős vagy, hogy megmentsd.
– Tessék? – Chris értetlenül rázta meg a fejét. – Apa, hogy érted ezt? Hisz te vagy a Sötét Úr, ha te nem voltál elég erős, én hogy lennék…
– Elég erős leszel ezzel – Majd Gold kihúzta a zakója belső zsebéből a tőrt és fia felé nyújtotta. – Elég erős leszel, ha te birtoklod a Zordonok minden erejét. – Chris rémülten hőkölt hátra.
– Tessék?! Apa miről beszélsz?! Az azt jelenti, hogy meg kell…
– Meg kell ölnöd – bólintott Gold, majd elmosolyodott. – Rendben van. Készen állok.
– Apa…
– Chris, éveken át… gyáva emberként éltem. Elvesztettem a bátyádat, majdnem téged és az anyádat is. A fivéred arra kért, hogy hagyjam, hogy hősként haljon meg. És most itt az idő… hogy ugyanezt kérjem tőled. Engedd, hogy hősként haljak meg, hogy ismét találkozhassak Bae-el. – Chris érezte, ahogy a könnyek megállíthatatlanul folynak le az arcán. Aztán tekintete Nealre tévedt. Facilier árnyéka már ott volt a sarkukban. Roland és Daniel egy-egy védelmező bűbájjal próbálta távol tartani, ám hiába.
– Christopher! Nincs sok időnk! – Majd Gold fia kezébe nyomta a tőrt. – Tedd meg! Mentsd meg őket.
– Nem… nem megy! Nem tudom megtenni!
– De igen! – lépett közelebb Gold. – Megteszed, mert meg kell védened azt, aki a legfontosabb számodra. – Chris lassan felemelte a fejét. Még sose látta apját ennyire bátornak és elszántnak.
– Szeretlek, apa – suttogta a fiú, majd gondolkodás nélkül a férfi szívébe döfte a tőrt.

Neal megfogadta, hogy mindenáron megvédi az anyját. Kizárta a tudatából az apja, Emma és Hook holtestét, mindenki halálát, amiről csakis ő tehetett. Ha mást nem az anyját meg fogja menteni. Más nem számít. Facilier gyilkos árnyéka már ott volt előttük. Neal remélte, hogy a halál nem is olyan fájdalmas, mint amilyennek képzeli. Aztán történt valami. Facilier hirtelen fájdalmasan felüvöltött. Az árnyék megrezzent, majd pillanatok alatt visszavonulót fújt. A kis csapat döbbenten meredt a helyre, ahol nem is olyan régen még Facilier állt. A jós testét most egy áthatolhatatlan fekete örvény vette körbe. A férfi ordított és kapálódzott, ám nem szabadulhatott. Az örvény közepén pedig valaki más is állt.
– Gold? – kérdezte Roland hunyorítva. – Sikerült elkapnia?
– Nem tudom… – felelte Neal tétován. Aztán a fekete köd hirtelen semmivé lett, vele pedig Facilier teste is eltűnt örökre. A jós halott volt, többet nem árthatott senkinek. Az utca közepén pedig ott állt egy nagyon ismerős alak. A fekete bőrkabátos fiú lassan megfordult vérvörös szemét a többiekre emelte.
– Chris… – suttogta Neal, majd a lába magától mozdult. Alig tett azonban két lépést, mikor Chris rémülten hátrébb lépett.
– Állj! Ne gyere közelebb!
– Chris, semmi baj, nem félek tőled – mondta Neal őszintén.
– Én… megöltem az apámat – suttogta Chris remegő hangon. – Megöltem… – majd Chris tekintete az utcán heverő holtestekre tévedt. – Mindenki meghalt…
– De megmentettél minket! – mondta Neal. – Azért tetted, hogy minket megments.
– A tengerpart… – Chris tekintete úgy rebbent ide-oda akár egy rémült őzikéi. A beszéde kezdett Neal számára követhetetlenné válni. – Én akartam lemenni veled a tengerpartra. Az egész az én hibám!
– Tessék? Nem! Chris! Ne hibáztasd magadat! Te mentettél meg minket.
– Chris semmi baj – lépett oda hozzájuk nyugtatóan Roland. – Mind elvesztettünk valakit, de a családtagjaink is azt akarnák, hogy lépjünk tovább. A múlton nem lehet változtatni, csak tovább lépni rajta.
– De igen… – Chris tekintete hirtelen felragyogott. – Megállíthatom! Ha meg sem születek… ha nem vagyok itt, akkor ez az egész nem történik meg!
– Chris, miről beszélsz? – nézett rá Neal értetlenül. Chris hátrálni kezdett.
– Az idő portál. Visszatérek a múltba, ahogy Emma és Hook tette és akkor minden rendbe jön.
– Chris! – Ám a fiú ekkora már eltűnt. A fiúk és Snow tanácstalanul néztek össze.
– Ugye nem gondoljátok, hogy tényleg megteszi? – kérdezte félve Neal.
– Teljesen elborult az agya. – Még Daniel is idegesnek tűnt.
– Az imént ölte meg a saját apját! – mondta Roland. – Szerintem mind bekattannánk.
– De az időutazás lehetetlen… – De mielőtt Neal befejezhette volna a látóhatáron egy arany fény oszlop emelkedett. A fiúk tátott szájjal meredtek a jelenségre. Az idő kapu máris kitárult.
– De… ez nem lehet…
– De lehet, Chris már erősebb, mint Gold volt, hisz az előző Zordonok ereje mind egyesült benne és Gold volt a leghatalmasabb varázsló közülük, így Chris hatalma is megnőtt – mondta Roland.
– Vagyis képes segítség nélkül is kapukat nyitni? – kérdezte Neal, Roland bólintott.
– Utána kell mennetek! – szólalt meg Snow komolyan. – Roland és Daniel közös erejének elégnek kell lennie, hogy ti is nyissatok egy időportált. Menjetek!
– De anya… – De Snow szigorúan csendre intette fiát.
– Gyorsan! Siessetek! Kelljetek át az átjárón! Meg kell állítanotok őt, vagy mindennek vége! Ne törődjetek semmivel! Se velem, se Emmával vagy Daviddel. Állítástok meg Goldot, bármi áron! – A fiúk bólintottak, majd szó nélkül útnak indultak.

Storybrooke napjainkban…

A sheriff irodára mély csend telepedett. Még a szobába tévedt légy zümmögése is fülsértőnek hatott. Aztán Emma lassan visszatette az asztalra az álomfogót. Mindent megtett, hogy ne látszódjon az arcán mennyire megdöbbent és megrémült.
– Már tudjuk, miért vannak itt – szólalt meg végül. – Mind meg fogunk halni.

Folytatás következik...

2 megjegyzés: