A herceg IV. rész 2. fejezet

Will végül azt a helyet választotta, ahol már annyi nyugodt órát töltött a múltban. A harangtoronyba. Sierra birtokán már rég elkezdődött a munka. Ahogy átvágott az udvaron, Will látta a még mindig élettel teli Tomot, aki épp az istállófiúkat rakta helyre. Iant nem látta, de remélte, hogy ő is jól van. Néhányan ugyan utána fordultak, talán ismerős volt nekik, de komolyabban senki se foglalkozott vele, mindenkinek meg volt a saját baja. Ahogy Willnek is a magáé. A harangtoronyban aztán Will végre egyedül maradt.

Tehát ez a magyarázat. Az egész élete egy hazugság volt. Mindenki hazudott neki. A szülei, Sierra báró… A szülei, akik igazából nem is a szülei… Sierra és Torro azt mondja, ő Livídia egyik hercege. Willnek még ezt a tényt is nehezére esett megemészteni, de hogy Sierráék őt akarják királynak! Ez abszurd! Az égvilágon semmit sem tud az uralkodásról! Ő egész életében egy farmon dolgozott meg az istállóban és most néhány hete a konyhán. Nem tud semmit sem a nemesek életéről, se az uralkodásról. Pocsék uralkodó lenne. Henry herceg sokkal alkalmasabb erre a feladatra. Bármit is mondanak Sierráék, Will tudta, hogy Henry remek uralkodó lesz. Ő okos, kedves és a legjobbat akarja az országnak. Will nagyon tisztelte őt ezért. És a hetek során nagyon megkedvelte. És pontosan ezért érezte hátba szúrásnak, még csak a gondolatot is, hogy a helyébe lépjen. Arról nem is szólva, hogyha igaz, amit Sierra mondott, akkor Henry a testvére. Azt ugyan nem tudta, hogy Henry tud–e erről, de akkor is… nem teheti ezt a testvérével. Mindig is annyira vágyott egy testvérre. A faluban, ahol felnőtt minden gyereknek volt legalább egy fivére vagy nővére. Will annyira irigyelte őket, mikor látta, hogy osztják meg egymás között a kis titkaikat, hogy követnek el valami rosszaságot természetesen mindig együtt. És mikor beszélt vele, úgy tűnt Henry is erre vágyik. De aztán, amiket a börtönben mondott neki. Tényleg azt hitte, hogy ő akarta megölni? Pedig úgy érezte, az elmúlt hetekben sikerült annyira megismerniük egymást, hogy Henry elhiszi neki, hogy nem ő tört az életére. De nem ez történt. És ez nagyon fájt neki. Simon most biztos nagyon elégedett lehet magával. Vajon tudja már, hogy Torro emberei megmentették? És Henry? Ha megtudják, hogy még mindig életben van, mit fognak tenni? Körözést adnak ki ellene? Will még soha életében nem érezte ennyire elveszettnek magát. Eddig mindig volt valami életcélja. Miután kiderítette, mi történt a szüleivel, vissza akart menni a farmjukra, feleségül venni egy kedves lányt. Majd gyerekeik születnek, látja, ahogy felnőnek, és együtt öregszik meg azzal a nővel, akit szeret. Erre most életében először fogalma sem volt, mihez kezdjen. Csak egyet tudott. Nem fogja teljesíteni Sierra kérését, és nem lesz ő az ország következő királya. Azzal persze egyetértett, hogy Henrik nem jó király, de hogy ő lépjen a helyére… ráadásul egy véres felkelés segítségével, amiben ki tudja, hányan veszítenék az életüket… Nem, köszöni szépen, ő érte senki se kockáztassa az életét, elég, hogy a szülei miatta haltak meg. Egyelőre még azt se tudta, ezzel a bűntudattal hogyan fog megbirkózni. Willt nem érdekelte mit mond Sierra és Torro. Az ő szülei mindig is Soltóék maradnak. Ők nevelték fel, ők vigyáztak rá, mikor kicsi volt. Wilson Solto volt, aki megtanította lovagolni, aki az ölébe vette a viharos éjszakákon, mikor nagyon félt. És Ilina Solto volt az, aki éjszakákon át mellette virrasztott, mikor betegen feküdt, aki ellátta a sebeit, mikor megsérült egy–egy keményebb játék után. Ők viselkedtek szülőként, nem pedig a király és a királyné. Ők csak két idegen, nem pedig a szülei. Ahogy a szülein gondolkozott, Will szemét elfutotta a könny. Így talált rá Daniel.

– Hé, megvagy? – nézett mosolyogva a lépcsőn kuksoló barátjára a fiú.

Will csodálkozva nézett az előtte álló Danielre.

– Hogy találtál meg? – kérdezte, miközben igyekezett kitörölni a könnyeket a szeméből. Nagyon szégyellte magát, amiért Daniel így talált rá. Most azt fogja hinni róla, hogy egy bőgőmasina.

– Nem volt nehéz – felelte a fiú kérdésére Daniel. – Láttam az ablakból, hogy ide igyekszel. Aggódtam, elég feldúltnak tűntél.

– Az is vagyok – felelte őszintén Will.

– Nem csoda, én is így éreznék.

– Te elhiszed?

– Persze, miért ne hinném?

– Mert ez az egész… olyan hihetetlen.

– Igen, tényleg az, de hidd el, apa sose hazudna neked.

 – Persze tudom, de… akkor is, ez a nevetséges ötletük, hogy én legyek a király… – és Will várta, hogy Daniel vele együtt szidja az öregek ötletét, ám döbbenten látta, hogy ehelyett Daniel csak vállat von.

– Mi ebben olyan nevetséges? Remek uralkodó lennél.

 – Hogy?! – pattant fel dühösen Will. – Daniel, ne mondd azt, hogy te is…

– Figyelj, én csak azt mondom, hogy jó uralkodó lennél. Persze az elején biztos nehéz lesz, de ahogy téged ismerlek, pillanatok alatt belejönnél.

– Nem, ez nem igaz.

– Dehogynem, Mr. Morgan is ezt mondta.

– Mit mondott?

– Csak azt, hogyha az uralkodásba is olyan gyorsan belejössz, mint a mosogatásba, akkor nem lesz gond.

– Nem, ti sokkal többet gondoltok rólam, mint amire képes vagyok.

– Vagy inkább te gondolsz magadról kevesebbet, mint amire képes vagy – szögezte le Daniel. De Will csak a fejét rázta.

– Nem, soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha bármelyikőtöknek valami baja esne.

– Tehát igazából erről van szó? – nevetett fel Daniel. – Te nem is az uralkodástól félsz, hanem a felkeléstől.

– Igen, félek. Ez nem játék.

– Persze, hogy nem az. De apa és a báró úr remek tervet dolgoztak ki, ha sikerül, egy éjszaka alatt le is zajlik az egész.

– Hát ez az. Ha sikerül. Te nem is félsz?

– Will, én katona vagyok. Mikor ezt az életet választottam, számoltam azzal a lehetőséggel, hogy egyszer majd az életemet kell kockáztatnom. És ha ezt egy ilyen nemes ügyért tehetem, akkor örülök neki.

– Én viszont nem – mondta csökönyösen Will. – Ha neked valami bajod esne én miattam…

– Nagyfiú vagyok, tudok vigyázni magamra – vont ismét vállat Daniel.

Will pedig nem tudta mi mást mondhatna még. Úgy érezte, még Daniel is elárulta. Annyira reménykedett benne, hogy legalább ő mellette áll, hogy megérti őt. De nem ez történt. Daniel is ugyanazt hajtogatja, mint az apja és a báró. Hát senki sincs, aki megérti őt? Bárcsak Bethie itt lenne…

– Azt hiszem, elmegyek, és járok egyet – mondta halkan Will.

– Ahogy gondolod – mondta Daniel, majd ő is felállt. – Ha adhatok egy tanácsot, estig találd ki, hogy mit akarsz, mert apáék már nagyon izgatottak.

– Jó, igyekszem – morogta a fiú, majd elindult ki az udvarra. Milyen szerencse, hogy Mr. Morgan elhozta neki a megtakarított pénzét. Így meg tudja tenni azt, amire készült. Gyorsan átvágott az udvaron, de ezúttal egyenesen az istállóba tartott. Ezúttal hidegen hagyták a bámuló tekintetek, mert csak egy dolog járt a fejében, hogy megtaláljon egy embert. És ott is volt.

Ian döbbent tekintettel meredt a felé siető fiúra. A tűz óta nem találkoztak. Úgy tűnt el, hogy Ian azt hitte Will halt meg a tűzben. De most itt volt, láthatóan teljesen egészségesen és elevenen.

– Will… hát te… hogyan… – nyögte ki a fiú, mikor Will odaért hozzá.

A fiú halványan elmosolyodott.

– Hosszú történet – mondta gyorsan, mielőtt Ian folytathatta volna.  – Ígérem, mindent el fogok mesélni, de most… tudnál nekem segíteni?

– Én? Miben?

– Kellene egy ló.