2016. január 31., vasárnap

A herceg II. rész 7. fejezet


Ez a nap talán még nagyobb rettegéssel telt Will számára, mint az előző. Bár Porres atya többször is elment körbenézni a faluban, és mindig azzal a hírrel tért vissza, hogy az elképzelése helyes, és a katonák valóban a paplakot és a templomot hagyják utoljára. Estére biztos kifáradnak, és másnapra halasztják a keresést. Akkor Will el tud szökni előlük, és menedéket találhat az egyik közeli faluban. Eliza is egész nap talpon volt. Pogácsát sütött, kimosta Will ruháit, és kis csomagot készített a fiúnak. A csomagba bekerült többek között egy tiszta ágyhuzat, tartalék ing és persze az a fémdoboz, ami azóta is érintetlenül hevert a konyhaasztalon, mióta az atya kimentette a Solto ház romjai közül. Will még mindig nem bírta rávenni magát, hogy kinyissa. Persze tudta, hogy mi van benne. A szülei félretett pénze, amiből ő és az apja faanyagot akart venni, hogy kibővítsék a tehénistállót, és hogy vegyenek egy új tehenet… Még néhány egyszerű pénzérme is ilyen fájdalmas emlékeket idézett föl Willben, így aztán a kis doboz úgy került be a csomag legmélyébe, hogy Will még azt sem tudta, voltaképp mennyi pénz áll a rendelkezésére. De nem is igazán érdekelte. Ebben a feszült hangulatban telt el az egész nap, míg végül el nem érkezett a várva várt óra. Lement a nap. A városban kutató katonák fáradtan tértek vissza a szálláshelyükre. A falu elcsendesedett. Az utcák kiürültek, a falusiak mind nyugovóra tértek. Itt volt az idő. Porres atya nem kis aggodalommal figyelte a köpenyébe burkolódzó Will Soltót. Hiába érezte úgy, hogy minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Will biztonságban hagyja el a falut, és hiába tudta, hogy Wilson Solto is ezt akarta volna, mégis szörnyen aggódott a fiú miatt. Simon parancsnok nagyon kegyetlen ember volt, és valamilyen okból eltökélt szándéka volt, hogy elkapja Willt, és ettől semmi sem tántoríthatta el. Remélhetőleg egy másik faluba már nem fogja követni őt.
– Ideje indulnod – szorította meg a fiú vállát az atya. Will némán bólintott. Búcsúzóul még egyszer megölelte Elizát, aki könnyeivel küszködve, homlokon csókolta a fiút, majd Porres atya nyomában Will kilépett az ajtón. Az atya egészen a falu határáig kísérte Willt.
– Nem lesz semmi baj – mondta inkább a saját maga megnyugtatására Porres atya. – Az a fontos, hogy egész éjjel menjél, és ne állj meg. Így ha reggel fel is fedezik az eltűnésedet, már nem tehetnek semmit.
– Ugye gondját viseli a szüleim sírjának, amíg távol vagyok? – kérdezte halkan Will.
– Természetesen, emiatt ne aggódj.
– Atyám… – Will nem tudta mit kéne mondania. Szerette volna megköszönni, amit érte tett, és egyben elmondani mennyire sajnálja, hogy ennyi gondot okozott az atyának. De Porres atya csak mosolyogva legyintett, majd megölelte a fiút. Értette ő szavak nélkül is, hogy a fiú mennyire hálás. Az atyának jelenleg csak egy dolog volt fontos: hogy Will épen és egészségesen jusson el a következő faluig, és persze ha már ott van, boldogulni is tudjon.
– Légy jó, Will, ezt sose felejtsd el. Bármi is történjen veled az életed során, neked jónak kell maradnod.
– Igen, atyám, megígérem! – Ezekkel a szavakkal mondott búcsút William Solto Porres atyának és vele együtt annak a falunak és annak a világnak, ami eddig az élete része volt, és talán az egyetlen dolog, amit ismert. Most pedig nem állt más előtte, mint a rémisztő ismeretlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése