Vilma
Vilma fáradtan
dőlt el az ágyán. Nagyon fárasztó délután állt mögötte. Hiába élvezte a
gyerekekkel töltött délelőttöt és ebédet, a délutáni tanácskozás a katonai
vezetőkkel, a tanácsosokkal, és a kincstárnokkal teljesen kimerítette. Hiába
győzedelmeskedtek, annyi más elintézetlen ügy volt még hátra. Ki kellett utalni
a csata után hátramaradt özvegyek segélypénzét, a kitűntetésekről nem is
beszélve. De ennél is nagyobb gondot okozott, az a hír amelyet Tobias kapitány
hozott, a déli hajóhad küldötte. Bekövetkezett, amitől Vilma és a tanácsosok is
annyi ideje tartottak, a déli tengeren portyázó kalózok megtámadták a
szárazföldet. A hírek szerint már három kisebb falut kifosztottak. A férfiakat
lemészárolták, a nőket meggyalázták. A
házakat felgyújtották. Ha így folytatják, elérik a part menti nagyvárosokat és
kikötőket. Ezt pedig nem engedhetik meg! Első ízben Vilma és parancsnokai abban
egyeztek meg, hogy felszabadult haderejük egy részét a déli partszakaszra
vezénylik, remélve, hogy ez visszatartja a kalózokat a további fosztogatástól.
Addig sikerül időt nyerniük, hogy a tengerészet létszámát megnöveljék, és
haderejüket összehívják. Még szerencse, hogy az évekig elhúzódó háború a
szomszédos országgal zömében a szárazföldön zajlott így a tengeri haderő a sok csata
ellenére is még elég ütőképes és gyorsan bevethető maradt.
Ekkor
kopogtattak. Vilma fáradtan felsóhajtott.
– Szabad! – De
rögtön elmosolyodott, amint meglátta a belépőt. Kristoff kedves mosolyával
lépett oda hozzá és telepedett le mellé a pamlagra.
– Kedvesem,
sajnálom, hogy zavarlak egy ilyen fárasztó nap után, de úgy vágytalak látni.
– Te sosem
zavarsz, drágám – mondta kedvesen Vilma, miközben figyelte, ahogy Kristoff
kitölt egy-egy pohár bort, majd átnyújtja neki az egyiket.
– Hogy telt a
napod? – kérdezte Kristoff. Vilma csak legyintett.
– Ne is
beszéljünk róla!
– Reggel láttam,
hogy Robin járt itt – jegyzete meg csak úgy mellékesen Kristoff. Vilma nem
állta meg, hogy el ne mosolyodjon. Tudta, hogy Krisz mennyire féltékeny tud
lenni és ez mindig imponált is neki.
– Igen, én
hívattam. Váltanom kellett vele néhány szót.
– Ugyan miről? –
kérdezte második férje kicsit talán túlságosan nyersen és ellenségesen, ami
egyáltalán nem tetszett Vilmának.
– Az az én
dolgom – felelte ugyanolyan kemény hangnemben, mire Krisz engesztelően
elmosolyodott és megfogta a kezét.
– Ne haragudj
rám, kedvesem! Nincs jogom kíváncsiskodni, de tudod, hogy mindig rám tőr a
heves féltékenység, ha más férfit látok a szobád körül.
– Tudom és
örülök neki – csókolta arcon férjét Vilma. – Ne aggódj mások miatt! Te vagy a
gyermekeim apja, mindig te fogsz az első helyen állni a szívemben. – Kristoff
csak bólintott, de látszott rajta, hogy Vilma szavai koránt sem nyugtatták meg.
– A gyerekekről
jut eszembe, hallottad mi történt reggel? – dőlt hátra Kristoff másik témára
váltva. Vilma meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Nem, micsoda?
– Így Kristoff elmesélte a reggel történteket, azt, ahogy az az alávaló szolga,
ahogy Krisz nevezte, hogy üvöltözött az ő gyerekeikkel. Vilma pedig egyre jobban
elkomorult, ahogy hallgatta. Kezdte sejteni ki lehetett az a szolga.
– Az egyik új
szolgáló volt, azok még nem tudják, hol van a helyük – fejezte be a történetet
Krisz. – Mondtam Rózának, hogy keményen büntesse meg azt a kölyköt. Remélem ép
bőr nem maradt a hátán – tette hozzá gonoszul.
– És mégis
milyen jogon szabsz ki te büntetést
az én szolgáimra? – csattant fel
hirtelen fellángolt indulattal Vilma. Maga sem tudta mi ütött belé, de a
gondolatra, hogy Krisz miatt dőlt dugába a szépen elrendezett estéje Dáviddal,
igazán feldühítette. Még úgy is, hogy tudta, a haragjának semmi alapja sincs,
de ez most cseppet sem érdekelte. Krisz dühösen meredt rá egy percig, majd szó
nélkül felpattant. A tekintete csak úgy szikrázott a dühtől.
– Bocsáss meg, asszonyom! Naiv módon azt hittem a
Matriarka fiainak is kijár az a tisztelet, ami az uralkodó család tagjainak!
Elfelejtettem, hogy ők csak a második férj kis fattyai!
– Kristoff! – De
a férfi ezt már nem hallotta, szó nélkül hátat fordított és kiviharzott a szobából.
Olyan hangosan vágta be maga után az ajtót, hogy Vilma egyik vázája legurult az
asztalról és hangos csörömpöléssel ezer darabra tőrt.
Vilma lángoló
dühvel hajította el a kezében tartott boros poharat. Mégis mit képzel magáról
Kristoff?! Nem tudja, hol van a helye?! Mégis hogy mert, így beszélni vele?!
Annyira elvakította a szerelem, hogy észre sem vette a szeretett férfi milyen
öntelt szörnyeteggé vált. De majd ő megmutatja! Nem Krisz az egyetlen az
életében és ezt meg is fogja neki mutatni.
– Szilvia! –
kiáltotta el magát Vilma, mire udvarhölgye meg is jelent az ajtóban.
– Igen,
asszonyom? Mit óhajtasz?
– Küldess el
Josephért! Üzenem neki, hogy készüljön, vele kívánom tölteni az éjszakát!
Joseph
Joe, mint minden
este épp a vacsoráját költötte el Viktória társaságában. Ma este sült csirke és
zöldség került az asztalra, ami Viktória kedvence volt. A kislány épp boldogan
mesélte az anyjával töltött délutánt. Joe mosolyogva hallgatta. Örült, hogy
Viktória végre tudott egy kis időt tölteni az anyjával. Ráadásul kettesben.
Mikor megszülettek a testvérei Joe félt, hogy Vilma majd elhanyagolja
legidősebb lányát. Hisz a többi gyermeke mind Kristofftól született, akiért
Vilma annyira oda volt. De szerencsére nem ez volt a helyzet. Vilma ugyanúgy
bánt minden gyermekével és ez megnyugtatta Joe-t.
– Anya azt
mondta holnap eljön megnézni a lovagló órámat – mesélte épp Viktória boldogan
csillogó szemmel. – Papa, ugye te is eljössz? Holnap kezdünk el ugratni
tanulni.
– Persze, hogy
elmegyek – ígérte Joe.
Ekkor kopogtattak.
Joe meglepetten vonta fel a szemöldökét. Vajon ki lehet az? Ilyenkor már senki
sem szokta zavarni.
– Szabad! –
kiáltott ki Joe, mire döbbenete csak továbbnőtt. Nem más, mint Szilvia, Vilma
udvarhölgye lépett be az ajtón.
– Elnézést a
zavarásért, uram, hercegnőm – hajtott térdet Szilvia sajnálkozó tekintettel.
– Semmi baj, mi
szél hozott? – mosolyodott el Joe. Mindig is kedvelte Szilviát, hisz jóformán
együtt nőttek fel itt az udvarban és az udvarhölgy mindig kedves volt vele. Még
azután is, hogy Joe kegyvesztett lett Vilma szemében.
– A Matriarka
küldött, uram. – Majd Szilvia jelentőségteljesen az ajtó felé intett. Joe
bólintott, majd felállt az asztal mellől.
– Edd meg szépen
a vacsorádat! Mindjárt jövök – mondta kislányának, akinek ez láthatóan egyáltalán
nem tetszett, hisz szeretett volna ő is részt venni a beszélgetésben. De csak
bólintott és folytatta a vacsorát, miközben Joe és Szilvia kiléptek a
lakosztály előszobájába.
– Mondd mi
történt? Ugye nincs semmi baj? – nézett kérdőn a nőre Joe, mire Szilvia
megrázta a fejét.
– Nem, uram,
dehogy! Csak azért jöttem, hogy átadjam a Matriarka üzenetét.
– Üzenetet?
Nekem?
– Igen,
asszonyom azt üzeni, hogy vár téged a szobájában. Veled szeretné tölteni az
éjszakát. – Joe hirtelen nem hitt a fülének. Aztán földöntúli boldogság járta
át. Végre minden úgy lesz, mint régen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése