2016. február 5., péntek

A matriarka - Vilma és Joseph


Vilma

Vilma fáradtan dőlt el az ágyán. Nagyon fárasztó délután állt mögötte. Hiába élvezte a gyerekekkel töltött délelőttöt és ebédet, a délutáni tanácskozás a katonai vezetőkkel, a tanácsosokkal, és a kincstárnokkal teljesen kimerítette. Hiába győzedelmeskedtek, annyi más elintézetlen ügy volt még hátra. Ki kellett utalni a csata után hátramaradt özvegyek segélypénzét, a kitűntetésekről nem is beszélve. De ennél is nagyobb gondot okozott, az a hír amelyet Tobias kapitány hozott, a déli hajóhad küldötte. Bekövetkezett, amitől Vilma és a tanácsosok is annyi ideje tartottak, a déli tengeren portyázó kalózok megtámadták a szárazföldet. A hírek szerint már három kisebb falut kifosztottak. A férfiakat lemészárolták, a nőket meggyalázták.  A házakat felgyújtották. Ha így folytatják, elérik a part menti nagyvárosokat és kikötőket. Ezt pedig nem engedhetik meg! Első ízben Vilma és parancsnokai abban egyeztek meg, hogy felszabadult haderejük egy részét a déli partszakaszra vezénylik, remélve, hogy ez visszatartja a kalózokat a további fosztogatástól. Addig sikerül időt nyerniük, hogy a tengerészet létszámát megnöveljék, és haderejüket összehívják. Még szerencse, hogy az évekig elhúzódó háború a szomszédos országgal zömében a szárazföldön zajlott így a tengeri haderő a sok csata ellenére is még elég ütőképes és gyorsan bevethető maradt.
Ekkor kopogtattak. Vilma fáradtan felsóhajtott.
– Szabad! – De rögtön elmosolyodott, amint meglátta a belépőt. Kristoff kedves mosolyával lépett oda hozzá és telepedett le mellé a pamlagra.
– Kedvesem, sajnálom, hogy zavarlak egy ilyen fárasztó nap után, de úgy vágytalak látni.
– Te sosem zavarsz, drágám – mondta kedvesen Vilma, miközben figyelte, ahogy Kristoff kitölt egy-egy pohár bort, majd átnyújtja neki az egyiket.
– Hogy telt a napod? – kérdezte Kristoff. Vilma csak legyintett.
– Ne is beszéljünk róla!
– Reggel láttam, hogy Robin járt itt – jegyzete meg csak úgy mellékesen Kristoff. Vilma nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon. Tudta, hogy Krisz mennyire féltékeny tud lenni és ez mindig imponált is neki.
– Igen, én hívattam. Váltanom kellett vele néhány szót.
– Ugyan miről? – kérdezte második férje kicsit talán túlságosan nyersen és ellenségesen, ami egyáltalán nem tetszett Vilmának.
– Az az én dolgom – felelte ugyanolyan kemény hangnemben, mire Krisz engesztelően elmosolyodott és megfogta a kezét.
– Ne haragudj rám, kedvesem! Nincs jogom kíváncsiskodni, de tudod, hogy mindig rám tőr a heves féltékenység, ha más férfit látok a szobád körül.
– Tudom és örülök neki – csókolta arcon férjét Vilma. – Ne aggódj mások miatt! Te vagy a gyermekeim apja, mindig te fogsz az első helyen állni a szívemben. – Kristoff csak bólintott, de látszott rajta, hogy Vilma szavai koránt sem nyugtatták meg.
– A gyerekekről jut eszembe, hallottad mi történt reggel? – dőlt hátra Kristoff másik témára váltva. Vilma meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Nem, micsoda? – Így Kristoff elmesélte a reggel történteket, azt, ahogy az az alávaló szolga, ahogy Krisz nevezte, hogy üvöltözött az ő gyerekeikkel. Vilma pedig egyre jobban elkomorult, ahogy hallgatta. Kezdte sejteni ki lehetett az a szolga.
– Az egyik új szolgáló volt, azok még nem tudják, hol van a helyük – fejezte be a történetet Krisz. – Mondtam Rózának, hogy keményen büntesse meg azt a kölyköt. Remélem ép bőr nem maradt a hátán – tette hozzá gonoszul.
– És mégis milyen jogon szabsz ki te büntetést az én szolgáimra? – csattant fel hirtelen fellángolt indulattal Vilma. Maga sem tudta mi ütött belé, de a gondolatra, hogy Krisz miatt dőlt dugába a szépen elrendezett estéje Dáviddal, igazán feldühítette. Még úgy is, hogy tudta, a haragjának semmi alapja sincs, de ez most cseppet sem érdekelte. Krisz dühösen meredt rá egy percig, majd szó nélkül felpattant. A tekintete csak úgy szikrázott a dühtől.
– Bocsáss meg, asszonyom! Naiv módon azt hittem a Matriarka fiainak is kijár az a tisztelet, ami az uralkodó család tagjainak! Elfelejtettem, hogy ők csak a második férj kis fattyai!
– Kristoff! – De a férfi ezt már nem hallotta, szó nélkül hátat fordított és kiviharzott a szobából. Olyan hangosan vágta be maga után az ajtót, hogy Vilma egyik vázája legurult az asztalról és hangos csörömpöléssel ezer darabra tőrt.
Vilma lángoló dühvel hajította el a kezében tartott boros poharat. Mégis mit képzel magáról Kristoff?! Nem tudja, hol van a helye?! Mégis hogy mert, így beszélni vele?! Annyira elvakította a szerelem, hogy észre sem vette a szeretett férfi milyen öntelt szörnyeteggé vált. De majd ő megmutatja! Nem Krisz az egyetlen az életében és ezt meg is fogja neki mutatni.
– Szilvia! – kiáltotta el magát Vilma, mire udvarhölgye meg is jelent az ajtóban.
– Igen, asszonyom? Mit óhajtasz?
– Küldess el Josephért! Üzenem neki, hogy készüljön, vele kívánom tölteni az éjszakát!

Joseph

Joe, mint minden este épp a vacsoráját költötte el Viktória társaságában. Ma este sült csirke és zöldség került az asztalra, ami Viktória kedvence volt. A kislány épp boldogan mesélte az anyjával töltött délutánt. Joe mosolyogva hallgatta. Örült, hogy Viktória végre tudott egy kis időt tölteni az anyjával. Ráadásul kettesben. Mikor megszülettek a testvérei Joe félt, hogy Vilma majd elhanyagolja legidősebb lányát. Hisz a többi gyermeke mind Kristofftól született, akiért Vilma annyira oda volt. De szerencsére nem ez volt a helyzet. Vilma ugyanúgy bánt minden gyermekével és ez megnyugtatta Joe-t.
– Anya azt mondta holnap eljön megnézni a lovagló órámat – mesélte épp Viktória boldogan csillogó szemmel. – Papa, ugye te is eljössz? Holnap kezdünk el ugratni tanulni.
– Persze, hogy elmegyek – ígérte Joe.
Ekkor kopogtattak. Joe meglepetten vonta fel a szemöldökét. Vajon ki lehet az? Ilyenkor már senki sem szokta zavarni.
– Szabad! – kiáltott ki Joe, mire döbbenete csak továbbnőtt. Nem más, mint Szilvia, Vilma udvarhölgye lépett be az ajtón.
– Elnézést a zavarásért, uram, hercegnőm – hajtott térdet Szilvia sajnálkozó tekintettel.
– Semmi baj, mi szél hozott? – mosolyodott el Joe. Mindig is kedvelte Szilviát, hisz jóformán együtt nőttek fel itt az udvarban és az udvarhölgy mindig kedves volt vele. Még azután is, hogy Joe kegyvesztett lett Vilma szemében.
– A Matriarka küldött, uram. – Majd Szilvia jelentőségteljesen az ajtó felé intett. Joe bólintott, majd felállt az asztal mellől.
– Edd meg szépen a vacsorádat! Mindjárt jövök – mondta kislányának, akinek ez láthatóan egyáltalán nem tetszett, hisz szeretett volna ő is részt venni a beszélgetésben. De csak bólintott és folytatta a vacsorát, miközben Joe és Szilvia kiléptek a lakosztály előszobájába.
– Mondd mi történt? Ugye nincs semmi baj? – nézett kérdőn a nőre Joe, mire Szilvia megrázta a fejét.
– Nem, uram, dehogy! Csak azért jöttem, hogy átadjam a Matriarka üzenetét.
– Üzenetet? Nekem?
– Igen, asszonyom azt üzeni, hogy vár téged a szobájában. Veled szeretné tölteni az éjszakát. – Joe hirtelen nem hitt a fülének. Aztán földöntúli boldogság járta át. Végre minden úgy lesz, mint régen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése