Once Upon a Time fanfiction - Mikor az időportál ismét kitárul...

Sziasztok!

Nem szoktam fanfictionokat írni, de ez a történet már hónapok óta piszkálta a fantáziámat, így nagy szeretettel mutatom be nektek életem első fanfiction történetét, aminek alapjául a kedvenc sorozatom szolgált a Once Upon a Time (magyar címe: Egyszer volt hol nem volt) :)
Kérlek, hagyjatok magatok után nyomot! Köszönöm szépen és Jó olvasást!

Megjegyzés: A történet a most futó 5. évad után játszódik :)

I. rész: Boldog születésnapot Neal!

A Maine állambeli Storybrooke lakói hosszú idő után először egy nyugodt estének néztek elébe. Nem fenyegette a várost se egy gonosz boszorkány, se félelmetes szörnyetegek. Ez a békés este mégis különleges volt. A Nagyi étkezdéje igazi ünnepi fényben pompázott. Mindenhol színes lufik függtek, az asztalokat és a padlót színes konfetti borította. A belépők orrát ínycsiklandozó sütemények és Regina híres lasagne-jának illata csiklandozta meg. Bizony nagy nap volt a mai. A kicsi Neal ma ünnepelte az első születés napját. A nagy eseményre a Charming család minden barátja és családtagja eljött. A kisfiú kézről kézre járt, mindenki meg akarta ölelgetni és puszilgatni. Snow és David büszkeséggel teli tekintettel fogadta a gratulációkat.

– Hihetetlen, hogy már egy éves – mondta Emma, miközben elcsaklizta az utolsó torta falatot Hook tányérjáról. – Nemrég még a babakocsiban gügyögött, mi meg attól rettegtünk, Regina nehogy meggyilkolja a Hó királynő átkának hatására.

– A régi szép idők… – sóhajtott fel Hook színpadiasan, amivel rögtön mosolyt csalt szerelme arcára. – Amúgy… te nem akarsz még egy ilyet?

– Egy ilyen mit?

– Hát tudod… – intett jelentőségteljesen Neal felé a kalóz, majd tekintete tovább vándorolt a Zelena karjában lévő kicsi lányra, majd megállapodott Belle dudorodó pocakján. Emma egy pillanatig szólni se tudott, majd olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy szőke hajzuhataga szerteszét repült.

– Oh, nem! Nem, nem, nem, nem, nem!

– Azért ennyire ne légy lelkes! – csattant fel sértődötten a férfi.

– Ne haragudj, de… valahogy a Sötét Úrrá válás és az Alvilágba való kirándulás között nem jutott időm a jövőbeli, lehetséges anyaságomon elmélkedni! És azt sem gondoltam volna, hogy te erre vágysz, mármint te…

– Én? Én micsoda? – Hookon látszott, hogy egyre dühösebb, míg Emma egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát.

– Hát tudod… te vagy Hook a félelmetes és halálian jóképű kalóz kapitány. Kaland és szenvedély az életed!

– De mindezt feladtam érted! Kivéve a haláli jóképűségemet, az egy adomány és nem tehetek róla! – Ezzel Hook felpattant ültéből és az ajtó felé indult. Emma megpróbálta visszatartani, de a férfi lerázta a kezét. Alig egy perc múlva már a falatozó ajtaja hangos csattanással csapódott be a kalóz mögött. Emma szomorúan sóhajtott fel. Nem számított egy ilyen beszélgetésre ezen a szép estén.

– Minden rendben? – Ült le lánya mellé Snow, akinek természetesen nem kerülte el a figyelmét az előbbi szóváltás. Emma ilyenkor utálta, hogy az anyja ilyen jó megfigyelő.

– Hookra hirtelen rátört a babázhatnék.

– A babázhatnék? Mármint… te és ő? – Emma bólintott. – De hisz ez remek!

– Tényleg? – nézett hitetlenkedve anyjára Emma. Snow arca csak úgy ragyogott.

– Persze! Hisz szeretitek egymást, már együtt éltek, mire várnátok még?

– Ööö, mondjuk egyetlen nyugodt évre, mikor végre nem kell megmentenem a várost a végpusztulástól?

– Emma, ha így állsz hozzá az egész életed egy végeláthatatlan várakozás lesz. Gondold el, ha én és apád is vártunk volna…

– Akkor esetleg nem szülők nélkül növök fel és az anyukám sem lenne velem egyidős? – csattant fel már Emma is, de rögtön meg is bánta, mikor látta, hogy Snow arca elkomorul. – Ne haragudj, én csak…

– Nem! Igazad van, talán nem voltunk a legfelelősségteljesebbek apáddal, de mi akkor is csak a javadat akartuk.

– Tudom! Nem akartalak megbántani, én csak…

– Swan! – Emma rémülten rezzent össze, majd a falatozóban lévőkkel együtt a bejárat felé fordultak, ahol Hook állt teljes kétségbeesésben.

– Gyertek ki, ezt látnotok kell!

Két perc múlva már az egész csapat kint sorakozott a büfé előtt. Senki nem akart hinni a szemének. Az éjszakai égboltot egy arany fénysugár választotta ketté, akár egy fény oszlop.

– Ez egy…

– Igen, egy portál – bólintott Rumple. – Méghozzá nem is akármilyen, valaki épp időutazásra készül.

– De mégis ki? – Minden szem automatikusan Zelenára és Hádészra irányult, akik azonban maguk voltak a megtestesült ártatlanság. Zelena még arra is rámutatott nem túl kedvesen, hogy ők végig itt voltak, tehát egyértelműen nem állhatnak a dolog mögött.

– Ideje utána járni – mondta ki a végszót David, mire Emma, Hook, Regina és Snow a seriff kocsi felé vették az irányt. Úgy tűnt, a portál ott nyílt ki, ahol a legutolsó alkalommal is: a régi pajtánál.

– Már csak ez hiányzott – morogta Regina a hátsó ülésen. – Mégis mi jöhet még? Talán a hupikék törpikék akarnak világuralomra törni?

– Remélem, mert őket elég néhány gombával lekenyerezni – felelte Emma. Reginának már a nyelvén volt a csípős válasz, ám ekkor David hangos fékcsikorgással megállította a kocsit.

– Most meg mi van?!

– A portál… eltűnt – mutatott az ég felé a férfi, mire a többiek is döbbenten konstatálták, hogy igaza van.

– Bárki akart is elmenni, már nem állíthatjuk meg – állapította meg Snow.

– Miből gondolod, hogy elmenni akart? – kérdezte Regina.

– Akárhogy is, jobb, ha körbenézünk, hátha okosabbak leszünk. – Emma javaslatát mindannyian elfogadták.

 

Az öreg pajta olyan volt, mint mindig. Semmi sem utalt arra, hogy néhány perce itt még egy varázslatos időutazó portál nyílt, ami ki tudja, melyik idősíkra vezetett. Minden elhagyatottnak tűnt. Bárki járt is itt, már biztos nem fogják megtalálni.

– És most mi lesz? – kérdezte Regina.

– Valami nyomot csak hagyott maga után – nézett körbe elgondolkozva Emma, bár semmi különlegeset nem látott.

– Félek, már soha nem fogjuk megtudni – mondta szomorúan Snow. Ám ekkor a semmiből a föld erős rázkódásba kezdett, majd pontosan a pajta közepén megnyílt a talaj és a kis csapat elhűlve látta, amint az aranyló fényoszlop ismét az ég felé tőr. Emma érezte, ahogy kezd kicsúszni a láb alól a talaj. Agyát elöntötte a pánik. Emlékezett, a múltkor is így történt. A múltkor, mikor a portál beszívta és a múltba repítette. Ám mielőtt végleg elvesztette volna az egyensúlyát, Hook erősen megragadta és visszarántotta. Aztán már apja erős kezét is érezte, ahogy megfogja a vállát. Emma megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. A portál amilyen gyorsan nyílt ki, olyan sebességgel zárult is be ismét.

– Mi a fene volt ez?! – kiáltott fel Regina. Emma azonban csak megrázta a fejét. Ez az egész ügy egyre különösebb. Végül úgy döntött ideje körbenézni a pajtában is.

– Csak óvatosan, Swan! – mondta Hook, miközben szorosan a nő nyomában ő is belépett a pajta bejáratán. Ennek következtében sikerült is beleütköznie Emmába, aki halálra vált arccal meredt a rozoga épület koszos padlójára. Hook követte a pillantását és ekkor ő is meglátta.

– A pokolba! – káromkodta el magát a kalóz.

– Ki a fene ez? – lépett oda Regina is. A pajta padlóján ugyanis egy húsz év körüli fiatalember feküdt. Szőkésbarna haja volt, az arca finoman ívelt, bár enyhe borosta fedte. A ruhája minden kétséget kizáróan ebből a világból származott. Egyszerű farmert, sötétkék inget és farmerdzsekit viselt. Úgy tűnt eszméletlen.

– Ki ez? És honnan jött? – kérdezte Snow.

– Pontosítok, mikorról jött? – helyesbített David. A kis csapat értetlenül nézett össze. Most mégis mit csináljanak?

Mindeközben a várost körbevevő erdő rengetegében két alak sietős léptei törték meg a fákra telepedő csendet. Két fiatal férfi volt. Az egyik magas, sötétbarna majdnem hollófekete hajú. Egyszerű sötét farmert és fekete inget viselt. Míg a másik vörös hajú és vakító kék szemű férfi volt, zöld ingben és farmerben.

– Szerintem már lassíthatunk – szólalt meg a barna hajú, miközben fáradtan fújta ki a levegőt. Mélybarna szeme szüntelenül az erdőt járta, mintha keresne valamit. A vörös hajú idegesen vágta csípőre a kezét.

– Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie! Megmondtam, hogy ne hozzuk magunkkal azt az idiótát, már most csak a baj van vele!

– Én meg megmondtam, hogy fogjuk meg egymás kezét, mert akkor nem veszítjük el egymást! De te olyan makacs vagy, hogy az hihetetlen!

– Jó, rendben! Inkább találjuk ki, most mit csináljunk!

– Ez egyszerű, azt amiért idejöttünk. – A vörös hajú erre gúnyosan elvigyorodott.

– Tehát… készen állsz felbolygatni Storybrooke nyugodt, kis életét?

– Igen! Megtesszük, mert meg kell tennünk és senki sem állhat az utunkba. Még Emma Swan sem.

– Ez nagyon komolyan hangzott. Még tőled is, Roland. – A férfi azonban eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzést, majd határozottan irányt váltott és elindult a városba vezető szűk, erdei ösvényen.

– És most hova? – kiáltott utána társa. Roland megtorpant, majd lassan visszafordult.

– Megkeressük Nealt. – Majd a két alak körvonalait elnyelte az est sötétje.

Folytatása következik...