Once Upon a Time fanfiction - VI. rész

VI. rész: Ki az igazi célpont?

Roland szempillái megrebbentek, majd a fiú lassan kinyitotta a szemét. Egy pillanatig fogalma sem volt, hol lehet, csak azért imádkozott, hogy a plafon végre hagyja abba a forgást a feje fölött. Aztán ahogy ez megtörtént, lassan tudatosodott benne, hová is került. A storybrooke-i sheriff iroda egyik cellájába.

– Hé, jól vagy? Jó nagy pukli nőtt a fejeden. – Roland óvatosan oldalra fordította a fejét és meglátta a szomszéd cellában csücsülő Danielt.

– Látom, sikerült feltartanod Emmáékat – sóhajtott fel. Daniel erre vágott egy grimaszt.

– Neked meg látom, sikerült kis híján kinyíratnod magadat. Mi történt a kórházban? Ezek a marhák nem mondanak semmit. – Intett a fejével a sheriff iroda üveges fala felé Daniel, ami mögött ott volt az egész Charming család Regina társaságában és komoly arccal beszélgettek valamiről.

– Nealnek sikerült elmenekülnie és Chris is megjelent.

– És gondolom ő is elmenekült. Ez nagyon nem jó. – Roland bólintott. Az első gondolata persze rögtön az volt, hogy meg kell szökniük, ám aztán meglátta a csuklóján feszülő bőrkarperecet. Daniel vigyorogva lengette meg a saját kezét, amin egy ugyanolyan szépség volt.

– Bizony, annyira azért nem ostobák, hogy hagyjanak eltűnni innen.

– Ezt nagyon jól látod, vöröske. – A két fiú ijedten kapta fel a fejét. A tanácskozásnak vége szakadt, a kis csapat kivonult az irodából és most mind ott sorakoztak a cellák előtt. Regina diadalittas arckifejezéssel nézett végig rajtuk.

– Most pedig áruljátok el, kik vagytok, és mit akartok Gold és Belle gyerekétől.

– Nem mondhatjuk el – felelte komolyan Roland.

– Miért nem? – kérdezte Emma.

– Ugyanazért, amiért te sem mondtad el a szüleidnek, hogy ki vagy, amikor látogatást tettél a múltban.

– Ezt meg honnan tudjátok? Honnan ismertek ilyen jól? – Emma legszívesebben lekevert volna mindkét fiúnak egy pofont, hogy végre szóra bírja őket. Különösen mikor látta, hogy egyiküknek sem akaródzik válaszolni. – Figyeljetek! Sürget az idő! Gold már elindult megkeresni a gyerekét és amilyen jó kedvében volt, amikor elváltunk, biztosak lehetünk benne, hogy a társatoknak nincs sok ideje hátra.

– Így van! Te tűntetted el – nézett dühösen Rolandra Regina. – Úgyhogy azonnal áruld el hova kerültek!

– Nem tehetem.

– Mégis mit ártott nektek az a gyerek? – szólalt meg David ingerülten. – Hisz csak egy újszülött!

– Gold szerint meg akarjátok ölni – mondta komolyan Emma. – Miért?

– Megölni? – horkant fel Daniel. – Eszünkben sincs megölni! – Emma és Regina döbbenten nézett össze, David és Snow úgyszintén.

– Várjunk csak! Nem azért mentetek a kórházba, hogy megöljétek Gold gyerekét? – kérdezte Regina.

– Persze, hogy nem!

– Mi meg akartuk védeni – mondta komolyan Roland. – N… a barátunk is azért vitte magával, hogy megvédje.

– Kitől? – lépett közelebb Emma. – Kitől kell megvédenetek? – Ám a fiúk erre ismét hallgatásba merültek. Emma dühösen elkáromkodta magát. Látta már, hogy nem mennek semmire. Ahogy a barna hajú fiú mondta: ők most ugyanabban a helyzetben vannak, mint ő és Hook annak idején. De akkor is meg kell tudniuk, mi ez az egész. Mert ha Goldon múlik, itt hamarosan elszabadul a pokol…

A kis Christopher ismét felsírt. Neal felsóhajtott, majd óvatosan ringatni kezdte a kezében lévő kis babát. Közben a hét királyságba átkozta Rolandot, hogy pont az erdő közepére varázsolta őket. Itt már mérföldekre elhangzik a baba keserves sírása. Bár előre sejtette, hogy Roland ideküldi, hisz hála az apjának úgy ismerte az egész rengeteget, mint a tenyerét. Neal azonban nem volt ilyen felkészült, ráadásul úgy érezte itt tökéletes célpont lesz Chrisnek vagy ami még rosszabb Goldnak. Mert abban viszont biztos volt, hogy már mindketten a nyomában vannak. Nem túl jó életkilátások…

– Ha valóban meg akarjátok védeni a babát – folytatta Emma. – Akkor engedjétek, hogy segítsünk.

– Mégis csak a Sötét Úr gyerekéről van szó! Ki védhetné meg jobban, mint maga a Zordon? – tette hozzá Regina.

– Ez nem ilyen egyszerű – felelte Roland.

– Most már tényleg az agyamra mentek! – csattant fel Regina, aki úgy tűnik kezdte elveszteni a türelmét. – Azonnal áruljátok el, hol van az a kölyök!

– Ezt én is szeretném tudni. – A szobában lévők egy emberként fordultak az ajtó irányába, amin Gold épp belépett. Elég nyugodtnak látszott, azonban a szemében Emma fel tudta fedezni azt az őrült elhatározást, ami azt jelezte, hogy a Sötét Úr akar valamit. Gold folytatta:

– Ám én magukkal ellentétben hamarosan meg is fogom tudni.

– Mire készül? – kérdezte Emma.

– Visszaszerezni a fiamat, mi mást? – felelte Rumple sztoikus nyugalommal.

– És mégis hogyan akarod megtalálni? – kérdezte Regina enyhe lenézéssel a hangjában.

– A világ legegyszerűbb varázslatával a kereső bűbájjal.

– Tudtommal a kereső bűbáj csak akkor működik, ha a birtokában van egy tárgy attól, akit keres.

– Gratulálok Miss Swan, látom megtanulta a leckét – vigyorodott el gúnyosan Rumple. – Valóban szükségem van ehhez egy személyes tárgyra csakhogy… mivel én magukkal ellentétben tudom, ki a harmadik fiú, ez nem jelenthet gondot.

– Mégis honnan tudnád? – vágta csípőre a kezét Regina.

– Onnan, hogy néhány órája a kórházban az egyik vendégünk a nevén szólította. – Intett a fejével Roland felé a férfi. Roland szeme rémülten kikerekedett, mert a zálogosnak igaza volt. Rumple folytatta:

– És nem volt nehéz rájönnöm ki is ő, tekintettel… hogy az első szülött fiam után nevezték el. – A szobában egy percig néma csend volt. Ennyi idő kellett, míg mindenki ráeszmélt, mit is jelentenek Gold szavai.

– Neal! – nyögött fel Snow. – A harmadik időutazó fiú Neal! A mi fiúnk! – Majd önkéntelenül is a babakocsiba szunyókáló kisfia felé fordult, aki alig egy napja múlt egy éves. De úgy festett a húsz éves kiadása is itt rohangált a környéken. Gold bólintott.

– Pontosan, így nagyon hálás lennék, ha mindenféle ellenkezés nélkül adnának nekem egy ruhadarabot. Szeretném már a saját fiamat is biztonságban tudni.

– Nem kapsz tőlünk semmit! – állt a babakocsi elé harciasan Snow. – Addig nem, amíg meg nem ígéred, hogy egy ujjal sem nyúlsz a fiamhoz!

– Ezt nem kérhetik tőlem – nevetett fel gúnyosan Gold.

– Gold, a fiúk szerint a fia nincs veszélyben – lépett a férfihoz Emma. – A fiú illetve Neal nem azért vitte el, hogy megölje, hanem épp ellenkezőleg meg akarta védeni!

– És maguk ezt el is hiszik? – csattant fel dühösen Rumple.

– Ne higgyetek neki! – Mindenki döbbenten fordult Rolandhoz, aki szikrázó tekintettel meredt Rumple-ra. – Ne segítsetek neki, bármit is mond!

– Miért nem? – kérdezte meglepetten Emma.

– Mert ő az, akitől meg kell védeni Christ! Mikor megtalálja a fiát, meg fogja ölni!

Neal idegesen fordult hátra. Ebben az órában már sokadszor. Nem tehetett róla, de volt egy olyan leküzdhetetlen érzése, hogy valaki jár a környéken. De akármerre is forgatta a fejét, nem látott senkit. A baba a karjában ismét sírdogálni kezdett.

– Ne sírj, Chris! Még egy kicsit bírd ki és aztán visszaviszlek az anyukádhoz!

– Kicsit sem bizarr, ahogy ahhoz a csecsemőhöz beszélsz. – Neal ijedten rezzent össze. Ez a hangot volt az egyik, amit nem akart hallani itt az erdő közepén. Lassan megfordult és szembetalálta magát az izzó, vörös tekintetű Chrissel, aki egy fának vetett háttal, összefont karral állt és úgy meredt Nealre akár egy ősellenségre.

– Hogy találtál rám? – kérdezte Neal félig lemondóan félig kíváncsian.

– Nem volt nehéz, csak követtem az árulás bűzét – felelte megvetéstől csöpögő hangon Chris.

– Én nem árultalak el – mondta őszintén Neal.

– Na persze! – horkant fel Chris. – Akkor miért állsz folyton az utamba? És miért jöttél utánam a portálon keresztül?

– Mert amire készülsz az ostobaság! A múltat nem lehet megváltoztatni!

– De igen meg lehet! Csak egyetlen pici változtatás és minden rendben lesz. Mi nem találjuk meg a maszkot és a szüleinknek sem kell meghalnia.

– Ebben nem lehetsz biztos. Más is megtalálhatja a maszkot. Mindketten tudjuk, hogy ez az egész nem erről szól. Te csak így akarod tisztára mosni a bűntudatodat. Chris, ami történt nem a te hibád!

– Persze, hogy nem – Chris kérdőn fordult fejében élő Rumpelstilskin felé, aki persze ismét a legjobbkor jelent meg. – Megmondtam, nem igaz? Ő is tudja az igazat – intett Neal felé. – Ő is tudja, ki az oka mindennek.

– Mit érdekel az téged, ha meghalok? – fordult vissza Chris Nealhez. – Úgysem számítok neked!

– Chris, hogy mondhatsz ilyet? Persze, hogy számítasz! Mit gondolsz, miért jöttem utánad?

– Ne nézz ostobának, Neal! Te vagy Charming és Snow White fia! Kötelességed volt utánam jönni és megmenteni a világot! Azért hogy te is hős lehess akárcsak a szüleid!

– Hogy merészeled… – sziszegte Gold, majd már emelte is e kezét, hogy a falhoz vágja az idegen fiút, ám az folytatta:

– Talán nincs igazam? Nem volt egy szokatlan látogatód nem is olyan rég? – Rumple erre kábán leengedte a kezét. A szobában szinte vibrált a feszültség. A sheriff irodában lévők még levegőt sem mertek venni. Végül Gold csak ennyit felelt:

– Soha nem bántanám a fiamat. Bárki bármit is mond, én szeretem őt, akármit is fog tenni a jövőben.

– Ki látogatta meg? – kérdezte Emma kertelés nélkül.

– Az nem a maga dolga, Miss Swan! Szeretem a fiamat és vissza fogom vinni az anyjához! Úgyhogy ajánlom, hogy segítsenek vagy esküszöm, hogy a pokolra küldöm az egész társaságot! – Csak egyetlen percig hallgattak, de mintha ez az egy perc is a végtelenségig nyúlt volna. Végül Emma bólintott. Volt egy olyan érzése, hogy Gold nem hazudik. Mondjon bármit is az az idegen fiú.

– Rendben, segítünk, de én is magával megyek. Nem akarom, hogy Neal-nek baja essen. – Rumple kelletlenül bólintott. Így Snow vonakodva, de átnyújtotta Emmának Neal kis sapkáját. Rumple rálocsolta a kereső bűbáj főzetét, mire a sapka felragyogott, majd lassan felemelkedett és kilebegett a szobából.

– Fogja meg a kezemet! – Adta ki az utasítást Rumple. Emma szó nélkül engedelmeskedett. A következő pillanatban már el is tűntek.

– Ez nagyon nagy hiba volt – sóhajtott fel Daniel, miközben visszahuppant a priccsre.

Emma meghökkenve látta, hogy az erdő közepén bukkantak fel. De nem volt sok ideje ezen elmélkedni ugyanis közvetlenül előttük ott állt két fiú. Egyik Neal volt a karjában Gold gyerekével. Emma így utólag nagyon haragudott magára. Hisz már első találkozásukkor feltűnt neki, hogy a fiú milyen ismerős. Nem is csoda, most hogy jobban megnézte a fiú annyira hasonlított az apjára! Illetve az apjukra. Vele szemben azonban egy másik fiú állt, akit Emma még sosem látott azelőtt. De már első látásra megállapította, hogy az újabb ismeretlen megjelenése semmi jót sem sejtet. És ehhez még a fiú vérvörös szempárjába sem kellett belenéznie.

– Hagy találjam ki – fordult a nő Goldhoz. – Ő látogatta meg magát, igaz? – Gold azonban még csak nem is válaszolt. Feltűnésük természetesen nem kerülte el a két fiú figyelmét sem.

– A felmentő sereg? – vigyorodott el gúnyosan Chris. – Nem gondoltam volna, hogy pont ti ketten fogtok megjelenni.

– Emma! – nézett nővérére Neal. – Ne avatkozz bele!

– Sajnos ezzel már elkéstél, Neal. – Neal arca egy pillanatra megmerevedett, mikor tudatosodott benne, hogy a személyazonossága napvilágra került. De úgy döntött Chris most fontosabb, mint Emma, így visszafordult hozzá.

– Chris, fejezzük ezt be! Menjünk haza.

– Chris? – Emma érezte, hogy megsajdul a feje. Ez az egész ügy egyre bonyolultabb. Az negyedik fiú ezek szerint Gold gyereke? Mi ez az egész?

– Christopher! – lépett előre Rumple, Emma még sosem látta őt ennyire aggódni. – Ne csinálj semmi ostobaságot!

– Nahát, kedveském úgy tűnik, mindenki ellened van – duruzsolta a látomás-Rumpelstilskin. Gold szeme dühösen megvillant.

– Te tűnj el innen! – A Zordon felkuncogott.

– Hát persze, el is felejtettem, hogy két Sötét Úr is van itt a köreinkben!

– Chris, ne hallgass rá, bármit is mond! – folytatta Gold. Chris megrázta a fejét, kezdett megfájdulni a feje.

– Látod, kedveském – A látomás olyan közel hajolt Chrishez, hogy csak a fiú érthette szavait. – Mindenki ellened van. Mindenki őt védi! – intett Neal felé.

– De miért? – kérdezte.

– Hisz hősökkel vagy körbevéve, kedveském. És a hősök kit védelmeznek?

– Az ártatlanokat?

– Dehogyis! Azt, aki az igazi bűnös!

– Igazad van… – Chris tekintete úgy sötétült el, akár az éjszakai égbolt és közben le sem vette a szemét Nealről.

– Chris… – szólalt meg tétován a fiú. – Kivel beszélgetsz?

– Az előző Zordonok szellemével – felelte Emma. Kezdte érteni miért figyelmeztették az időutazók, hogy ne bízzon Goldban. De Gold sose bántaná a saját gyermekét, hisz Nealt is annyira szerette, nem igaz?

– Chris – lépett közelebb Neal. – Nem csak téged ért veszteség. Én, Roland, Daniel mindünknek fáj, ami történt, de már nem változtathatunk rajta. Senkit nem lehet hibáztatni.

– Milyen érdekes… – szólalt meg lassan Chris. – Egy bűnös is pontosan ezt mondaná.

– Tessék? – nézett ré Neal meghökkenve. Chris folytatta:

– Mégis ki volt az, aki megtalálta azt az átkozott maszkot? Ki volt az, aki a hőst akarta játszani, pedig mindannyian figyelmeztettük, hogy ne tegye? – Neal nyelt egyet. Chris pedig gyűlölettel teli hangon folytatta: – Ki volt az, aki tönkre tette az én egész életemet?! – Egy percig senki sem szólalt meg, majd Neal szégyenkezve lesütötte a szemét.

– Így van, te voltál az! – szólalt meg győzedelmesen Chris. – És most drágán megfizetsz ezért!

– Csak a sötétség beszél most belőled!

– Oh, nem! – nevetett fel Chris. – Most döbbentem csak rá, hogy a legjobb dolog, ami történhetett velem életemben az, hogy Zordonná váltam. Mert így végre megláthattam az igazi arcodat, Neal! Most végre tehetek azért, hogy megállítsalak! Végre normális éltem lehet, amit nem teszel tönkre!

– Mire készülsz?

– Meg foglak ölni. Méghozzá élvezettel! – Majd Chris Emma és Rumple felé fordult. – Ti pedig ne merjetek az utamba állni! – Ezzel Chris eltűnt. Az erdőben maradtak arcáról különféle érzelmeket lehetett leolvasni. Végül Rumple Neal-hez lépett.

– Kérem a fiamat! – nyújtotta ki a karját ellentmondást nem tűrően. Neal szó nélkül átnyújtotta neki a babát. A fiú halálsápadt volt, Emma őszintén megsajnálta.

– A fia igen szeszélyes természet – szólalt meg Emma Goldra meredve.

– Lehet, csakhogy ez már a maguk gondja.

– Tessék? Segítettünk visszaszerezni a fiát!

– És én nagyon hálás vagyok ezért, Miss Swan, csakhogy az események további alakulása a legkevésbé sem érdekel. – Majd Goldnak is nyoma veszett. Emma dühösen káromkodott egyet, majd Nealhez fordult.

– El kell mondanod mi ez az egész, csak így tudok segíteni neked. – Neal azonban makacsul hallgatott. Emma felsóhajtott, majd folytatta: – A másik két fiú Roland és Daniel? – Neal bólintott. – Roland…

– Robin Hood és Marian fia, igen. Danielt még nem ismerheted. Ő még nem született meg.

– Remek… Most pedig mondd el, mit követtél el Gold fia ellen. Biztos valami szörnyűséget, ha a sötétség hatására meg akar ölni.

– A legszörnyűbb dolgot a világon…

– Mit? – Neal lassan felemelte a fejét. A szemében Emma a legmélyebb fájdalmat tudta felfedezni, amit valaha látott. Neal vett egy mély levegőt.

– Beleszerettem – felelte.

Rumple csendben lépett be a kórterem ajtaján. Belle az ágyban feküdt és békésen aludt, úgy ahogy férje néhány órája magára hagyta. Rumple mellé lépett, majd feloldotta a varázslatot, amellyel Belle-t akarta megóvni a felesleges aggódástól és félelemtől. A nő szeme rögtön felpattant, majd ijedten nézett körbe.

– Rumple! A kicsi! Hol van…

– Ne aggódj, itt van – Majd Rumple mosolyogva adta át a karjában gügyögő kisfiút az anyjának. Belle úgy szorította magához fiát, hogy úgy tűnt soha többé nem akarja majd elengedni.

– Jaj, Rumple úgy megijedtem. Itt volt két fiú és elvitte őt… vagy az csak álom volt? – nézett férjére zavartan Belle. Rumple mosolyogva simogatta meg a karját.

– Már nem számít. Mert Christopher ismét itt van velünk.

– Tudtam, hogy megvéded őt – mosolyodott el Belle. Rumple lassan bólintott, majd megfogta újszülött fia kicsi kezét.

– Igen, megvédem őt. Mindig vigyázni fogok rá, egészen a halálom napjáig.

Folytatása következik...