A herceg III. rész 18. fejezet

Míg Bethie-vel és Daniellel volt Will, egész könnyen el tudott feledkezni arról az apró tényről, hogy Simon, az az ember, aki már kétszer megpróbálta megölni, megint megjelent az életében. Másnap, mikor dolgozni ment, Willre úgy tört rá a félelem, mint egy gyilkos nyílvessző. És ezen még Daniel új híre sem segített. A fiú ugyanis kiderítette, hogy Simon és az emberei csak néhány napig maradnak, aztán indulnak is tovább. Willt azonban még ez a hír sem nyugtatta meg. Lehet, hogy csak néhány nap, de azt még túl is kell élnie. Szegény Will valószínűleg csak még jobban aggódott volna, ha tudja, hogy valaki a háta mögött épp ellene szervezkedik. És még csak nem is rossz szándékkal.

Torro parancsnoknak volt némi lelkiismeret-furdalása. Nem volt büszke arra, amire most készült, mégis úgy érezte, nincs más lehetősége. Will Smith rejteget valamit, Daniel a saját fia is titkolódzik előtte. És ebből már nagyon elege van. Ha a fiatalok nem mondják el neki az igazat, akkor majd kideríti ő magától. És ha ehhez ilyen aljas eszközt kell bevetnie, akkor megteszi. Torro parancsnok ezekkel a nem épp kellemes gondolatokkal a fejében lépett az éppen munkába érkező Mr. Morganhez.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt, uram! – biccentett Mr. Morgan.

– Szükségem lenne a segítségére. Kérhetnék egy kis szívességet?

– Állok rendelkezésére.

– Délután az egyik parancsnoktársammal megbeszélést tartunk, beküldene valakit egy korsó borral?

– Persze, nem gond.

– Arra gondoltam, hogy Willt bízhatná meg vele.

– Willt? Miért pont őt? – vonta össze a szemöldökét értetlenül Mr. Morgan.

 –A fiam barátja, így őt ismerem, és tudom, hogy megbízható gyerek.

– Így már értem, akkor természetesen őt küldöm – egyezett bele a férfi már megenyhülve, majd biccentett és továbbállt, hogy elkezdje a napi munkát. Torro parancsnok pedig elégedetten konstatálta, hogy terve működésbe lépett.

Délután Will mindenféle gyanú nélkül lépkedett a katonai szállás felé. Egy kicsit aggódott, hogy esetleg találkozik Simonnal, de úgy volt vele, hogy ő itt most csak egy szolga, tehát a legtöbb katona még csak egy pillantásra sem méltatja. Így nem lehet gond. Torro parancsnok szobáját könnyedén megtalálta. Miután bekopogott, fel is hangzott Torro parancsnok jól ismert basszusa.

– Szabad! – így Will benyitott. Abban a pillanatban megfagyott ereiben a vér. Torro parancsnok ott ült az íróasztala mögött teljes tekintélyében, azonban nem volt egyedül. Mellette az asztalnál egy parancsnok ült, akit Will nagyon is jól ismert.

Simon először azt hitte, kísértetet lát. Majd a kezdeti döbbenetet átvette a mélységes gyűlölet érzése. Ez az átkozott kölyök… mit keres itt? Miért nem rohad a föld alatt valahol a Sierra birtokon? Simon gyorsan elkapta izzó tekintetét a fiú rémült arcáról, mert úgy érezte, ha egy percig is tovább nézi, nekiugrik, és itt helyben kitekeri a nyakát. Ez a kölyök már megint hülyét csinált belőle. Azonban a mérhetetlen düh ellenére egy valami nem fért a fejébe… Simon szemeit Willről szép lassan Torróra emelte. Vajon Torro tudja ki ez a kölyök? Vagy csak véletlen egybeesés, hogy pont ő hozta be nekik a bort? Torro szemében mindenesetre leplezetlen kíváncsiságot fedezett fel. Nagyon érdekes…

– Üdvözöllek, Will – köszönt Torro parancsnok, miután úgy látta, hogy a fiútól erre hiába vár. Torro eddig sem volt büszke magára, amiért ilyen aljas tervet eszelt ki Will számára, de akkor úgy tűnt, mással nem bírja szóra bírni a fiút. Most azonban, ahogy meglátta a fiú falfehér arcát, már megbánta a döntését. Will úgy festett, mint aki menten elájul. Nagyon megsajnálta a fiút. Will Torro parancsnok köszönésére csak némán biccentett, úgy érezte ennél többre most képtelen lenne, letette az asztalra a borral teli kancsót és a poharakat.

– Szüksége van még valamire, Torro parancsnok? – suttogta elhalóan.

 – Nem, köszönjük. Elmehetsz – mondta sietve Torro.

Will olyan gyorsan fordult ki az ajtón, hogy Torrónak még pislogni sem volt ideje. Eddig teljesen lekötötte Will reakciójának a figyelése, de most, hogy a fiú eltűnt, figyelme Simonra irányult. A férfi azt a pontot bámulta mereven, ahol a fiú eltűnt. Szemében Torro izzó gyűlöletet fedezett fel. Ezt még a legádázabb ellenségének sem kívánja. Talán Danielnek igaza volt, és meg kellett volna bíznia benne. Lehet, hogy most nagyon nagy bajt csinált. Rendbe kell hoznia, legalább részben.

– Will nagyon rendes gyerek, igazán megbízható munkaerő.

– Talán ilyen jól ismeri? – kérdezte tettetett mézesmázossággal Simon. A gyűlölet olyan gyorsan tűnt el a szeméből, hogy Torro teljesen biztos volt benne, hogy egyszerűen csak uralkodott az indulatán, de az biztos, hogy koránt sem tűnt el. Bár Torro már egészen biztos volt benne, hogy Will titkol valamit, ha választania kell, hogy kideríti az igazat vagy, hogy megvédi Willt Simon haragjától, gondolkodás nélkül az utóbbit választja.

– Nagyon jól ismerem, a fiam, Daniel legjobb barátja. Vasárnaponként nálunk szokott ebédelni.

Torro még csak nem is érezte rosszul magát a hazugság miatt. Simon láthatóan értette a célzást. Torro ártatlannak szánt hangon, de határozottan a tudomására hozta, hogy Will a család barátja, és ha kell, gondolkodás nélkül a védelmébe veszi. Simon gúnyos mosolyra húzta a száját.

– Milyen jó, hogy a fia ilyen rendes fiúval barátkozik. Úgy látszik, az alma nem esett messze a fájától.

– Ezt hogy érti? – vonta össze értetlenül a szemöldökét Torro.

– Hát maga meg Wilson Solto nagyon jó barátok voltak, ha jól emlékszem.

– Igen, Will Smith nagyon emlékeztet Wilsonra. Akár a fia is lehetne.

– Akár…– majd Simon lassan fölemelkedett a székéből, arcán még mindig ott játszott az a gonosz mosoly. És ez Torrót nagyon zavarta.

– Ha megbocsájt, Főparancsnok úr, vissza kell mennem az embereimhez.

– Menjen csak. Ne felejtse el, hogy a király holnap délelőtt várja.

Simon csak bólintott, majd egy gyors és flegma tisztelgés után kivonult a szobából. Torrón pedig szörnyen nyomasztó érzés kezdett úrrá lenni. Ezért még bocsánatot kell kérnie Willtől és… Danieltől is.

Ahogy Simon a folyosókat rótta a katonák főhadiszállásán, nem tudta eldönteni, hogy tajtékzó dühvel vágjon-e hozzá valamit a falhoz, vagy inkább boldogan felnevessen. Az az idióta Torro azt hiszi, megijesztette. Játssza a nagy okost, pedig fogalma sincs semmiről. Még azt sem tudja, hogy a kölyök, akit annyira védelmez, a legjobb barátja fia. Vagyis a kölyök annak hiszi magát. De a kölyöknek volt esze. Nem az igazi nevével jelent meg itt a palotában. De mégis hogy kerülhetett ide? Lehet, hogy Sierra küldte ide, és a kölyök már mindent tud a múltjáról? Ez félig magyarázatot adna arra, miért nem mondta meg Torrónak az igazi nevét. Hisz végülis akkor, évekkel ezelőtt a király valószínűleg Torrót bízta meg a megölésével. Másrészt viszont Torro Solto legjobb barátja volt… Nagyon furcsa ez az ügy, de legalább Torro nem tud az egészről semmit. De vajon mi a helyzet a fiával? Ha igaz, amit az előbb mondott, akkor a fia és a kölyök jó barátok. Minél hamarabb ki kell derítenie, a kölykök mennyit tudnak. És holnap… holnap találkozik a királlyal. Eredetileg is úgy tervezte, hogy négyszemközt, beavatja Őfelségét az elmúlt két év történetébe. Ezt meg is fogja tenni holnap. Sajnos azt nem teheti hozzá, hogy el is intézte a dolgot. De Torrót így is bajba fogja keverni, és ez a lényeg. Ha szerencséje van, holnap ilyenkor már lógni fog ő is és a drága fiacskája is. Már alig várja. De előbb, azt a kölyköt kell elintéznie…

Will egész testében remegett, miközben Danielt várta. A fiú nem ment vissza a konyhára, bár tudta, hogy Mr. Morgan szörnyen dühös lesz rá, de nem érdekelte. Beszélnie kell Daniellel méghozzá most, azonnal. Szerencsére ott a katonaszálláson megtudta, hogy Daniel még mindig az északi toronyba van beosztva. Így Will amilyen gyorsan csak tudott, odament a toronyba. Daniel leplezetlen csodálkozással nézett a semmiből megjelenő barátjára. A fiú intett az őrtársának, hogy mindjárt jön, és Willhez lépett. Már messziről látta, hogy barátja nagyon feldúlt.

– Történt valami? – kérdezte aggódva.

– Az apád… – Will annyira fel volt dúlva, hogy először csak ennyit tudott kinyögni. Daniel döbbenetébe most már némi nyugtalanság is vegyült.

– Mi az, hogy apa? Csinált valamit?

– Az apád becsalt a szobájába, hogy találkozzam Simonnal.

– Micsoda?! – majd Will elmondott mindent. Az ital beviteltől kezdve egészen addig, hogy kimenekült a szobából. Daniel hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Ez még koránt sem jelenti azt, hogy apának köze van hozzá. Honnan tudhatta volna, hogy Mr. Morgan pont téged küld oda?

– Onnan, hogy ő kérte.

– Ezt meg honnan veszed?

– Mr. Morgan mondta, mielőtt felküldött. Apád reggel munka előtt felkereste, és külön kérte, hogy engem küldjön.

– Nem, az nem lehet…

– Mr. Morgan sosem hazudik.

– Tudom, de… miért tett volna ilyet?

– Nem tudom, talán… – Will kelletlenül mondta ki a következő szavakat. – Igazad volt.

Így már Daniel is értette, mire gondol Will. Bólintott.

– Mi nem avattuk be, tehát keresett egy módot, amivel többet megtudhatott.

– Nagyon úgy tűnik.

– Will, tudom, hogy most szörnyen haragudhatsz, de hidd el, hogy nem akart rosszat.

– Tudom, és nem haragszom csak… félek – vallotta be Will. – Fogalmam sincs, mi fog most történni.

– Nézzük józanul a dolgot. Itt a palotában biztonságban vagy. Hiába parancsnok, azt nem teheti meg, hogy bemasíroz a konyhára, és elhurcol. Főleg úgy, hogy Mr. Morgan jóban van apával.

– És a palotán kívül?

– Hát, azt biztos nem tudja, hogy hol laksz. Az utcán meg annyi ember mászkál…

– Jó, de… készül valamire. Ebben egész biztos vagyok.

Daniel erre már nem tudott mit felelni. Will nagyon bátran viselkedett, próbált józanul gondolkodni, de Daniel biztos volt benne, hogy barátja legszívesebben elmenekült volna. A két fiatal tudta, hogy ebben a helyzetben csak egy dolgot tehetnek: várnak. Itt ugyanis olyan erők működnek, amikre nekik nincs befolyásuk. Így nincs más választásuk, mint várni és várni.