2017. június 27., kedd

Örök kérdés: Könyv vagy Film?


Az örök kérdés: Könyv vs. Film



Számos blog és cikk foglalkozott már ezzel a kérdéssel ilyen-olyan könyv vagy a belőle készült sikeres vagy épp sikertelen film apropóján. Úgy éreztem, ideje, hogy én is állást foglaljak a kérdésben.

Figyelem! A Bejegyzés SPOILEREKET tartalmazhat!

 
 
 

Szerintem a Könyv vs. Film kérdésben három kategóriát tudunk megkülönböztetni:

1. A könyv jobb, mint a film
Valljuk be, a könyv adaptációk 80%-a ebbe a kategóriába esik.

2. A könyv és a film is egyformán jó
Ez a kategória szerintem leginkább a YA történetek esetén jellemző, vagy pár komolyabb történelmi esetleg életrajzi könyvnél.

3. A film jobb, mint a könyv
Ennek a kategóriának a gyakorisága, kb. mint a fehér holló, de azért nagy ritkán előfordul.

 
Most pedig szeretném veletek megosztani a három kategóriába tartozó top 3-as listámat. Lássunk is hozzá!

 
A könyv jobb, mint a film

1. Gail Carson Levin: Elátkozott Ella

Ez a könyv nagyon fontos számomra, ugyanis az egyik azon regények közül, amelyek megszerettették velem az olvasást. Ezért is olyan fájdalmas, hogy mennyire pocsék film készült belőle! Attól félek, a legtöbben kizárólag a filmmel találkoztak, ami tényleg borzalmas! Pedig imádom Anne Hathawayt, de ezt a 120 perces borzadványt, még ő sem menthette meg. Kezdjük ott, hogy a két történetnek semmi, de semmi köze egymáshoz. Na jó, a főszereplők neve és Ella átka (engedelmesnek kell lennie), de ezzel vége is a közös vonásoknak. Pedig a regény annyi lehetőséget rejt! Remek háttérvilág, egy barátságból kibontakozó szerelem és persze a főhős, aki jobbnál jobb kalandokba keveredik. Erre mit kaptunk a filmben? Egy nagy semmit.

 
2. Cassandra Clare: Csontváros

Új kedvenc (vagy utált? lásd korábbi bejegyzésemet) írónőm C. Clare és a Végzet ereklyéi könyvsorozat. Az Árnyvadászok világa egy nagyszerűen felépített háttérvilág és a könyvnek sok más remek vonása is van. Aztán megnéztem a filmet… Bár ne tettem volna. Ennél rosszabb szereposztást nem is találhattak volna. Jace mint az a nyüzüge csontkollekció hát… nagy csalódás volt. Alecról a bamba arcával már ne is beszéljünk. Elismerem a látványvilág itt is remek, de hol van a Clare könyvek legjobb vonása: a fergeteges humor? Hát sehol. Ráadásul egy portál az Intézet közepén? Ugyan már…
Szerencsére a TV sorozat jobban sikerült, én nagy rajongója vagyok, de itt le kell szögezni, hogy sok mindent megváltoztattak, inkább csak alapul veszik a könyvet, ami nem feltétlenül baj. Így van miért várni az új részeket J


3. J.K. Rowling: Harry Potter sorozat

Sokat gondolkoztam, hogy a HP könyveket hova soroljam, esélyesek voltak a második kategóriára is, de végül mégis idekerültek. Nem mondom, hogy rosszak a filmek, bár Daniel Radcliffe-től idegbajt kapok, a sok rendező változásról meg ne is beszéljünk. Alapvetően nem rossz filmek, de mégis… A könyveknek a nyomába sem érhetnek! Rowling olyan egyedi világot teremtett, amely alapjaiban rázta meg a fantasy világot, a nagyszerű karakterekről nem is beszélve. Valljuk be, egy ilyen összetett és csodás világot nehéz visszaadni a filmvásznon. Nem is sikerült.

 
A könyv és a film is egyformán jó

1. Suzanne Collins: Éhezők viadala

Ennél a történetnél bevallom, én is a filmmel találkoztam először és teljesen beszippantott. Már másnap rohantam is a könyvtárba, hogy a könyvet is elolvassam. És akkor jött a második döbbenet: a film szinte pontról pontra követte a könyvet! Azt hittem sose találkozom ilyesmivel, de mégis. Az Éhezők viadala azon kevesek közé tartozik, ahol a könyv és film tökéletesen kiegészíti egymást. A könyvvel belátunk Katniss fejébe, megismerjük a világot, aztán jön a film, ami a látvánnyal mindezt csak fokozza. Akárhányszor meg tudnám nézni! (olvasni sajnos csak az első két kötetet, a harmadik pfúj…)

 
2. John Grogan: Marley meg én

Imádom a kutyás filmeket! És rendre végig is sírom őket (na jó, általában csak a végüket), a Marley meg én pedig a legkedvesebb kutyás filmem! Annyira örültem, hogy könyv is jelent meg belőle. Talán kevesen tudják, de John Grogan saját kutyájáról írta a történetet és szerintem mindenki, akinek kutyája van, az boldog mosollyal olvassa a sorokat. A film pedig méltó adaptációja nem csak nagyszerű a szereposztás, de a történetet is remekül visszaadja.

 
3. Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Úgy érzem az Elfújta a szél kicsit kakukktojás az eddigiekhez képest, ugyanis míg a másik két film hűen követte a könyvet (ez volt a legfőbb oka, hogy bekerültek a listámra), addig az Elfújta a szél elég sok helyen eltér a könyvtől. De azt hiszem, ez nem is nagy baj. Be kell látni, hogy néhány könyv annyira bonyolult felépítésű, hogy fel kell áldozni a kevésbé fontos részeket (itt pl. azt a tényt, hogy Scarlettnek minden férjétől született egy-egy gyereke), hogy a fontosak méltó bemutatásra kerüljenek. A film nem csak látványban fantasztikus, de Vivien Leigh-nél jobbat nem is találhattak volt Scarlett szerepére (nem csoda, hogy megkapta az alakításáért az Oscar díjat).

 
A film jobb, mint a könyv

1. Lauren Weisberger: Az ördög Pradát visel

Az egyik kedvenc vígjátékom. Remek humor, jó történet és fergeteges szereposztás. Mondjuk, nem is csoda, én Meryl Streep főszereplésével rossz filmet még nem láttam. Szerintem már legalább ötször megnéztem, mikor egy véletlen folytán megtudtam, hogy ez is egy könyv adaptáció. Már rohantam is a könyvtárba! Bár ne tettem volna…
Nem is az apróbb változtatások zavartak, mert itt is volt jó pár. Pl.: Andy barátjának foglalkozása, a barátnője alkohol problémái stb. Nem, hanem sajnálatos módon pont a mondanivaló, amiért szerettem a filmet, vagyis, hogy Andy rájön, hogy a csillogás, a felszínesség és a gazdagság világa nem éri meg azt, hogy meghasonuljunk önmagunkkal, pontosan ez hiányzik a könyvből. Na jó, nem hiányzik, csak elbagatellizálódik, de nagyon. Arról nem is szólva, hogy Andy a könyvben egy szörnyen ellenszenves karakter. Piál, cigizik és állandóan sajnáltatja magát. Nem is ad bele mindent a munkájába, és még csodálkozunk, hogy a főnöke szemétkedik vele?


2. Julie Powell: Julie és Julia

Ha valaki megkérdezi melyik a kedvenc filmem, gondolkozás nélkül a Julie és Juliát mondanám. Barátnőm szerint azért mert Julie pont olyan, mint én. Szeret főzni és írni J
A filmet két könyv alapján készítették: egy részt Julia Child életrajzi könyvéből, amely nagyon érdekes olvasmány, persze annak, aki szereti az ilyesmit (én igen). A másik könyv pedig Julie Powell könyve, amelyben elmeséli hogyan főzte végig Julia szakácskönyvét egy év alatt. Annyira vártam ezt a könyvet! Sajnos ugyanannyira csalódtam is. Persze nem voltak nagy elvárásaim, sejtettem, hogy a filmet alaposan kiszínezték, kapott egy rózsaszín mázat, hisz érdekesnek és látványosnak kellett lennie. Az pedig mégis kit érdekelne két órán keresztül, hogy Julie minden receptet elront, káromkodik egy sort aztán a férjével taccsra issza magát? Mert a könyv sajnos pontosan erről szól. Csak azért nem vágtam ki azonnal kukába, mert egy könyv kidobását a legnagyobb szentségtörésnek tartom.


3. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

A listámon töredelmesen bevallom, ez az egyetlen könyv, amit képtelen voltam végigolvasni. Talán majd egyszer ismét megpróbálkozom vele. Majd… egyszer. Talán. Vagy nem.
Sajnos itt is túl nagyok voltak az elvárásaim. A film szerintem fantasztikusra sikerült. Nem csak a látvány (a húszas évek csillogása verhetetlen), vagy DiCaprio nagyszerű alakítása, de a történet is izgalmas, magával ragadó.
A könyv nekem sajnos nem jött át. Olvasás közben csak vártam és vártam, hogy ismét átélhessem a film hangulatát, de a sok felesleges információ teljesen elvitte a történetet. Például, mikor bemutatásra kerül Gatsby egyik estélye. Több oldalon keresztül csak azt olvashattam, hogy kiket hívtak meg. Már bocs, de kit érdekel? Sok fontos és kevésbé fontos embert. Ennyi. Ez kevesebb, mint egy sor és szerintem így is tökéletesen átjött a lényeg.
Nem mondom, hogy ez egy rossz könyv. A maga idejében biztosan kasszasiker volt, de azt hiszem a mai felpörgött világban már eljárt felette az idő. De jgérem egy nap majd ismát megpróbálkozom vele.

 

Ez lett volna az én listám a jó és rossz könyvadaptációkról. Nektek melyik a kedvenc filmetek? Vagy melyik film sikerült szerintetek legkevésbé? Várom a véleményeket kommentben! J

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése