Advent második vasárnapja

 

Tóth Eszter

Lány egy fiúbandában?

 

Amerikai Egyesült Államok

Elmondhatjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok karácsonyi szokásait a legtöbben ismerjük. Karácsonyi pulyka, tojáslikőr, gazdagon feldíszített boltok és házak. Az én egyik kedvenc hagyományom az amerikai kontinensen az úgynevezett „Christmas carolling”, amely Dickens Karácsonyi ének című művéhez köthető. Ez a szokás a mi betlehemezésünk amerikai megfelelője, amelynek során kisebb csoportok, amatőr kórusok házról házra járva karácsonyi dalokat adnak elő.

 

 

– Még hogy egy lány?! – Colin úgy nézett legjobb barátjára mintha az rénszarvas agancsokat növesztett volna. A mézszőke hajú fiú szórakozottan igazgatta a szaxofonja fúvókáját. Tomnak azonban nem kerülte el a figyelmét, hogy legjobb barátja nem néz a szemébe.

– Colin! Hahó! Föld hívja Colint! Megismételnéd, amit az előbb mondtál?

– Csak azt mondtam, hogy a Saint Mary-ből átjön egy lány, aki szívesen csatlakozna.

– Egy lány.

Tom még mindig nem hitte el. Rendben, Sean eltörte a lábát, meg az alkarját, és megrepedt két bordája. Ez elég felmentést adott neki, hogy idén kimaradjon a szokásos Chrismas carol túrájukról, de arról szó sem lehet, hogy egy lány helyettesítse.

– Savannának hívják – tette hozzá Colin, mintha ez bármin is változtatna.

– Savanna, aki egy lány.

– Mi van, haver? Talán nem szereted a lányokat? – röhögött fel David, aki épp akkor érkezett meg a próbaterembe Timothy társaságában és laza mozdulattal a sarokba ejtette a saját hangszertokját. Tom összevonta a szemöldökét.

– Ti tudtatok róla?

Az, hogy Tim tudott róla különösen nem lepte meg, mióta tavaly nyáron összejöttek Colinnal le sem akadtak egymásról, de az, hogy még David is hamarabb lett beavatva mélyen sértette.

– Colin tegnap este felhívott – vonta meg a vállát Tim. Orra és arca kipirult a kinti fagyos minnesotai levegőtől, ahogy kibújt kötött sáljából. – A húgom felett jár egy évvel a végzős osztályba, akárcsak mi. Azt mondja, nagyon kedves lány.

– De ez egy fiúbanda!

– Hát most átmenetileg lány-fiúbanda lesz.

– De ezt a bandát mi alapítottuk! És megfogadtuk, hogy csak mi tesztoszterontól duzzadó férfiak lehetünk a tagjai.

– Haver, tizenegy évesek voltunk! – tárta szét a karját David. – Akkor tettük ezt a fogadalmat, mikor még azt se tudtuk mit jelent a tesztoszteron szó.

– Azt olvastam, hogy a lányokban is termelődik némi tesztoszteron – jegyezte meg Tim szórakozottan. – Részt vesz a menstruációs ciklusban és a csontok egészségéhez is kell.

– Köszönjük, doktor úr – morogta Tom. Tim orvosi egyetemre készült, így a felvételi közeledtével csak úgy ontotta magából az emberi testhez kapcsolatos információkat. Voltak közöttük érdekesek és undorítóak. Tom néha azon kapta magát, hogy kezd hipochonderré válni.

– Tom, figyelj! – fordult felé Colin. – Az összes számunk öt hangszerre van kidolgozva. Egy hét múlva már Szenteste és kizárt, hogy ennyi idő alatt átdolgozzuk az összes dalt.

– És az nincs kizárva, hogy a csaj ennyi idő alatt megtanulja?

– Tegnap átküldtem neki a kottákat és a tavalyi TV felvételt. Azt mondta ennyi alapján már el tud kezdeni felkészülni.

Tom dühösen fújtatott.

– A pokolba Seannal! Miért kellett neki mennie annak a fának?

De tudta, hogy Colinnak és a többieknek is igaza van. Vagy ez, vagy pedig az utolsó Chrismas carollingjuknak befellegzett.

***

Ahogy megpillantotta Savanna Rileyt Tom azonnal elkönyvelte, hogy nem kedveli. A lány az iskolai egyenruhájában érkezett, vállán a hangszertokjával, amelyből egy alto méretű szaxofon került elő. A fiú orrát azonnal betöltötte a vanília illata, amely mintha a lány minden porcikájából áradt volna. Barna szeme csillogott, csokoládébarna bőrének ragyogását kiemelte a haját fedő afrikai mintákkal díszített kendő.

– Nagyon ünnepi – jegyezte meg Tom a mustársárga és smaragdzöld színben pompázó kendőre meredve. Colin azonnal felé lövelte a „Nem hiszem el, hogy ilyen paraszt vagy!” pillantását, Savanna azonban csak elmosolyodott.

– A nagyszüleim Afrikában élnek és minden évben küldenek nekem egy-egy hasonló kendőt karácsonykor. Ezt tavaly kaptam.

Még mély dallamos hangja is idegesítő volt.

– Nekem tetszik – jegyezte meg Tim, majd elkérte a lány hangszerét, hogy közelebbről is megnézhesse. Amíg ők a szaxofonról diskuráltak, Colin odalépett Tomhoz. Nyakában már ott lógott saját baritone méretű hangszere, amely az első számukhoz kellett.

– Ezt most miért kellett? – sziszegte.

– Most mi van? Csak megjegyeztem, hogy…

– Te ne jegyezz meg semmit! Esküszöm úgy viselkedsz mintha nem is akarnád, hogy idén játszunk!

– Ez baromság! Igenis akarom, hiszen… – Tom alharapta a mondatot. Tiszta idiótának érezte magát. Colin azonban megragadta a vállát és megszorította.

– Ez lesz az utolsó. Pont ezért akarom, hogy minden simán menjen.

– Azt már fújhatjuk – morogta a fiú. – Sean nélkül nem lesz az igazi.

– Ha esélyt sem adsz neki, akkor biztosan.

Azzal legjobb barátja csatlakozott Timhez és Davidhez, akik már elkezdték a hangolást. Tom vett egy nagy levegőt és ő is előszedte a saját hangszerét, de közben képtelen volt elvenni a szemét a lányról. Akár mit is mond Colin, ő egy betolakodó. A hülye kendőjével és vanília illatával együtt.

***

Seant egyelőre nem engedték haza a kórházból. Mikor egy nappal a próba után Tom meglátogatta barátja tetőtől talpig gipszben feküdt, de kék szeme vidáman csillogott, ahogy Tom belépett.

– Mizu, haver? – érintették össze az öklüket.

– Nem sok – vont vállat Tom, miközben kipakolta a táskájából a képregényeket, amiket összekészített. – Hiányzik a fejed a próbákról.

– Ja, szívás, de hallom már találtatok tartalékot.

Sean arcán nem látszott megbántottság. Tom nem is tudta hova tenni. Nem is bántja, hogy valaki beállt a helyére? Vagy az, hogy kimarad az utolsó közös zenélésükből?

– Milyen a csaj?

– Jó.

Valójában Savanna fantasztikusan játszott. Tom arra tippelt, hogy egész este gyakorolhatott, mert kisebb finomításokon kívül olyan szépen simult be a négyesükbe, mintha mindig is együtt játszottak volna. Ráadásul a fiú minduntalan azon kapta magát, hogy a kotta helyett a lány csípőjének ringását és a szája szélén megbúvó mosolyt figyeli. Savanna úgy játszott, ahogy sokszor ő is érezte magát. A zene átjárta minden porcikáját, hangszerből kicsalogatott dallamok arra hívták a fiút, hogy csatlakozzon hozzá. Már-már azon kapta magát, hogy meg is teszi.

De akkor én is áruló lennék.

Szóval visszafogta magát és csak automatikusan tolta végig a számokat. Nem volt hajlandó bedőlni a lány varázsának. Ő csak egy betolakodó.

– Colin írta, hogy neked nem jött be a csaj. Mi bajod vele?

– Semmi, csak… idegesít, hogy ez az utolsó christmas carollingunk az egyetem előtt és nem együtt tudjuk lenyomni, mint eddig minden évben.

– Hát ez tényleg szívás. De azért nem világ vége.

Sean szavai bántották, de igyekezett nem mutatni. Kezdte úgy érezni, hogy csak neki fontos ez az egész.

– Ja.

– Végülis a zene a lényeg, nem? – nézett rá Sean. – Az, hogy egy csomó zenekedvelő együtt nyomja.

Ezzel Tom nem tudott egyetérteni.

***

Teltek a napok és a lány-fiú banda mindennap este órákig próbált az iskolai zeneteremben. Savanna egyre jobban beilleszkedett a csapatba. Kiderült, hogy őt is a természettudományi irányzat érdekli, mint Timet, hatalmas Avatar rajongó, mint Colin, hasonló a humora Davidéhez és Tom… hát, Tom minden baráti közeledést elhárított, így a zene és a szaxofon hangszer iránti szeretetüket leszámítva semmi egyebet nem tudott meg a lányról.

– Colin mesélte, hogy zenei pályán szeretnél tovább tanulni – lépett oda hozzá a lány a negyedik próbanapjuk után. Tom észre sem vette, hogy a többiek közben észrevétlen leléptek. Még azt is kinézte Colinból, hogy direkt intézték így. Barátja nem is titkolta mennyire rosszallja, hogy Tom nem nyit a lány felé. Savanna azonban nem zavartatta magát.

– Ez annyira menő. Sokunknak csak egy hobbi a zenélés, vagy néhány plusz felvételi pont.

– Nem biztos, hogy zenélni akarok – vonta meg a vállát Tom. – A tanítás és a hangtechnika is tetszik.

– De legalább tudod az irányt. Nálunk apa orvos, anya meg művészettörténész és mindkét irány érdekel, és már most elvárják tőlem, hogy válasszak.

Tom szíve némileg meglódult a részvét irányba, de elnyomta az érzést.

– Az szívás.

Savanna csokoládébarna szeme még kutatva várta a folytatást, de Tom inkább a fúvókákat kezdte tisztogatni. A lány lemondóan elfordult. A vanília illata viszont még sokáig ott maradt a fiú orrában. A fiú nagy levegőt vett. Mégis mi a francot művel?

– Marha jól zenélsz.

Savanna meglepetten fordult vissza.

– Tessék?

– Lehet, hogy neked csak hobbi, de látszik mennyire élvezed. És nagyon jó vagy. – Némi hezitálás után folytatta: – Illessz a bandába.

A lány arcán elterülő örömteli mosoly hatására Tom szíve hatalmasat dobbant. De a hirtelen jött öröm után Savanna arca el is komorult.

– Mégsem örülsz nekem.

– Nem az, hogy nem örülök…

– Hallottam, mikor azt mondtad nem akarsz lányt a bandába. Pedig nem tűnsz egy hímsoviniszta disznónak.

– Nem vagyok! – kérte ki magának Tom. Savanna nem eresztette a tekintetét.

– Akkor?

– Ez… – Tom nem tudta, hogy folytassa. Hisz még a gyerekkori legjobb barátai sem értik mi a baja, hogy avathatna be egy lányt, akit alig pár napja ismer? Ugyanakkor, ha Savanna érzékelte az irányába feszülő érzelmeket, akkor tartozik neki valamiféle magyarázattal.

– Tizenegyéves korunk óta zenélünk együtt. Colinnal egyszerre kaptuk meg az első szaxofonunkat. Együtt tanultunk, együtt léptünk fel minden hülye iskolai fellépésen.

Ahogy beszélt Tomot elragadták az emlékek. Emlékezett arra a napra, mikor Sean dühében belerúgott a hangszerbe és eltörte a nagylábujját. Ahogy arra is, mikor Tim coming outolt és rettegett, hogy ezért kiteszik őt a bandából. Aznap egész este a fiú ablaka alatt zenéltek és akkor rúgtak be először úgy isten igazán. Zenéltek az iskolában, zenéltek az iskolán kívül. Zenéltek David nagymamájának temetésén, ahogy Tom szüleinek huszadik házassági évfordulóján is. A karácsonyi közös zenélést hat éve kezdték. Minden évben körbejárták a házakat, majd a főtéren lévő pavilonnál gyülekeztek és egymás után adták elő a leghíresebb karácsonyi dalokat. Tom fel tudta idézni minden évben a sok boldog mosolyt, amit a zenéjük csalt az emberek arcára. Nem érdekelte a polgármester jutalma, se a TV felvétel és riport. Csak az számított, hogy mikor közösen léptek fel azzal örömöt okoztak. De idén minden megváltozik. Egyetemre mennek. Persze áltathatnák magukat, hogy semmi sem fog megváltozni, de kár a gőzért. Tim és Colin nem fog csak úgy haza ugrani Bostonból, ahogy David sem Floridából és Los Angeles, ahova Tom felvételizett sem a szomszédban volt. Nem lesz több közös zene és nem lesz több christmas carolling.

Mindezt akadozva és talán nem túl frappánsan megfogalmazva mesélte el Savannának. A lány figyelt és nem szólt közbe. Mikor a mondandója végére ért puha ujjai Tom kezére kulcsolódtak.

– Azt hiszem már értem.

– Ez tényleg nem rólad szól, mindegy, hogy te jöttél volna Sean helyébe vagy bárki más, akár lány vagy fiú. Csak…

– Nézheted más szempontból is. A christmas carolling lényege az örömszerzés. És bár nem Seannal, de talán velem is átélheted még ugyanazt az örömöt.

Szavai annyira hasonlítottak arra, amit Sean mondott korábban, hogy Tom kezdett hajlani rá, hogy igazat adjon. Végülis nem a zene a lényeg? Nem az, hogy együtt örüljenek?

Tom észre sem vette, de gyengéden visszaszorított a lány ujjaira. Talán megpróbálhatja elengedni.

– Megpróbálhatjuk.

***

– Ne hozzatok szégyent a fejemre! – Sean feje hatalmasnak tűnt a telefon kamerájában. Persze nem bírta ki, illetve követelte, hogy élőben nézze végig a banda utolsó karácsonyi fellépését. A zenélés után pedig a tervek szerint átmennek hozzá a kórterembe és együtt ünneplik a Szentestét. Savanna is jön velük. Ez nem is volt kérdés.

Már mind az ötüknek fel volt csatolva a hangszer a nyakába. A fiúk egyen fekete kabátot, míg a lány egy csinos műbundát viselt. Fején ezúttal egy vörös-fekete mintás kendő virított.

– Hoztam nektek is ajándékot – szólt, majd a táskájából négy ugyanolyan vörös és fekete mintás nyakkendőt vett elő. – Gondoltam így még egységesebbek lehetünk.

– Mennyire menő! – ámult el Tim, majd felkötötte először a saját majd Colin nyakkendőjét. David csak lazán a kabárja gallérja alá tette. Tom kicsit zavartan nézett a kezében tartott selymes anyagra.

– Nem muszáj felvenned, ha nem tetszik – jegyezte meg a lány szemernyi megbántottság nélkül. Tom megrázta a fejét, ujjai zavartan játszottak az anyaggal.

– Nagyon tetszik csak nem tudom…

– Nem tud nyakkendőt kötni – sietett a segítéségre Colin gonosz, kaján vigyorral. – Annyira béna, hogy csak matrózcsomóra futja a tudásából.

– Fogd be!

– Segítek – ajánlotta fel Savanna majd kikapta Tom kezéből a nyakkendőt. – Apának és a bátyáimnak is folyton én kötöm meg.

– Öhm… kösz…

Tom igyekezett nem arra gondolni, hogy a lány puha ujjai olyan közel matatnak a nyaka finom bőréhez. A vanília illat már mindent beborított. Tom mélyet lélegzett. Égő arca kezdett csillapodni, és kellemes bizsergés adta át a helyét.

– Csinos – bólintott elégedetten Savanna.

– Neked jobban áll.

Savanna csokoládébőrén halvány rózsapír nyílt. Tom elnézegette volna napestig, ha David vigyorgó arca nem kúszik be a képbe.

– Máris, hogy megkedvelted, mi?

– Fogd be!

– Szerintem is kedveli! – hallotta Sean hangját a mobilból. Tom felnyögött.

– Miért is barátkozom veletek?

– Mert egyedül unalmas lenne a christmas carolling.

Ezzel Tom nem tudott vitatkozni.

Abban az évben a zenéjük ugyanolyan puha boldogságot hozott, mint az előző években. Megfűszerezve egy csipet vaníliával.

 

Szerzői megjegyzés: Ajánlom a novellát a Szentendre Saxophone Collective együttesnek, akik a Semmelweis napi fellépésük során elindították a kreatív tekervényeimet 😊